Esztergom és Vidéke, 2002
2002-08-29 / 34-35. szám
2002. augusztus 15 . Esztergom és Vidéke 7 100 éves a Vaszary Kolos Kórház Verőfényes napsütés köszöntötte a kórházat és az 1902. szeptember l-jén a zárókőletételi ünnepségre jövő vendégeket. Háromnegyed 11-kor érkezett meg Vaszary Kolos a pavilon lépcsőjéhez, Walter Gyula kanonok, irodaigazgató, dr. Klinda Theofil címzetes kanonok, Andor György titkár és Berger Márk levéltáros kíséretében. A város részéről az épületben várakozott díszmagyarban Vimmer Imre polgármester, dr. Földuáry István főügyész, Kollár Károly gazdasági tanácsos, Rothnagel Ferenc főjegyző, Osváth Andor jegyző, Hoffmann Ferenc pénzügyi tanácsos, Aldori Mór tanácsorvos, Niedermann József rendőrkapitány, Tiefenthal Gyula városi mérnök, és Nozdrovichy Miklós erdőmester. A vallásfelekezetek részéről megjelent dr. Weisz Izsák izraelita, Csupács Emil görög-keleti és Pály Sándor evangélikus lelkész. Az orvosokat Gönczy Béla kórházigazgató vezette. Ott volt Vándor Ödön kórházi alorvos, Berényi Gyula, és Simonyi Adolf. Az esztergomi takarékpénztárt az igazgató, Reusz József, a katonaságot Hartmann Gusztáv ezredes képviselte. Több egyéb vendég mellett megjelent az ünnepségen ifj. Bobula János műépítész, aki tervezte és Pfalcz József építőmester, aki kivitelezte a kórházat. Hosszú előkészítő munka után az építkezést 1900. július 12-én kezdték és 1901. december 12-én fejezték be. A pavilonrendszerben épült kórházban, 8 épületben 104 helyiséget alakítottak ki. Az építés és a felszerelés költségei 280 000 koronát tettek ki. A kórházat - mely a legfőbb adományozó iránti tiszteletből a Kolos Kórház nevet kapta - 1902. január 6-án avatták fel, és már 9 hónapja folyt benne a gyógyítás, midőn az ünnepélyes zárókőletételre sor került. Vaszary Kolos beszentelte a zárókövet, majd Vimmer Imre polgármester mondott beszédet, ezután a névadó és legnagyobb mecénás kezébe vette azt a prímási címerrel ellátott kalapácsot, melyet Rudnay Sándor hercegprímás a Bazilika alapkőletételénél is használt, és megérintette a márványlapot a következő szavak kíséretébe: „Álljanak e falak, a szenvedő emberiség áldására" A folytatásban a meghívottak kalapácsütései következtek, mindenki mondott néhány lelkesítő mondatot, az orvosok nevében dr. Seyler Emil megyei tiszti főorvos: „Szolgáljon e díszes épület, mely O Eminentiája magas áldásával s a most elhangzó kalapácsütésekkel nyeri ünnepélyes betetőzését, a testi fájdalom s nyomor enyhítő helyéül, a felebaráti szeretet s emberi rokonérzés állandó tanyájául -s a hazai orvosi tudomány mintatelepéül", dr. Gönczy Béla kórházigazgató főorvos: „Isten áldása kísérje e kórház működését", dr. Áldory Mór tanács orvos: „Legyen ezen zárókő, az emberi szenvedések záróköve". A kalapácsütések elhangzása után egy dokumentumot helyezték el a márványtábla mögötti üregben. Száz év jelentős idő egy intézmény életében. Az első 33 év kétségtelen az igazgatónak, a kórház „életrehívójának" Gönczy Bélának a nevével fémjelzett. Nemcsak létrehozta, de jelentősen fejlesztette is a Kolos Kórházat. Új orvos státusszal növelte a létszámot. Munkásságának elismeréséül a minisztérium engedélyezte, hogy orvosjelöltek töltsék itt a szakmai gyakorlatukat. Az intézményben 1905-től bevezették a villanyvilágítást. Az I. világháború során, a katonai kórházon kívül a Kolos- és fiókkórházai látták el a sebesülteket. Hihetetlen sokat dolgozott ebben az időben a sebész kórházigazgató. A gyógyítást ekkor már röntgengép is segítette. 1915 szeptemberében szomorú kötelességének tett eleget, amikor a 4-én elhunyt Vaszary Kolos sírjára elhelyezte a kegyelet koszorúját. Vaszary Kolos 1832. február 12-én született Keszthelyen. 1847. szeptember 15-én lépett be a Szent Benedek rendbe. 1855. május 26-án szentelte pappá Pannonhalmán Deáki Zsigmond Caesaropoli-i püspök, győri érseki helynök. Ez év június 3-án mondta első miséjét Komáromban. Innen Pápára került és 1861-ig ott volt tanár. 1861-ben helyezték át Esztergomba. Itt világtörténetet, magyart és magyar történetet tanított. O volt a Szent Benedek rend első okleveles középiskolai tanára. A későbbi prímás 1869-ig tanárkodott Esztergomban, ezután a pannonhalmi főapát a győri főgimnázium élére került. Hat éven keresztül igazgatta, irányította, vezette Szent Márton hegyéről a rendet. Hogy eredményesen azt az is bizonyítja, hogy 1891. júniusában megkapta a Ferenc József rend nagykeresztjét. Ekkor merült fel neve először Simor János utódaként. Októberben írta alá a király a kinevezési okmányát. Székvárosában azt várták, hogy nagy ünneplés keretei között fogadhatják, a hercegprímás azonban csendes, szinte észrevétlen módon érkezett Esztergomba. Azért, mert észrevétlen érkezett székvárosába, a 14 éves prímássága alatt nem feledkezett meg Esztergomról. A kórház alapításra szánt 50 000 koronán kívül, számos nagyobb összegű adományt tett székvárosa különböző intézményeinek. Jelentős esemény volt Esztergomban az aranymiséje, melyet 1905-ben tartott. A nagy adakozó Balatonfüreden hunyt el. Sírja ma a Bazilika altemplomában található. A megemlékezés gondolatai után a kórház történetéhez térnék vissza. A proletárdiktatúra idején Gönczy Béla megőrizte a kórház integritását, megvédte az Irgalmas Nővéreket a különböző támadásoktól. A 20-as években az óriási infláció, a gazdasági válság többször juttatta a csőd szélére az intézményt. Az igazgató azonban mindig talált valamilyen megoldást. Világosan látta, hogy - ma úgy mondanánk - előre kell menekülni. Centralizálni, fejleszteni akarta a „Kolost". Szerette volna, ha „egy telephelyen" működhetett volna a kórház és nem a „Simorban" kell gyógyítani a betegek egy jelentős részét. Felvetette az ideg-elme osztály szükségességét is. Előremutató, nagyívű elképzeléseit azonban döntően a külső, országos, gazdasági-pénzügyi helyzet miatt már nem tudta megvalósítani. Úgy halt meg 1933. november 12-én, hogy életútját, tevékenységét mindenki, szakemberek és laikusok is elismerték. Munkáját 1933-1948 között keresztfia, Eggenhofer Béla folytatta, aki méltó utóda lett Gönczy Bélának. Igazgatása maradandó nyomokat hagyott a kórházon. Az ő vezetése alatt épült fel az igazgatói lakás helyén a szülészet, átépítették a sebészetet és a belgyógyászatot, megépítették a fertőző és a mai Gyermek Osztály épületét. Az igazgatóság napjainkban is az ő egykori villájában székel. Neki is „kijutott" egy világháború. Ez alatt éjt nappallá téve dolgozott a sebesültek ellátásán, a kórház irányításán, mégis áldozata lett az első koncepciós pereknek. 1948-ban eltávolították helyéről. A megaláztatásokat nem sokkal élte túl. 1950-ben hunyt el. A közeljövő feladata, hogy ha megkésve is, de végre rehabilitáljuk, és méltó helyét elfoglalja Esztergom egészségügyének történetében. 1948-tól rövid ideig, egymást váltva Szabó Zoltán, Major György, Gartner István és Bárdy Károly vezették a kórházat. Mindannyian hagytak nyomot az intézmény históriájában, de már csak igazgatási idejük rövidsége miatt sem lehettek olyan meghatározó vezetők, mint Gönczy Béla vagy Eggenhofer Béla. Major György - aki a szülészet osztályvezető főorvosa is volt - vezetése alatt kerültek a kórházba olyan, később meghatározó személyiségek, mint Mohos J. Zoltán, Patonay János, Marczell István. Gartner István, aki addig a laboratóriumot vezette, 1953-tól vette át a kórház irányítását, mely ekkor 414 ággyal működött, a dolgozók száma pedig 220 fő volt. Az 56-os forradalom eseményeiben - a sötétkapui sortűz következtében - ténylegesen is részt vett a kórház. Erre ma egy márványtábla emlékeztet a régi sebészet falán. 1958-tól Bárdy Károly lett az igazgató. Az ő idejében a főorvosi kart olyan orvosok alkották, mint Rajner János, Teleki Kálmán, Russay György, Marczell István vagy Mohos Iván. 1963-ban 516 ággyal működtünk és az osztályvezetőkön kívül még csak hat szakorvos dolgozott. Bárdy Károly 1966-tól a győri szemészeti osztály vezetését vette át és így az igazgatói teendőket Lélek István kapta meg, 1970-ig, aki a belgyógyászat irányítója is volt. Rövid működése alatt elkészült a Nővérotthon, átadták a Véradó Állomást, melyet Pavlik József irányított. A szemészet új osztályvezetője Halmai Ottó, a bőrgyógyászaté Kiss Gyula, a szülészeté Kárpáthy László, a sebészetéMátyus Lajos, a neurológiáé Leel-Ossy Lóránt lett. Ezek mellett a főorvosok mellett olyan fiatalok tanulhattak, akik később vezető alakjai lettek a kórháznak: Hambach József, Felföldi Éva, Lampert András, Törös Péter, Patócs Mária, Illyés Melinda. 1970-ben összevonásra került az esztergomi és a dorogi kórház, és az új igazgató a dorogi belgyógyászat vezető főorvosa Zsembery Dezső lett. Vérbeli klinikusként nem vállalta hosszú ideig az adminisztratív teendőket. Az intézmény ekkor 684 ággyal rendelkezett, 607-en dolgoztak benne (67 orvos). 1972-ben épült meg az új Gazdasági Hivatal, átalakították a mosodát, központi sterilizálót hoztak létre. 1973-ban a kórház életében először függetlenített igazgatót neveztek ki Erdős Zsigmond személyében, aki Ózdról érkezett. Ekkor a kórház energiaellátását két 424-es mozdony szolgáltatta. Ráfért tehát a korszerűsítés. 1975-ben indult a gyógyítás az új nőgyógyászaton (ezzel megszűnt Dorogon a nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátás), 1978-ban pedig az új urológián. 1977-ben megépült a Tüdőszűrő Állomás épülete. Új főorvosok kerültek az egyes osztályok lére Seres Zsuzsa a fertőzőt, Nábrády János a gyermekgyógyászatot, az urológiát Magyarsóki Ferenc vezette. 709 ágyon folyt a gyógyítás, Sorra került a régi sebészeten a rekonstrukció, ezt követően egy traumatológiai részege létesült Hermann Károly vezetésével. Az aneszteziológiát Kovács Judit irányította. 1980-ban is több személyi változás történt, nyugdíjas lett Rusay György és László Viktor, utódaik Ambrus Ilona és Horváth Nándor lett. 1980-ban Szontagh Csaba lett a belgyógyászat vezetője és már ő vezetése idején történt meg a belgyógyászat rekonstrukciója, miközben a Gyermek Osztály vezetője Rajk András lett. 1981-től ismét új igazgató került a kórház élére, Mersány Géza. Irányítása alatt folytatódott az a folyamat, mely az aktív betegellátást Esztergomba koncentrálta. Összevonásra került a Röntgen Osztály is. 1985-ben pedig átadták az új Ideg-elme pavilont. Új és modern vezetési elveket vezetett be. Rendszeres gazdasági számítások készültek és megváltozott az információáramlás is. A rendszerváltás idején hozott törvények - melyeket később az Alkotmánybíróság hatálytalanított - nem tették lehetővé, hogy 1990 után is irányítsa a nevét visszakapott Vaszary Kolos Kórházat. A választások után Sinka Gábor, korábbi igazgató-helyettes lett Gönczy Béla késői utóda. A betegség azonban megakadályozta, hogy terveit végrehajtsa. 1992-ben hunyt el és utóda az előző évben már ügyvezetőként működő Szontagh Csaba lett A rendszerváltást követően igen nehéz pénzügyi-gazdasági helyzetben lett a kórház vezetője. Az intézmény, döntően külső okok miatt, de fokozatosan eladósodott. Munkássága során ezt a tendenciát lényegesen nem tudta befolyásolni. Óriási szerkezetátalakítások jellemezték igazgatásának éveit. Összevonásra került a dorogi és az esztergomi sebészet, új osztályok alakultak (aneszteziológia, reumatológia stb), nevéhez köthető a minőségbiztosítás jelentőségének korai felismerése. Az egyre súlyosbodó gazdasági válságból két kitörési pont kínálkozott. Támogatta a kórház működtetésének megyei kezekbe való adását. Ez meg is valósult, azonban az ettől várt előnyöket (a megyei szorzó bevezetése, nagyobb pénzügyi támogatás) nem kaptuk meg. Igazgatása alatt a kórház történetének legnagyobb rekonstrukciós munkái kezdődtek 1996. július 21-én, az 1994. XXVI. sz. törvény alapján, mely 1,8 milliárd forintot biztosított erre a célra. A rekonstrukció kiharcolásában jelentős szerepe volt az új igazgatónak is. Könnyű ma kritikát mondanunk, hogy ekkora összeget célszerűbben is fel lehetett volna használni. Mindenesetre európai szintű sebészeti tömb jött létre és számos kórházi funkciónak a korábbiakkal összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségei lettek, ezzel a betegellátás színvonalának emeléséhez korszerű körülmények teremtődtek meg a rekonstrukció befejezése után. Nem hallgathatóak el azonban a negatívumok sem. 1997. november 5-én az ügyeleti perek folyamodványaként zárolták a kórház számláit. Csődhelyzetünktől volt hangos az egész ország. Szontagh Csaba nem adta fel, és ebből a helyzetből is megpróbálta - tulajdonképpen sikeresen - kivezetni az intézményt. Új struktúra-átalakítási tervek születtek, melyeknek megvalósítása ma is aktuális és folyamatban vannak. 1999 végére egy értekezleten elhangzott, hogy „ha nem lenne adósságunk 10-15 millió forint pluszunk lenne." Ennek ellenére 1999. szeptember 28-án a főorvosi kar előtt az igazgató bejelentette: felajánlotta lemondását a megyei vezetésnek. Ezt a Megyegyűlés el is fogadta, és Sólyom Olimpiát nevezte ki a kórház történetének 13. vezetőjévé, főigazgató főorvosává, aki korábban Ambrus Ilona, Nagy Elemér és Vaszkun László osztályán dolgozott. Az új főigazgató átszervezte a vezetést: Pák Gábor orvosigazgató, Törös Péter minőségbiztosítási igazgató, Stróbl József gazdasági igazgató és Üveges Péterné ápolási igazgató jelenti ma azt a menedzsmentet, melynek feladata kivezetni a kórházat az adósságcsapdából, és fejlődésnek egy új pályájára állítani. Az új vezetés nincs könnyű helyzetben: olyan elődök szellemének kell megfelelni, mint Gönczy Béla vagy Eggenhofer Béla. Ennek ellenére reméljük, hogy a kórház centenáriumi ünnepségein idézhetjük majd Andrássy János alispán megvalósuló szavait, melyeket a zárókő letételi ünnepségen mondott: „Kívánom, hogy e kórház hivatásának mindenkor magaslatán álljon!" Osvai László dr. Nagy érdeklődéssel olvastam az Esztergom és Vidéké ben a kórház 100 éves történetét vázoló sorozatot. Mint a témával szintén behatóan foglalkozó, kíváncsi voltam, kit takar a Pátrovits Mikolt név. A szerkesztősében megtudtam, hogy a sorozat eredetileg egy szakdolgozatnak készült a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, és egy IV. évfolyamos történelem-levelező szakos hölgy készítette. Sikerült személyesen is találkoznom az akkor még áldott állapotban levő rendkívül szimpatikus szerzővel. Tőle tudom - mert nem mulasztottam el megkérdezni -, hogy Kézai Simon a krónikájában Attila feleségét, Ildikót nevezte Mikoltnak. Engedtessék meg, hogy ennyi bevezető után a sorozatról is elmondjam véleményemet az Esztergomban élő, a kórházban dolgozó gyakorló orvos szemüvegén keresztül. A szerző a bevezetésben a dualizmus kori Esztergommal foglalkozik. Rövid történeti áttekintés után kitér a három városrész egyesítésének szükségességére. Az egyesülés centenáriumát 1995-ben ünnepeltük. Néhány jellemző sorban bemutatja a korabeli városi társadalmat, foglalkozik gazdasági, kulturális életével, szól az akkori oktatás körülményeiről, az egyházak szerepéről. Szállási Árpád 1987-ben megjelent „Szegényháztól a kórházig" című, Esztergom egészségügyének történetét feldolgozó könyvéből ma már a széles közvélemény is tudja, hogy a kórEgy cikksorozat végére ház a mai Simor János és Terézia utca sarkán levő (ma Szociális Otthon) „Szegényháziból nőtt ki. 1891-ben választották szét a két funkciót. A szerző bemutatja a kórház első orvosigazgatóját, Lőrintzy Rezső doktort. Kitér a ma orvosainak már csak történeti érdekességet jelentő gyógymódokra, mint a magnetizmus, vagy a Kneipp kúra, melyet Lőrintzy előszeretettel alkalmazott. Vázolja azt a folyamatot, mely Rigler Gusztávnak az Esztergom és Vidékében megjelent cikksorozatával indult, Mátray Ferenc mb. kórházigazgató és Bártfay Géza kórházgondnok kezdeményezéseivel folytatódott, és eljutott addig, hogy 1894. november 20-i ülésén a városi közgyűlés kimondta az új kórház építésének szükségességét. Az építéshez elengedhetetlen pénzügyi eszközök előteremtéséről is korrekt beszámolót kapunk. Gönczy Béla munkássága, a kórház létrehozásában, építésében betöltött szerepe ma már az érdeklődő laikusok előtt sem ismeretlen. Nem véletlen, hogy 2000-ben a városi képviselő-testület a helyi orvostársadalom megbecsülésére, egy róla elnevezett díjat alapított. Pátrovits Mikolt érdekes és szemléletes ismertetést ad a XX. század elején született kórházi szabályrendeletről is. Később emléket állít Bobula János műépítésznek, aki az új kórházat tervezte, és Pfalcz József építőmesternek, aki az építést végrehajtotta. Képet kapunk a régi kórházban folyó gyógyító munkáról, majd az átadási ünnepségekkel is részletesen foglalkozik a szerző. Röviden beszámol az új kórház első 10 évének eredményeiről, gondjairól, majd megismertet bennünket a „Simor" kórházzal is, melynek története a 100 év során szorosan összekapcsolódott a Koloséval. A század elején a „Simor" kórházat még Vörös Kereszt Kórháznak hívták. Rövid ismertetést olvashatunk a Vörös Kereszt és a betegsegélyző pénztárak tevékenységéről is. Az Esztergom és Vidékében megjelenő sorozat utolsó részében a koleraházról nyertünk hasznos ismereteket. Pátrovits Mikolt munkája elismerést és figyelmet érdemel! Őszintén remélem, hogy sok egészségügyi dolgozó olvasta. Véleményem szerint a kórházban felvételre kerülő nővérek, orvosok, egészségügyi dolgozók számára nem csak a tűz- és a balesetvédelmi előírásokat kellene ismertetni, hanem intézményünk történetét is! Akkor érezhetjük sajátunknak ezt a 100 éves intézményt, ha ismerjük múltját, cselekvően éljük jelenét, és bízunk a jövőjében. Pátrovits Mikolt ehhez segítette hozzá a kórház közösségét. Valamennyiük nevében köszönöm: Osvai László dr