Esztergom és Vidéke, 2002

2002-08-29 / 34-35. szám

10 Esztergom és Vidéke 2002. augusztus 15. A hős ősök Gyermekkori emlékeimben sokszor szerepeltek szüleim elbeszélése alapján az 1848/49-es forradalom, majd szabadságharc hősiességével kitűnt őseim, apai részről Palkovics Károly dédapám, anyai részről Rapaich Dániel ükapám neve. A személyükhöz kapcsolódó, még megmaradt néhány emléktárgyat nagyszüleim, szüleim igen nagy becsben tartották, óvták. Azonban az 1950-60-as években felmenőink közéleti szerepvállalása, beosztása a családnak - sok más magyar családhoz hasonlóan - meghurcolást, megalázást hozott, így a dokumentumok nagy része ezzel a dicsőséges időszakkal kapcsolatban egészen a közelmúltig rejtve maradt. Egy családi hagyaték iratainak átválogatása közben megsárgult, a bő másfél évszázad történelmi viharai elől elrejtett, épségben megtartott papírok kerültek elő. Eleinte csak gyors átválogatás volt a cél, majd egyre izgalmasabb "kutatás" eredményeképp csodálatos okmányok, megható és felkavaró levelezések, írások, korabeli újságcikkek adtak lendületet az alaposabb tanulmányozásnak, az előkerülteknek könyvtári, tudományos kutatásokkal való összevetésének. így tisztult ki a kép is: nem csak kettőjüket, de három egyenesági felmenőmet tisztelhetem a 48/49-es események hősei között. A szálak először Karvára (ma Szlovákia) vezetnek, amely Esztergom vármegyéhez tartozott. Burdina Alajos (1802-1849) ükapám megfordult itt. Bizonyára jó kapcsolatban lehetett a nála fiatalabb Palkovics Károllyal, mivel mindketten az ott élő Somogyi család két leányát, Jozefát, ill. Máriát vették feleségül. A sors furcsasága, hogy Mária halála után később Palkovics Károly feleségül vette Burdina Alajos leányát, Helént, de ezt sajnos Helén édesapja már nem élhette meg, elesett Budavár ostrománál. Keveset tudunk róla, személyes holmijait talán másik leszármazottja őrzi. A családról is csak annyit, hogy olasz eredetű, indigenátust (1848 előtt a nemesség kitüntetésképpeni adományozása) 1841-ben kaptak. Édesapja szintén katona volt, ő maga őrnagyként vett részt a szabadságharcban. A Don Miguel gyalogezred 39/111. dandárparancsnoka. A visszaemlékezések egyöntetűen hősként, a legnagyobb elismeréssel szólnak róla. Máriássy János ezredes így emlékezik: "... állítom, és állíthatom, hogy Burdina őrnagyot illeti főképpen a dicsőség a vár bevételénél, miután minden kétség nélkül ő volt a törzstisztek közül az, ki egy csapattal legelsőnek behatolt a résen, és miután ő volt az egyedüli törzstiszt, ki bent a várban harc közepette esett el - ha valaki, úgy bizonyára ezen hős megérdemli, hogy dicső neve megörökíttessék. " Gróf Leiningen-Westerburg Károly, a 13 aradi vértanú egyike feleségéhez írt naplójában 1849. május 29-éről így számol be: "Kocsikázás Karvára, Mária és gyermekei, derék, eszes asszony. Kedves délután. Megemlékezés Burdinára, szegény asszony." Palkovics Károly (született Karván 1816ban) nevét Esztergomban utca, levéltári terem viseli, sok szép emléket, arcképet is őriz róla a város. Már édesapja, id. Palkovics Károly is a köznek élt, Esztergom orvosa volt. O maga 1834-ben került a vármegyéhez tisztviselőnek, majd 1845-ben tiszteletbeli főjegyzőnek nevezték ki. 1848-ban a szabadságharc ügye mellé állt, részt vett a nemzetőrség megszervezésében, majd Jellasich horvát bán csapatai közeledtének hírére elrendelt népfelkelés során a Bajóton állomásozó sereg bal szárnyát vezette. Miután az osztrák csapatok elfoglalták a fővárost, Esztergomot is megszállták. Palkovics Károly elnöklete alatt a vármegyei bizottsági tagok gyűlésén a Debrecenbe menekült országgyűlést törvényesnek ismerték el. Windischgrátz egy gránátos zászlóaljat küldött a lázadás felszámolására, amelynek hírére Palkovicsék átkeltek a Dunán, elsüllyesztve maguk mögött a hajóhidat. A gránátosok parancsnoka ekkor elhatározta, hogy a helyi nemzeti ellenállás lelkét, Palkovics Károlyt élve vagy halva elfogatja. Terve kudarcot vallott, miután a párkányi járás nemzetőrei megakadályozták az álruhába öltözött császári katonák átkelését. A komáromi vár április 22-ei felszabadulása után térhettek ismét vissza Esztergomba, április 30-án már kinevezett kormánybiztosként hívta össze a vármegye közönségét, ahol kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Petőfi Sándor "Palkovics barátomnak emlékül" ajánló sorral A királyhoz c. versét küldte el neki a tevékenysége elismeréséül. 1849 májusában lelkesen fogott hozzá az újoncozásnak, Vukovics Sebő ország biztos, Guyon Richárd komáromi várparancsnok, Klapka György hadügyminiszter e témában írt leveleit megőrizte. A szabadságharc leverése után elfogták. Haditörvényszék először halálra ítélte, majd ezt várfogságra enyhítették. Bizonyára a családi indíttatás, jelleme és tenniakarása a hazáért ezt az életutat jelölte ki számára. Azonban nem lehetett közömbös előtte, hogy későbbi felesége, Burdina Helén az előzőekben ismertetett Burdina Alajos honvéd ezredes leánya volt. Palkovics Károly aradi várfogságának nehéz idejét a Szabadságharc Emléktárgyainak Országos Múzeumában Aradon őrzött szép fafaragásai enyhítették. Nem őrzi - legalábbis tudomásunk szerint feljegyzés vagy levél azt a tényt, vajon az aradi várfogságban milyen kapcsolatba került Palkovics dédapám Rapaich Dániel honvéd ezredessel, ükapámmal. Utóbbinak nagy tisztelettel megőrzött bilincsei máig emlékeztetnek a felemelő és szomorú eseményre, bár ők ketten elkerülték a vértanúhalált. Rapaich Dániel (1809) szintén katonacsaládból származott, Olaszországban katonáskodott, a szabadságharc kezdete Szegeden találta, zászlóaljparancsnokként. 1848 decemberében Máramarosba kerül zászlóaljával a határ megvédésének feladatával. Mint a megye főhadparancsnoka a védelmet szervezi. Lőporgyárat, ágyú- és golyóöntödét, tölténygyárát létesít. Tiszttársa, Várady Gábor, a megyei Honvédegylet alelnöke emlékbeszédében - amely "A Nemzet" című újságban is megjelent egy olyan eseményt mond el, amely Rapaich Dániel lelkiismeretességére, emberei megbecsülésére jellemző. Vadnay Károly fiatal altisztként társaival együtt egy kisebb fegyelmi vétséget követett el, amely miatt haditörvényszék elé állították. Az ülésre érkezve Rapaich felhívta a figyelmet, hogy a vádlott még csak 15 éves, tehát a kilátásba helyezett halálos ítélet egyenesen gyermekgyilkosság lenne. Ezzel megmentette a későbbi honvédtisztet. 1849 decemberi találkozásukkor Vadnay - akit a besorolt honvédtisztekkel szuronyok között kísértek Bécsbe, a bilincsbe vert Rapaichot pedig az Aradon elítélt ezredesekkel a csehországi várakba szállították - hálásan emlékezett megmentőjére. Rapaich a Tisza melletti Ferencvölgyön - mely utóbb "Rapaich-völgy" nevet nyert - megvédte és megtartotta a sóbányákat, "Máramaros fölszerelésével, megerősítésével megvédte fél Magyarországot" - méltatták tisztelői. Bátor, kiváló felmenőimről nem feledkezett meg az utókor. Burdina Alajost a Budavár bevételénél elesettek tömegsírjából, a Tabánból,, a Németvölgyi temetőbe helyezték át és a környéken szép kis sírkertet létesítettek különböző negyvennyolcas sírokból. Ma már csak a kőobeliszkje van ezen a helyen, az ún. Gesztenyés parkban, az egyedi sírok egy részét többek közt Burdina őrnagyét - a Kerepesi temető negyvennyolcas parcellájába vit-ték át. A sírokat most is gondozzák, március 15-e alkalmából kjs zászlót, virágot látni rajtuk. Palkovics Károlyt 1897ben bekövetkezett halála után az esztergomi Honvédtemetőben helyezték örök nyugalomra. Másfél év elteltével közadományokból emlékoszlopot állítottak tiszteletére, melyre híres feliratának egy mondatát vésték: "Mondja ki Felséged kegyesen: legyen meg nemzet a te kívánságod." Rapaich Dániel Egerben hunyt el 1887-ben. Az ún. Hatvani temetőben családi sírhelyének táblája, ha halványan is, de őrzi 1848/49-es helytállásának emlékét. Palkovics Miklós Szentgyörgymező 10. plé

bánosa 1929. szeptember 29-én iktatták be dr. Madaras Aurélt, Szentgyörgymező 10. plébánosát. A beiktatási szertartás a kilencórás szentmisével kezdődött, melyet dr. Drahos János prelátus kanonok mutatott be. A mise után az Olvasókörben a testületek vezetői üdvözölték, az iskolások tisztelegtek, köszöntötték. Este társas vacsora zárta az ünnepséget. 1884-ben Budapesten, egy József utcai házban született. Elemi iskolájának elvégzése után a piaristákhoz járt. Már gyermekéveiben felébredt lelkében a vágy, részesedni az Úr Krisztus újszövetségi papságában. Kohl Medárd püspök szerető bölcsességgel irányította az ifjú életét. Aurél a VI. gimnáziumból szemináriumba vágyott, de Kohl püspök azt tanácsolta édesapjának, hogy mutassa meg fiának az élet szép és nemes örömeit, vigye társaságba. Ha ezután, két év múlva is kitart szándéka mellett, akkor hozza el fiát a szemináriumba. Az ifjú Aurél nagy örömmel kerékpározott, járt kedves társas összejövetelekre, megismerte a világi élet szép, kedves oldalát, de egyre világosabbá vált, hogy a Jó Isten őt nem ezekre az örömökre választotta ki. Klerikus lett és boldog volt, hogy nap-nap után spirituálisa, Prohászka Ottokár mellett élhetett, akitől életirányítást, beállítottságot, és az élet egészét átfogó benyomásokat szerzett. Eletében gazdag benyomásokkal telve peregtek le a pappá-érlelőlés csendes évei. 1906. június 21-én Kohl püspök vezette oltárhoz az újmisés papot. A Főpásztor mindjárt kezdetben igen nehéz helyre állította, a leánynevelés területére, ahol négy éven keresztül volt hitoktató. 1910-ben a budapesti belvárosi plébánián lett káplán, de hét éven keresztül az Angolkisasszonyok Intézetében és a belvárosi Leánygimnáziumban volt hittanár. Ugyanitt vezette a leánykongregációt is. 1917-ben a Főpásztor a legnehezebb lelkipásztori állásba helyezte, a márianosztrai női fegyházba lelkésznek. Itt olyan lelkekkel hozta össze a sors, akik igazi jóakaratú emberrel még sohasem találkoztak. A fővárosban nevelkedett pap maga köré gyűjtötte a falusi ifjúságot, együtt Volt velük a sportpályán is, hogy onnan vezethessen el őket a templomba. 1929-ben a főpásztor kegyes jósága őt Szentgyörgymezőnek adta. Első ténykedéseként, szakítva a hagyományokkal, mely szerint csak a harmadik osztályosok járulhattak elsőáldozáshoz, az értelmesebb második osztályosok is lehettek elsőáldozók. Az ő lelkipásztori érdeme volt, hogy vasárnaponként második szentmisét is mondtak, az úgynevezett diákmisét reggel 8-kor, hétnapos missiót szervezett, megalakította az élő rózsafüzér társaságot. 1930-ban a temető Mikósffykápolnáját felújíttatta. 1931. júnus 21-én mutatta be ezüstmiséjét. Az Esztergom és Vidéke így méltatja az eseményt: ,

v.. Boldogok vagyunk, akiknek az Űristen Madaras Aurélt adta lelkiatyának, áldozatot bemutató papnak, vezetőnek, tanítónak, papi eszményképnek. Boldogok vagyunk, hogy a mindenható Isten megengedte nekünk körülállni az ezüstmisés pap áldozati oltárát..." 1932. február 7-én az Egyházközség új vezetősége, melynek ő lett az elnöke, a litánia után tette le az esküt, majd a közgyűlésen úgy döntött, hogy a 35 évnél idősebb és többé gondozásra be nem jelentett sírokat, valamint a fölöttük található kőkereszteket értékesítsék, és a bejött pénzből a szükséges kiadásokat fedezzék. Továbbá elhatározták a temető parcellázását, alkalmas utak kialakításával. A befolyt pénzből szép, új kaput állítottak fel, sodronykerítéssel vették körül a temetőt, és bekerítették a Honvédtemetőt is. Október 20-án a temető rendezése során megtalálták Szentgyörgymező első plébánosának, Neymayer Mihálynak a sírját, aki 101 évvel azelőtt halt meg. Maradványait kis koporsóba helyezték és a kápolna előtti parcellába, az őt megillető méltó helyre temették. A régi sírkövet felújították. (Sajnos, e munkák során néhány híres ember sírját is eltüntették, így Rumy György Károly lelkésztanár, író, prímási levéltáros és Somogyi Károly esztergomi kanonok sírját, aki Szegeden megalapítója volt a róla elnevezett könyvtárnak.) * 1933 októberében Mitter Lajos műbútorasztalossal megalapították a MOVERO esztergomi szakosztályát. Oltósy Rezső szipkagyáros gyárában helyet adott a repülők készítéséhez, így azt is mondhatjuk, hogy itt ringott a magyar sportrepülő-gyártás bölcsője. A Szentgyörgymezői Katolikus Olvasókörnek is az elnöke volt. 1934. január 28-án a népművelési sorozat keretében a „Fegyházak lelkivilága" címmel tartott előadást. Mivel több évig volt a márianosztrai hői fegyintézet lelkipásztora, gyakorlati példákkal illusztrálhatta előadását. 1935-ben a szentgyörgymezői templomot oly díszes állapotba hozta, hogy a villanyvilágítás felújításával a fényben úszó templom valóban méltó lett Isten házához. * Erdemei elévülhetetlenek maradtak a hívek lelkében, noha sokan nehezteltek rá az országgyűlési választásokon tanúsított magatartása miatt. 1931-ben ugyanis a választás még nyílt szavazással történt, a hivatalos jelölt ekkor Mátéffy Viktor belvárosi plébános volt, az ellenjelölt pedig Gróh József, aki teljesen „saját zsebre" indult. A szavazás Péter-Pál napján volt. Szentgyörgymezőn a szavazókörzet az Olvasókörben volt, a szavazatszedő bizottság elnöke Madaras Aurél plébános, aki a kiadott szavazási utasítást - sajnos szigorúan betartotta. E szerint a szavazásnak úgy kellett történnie, hogy először leszavaz 10 mátéffysta, utána pedig 10 Gróh-párti. Csakhogy Szentgyörgymező mindig is ellenzéki volt, így hamarosan elfogyott a Mátéffyra szavazók száma és több száz Gróh-pártit nem engedtek az urnához, mert nem jött össze a 10 Mátéffy-párti szavazó. A békés, csöndes parasztok zúgolódni kezdtek, és hangos szóval követelték a voksolás folytatását. Kezdetben a plébános ellenállt, de délután 2 óra tájban végül is a tömeg nyomására a szavazás újból megkezdődött és egy óra alatt be is fejeződött. A parasztok nem felejtettek. A templomba, misére nem mentek a hívek. Serédy hercegprímás 1935ben Madaras Aurélt áthelyezte Budapestre, a Római-fürdő plébániájára. A szentgyörgymezőiek december 26-án búcsúztak plébánosuktól. Délelőtt az Olvasókörben a különböző testületek vezetői mondtak búcsúbeszédet. Az ifjúsági énekkar Nyári József kántortanító vezetésével egy szép alkalmi énekszámmal köszönt el a lelkipásztortól. (Az adatok egy részét az Esztergom és Vidéke 1931. június 21-ei számából és dr. Bády István „A Bazilika árnyékában" című könyvéből vettem.) Bélay Iván