Esztergom és Vidéke, 2001

2001-06-21 / 24-25. szám

2001. június 21. Esztergom és Vidéke 7 Ifjúsági és városvédő'táborok Esztergomban Az ország első városvédő táborát Esztergomban szervezték 1984-ben. Az 1983-ban alakult Esztergom Barátainak Egyesülete - már a megalakulás utáni évben - célul tűzte ki, hogy nyári városvédő táborba hívja a városukat szerető fiatalokat. Az igazi szeretet tettekben nyilvánul meg valljuk a mai napig. Azok a gyerekek, akik értékmentő munkával védik épített és természeti környezetüket, felnőttként is Esztergom szépítésére, értékeinek megóvására törekednek majd. Balogh Elek (akkori EBE elnök), dr. Etter Ödön (akkori titkár) és Bán hidy László tanár - az első tábor szervezői - nem is gondoltak talán akkor arra, hogy tervük milyen hosszú életű lesz. Az 1984 óta eltelt időszakban-egy év kivételével - minden nyáron működött városvédő táborunk. Az első években dolgozó gyerekek mára már felnőttek. Lassanként az ő gyerekeik folytatják szüleik értékteremtő tevékenységét. Munka még nekik is jut bőven, hiszen városunk csak most kezd kilábalni elhanyagoltságából. Pedig a gyerekek minden nyáron újra és újra szépítettek, védtek és teremtettek. Tanúik azok az esztergomi polgárok, akik nyaranta látták a szorgos kis városvédőket. Voltak, akik meg-megálltak velük beszélgetni, voltak akik üdítőt hoztak nekik, vagy fagyira adtak pénzt - megköszönvén a gyermekeknek városvédő fáradozásukat. Az elmúlt nyáron például egy 50 éve hazánkból elszakadt „amerikai turista" csodálta meg a magyar gyerekek tettrekészségét. „Ilyen odaát Amerikában nem létezik. Idejöhetnének az ottani fiatalok városszeretetet tanulni!" - mondta lelkesen az idős úr. Gyermekeinkkel madarat lehetett volna fogatni^ olyan boldogak és büszkék voltak. Égett is a munka a kezük alatt egész nap. Vannak vissza-visszajáró feladataink. Olyan rendszeres munkák, amelyeket évenként, vagy két évente végzünk például a belvárosi temető és a szentgyörgymezői temető egyes részeinek rendbehozatalát, a védett sírok gondozását. Kiemelt feladatnak tartjuk az I. világháborús sírok ápolását is. A Honvéd temető rendezését első, ként 1986-ban az EBE városvédő tábora kezdte el. Erre külön büszkék vagyunk! Emlékművek, emléktáblák, szobrok tisztítása, betűk átfestése - folyamatos tábori feladat. A Szent Tamás-hegy lépcsősorának tisztítása évenként történik. Tereprendezés: Mindszenty tér, Bazilika és környéke - Várhegy, KisDuna sétány, Aradi vértanúk tere, Pöttyös tér, Széchenyi tér központi része. Az általános felsorolásokon túl két év programjának kiemelésével szeretném szemléletessé tenni a tábor ténykedését. Az 1995. évi különleges tábor volt! A József Attila iskola helytörténeti szakkörösei, akik a Város- és Faluvédők Szövetsége országos pályázatán akkor már évek óta I. helyezést értek el, bekapcsolódtak az Országos Ifjúsági Tagozat munkájába. Az ő meghívásukra a Szövetség az országos táborát Esztergomban tartotta. így kapcsolódott össze az ország „legidősebb tábora" az országossal. Az esztergomi diákok az ország minden tájáról érkezett társaikkal együtt dolgoztak a Várhegyen, a Szent Tamás-hegyen, a temetőben. A „szokásos" munkák mellett nagy élményt jelentett a gyerekeknek a Strázsa-hegy lábánál lévő hadifogoly tábor és temető részleges feltárási és tereprendezési munkája. A legidősebbek pedig a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjének emléktábláját és címerét újították fel, festették át. Már a millenniumra készülve szerveződött nagyszabású tábor 7999ben. A három hétig tartó táborban 150 gyerek dolgozott a városért. 2000-ben - méltó módon készülve történelmünk ünnepére - 62 fő „védte" a város tisztaságát, értékeit. Két hét alatt megszépült a Mindszenty tér, az Aradi vértanúk tere, a Pöttyös tér; megtörtént a Várhegy tereprendezése, megtisztították a Bazilika és a Szent Tamás-hegy lépcsőit, lemosták a Szentháromság-szobrot, a Pestis Madonnát, a Mattyasovszky-keresztet, Vitéz János, Liszt Ferenc és Balassa Bálint szobrát; kigazolták a szobrok környékét, a macskaköveket, átfestették a szobrok feliratait, megtisztították a Széchenyi téren álló 48-as emlékművet és környékét; megtisztították, lealapozták és átfestették a Mattyasovszky-kereszt kerítését és a Városháza belső kovácsoltvas erkélyét. Ez a néhány kiragadott példa talán érzékelteti a „16 éves" ifjúsági városvédő tábor értékeit - bár a rekkenő hőségben végzett, sokszor nehéz fizikai munka nem érzékelhető e sorok mögött. Míg más gyerekek pihentek, üdültek, a városvédők 8 órától 13 óráig végezték vállalt feladataikat. Nem volt könnyű! Mégis mindig önként és szívesen jöttek. Sokan éveken keresztül is. Különböző iskolák diákjai között baráti kapcsolat alakult ki. Közös élmények, a jól végzett munka öröme kötötte össze őket. Legtöbben mindig a József Attila iskolából, a Somogyi iskolából jöttek, de néhány éve a Mindszenty iskola kicsinyei is bekapcsolódtak a szépítő munkába. Természetesen ahhoz, hogy ezek a táborok gyermeknek, felnőttnek egyaránt a jól végzett munka örömét jelentsék, irányítók, segítőtársak szükségesek. Elsődleges segítők a mindenkori EBE elnökök: Balogh Elek, lványi Pál, 1993 óta Koditek Pál naponként látogatója és segítője volt a táborozóknak. Állandó szakmai irányítást dr. Horváth István és Turányi Sándor biztosított. Szinte az első tábortól kezdve állandó patronálónk Heer Lajos, aki az ingyenes strandolási teszi lehetővé, Pathó Márta ingyenes mozi látogatást szervez, Bády Jánosné háztartási boltjából ingyen juttat nekünk festékeket, szerszámokat. Szeretnénk szólni azokról - főként pedagógusokról -, akik a városvédő munka közvetlen irányítói. Azokról, akik együtt gazolnak, takarítanak, festenek a gyerekekkel. Hosszú éveken át „tette a dolgát" a városért Németh Mária, Tuschinger Lászlóné, Nánási Erzsébet tanárnő. Az elmúlt időszakban a Petőfi iskola nevelői segítettek: Kalmár Károlyné igazgató és kartársai: Deliné Szedám Margit és ifj. Belánszky Lászlóné. Dr. Sasváryné Jahoda Erzsébet a mindennapi segítő munka mellett támogatók felkutatásában is segítségünkre volt. 1996 óta - pályázat útján - rendszeres anyagi támogatást kap az egyesület a tábor megszervezéséhez a Város- és Faluvédők Szövetségétől. Esztergom városa a 2000. évi táborhoz adott jelentősebb támogatást. Az előtte lévő időszakban egyetlen egyszer kaptunk egy kisebb összeget. Pedig az ünnepélyes táborzáráskor a megvendégelés, a játékos vetélkedő mellett olyan jó érzés egy-egy könyvvel megköszönni a gyerekek odaadó fáradozását. Városvédő táborunk reméljük idén is - és a jövőben is - életképes lesz. Hisz tennivalója akad bőven. Elképzelésünk szerint az idei nyáron a Párkány-Esztergom Barátainak Egyesülete segítségével háromhetes táborunk egy hetét párkányi gyerekek bevonásával szervezzük. így a két város diákjai nemcsak saját városukban, hanem a „szomszéd" városban is tennének az igaz ügyért. Városunk, amely - Ráday Mihály szavaival élve-egy kis ékszerdoboz, bizony megkopott. Ahhoz, hogy újra ragyoghasson, még sokat kell tennünk nekünk, esztergomiaknak. Abban biztos vagyok, hogy a diákok úgy, ahogy eddig is tették - örülve az „alkotás" eredményeinek, a szépítés érzésének ezután is teszik a dolgukat. Fiatal életük még töretlen lelkesedésével mentik értékeinket. Milyen jó lenne azt megérni, hogy ez a lelkes tenniakarás sok-sok ezer felnőtt esztergomi polgárt is tettre sarkallna! S gyermek, felnőtt közösen tenne e gyönyörű városért, államiságunk bölcsőjéért, lakóhelyünkért: A MI VÁROSUNKÉRT! Meggyes Miklósné táborvezető, EBE elnökségi tag, Város- és Faluvédők Szövetsége Választmányi tag itte• hhmkí I Esztergom 1956-os históriája A levéltár igazgatójától, Csombor Erzsébettói kaptam kézhez Fakász Tibor fenti című könyvét azzal, írjak róla. Mielőtt nekifogtam az olvasásnak, két kérdés merült fel bennem: 1. Egy kívülálló, kimondottan az írott és elmondott adatok alapján miként tudja az '56-os esztergomi eseményeket leírni? 2. Tud-e számomra olyan adatokat közölni, amelyeket én - mint szemtanú még - nem ismertem? Anélkül, hogy Fakász Tibort személyesen ismerném, olvastam el a könyvét, tehát minden személyes ráhatástól mentesen. Azt már a tartalomjegyzékből láttam, hogy igyekezett - nagyon helyesen - időrendi sorrendben követni az eseményeket. Nagyon jó, hogy A forradalom előzményei fejezetben leírja azokat a változásokat és sérelmeket, melyek végső soron az októberi események kirobbanásához vezettek. Megtudhatjuk, hogy a párt és a kormány, de a szovjet állambiztonsági szervek is már számoltak a várható tömegmegmozdulásokkal. Mégis 23-án, majd a következő napokban egyre világosabb lett, hogy a kormány az események megítélésében megosztott, a hadsereg felső vezetése is csődött mondott. Igaz, hogy Mecséri János ezredes helyőrségparancsnok, mint a „párt hűséges katonája" ígéretet tett a rend katonai fenntartására és az objektumok védelmére, ami azt is bizonyítja, hogy leginkább - a felső vezetés egyértelmű parancsainak hiányában - saját megítélésére cselekedett. Az október 23-24-25-ei napokat Esztergom lakossága leginkább a rádió és egyes szemtanúk elmondása alapján figyelte. A város pártbizottsága a „megbízható" párttagokat felfegyverezte. Sokan csak ezekben a napokban döbbentek rá, hogy félrevezették őket. Az október 26-ai események szinte óráról-órára történő leírása hű képet ad az akkori forradalmi hangulatról. A lelkes tömeg még a Hadosztály-parancsnoksághoz induló autóbuszok tetejére is felkapaszkodott, de sokan gyalog siettek oda. A közben odaérkező harckocsik sem tudták feltartóztatni őket. Csatlakozott hozzájuk a börtönből szabadult, később fegyvereket szerzett rabok egy csoportja is és a munkaszolgálatos katonák (MUSZ-osok). A könyv részletesen leírja a későbbi kihallgatási jegyzőkönyvek alapján a Sötétkapunál történt vérengzést, az irgalmat nem ismerő ÁVÓ-sok kegyetlenségét. Az áldozatok között többen voltak, akiket személyesen is ismertem. A következő napokban megalakult a Nemzeti Tanács - többek között Bády István, Horváth Csaba, Szalay Ferenc - józanabb, tapasztalt tagjai hatására a forróvérű forradalmárokat sikerült annyira lecsendesíteni, hogy ezzel megakadályozták a további tragédiákat. Ekkor már világosan kitűnik, hogy a katonaság felső, de különösen alsó vezetői megosztottak voltak, az egyszerű katonák egy része beállt a forradalmárok közé, a másik része eltávozott alakulatától. A november 4-ei események Esztergom lakosságát is sokkolták. A Nemzeti Tanács küldöttsége: dr. Bády István, Szalay Ferenc és Varga DejczőIstván megjelent november 6-án Tatán, a szovjet parancsnokságon. Itt tárgyalásaival elérte, hogy a szovjet csapatok akkor még nem léptek Esztergom város területére. Választ kaptam első kérdésemre, mert a szerző - kívülállóként igyekezett tárgyilagosan leírni a történteket. Én, aki átéltem azokat, szinte újból hallottam a páncélos lövések hangját és a géppisztolyok kerepelését. Sok olyan dokumentumot ismertem meg belőle, amelyeket mi, egyszerű polgárok, akkor nem ismerhettünk. A másik kérdésemre is választ kaptam, mert a sötétkapui vérengzésről hallottak alapján nem volt előttem világos, hogy az autóbusz a páncélosokkal szemben miért kapta a hátsó kerekébe a lövedéket? Először azt tételeztem fel, hogy a lövedék a Sötétkapu bejárati oszlopán irányt változtatva csapódott a hátsó kerékbe. Ez a feltevésem megdőlt, mert megnéztem az oszlopot és semmi nyomát sem láttam a becsapódásnak. E könyvből kaptam meg a választ. Az autóbusz vezetője ugyanis, amikor kiért az alagútból (Sötétkapu), látva a Szeminárium ablakaiban a torkolattüzeket, balra fordította a kormányt és ki ugorva elfutott. így egyértelmű, hogy a páncélos lövedéke a jobb hátsó kereket találta el. Még egy dolog nem hagyott nyugton: miért lőtte szét az egyik tank a trafikot? A kanonoki házak előtti átjárást ugyanis kapuval ellátott téglafal zárta el a Szemináriumtól, a trafikot emiatt a páncélosból nem is lehetett látni. Kiderült a könyvből, hogy a fegyvereket szerzett MUSZ-os katonák a trafik felől megközelítették a téglafalat és mögüle lőtték a páncélosokat. Az egyik páncélos elfordulva elindult feléjük. Ekkor a trafik mögötti mélyedésbe futottak. Ezért lőtte szét a trafikot, megölve a benne tartózkodó Bartal Ferencnét. Egy magánértesülésből tudtam meg, hogy az egyik rokon - a trafikos sógora - fél órával a tragédia előtt a következőket mondta: „ Mariska, a városban zavargások vannak, zárd be a trafikot és menj haza". Bartalné azt válaszolta: „Nem megyek haza, ki bántana engem?" Eletével fizetett ezért. Jó, hogy ez a könyv elkészült, mert mi, akik részesei voltunk, újra átéltük az eseményeket, akik pedig nem itt, hanem másutt voltak szemtanúk, összevethetik személyes élményeiket az Esztergomban történtekkel. Üdvözlöm tehát e könyv megjelentetését és további sikeres munkát kívánok Fakász Tibornak. Bélay Iván