Esztergom és Vidéke, 2001

2001-04-05 / 14. szám

4 2001. április 5. Jajj nekem, meteorológia! Mivel kirándulásra készültem, már előző este alig vártam a Híradó végét, a Meteorológiai Szolgálat jelentését, mitöbb, szigorúan tudományos prognózisát. A nagy Európa-térkép előtt meg is jelent a szokásosan csinos, miniszoknyás hölgy, és hosszú, erotikus érzelmeket keltő pálcájával - szigorúan tudományosan - egy hétre előre el kezdte magyarázni a várható időjárást, majd okfejtését, immáron közvetlenül, némi humorral fűszerezve így összegezte: „Most egy hétig nyár lesz a tavaszban, bizotsan állíthatjuk, hogy húsz fok körül lesz a hőmérséklet, valószínűleg melegrekordok is megdőlnek." Másnap bízva a tudományban, rövidujjú ingben indultam utamra. Először eső esett, aztán havasesőre változott, végül szép pelyhekben hullott a hó... Tehát kiütéssel győzött a „tudomány" és a meteorológiai távelőjelzés... Egy barátom azt javasolta: fogjak inkább egy békát, tegyem bele egy befőttes üvegbe, és figyeljem a mozgását. „Lehet, hogy nem olyan tudományos, de pontosan jelez " - mondta... (d) Rózsika néni Fürdő'Szállója Rózsika nénivel gyakran találkozom, ami nem csoda, hiszen évtizedek óta egy utcában lakunk. És akad mindig közös témánk, főleg az időjárás, a napi események, de legfőképp: közös emlékeink a Fürdő Szálló „daliás időiből". Rózsikanéni ugyanis éveken át ebédjegyeket árusított Magyarország legrégebbi és valaha, fénykorában egyik legszebb szállodájában. Felidézzük a régi szép időket, a kiváló minőségű és olcsó előfizetéses étkezést, az udvarias, kedves pincéreket, a Pálma-teremben tartott bálokat. A Kossuth emléktábla évente történő koszorúzását, és így tovább és így tovább... Rózsika nénitől mindig azzal búcsúzom, hogy megpróbálok valamit tenni a Fürdő Szálló renoválásáért. Pedig, tudom, hogy nem tehetek semmit. Bár tavaly nyáron megemlítettem a városunkban járó miniszterelnök úrnak Rózsika néni üzenetét, nevezetesen azt, hogy a kormány adjon pénzt a Fürdő Hotel visszavásárlásához, illetve felújításához. Azóta eltelt már több mint fél év, az épület állaga tovább romlott; és tél végén a málló vakolatú homlokzat több helyén megjelent a felirat: Vigyázat! Omlásveszély! Kedves Rózsika néni! Nekünk úgy látszik már csak a közös élményeink maradnak: a jófajta Jókai bableves, meg a túrós csusza-mindössze 13 forint 40 fillérért! Dezső László Bécsi levél (II.) A „szép mesterségek muvelól" között Magam is nagyon szép szakma művelése okán élek itt. Bécsben. Ámde a restaurálás mesterségének hasznossága és gyönyörűsége mellett, ebben a munkában bőven van monotónia is. Ezért - főleg esténként - kikapcsolódás céljából, sétálgatok. Tudom, szívesen tették volna ezt sokan a korábbi évtizedekben, amikor csak háromévenként lehetett ide kijutni. Most már? Szabad a gazda! Főleg nekem, aki fejszellőztetés miatt sétálok jó nagyokat. Nemrégiben a híres 500 éves Bécsi GyermekZeneiskolában voltam, ahol alsó osztályosok mutatták meg tudásukat, aranyosan és rokonszenvesen. Volt itt hegedűs, gitáros, zongorista sztár-jelölt, akik határozott magabiztossággal „adták elő magukat", a világ legtermészetesebb módján. Zömmel osztrák családok voltak az örvendező közönség soraiban. Mégis: a végén egy kis csapattal magyarul beszélgettünk, szülők, gyerekek egymás közölt. És jött az újabb meglepetés! Az itteni gitár-tanárnő - magyarul - meghívott egy esti gitárkoncertjére, az egyetem egyik dísztermébe. Természetes, hogy nem hagyom ki az ilyen, égből hullott zenei élményt. Este hétkor - kezemben a programmal - egy csodaszép, barokk freskókkal díszített kör alakú előadóteremben ültem. Itt volt a „Gitarreabend". (Esztergomi ember számára nem ismeretlen a gitárfesztivál, sőt kétévenkénti nyári ismétlődése már szinte természetes.) Szép, bár elég szomorú darabok kerültek sorra. Az általam ismert Jánossy Zsuzsa gitárművész nagy, megérdemelt tapsot aratott. Szünet után Dobó Krisztina egy ragyogó gitár-virtuózzal lépett fel, befejezésként hegedű- és gitárkísérettel. Piroska Edina egy angol dalt adott elő nagyszerű - kissé pikáns színezetű - énekhangjával. Gratuláltam nekik és a folyosón folytattuk a beszélgetést a „szép mesterségek művelőinek" helyzetéről. Vajon miért pont itt, Bécsben...? Már készültem búcsút venni, amikor a művésznők megkérdezték, mikor megyek haza. - A hét végén - válaszoltam. Rámnéztek, kicsit irigykedve. - Akkor légy szíves Gyuri, Hegyeshalom után mindenkinek mondd meg, hogy pusziljuk őket... N. Tóth György restaurátor Szomszédolás Lengyelországban Szíves meghívást kaptam nemrégiben pár napos társasutazásra, Lengyelországba. Rögtön igent mondtam, mert arrafelé még sohasem jártam. Főszervezőnk, Dobó-béli hajdani „háztartási barátnőm", Sziszi (van-e, ki e nevet nem ismeri?) szép ígéreteket tett és vérbeli művészettörténész (7í/<?gé72)vezetőt is „beszervezett". (Szószólónk az út végén szívből-szeretettel köszönte meg nevünkben azt a sok csodát, melyben Bánhidy László barátunk, kollégánk bennünket részesített!) Dehogy is voltunk mi egymásnak idegenekl Régi ismerősök, barátok, munkatársak, nagymamák és unokák hol jókedvű humorral, hol pedig hazafias büszkeséggel, meghatódottsággal éltük át együttesen e pár kellemes napot. Kikelet havának idusán, jókor reggel gyülekeztünk a kompnál (Párkányban várt ugyanis a buszunk) s két dolgon méláztunk. Valóban, még az idén átguríthatjuk a söröshordót a túlsó partra? A másik: ki merjük-e tenni a kokárdát - vagy inkább hagyjuk bentebb, a szívünk fölött? Az elmulasztott itthoni ünneplés helyett talál-e a nemzeti kegyelet - sértetlen - emlékhelyeket a Felvidéken? Idő múltával jólesően nyugtáztuk: Szepesszombat főterén szépen felújított obeliszk őrizte (a város szász polgárainak nevében!) magyar hazánk történelmének 1848-as örökségét; a nagysallói csata emlékoszlopát elborították a nemzetiszín-szalagos koszorúk. Körmöcbánya főterén pedig, szülőháza elől küldtünk fohászt Báthori Schulz Bódognak, az 1848-as szabadságharc tábornokának - vissza, az esztergomi Honvédtemetőbe... Határátlépés: Szlovákiából Lengyelországba - csak amúgy, gyalogosan. Buszunk ugyancsak lépésben át a fertőtlenítőn. Itt is rémiszt a szörnyű járvány. (Gyanúsnak tűnő szendvicseinket a hírek hatására már jó előre megsemmisítettük.) S aztán: lengyel tájak. A baltikumi erdőkhöz hasonló együttesben élnek itt a lombosfák, a fenyők, a fehértörzsű nyíresek. A hátságokon: szépen megművelt földek s más országban seholsem-látott, kártyaszerű, csúcsostetős, többszintű, asszimetrikus építésű tanyák. Mint mondják, errefejé nem négy, hanem hat évszak van. Ősz után - télelő következik. Mi itt, éppen és most, a tavaszelőbe csöppentünk. Értünk szakadó esőt, fúvó hideget, koratavaszi napsütést, Zakopane környékén pedig havas lejtőket, ahol apró hangyácskáknak tűnő alakok sieltek. Krakkó és a múlt. Mennyi és miféle utak haladtak át itt hajdanán! A Tatár út, a Só út, a Borostyánkő út s a Posztó út! Mind-mind történelmi eseményt, európai méretű mozgást idéz! Közös múltunk ismeretében pedig amolyan akár oda-vissza - magyar-lengyel királyi országutat is jelölhetünk általuk. Fejedelmi nászurak és asszonyok, boldogként üdvözölt és ma már szentként tisztelt kis királyné-menyecskék, hites feleségek keltek útra, ide és odafelé"egyaránt. Szemérmes Boleszláv fejedelem IV. Béla magyar király lányát, Kingát vette feleségül. (Itt jegyzem meg, mókás kedvű nép lehetett valaha a lengyel, ha királyait - máig tartóan Merésznek, Ferdeszájúnak, Ájtatosnak, Öregnek és Szemérmesnek titulálta, így különböztette meg.) Lokietek Ulászló lánya, Erzsébet Károly Róbert királyunk fiának a felesége lett, I. (Nagy) Lajos magyar (és 1370-82 között lengyel) király pedig leányát, Hedvig-Jadwiga hercegnőt adta Jagelló Ulászló hitvesi trónjára. Bizonyíthatom, emléke mais elevenen él, síremlékét aznap is friss virág bontotta a Wáwel-béli székesegyházban. A templomok. Krakkóban igen sok, különböző, gazdagságban változatos, más-más korban épült, sajátos stílusjegyű templom és székesegyház található. Ami számunkra érdekes, mindenik reggeltől estig nyitva várja látogatóit és híveit: orgona szól, szépséges női hang énekel, a bűnbánók gyónnak, a hívek imádkoznak. Egyik este pedig keresztútjárást is láttunk-hallottunk a kazimierzsi városrész plébániatemplomában. Templomos élményeink betetőzése: a pompázatosan monumentális és díszes Mária-templom megtekintése, miközben szárnyas főoltárát ünnepélyesen elénk nyitották. A gyönyörködőknek külön padsorok szolgálnak. Itt üldögélve, filozofikus gondolataimba mélyedve értettem meg: a lengyel népet történelmi harcaiban mindig is erős istenhite vezérelte, S azt is felfogtam, valójában miért is lehetett a krakkói érsekből - pápa! Délelőtt, főpiactér. Egy órányi szabadidő. Ragyogó fények, sajátos hangulatú napszak. A hajdani paloták karéjában hatalmas, tiszta tér. Most is éppen körbejár egy szorgosan seperkélő gépezet. Középen a Posztóház. Sétáló, üldögélő, nézelődő, kávézó emberek. Tarkálló virágpiac, szelíden röpködő, csipegető galambok. Hátizsákos, pihenő turisták a Mickievicz-emlékmű talapzatán. A sarkokon bódék: apró csecsebecsék, borostyánok, fafaragványok - amolyan krakkói emléknek valók! S az elmaradhatatlan perec-árusok! (Örvendeznek, hogy magyarok vagyunk s a nálunk való piacozásra is szívesen emlékeznek.) Kisvártatva vörös fiáker áll be a standra és türelmesen várja a romantikázásra, lassú szemlélődésre vágyó utasokat... Wieliczka - a „Nagyocska" (elsőízben latinul lejegyzett nevén: Magnus Sal) sóbánya-város, ma már inkább turisztikai nevezetesség. A föld alatti vidék változatos látnivalókat rejteget: a régifajta, középkori „termelési technológiát" mechanikus szerkezetek és élethű, mozgó bábuk imitálják. Az egyik targonca-szerű sóbálvány-szállítóeszközt magyar kutyának hívták! Tavak, kápolnák, szanatórium, teniszpálya, a Hitler által idetervezett, bombabiztos repülőgép-alkatrészgyár hatalmas ürege és különféle szobortermek találhatók idelenn. Köztük leghíresebb a Janovice-terem, Kinga királylány gyűrű-legendájának sószobor-megjelenítésével. A legszebb és legnagyobb, aprólékos műgonddal, sok évtizeden át kifaragott 101 m mélységben található, fényesen kivilágított terem az 55 m hosszú, 14 m széles, 10 m magas Kinga-kápolna. Az oltárt az ő alakja díszíti, csontocskáinak egy darabja: az oltár ereklyéje. A falakon domborművek. Köztük Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája. Ma hangversenyek, esküvők, évfordulók, jeles ünnepségek színhelye ez a föld alatti csodavilág! Lengyel túravezetőnk, egykori bányamérnök, aki a helyhez méltó, szép sötét bányászegyenruhát, fején „kobakot" viselt, itt kérdezte tőlünk: - Ugye, a csoport jó része pedagógus? (így lerítt rólunk???) - És hová valók? - Esztergomba? - Nahát! Kinga királynő is ott született-egészítette ki mondandóját... Gasztronómiai ízelítőt is kaptunk Lengyelországból. A történelmi kölcsönhatások és a különféle királyasszony! udvartartások révén a lengyel konyhát franciás és oroszos hatások érték. Ám szerintem, inkább baltikumi ízeket hordoz magában. így például, amit magunk is megkóstoltunk: a tejszínnel dúsított zöldségleves, a második fogáshoz tálalt savanykás-majonézes zellerköret, a nyers sárgarépából, káposztából, vöröshagymából készült sós-olajos-ecetes saláta, a rezgős, savanykás gyümölcskocsonya. A KGSTés időkből ismert, ánizs illatű bölény fűvel ízesített Zubrówka-vodka viszont a régi! Az biztos, hogy gyakori utazás, alaposabb járatosság szükségeltetik a teljes kép kialakításához. Majd legközelebb! Ám megsúgom: nagyon is teszik nekem az ínyencekre vonatkozó lengyel szólás: „válogat, mint a francia kutya!" Ezért is vettem utolsó garasaimból Zakopanéban amolyan „francuska-mustardát"... A Szepességen át tértünk hazafelé. Benéztünk Késmárkra. Tisztelegtünk Sóbányász - sószobor (Wieliczka) gróf Thököly Imrének, Felső Magyarország és Erdély fejedelmének sírjánál, kinek „drága hamvait, hogy a haza földjében nyugodjanak, a nemzeti hála (szülőhelyére) visszahozatta". Aztán a szepesszombati múzeumváros, amely a Világörökség része, majd a szepescsütörtöki templom temetkezési kápolnája, Szepesgörgő - amely a Görgeyek ősi fészke - szépséges kastélya és angolparkja, a Szepesi prépostság és a Szepeshelyi vár: mind-mind olyan néznivaló volt, amely emlékezetünkbe mélyen bevésődött. Csak a Lőcsei fekete asszonnyal ne találkoztunk volna! Amikor a vasárnapi nagymise után meg akartuk nézni a Szent Jakab-templomot, leoltotta a villanyokat s egyházi személy létére keze egyetlen intésével kiűzött bennünket, mint Jézus a kufárokat! Emlékezetünkben ez az esemény is mélyen (és fájón!) ott marad... Régi, kedves ismerősünkhöz, Bálint Úrhoz jövet-menet betértünk. Odafelé szülőhelyére, Zólyom várába, visszafelé pedig sírjához, Hybére. Születés és halál. Közte mennyi minden: Lengyelország is, Esztergom is... Rögtönzött kórusunk zsoltára is őt idézte: „Bocsásd meg Úristen ifjúságomnak vétkét..." És ne csak az övét meg a mienkét, hanem a történelemét is - a következő, immáron erdélyi kirándulásig... Horváth Gáborné dr. Pillanatkép Krakkóból