Esztergom és Vidéke, 2000

2000-05-11 / 19. szám

Esztergom és Vidéke 2000, május 11, Egy fontos helytörténeti munka kiadásra vár Ajánlás - „a gazda szemével Bélay Iván igazán méltóképpen ünnepelhette meg a „számjegyváltó" ezredfordulót: joggal mondhatja el (amint az itt következőkben meg is teszi), hogy „ letett valamit az asztalra" . Egyelőre csak a sajátjára, bár ez a valami egy városrész, sőt az egész város - képletesen szólva - asztalára, helyénvalóbban: könyvespolcára kívánkozik. A 20. századi Szentgyörgymező hagyomány mentő történeti leírását fejezte be ugyanis 2000. januárjában. A tartalomjegyzéket is elkészítvén, a maga részéről - közel hároméves munkával - eleget tett a nemes lokálpatriotizmustól vezérelt, némi polgármesteri biztatással is ösztönzött feladatvállalásnak. Minthogy módom volt a könyvet már születése közben, fejezetről fejezetre - alaposan megismerni, a magam részéről bátran kijelenthetem: a megfelelő szerkesztői gondozás után nyomdában (volna) a helye. Lévén több, mint három évtizede (új-) szentgyörgymezői lakos, és némiképp otthonos a helytörténetben, ennek azt a .képződményét" is valamelyest ismerni vélem, amit „szentgyörgymezői léleknek" nevezhetünk. (Révész Béla nyomán, aki 1934-ben Esztergomi lélek címen írt vallomásos emlékezést gyermekkorának városáról.) Az itt tősgyökeres - főként föld- és szőlőművelésből, fuvarozásból élő és adózó - polgárokat a végleges közigazgatási városegyesítés (1895) óta különösképp felerősödött városrészi öntudat fűti. Ók mindig tudták és tették a kötelességüket, nemcsak a maguk, de az egész város javára is: ehhez mérten ragaszkodtak illó jussukhoz". Ahhoz, hogy az „egyesült város" - amelyhez önként, de számos „pontozatba" foglalt feltétellel csatlakoztak -, úgy bánjon velük, mint egyenértékű részével. Gyanakvó fenntartásaik - a század folyamán többnyire igazolódtak: az urbanizációt tápláló anyagi forrásból inkább csak csöppent mint csurrant errefelé. Amikor végre folyvást is jött (a 70-es években új ABC-áruházra és óvodára - 1992-98 között a közműfejlesztésekre, az Olvasókör székházának felújítására), érzékeny büszkeségük olyan „járandóságként" könyvelte el, amit már régesrég megérdemeltek. Sőt, mivel az „adósság" törlesztése (túl) sokáig halasztódott, azt sem tartják kivételezésnek, ha .kamatos kamat" tetézi. Nem okvetlenül a több és gyorsabb anyagi támogatás, hanem a kiemelt figyelem formájában. Éppen ezért nem véletlen, hogy arra a legbüszkébbek, ami a várostörténetnek bizonyára véletlen fejleménye: ti. hogy az újabbkori két rendszerváltozás első polgármesterei (dr. Bády István és dr. Könözsy László) Szentgyörgymező szülöttei voltak. Úgy fogták fel ezt, mint az „erkölcsi rehabilitáció" nagyon jelentős tényezőjét, ami - nem mellékesen - majd az anyagi természetű .jóvátételhez" is segít bővízűbb forrást fakasztani... Hogy ennek az ősi városrésznek a polgárai az összetartozás tudatában, az eleven, cselekvőkész hagyományőrzésben máig példásan erősek: bizonyítja ezt az Olvasókör folyamatos hétköznapi és ünnepi - élete, ugyanígy az emléktábla-avató akciók sorozata. (1997 vége óta itt áll a város egyetlen olyan II. világháborús emlékműve, amely az áldozatokat név szerint is feltünteti; 1998-ban Oltóssy Pál, nemrégiben pedig dr. Feichtinger Sándor emlékét örökítették meg. Szándékuk szerint legközelebb: szeptember elején éppen dr. Bády Istvánnak szól majd a tiszteletadás hasonló jele.) Ez az öntudatos városrészi közösség most Bélay Iván egyéni vállalkozásának köszönhetően - joggal gondolhatja úgy, hogy ő ismét megtette a magáét, és a Városon a sor, hogy a megvalósításból szintén kivegye a maga részét Nyilvánvalóan főként az új polgármester kiemelt figyelmére számít, tehát aira, hogy - nem szentgyörgymezőiként is érvényesnek tekinti elődje ígéretét Azaz Szentgyörgymező eszázadi krónikás könyvét - érdeméhez és fontosságához méltóan - a Város „asztalára" valónak. Az érdeklődő „várospolgárok" már 1998-tól kezdve - lapunkból, vagy a városi könyvtárban és az Olvasókörben tartott előadások révén - számos részletét megismerhették a készülő könyvnek. Bizonyos vagyok benne, hogy - városrészi „illetőségüktől" függetlenül - osztoznak velem a reményben: ez a hagyománymentő és őrző krónika „besorolhat" Esztergom millenniumi kiadványai közé. Vagyis legkésőbb a jövő év augusztusáig (például Szent György, a Búzaszentelés vagy Szent István napján) szép ajándékként kerülhet az „egyesült város" ünnepi asztalára. Nagyfalusi Tibor SZENTGYÖRGYMEZŐ A 20. SZÁZADBAN 1997. március 15-16-án az Olvasókörben rendezett Szentgyörgymező története című kiállítás megnyitóján az akkori polgármestenrel, dr. Könözsy Lászlóval beszélgettem. Arról folyt köztünk a szó, hogy nagyon szép anyag gyűlt össze okmányokból, emléktárgyakból; de ideje lenne elődeink életét, hagyományait az utánunk jövő nemzedékek számára írásban is megörökíteni. Még nem késő, de a szóbeli visszaemlékezések összegyűjtésére talán már a 24. óránál tartunk. A polgármester azt mondta nekem: „Csináld meg, támogatlak." Nem esett nehezemre, hogy vállaljam a feladatot hiszen magam is Szentgyörgymezőn születtem, ez volt gyermekkorom és ifjúságom legfőbb „élettere". Amikor pedig - lakást változtatva - elkerültem onnan, Ferenc öcsém révén továbbra is folyamatosan tartottam a kapcsolatot. A krónika forrásait keresve, ezért bízvást fordulhattam először is a saját ,kútfőmhöz", de a hozzám hasonlóan „régi" - és máig helyben lakó - szentgyögymezőiekhez szintén könnyű volt eltalálnom. így munkám időhatárait a történelem még élő tanúi jelölték ki, illetve az a szájhagyomány, azok a családi emléktárak, amelyekkel ők rendelkeznek. A helyi eseménytörténetben ez a századfordulót és a 20. századot jelenti, a városegyesítés (1895) időszakától napjainkig. Természetesen az egyes intézmények, cégek, szervezetek, épületek, műemlékek históriája, a népszokások eredete szükségessé tette, hogy régebbi korokba is vissza-visszapillantsak. Miután kialakult bennem a könyv szerkezeti váza, nekifogtam, hogy az emlékezéseket összevessem a hiteles adatokkal, vagyis pontosítsam és kiegészítsem azokból az írásbeli forrásokból, amelyek a Babits Mihály Városi Könyvtárban, a Megyei Levéltárban, a Balassa múzeumban és a szentgyörgymezői plébánián fellelhetők. A közgyűjteményektől kapott szakmai és technikai segítségnek is jelentős része van abban, hogy munkám végére értem és tartalmáról most számot adhatok. Az első fejezetben a település mezőgazdaságával, ezen belül a gabonatermesztéssel, gyümölcs- és szőlőkultúrával, állattenyésztéssel és a téeszszel foglalkozom; bemutatom az ún. közbirtokosság érdekes - mára csak Az Esztergomi útravaló című sorozat legközelebbi találkozóját május 15-én, hétfőn 17 órától tartják a Babits Mihály Városi Könyvtárban. Vendége: Bartus László újságíró beszélgetésre várja az érdeklődőket - a házigazdával: Nagyfalusi Tiborral együtt Bartus László 1961-ben Budapesten született; Tatabányán érettségizett. Főiskolai, egyetemi diplomáit (magyar-népművelés, szociológia, fdozófia tanári szak) nagyrészt munkavégzés mellett szerezte. Esztergomban három évig a Petőfi Filmszínház üzem vezetőjeként dolgozott, ezután az Általános Művelődési Központ igazgató-helyettese lett. Újabb három évig a Vitéz János Tanítóképző Főiskola Közművelődési Tanszékének film terjesztéssel és népművelés-módszertannal foglalkozó tanársegédje volt. 1991-ben a fővárosba költözött; újságírói pályáját 1992-ben a Magyar Híriap külső munkatársaként kezdte. Másfél évig a Fekete Doboz szerkesztő-riportereként dolgozott. Vannak még tartozások című filmjéért (operatőr: Jávor István) a Soros Alapítvány tényfeltáró újságírás-díját nyerte el. 1995-től a 168 Óra című hetilap munkatársa. (Ennek hasábjain több interjúban és riportban próbálta felderíteni dr. Haller Zoltán országgyűlési képviselő „ügyének" hátterét) Itt megjelent cikkeiért 1996-ban a Tolerancia díj második fokozatát nyerte. 1998 óta-megszakítással - a Világgazdaság című lap munkatársa és a New York-i The Rosenthal Istitute for Holocaust Studies ösztöndíjasa. Az ELTE Szociológiai Intézetében folyó médiaképzés tanára. 1999 tavaszán Fesz van címmel leleplező könyvet jelentetett meg a Hit Gyülekezetért: „arról az egyházról, amelyet sok éven át fanatikus rajongással szeretett." 2000-ben az olajügyekről írott cikkei alapján Pulitzer-díjra javasolták. kevesek által ismert - intézményét is. A továbbiakban levőm Szentgyörgymező tereit, utcáit, elnevezésük történeti változásait Szentgyörgymező határában az utakat, dűlőket, forrásokat, kirándulóhelyeket ismertetem. Az ipar és kereskedelem itteni „életrajzában" csupán egy-két kisüzem, de annál több műhely, bolt kocsma szerepel, a kézművesek, tulajdonosok vagy bérlők személyével együtt Számos olyan mesterséget, illetve hasznos téli foglalatosságot írok le, amelyek az utóbbi félszázad során - alighanem végleg - eltűntek. A nevelés, oktatás intézményei (bölcsőde, óvoda, elemi iskola) következnek, sok-sok személyes emlékkel, hiszen a betűkkel magam is itt ismerkedtem. A változások sorának bemutatása - sajnos - a Balassa Bálint iskola megszüntetésével zárul. A Hol vagytok ti, régi játszótársak? című fejezetben felidézem gyermekkorom játékait, amelyeket tavasztól télig a szabadban folytattunk. A kulturális élet otthona az Olvasókör volt a benne folyó hasznos tevékenységekkel. Megörökítem történetét a megalakulástól az államosításig, majd napjainkig, amikor a régi székház — a '90-es években elvégzett két nagyobb felújításnak is köszönhetően - ismét pezsgő közösségi élet színtere. A népszokások között bemutatom az országos hírű parasztlakodalmat amihez sikerült megszereznem egy eredeti vőfély-könyvet is. (Szentgyörgymezőn vőfénynek mondták.) Összegyűjtöttem - többnyire eredetükkel együtt a sok azonos vezetéknevű család helyi megkülönböztetésére használt ún. ragadványneveket is. Az egyház Szentgyörgymezőn című fejezet igen nagy terjedelmű, mivel a templomon és plébánián kívül magában foglalja a kápolnákat, a temetőket is, továbbá a vallásgyakorlás ünnepi alkalmait és tárgyi jeleit (Az átmenti keresztek, szobrok leírását) Külön fejezetben állítok emléket azoknak a személyiségeknek - Szentgyörgymező szülötteinek vagy „betelepülőknek" -, akik itteni vagy máshol folytatott tevékenységükkel közmegbecsülést szereztek, sőt nem egy esetben országos hírnevet is. Az elkészült - a remélt kiadás előtt már csak lektori, szerkesztői gondozást igénylő - kötetet természetesen a felhasznált forrásművek jegyzékével, valamint gazdag illusztrációs anyaggal is kiegészítettem. Ez utóbbi néhány érdekes - általam felkutatott - térképből és 136 fényképből áll, amelyek nagyobb részét szentgyörgymezői csalódoktól kaptam, a többit pedig az utóbbi évek során magam készítettem. Bélay Iván