Esztergom és Vidéke, 2000

2000-12-21 / 51-52. szám

II ELET — SORSOK 2000/16. Féja Géza írásaiból Jócsik Lajos • Csillagok Isten fiával se tette, sorsa alól hogy kivette. Megszületett, mindjárt feljött, s jászola fölött tündöklött a csillaga, őrizője, keresztfáig kísérője. Tudta Jézus, tudta ifjan, a csillagban sorsa villan? Meg van írva előre a krisztusi sors, s a csillaga arra vigyáz, csak azt nézi, elrendelését hogy végzi? Tudta Jézus, tudta ő ezt, és - megvárta őt a kereszt! 1. Szilveszter délutánján magányos férfiú rótta a vidéki város meghitten hallgatag utcáit. Már erősen szürkült, az alkony színe kékbe kezdett játszani, mielőtt döntő győzelmet aratott volna a sötétség. - Lám, az öreg nap nem unja meg újra és újra szembeszállni a sötétséggel. Az én halálra űzött, árva igazam ezek szerint természeti igazság - vélte a magányos férfi, és szívében vigaszul kinyflott Szilveszter, akár a virág. A belső virágok kifeslenek és virítanak ilyenkor, gyilkos hidegben is, szomorú decemberi felhők alatt. Az előző nap kegyetlen északi szél söpört végig a városon, megdermesztett mindennemű lágyságot. Most megállott a szél, hóesés ígérkezett, a kopasz táj és didergő város áhítatosan várta az ég millárdnyi hócsillagát, A magányos férfiúnak nem volt kedve hazatérni, annyira ellepték az emlékek, hogy nem érezte a hideget, csak rótta az elnéptelenedett utcákat. Valamikor otthon ezen a napon gyújtották meg utoljára a mennyezetig nyúló karácsonyfa gyertyácskáit, és a gyerekek vidáman lekopasztották a fát. A fenyőfa meg a gyertyák illata még egyszer végigbolyongta a lakást, megsünogatta az arcokat Karácsony vett búcsút Az öreg cserépkályhákban vastag fahasábok parázslottak, mint a család fogyhatatlan tüze, az emberek megható tan búcsúztatták az óesztendőt s arra gondollak, hogy hátha az új lesz ama régen ígért „víg esztendő". Éjfélig csöndesen iszogattak, de mihelyst az óra eltemette az óévet csengeni kezdtek a legnemesebb nedűvel telített finom metszésű poharak, és lobogni kezdett a vidámság egészen a mennyezetig, vagy azon is túl? A magányos férfi a régi család erős ölelésére, megtartó melegségére gondolt. Ó is fészket akart rakni, akár apái, de a sors, úgy lehet mást akart véle. Éppen a tetőt húzta fel otthonára, midőn egy ismeretlen eredetű rengés szétromlx)lta, és visszaűzte a magányba. Még egy elszánt kísérletet csinált ez azonban már csak kétségbeesett roham volt és véres szívvel zuhant vissza a földre. Tudomásul kellett vennie a végzést, mely így szólt magányra ítéltettél. A sors talán elő akarta hívni a magányos férfiú rejtett erőit mert mindkét karjával sújtott rá, bujdosóvá tette honában. A magányba száműzött ember pedig töprenkedhetett: eldobta őt a sors, vagy tartogatja valamire? Csorba vaskó, avagy isten kardja? (1956) 2. A minap Esztergomba utaztam a tűnt idő nyomait keresni. Bejártam az utcákat, a szigetet, ahol temetés előtti csöndben nyaraltunk, még a régi padot is megtaláltam a Duna-ág partján. A késő esti autóbusszal tértem vissza Pestre, s úgy éreztem, hogy miként valamikor, hazafelé megyek Táborba, ahol vár valaki. Néhány perc múltán az egykori fiúnevelő mellé értünk, de a távolsági kocsi nem állott meg, csak ablakán keresztül tekinthettem régi otthonom felé. Még áll a hosszú ház, nagy, fehér homlokával dél felé tekint, most valaminő műhely telepedett falai közé. Tisztán látszott az előtte világító ívlámpa fényében, igen, az a négy ablak volt a miénk, új gazdája égszínkék selyempapírral vonta be őket, benn lámpa égett; úgy néztek a sötét, késő őszi estébe, mint két szempár, vagy foszlányok régi égboltom azúrjából? Bennem pedig a mélyek mélyéből visszahullámzott a tűnt idő, midőn várt reám 4. Volt a feleségemnek egy vastag kémiakönyve, édesanyám hozzám intézett levelet talált a lapjai között. 1930. május 12-én írta, halálának biztos tudatában - október 30-án lélegzett utolsót. Piros ceruzát használt, mintha a vérével írta volna. Végső rendelkezése a jóságnak és az emberségnek olyan foka, aminőre csak asszony képes, midőn hitvessé, anyává lett. (...) Bármennyire is akartam, sohasem tudtam ennyire jó lenni, mivel nem vagyok annyira igaz, mint ő. És bizony mondom: eltörpül az én írói viaskodásom az ilyen élettel pecsételt, makulátlan vallomás mellett. (1965) 3. Minden mondata félelmetesen szép, emberfelettien szelíd vallomás, mintha más nem is volna köztünk, és a mindent megértés nyugalmával írt és őrködött fölöttem valaki, erős, tiszta asszony, melegével táplált gyógyította halálba hajló ifjúságomat így volt, de a kocsi rohant az elsötétedett úton, kinek végén ott vár a sír. De térjünk vissza oda, ahol elhagytuk, a húszas esztendők végére. Utódot vártunk, és megteltem a vigilia áhítatával. Ebben a várakozásban pedig megtisztul és kiegyenesedik az ember. Vártuk a gyereket és közben baljós sejtelmek szállottak meg. Mint később kiderült, nem csupán engem, hanem Gizit is, a várakozás fokozott érzékenységében megéreztük a leselkedő halált, de egyikünk sem szólt a másiknak. 3. Soha többé nem éltem át ilyen mértékben az örömöt hogy otthon vár valaki, s az a „várás" az élet ritka, vissza nem nyerhető ajándéka. Sok munka, küzdelem árán végre otthonunkat otthonná sikerült teremtenünk, gyereket vártunk, s éppen akbúcsút! Sokkal többet adott nekem, mint amennyit én adhattam néki. Olyasmit érezhetett, mintha útba lenne, és szinte szíves szolgálatot kért a haláltól. Ezt nem bírom megbocsátani magamnak, - nem is lehet, nem is szabad megbocsátanom, mert így csak föl nem oldozható bűnös vagyok, akkor pedig sárrá, salakká válnék. Hiába mondtam, hogy „Miserere mei Domine!" Akkor sem lenne értelme, ha hinnék az emberek felett ítélő Istenben. Csak én oldozhatom fel, vagy ítélhetem el magamat kimondva az ítéletet - és nincsen kegyelem. Nem gyilkoltam, szegény természetes halállal halt meg, gyermekágyi lázban, de nem viseltettem eléggé szeretettel, odaadással, nem szedtem össze minden lelki erőmet megmentésére, nem fohászkodtam minden percben érette, s midőn mindez vilákor indult meg irodalmi, közéleti pályám. Kezembe jutott Zsilinszky Endre Előőrse, végre itt volt a lap, melybe szabadon írhattam. Zsilinszky küldte a vasúti szabadjegyeket, szombatonként útra keltem. Nem csupán egy nemes, szép férfibarátság keletkezett de közös vállalkozás egy országért és népéit. Ugyanakkor nyakamba szakadt az iskola igazgatása, a feleségem pedig szülés előtt állott. Senkink sem volt, magunkban, rokon és igaz barát nélkül éltünk egy telepen. Én pedig féllábbal otthon, féllábbal országjárásban, fél szívvel itt fél szívvel ott Panaszkodott szegény, szemrehányást tett? Nem fájt néki? Végül bizonyára nagyon, de nem mutatta. És ez rettenetes: szeretete csak növekedett irányomban. Érezte, hogy a szülés életébe kerül, de nem szólt csak utolsó üzenetet írt s egyik könyvébe rejtette. (1975) gossá vált előttem, midőn más gondolatom se volt mint ő, midőn szívesen meghaltam volna érette, már késő volt megkezdődött az egy hónapig tartó haláltusa. S itt maradtam egy csecsemővel, ő az anyátlan kisdedek otthonában, én úton folyton, gondokkal küzdve, önmagam elől menekülve, önvádtól sújtva, az emberi nem egész szomorúságát, elítéltségét látva s tudva, önmagamat elítélve, életemmel játszva, veszedelmet magamra idézve, megváltó fájdalmakat keresve, holott tudtam, hogy nincs megváltás. Hiába volt minden kísérlet siralomházból indultam útjaimra, és siralomházban hajtottam nyugvóra fejemet Belső túlterheltség alatt roskadtam szüntelen. Még élek. Hetvennégy éves vagyok, néhány hónap, s már hetvenöt... (1975) Gézának Ha meg találok halni, s gyermekünk életben marad, lehetőleg két héten belül nősülj meg. Vedd el azt, akit ajárdottani, költözzetek Pestre. Semmit se adjatok el, - azt a pénzt sohasem kapjátok meg (még egy ecset is 1 P.) -, szükség pedig mindenre van. Feleséged ruháim és mindenem bírja. Feltételezem, hogy édes anyja lesz a gyermeknek. Te pedig felejts el, szeresd őt úgy, mintha legelőször szeretnél. - Nem esik ez nekem rosszul. Életcélom befejeztem, - kaptam szeretetet, családi otthont. - A virágszirom is lehull. Haza ne hozass! Halálom után ócska (értsd meg) koporsómai azonnal lezárni. Nem ravatalozni, mielőbb mentől olcsóbban és olcsó helyre tenni. Inkább Magqdra és a gyermekünkre gondolj. Ha ezeket megteszed, boldog leszek. Őrizd ezt meg. Gyermekünk lehetőleg ne tudja meg, hogy a Feleséged nem édes anyja. Esztelenség lenne e kettős szeretettől megfosztani. Tegyétek életét boldoggá, ha hibái lesznek, akkor is szeresd. Vigyázz egészségedre - (diétázz). Az irodalom és gyermeked érdekében ezt meg kell tenned. Anyánkra gondolj - légy türelmes - szeresd Ót nagyon. A gyereket ne add oda, ha gügyögésefeledést hoz. f"2Ma/járaté minduat, arai Esztergomtábor, 1930. máj. 12. . - -. -- Wfi^WWffl^ szülés / okt. / után négy héttel / nov. 30. / gyermek- f^^^ft^BSsit: fr'jft fa iáÉi&iSi&i beköve tkeze tt; ógyi lózDan elhiinyt. Kéja (}

A.za csak későob találta meg e sorokat. Az említett házasságot sosem kötötte tieg; gyermekét fél . . n ( n évre a budapesti Vas utcai csecsemőotthonban Helyezte el, maid * az édesanyja nevelte Léván, Nyolc éves tíoratól ma^atuz vette.