Esztergom és Vidéke, 2000
2000-08-31 / 35. szám
ÜNNEPI BESZAMOLOINK A BELSŐ OLDALAKON FOLYTATÓDNAK! • 2000. aug. 31. - 35. szám POLGÁRI HETILAP * Ára: 50 Ft AUGUSZTUS 15.: LÉLEKEMELŐ MILLENNIUMI MEGEMLÉKEZÉS AUGUSZTUS 17-20.: NÉGY VIDÁM, SZÍNES, GONDFELEJTŐ NAP Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony és Szent István halálának napján tartotta Esztergom millenniumi emléknapját Ünnepi testületi ülés Az emléknap egy ünnepélyes képviselő-testületi üléssel vette kezdetét, amelyen városi kitüntetések átadására került sor. Köszöntőjében Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere elmondta, a millennium évében a királyvárosra irányul a figyelem, Esztergom vezetése pedig ezt a kitüntető figyelmet a városszerető civilekre kell hogy irányítsa. E napon a képviselő-testület Esztergom díszpolgárának választotta Reima T.A. Luotot, az Espoo-i (finn testvérvárosunk) Magyar Társaság elnökét. Pro Urbe Esztergom kitüntetést adományoztak Horváth Bélának, a Vármúzeum igazgatójának, Varga Dezső Munkácsy-díjas restaurátornak, egyetemi tanárnak és Kund Ferenc építészmérnöknek. Esztergomért emlékplakettet vehetett át dr. Sörös Jenő háziorvos, Koditek Péter idegenvezető, dr. Seress Zsuzsanna volt kórházi főorvos, valamint Németh János közgazdász. Esztergomért emléklapot kapott Major László, ifj. Szilas László, valamint - posztumusz - Csiffári Rezsó. Ünnepi szentmise a Bazilikában Az ünnepi testületi ülést követően a város vezetése fogadta a II. János Pál pápa által megáldott és Rómából Esztergomba zarándokok által hozott Szent Korona-másolatot a Szent Anna plébániatemplom előtt, majd ezután népes ünnepi menet vitte a Bazilikához a királyvárosba erre az alkalomra idehozott Szent Jobbal együtt. Ezután dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Esztergomi Főszékesegyházban. Nagyboldogasszony tiszteletére a Szent Jobb és a II. János Pál pápa által megáldott Szent Korona-másolat jelenlétében. Ecjyházi-nemzetI emlékhely és zászlóátadás A misét követően az egykori Szent István protomártír (ósvértanú) templom helyén létesült egyházi-nemzeti emlékhely avatására, illetve a millenniumi emlékzászló átadására került sor a Bazilika melletti területen. Az egykori krónikák arról tanúskodnak, hogy itt állt az a templom, ahol Vajk az István nevet kapta a keresztségben, illetve később ez a templom volt a színhelye István királlyá koronázásának, a magyar állam tulajdonképpeni megalakulásának. Az egyházi-nemzeti emlékhely avatásán először Meggyes Tamás polgármester mondott köszöntőt. (Beszédét a millenniumi dokumentum-mellékletben közöljük.) Meggyes Tamás méltató szavai után az emlékhelyet dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg. A felszentelést követően dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke mondta el ünnepi beszédét. Hangoztatta az István-i mű páratlan jelentőségét, s abban Esztergom példa nélkül álló szerepét. Emlékeztetett arra, hogy a millennium évében - a magyar állam és egyház történetének ezredik, a kereszténység születésének kétezredik esztendejében, amikor hazánk és Esztergom is a figyelem középpontjába kerül - a dicső múlt előtti tisztelgés mellett fel feli ismernünk a lehetőséget: hosszú idők óta most először áll hazánk egy külső ellenségektől nem zavart fejlődés előtt. Mint mondta: „kizárólag rajtunk múlik most minden". A köztársasági elnök emlékbeszéde után átnyújtotta a millenniumi zászlót az esztergomi polgármesternek, majd a zászlót megáldották a katolikus, a református és az evangélikus egyházak jelenlévő képviselői. A felújított királyi palota átadása Az ünnepség után díszebéd következet, majd fél ötkor Meggyes Tamás, dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Körösi Orsolya, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkára és Horváth Béla, a Vármúzeum igazgatója ünnepélyesen átadta a frissen felújított esztergomi Árpád-házi Királyi Palotát, illetve megnyitotta azokat a kiállításokat, amelynek hosszabb-rövidebb ideig gazdája lesz az új épület. A millenniumi emléknap a Kolozsvári Magyar Állami Operaház díszelőadásával, az este fél kilenckor kezdődött Erkel Ferenc-operával, az István királlyal ért véget.