Esztergom és Vidéke, 2000
2000-08-31 / 35. szám
2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 2000. augusztus 31. HETROL HETRE Szánthó Barna rovata Közérdekű közlemény Dr. Latorcai János országgyűlési képviselő hivatalos fogadóóráit minden hónap első péntekén tartja a Polgármesteri Hivatal 112-es irodájában. A következő alkalom: szeptember 1. (péntek), reggel 9 órától. Bejelentkezés és információ: 06-30-2040-819 Megemlékezés Dr. Osvai László kórházi tanácsnoktól kapott információnk szerint a Kolos Kórház alapításának 100. évfordulóján, szeptember 2-án, szombaton 10 órakor a Belvárosi Temetőben megkoszorúzzák Gönczi Béla alapító kórházigazgató síiját, melyre az érdeklődőket ezúton is tisztelettel meghívják. Vendégek a Mindszentyben (P.) A Mindszenty katolikus iskolában a tanévkezdés előtti héten már mindenki szolgálatban volt A tantestület közös programmal készült a vasárnap reggeli tanévnyitóra, dr. Kiss-Rigó László tanügyi főigazgató és dr. Magyar György igazgató az iskolaudvaron zajló nagyszabású építkezést felügyelte, valamint a külföldről érkezetteket fogadták. Antonio Mattiazzo érsek, padovai püspök a magyar katolikus egyház vendégeként a millenniumi központi ünnepségekre érkezett és kihasználva a hétfői szabadidejét ellátogatott városunkba, mindenekelőtt az iskola élete érdekelte. Kíséretében \o\iAttilio Mazzola püspöki helynök és Don Fernando lelkész, a belvárosi plébánia közösség régi barátjai. Az olasz érsek elismeréssel szólt az intézményről, erkölcsi és anyagi támogatást nyújtott, majd tőlünk tovább Ukrajnába utazott. Aznap a délutáni órákban a Maintal-Esztergom Baráti Társaság tíz tagú delegációja látogatta meg az iskolát Többéves kapcsolatról van szó, évről-évre adományaikkal kedveskednek. Rolf Lanio, Udo Meyrbauer, Norbert Haberer és Siegfried Dimler urak nyújtottak át pénzadományt a rászorult diákok élelmezésének jobbítására. Kísérőjük Koditek Pál tanácsnok arról szólt, hogy az ifjúsági és sportminisztérium 18 millióval járul az iskola épülő tornaterméhez. Ezzel a személyi feltételeken túl nagyban javulni fog a déli városrész fontos alapiskolájának tárgyi feltétel sorsa is. Ez az építkezés még ősszel, az udvar befejezése után indul. Tanévnyitó a Zenedében A Zenedében augusztus 31-én 16 órakor tartják a tanévnyitó ünnepséget, amelyen a diákok előadják a nyáron betanult Hófehérke és a hét törpe című zenés mesejátékot. Ebben a tanévben is számos hangszer közül választhatnak a tanulni vágyók. Beiratkozni szeptember l-jén 10-tól 12-ig és 15-től 17-ig, szeptember 2-én 9-től 11-ig lehet. Ez évben is óvodáskortól felnőtt korig tanulhatnak zenét az érdeklődők, bekapcsolódhatnak az énekkar, a zenekar és a fúvószenekar munkájába is. Sárga Labrador kölykök munka vizsgázott és kitűnő küllemi eredményt elért szülőktől kapható. Érd.: 06-34-350-464 Felhívás Tekintettel a tovább tartó száraz időjárásra és az elmúlt időszakban bekövetkezett erdő- és mezőgazdasági tűzesetekre, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy az országos tűzgyújtási tilalom továbbra is érvényben van. Eszerint az ország területén lévő erdők határától számított 200 méteren belül - beleértve a kijelölt tűzrakó helyeken is -, ületve a közút és vasút menti fásításokban tilos a tűzgyújtás, a parlag- és gazégetés. Felhívjuk a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy a jármű ablakon ne dobjanak ki égő dohányneműt, mert a kiszáradt árokparton könnyen tüzet okozhatnak, melyek sok esetben veszélyeztethetik az erdő és mezőgazdasági területeket. Kéljük az erdőben kirándulókat, hogy égő dohányneműt ne dobjanak el, ületve annak eloltásáról minden esetben gondoskodjanak. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. Kertész Sándor tű. alezredes, parancsnok Újabb lakásokat adtak át a Lakóparkban (G. I.) Augusztus 23-án délután két órakor került sor az Esztergom-kertvárosi Lakóparkban új lakások ünnepélyes átadására - részeként az esztergomkertvárosi volt szovjet laktanya rehabilitációjának (a terület hasznosítását az esztergomi KOMTERV Kft. és a budapesti CSŐVISZSZ Kft. három évvel ezelőtt pályázattal nyerte el). Az új lakásokat Esztergom Város Önkormányzata részéről Meggyes Tamás polgármester, az építők részéről pedig Csirke Józsefe KOMTERV Kft. és Rácz János, a CSŐVISZSZ Kft. ügyvezetői adták át. A területen található többszintes lakóépületek teljes átépítésével új lakások kerülnek kialakításra, míg a területen található kisebb épületek egyéb, például kereskedelmi szolgáltatás céljaira eredeti állapotban kerülnek értékesítésre. A korábban átadott két, összesen 85 lakást és hat üzletet tartalmazó lakóépület mellett létesült már a területen tanműhelyvarroda, kisgépszerviz, bútoráruház is. Jelenleg készül két lakótömb átépítése, valamint néhány kisebb épület felújítása A most átadásra kerülő épületben ötven összkomfortos lakást és két üzletet, valamint pincei raktárakat alakítottak ki. Az ötszintes lakóépület valamennyi - 39-76 négyzetméter alapterületű - lakása értékesítésre került, azokba a lakók már a beköltözést is megkezdték. Akis rezsijű, lakásonkénti gázkazánról működő, központi fűtéssel ellátott lakások ára négyzetméterenként hetvenöt-nyolcvanezer forint A vevők jelentós része lakásépítési támogatás szociálpolitikai kedvezmény - igénybevételével j utott első otthonához. Az épülethez teljesen új közműhálózat és út készült, illetve új parkolókat is létesítettek, a megközelítő utakat pedig közvilágítással látták el. Mert adni jó... Ezzel a címmel hirdetett véradást az Eszteigomi Várszínház. A felhívás aktualitását az adta, hogy a Várszínház művészeti igazgatója, Hórányi László minden Esztergom városi véradáshoz egy tiszteletjegyet ajánlott fel. Köztudott, hogy a nyári szabadságok idején lecsökken a véradások száma, bár vérre, vérkészítményekre a betegeknek ekkor is szükségük van. Ezzel a különleges, nem mindennapi toborozással kívánta a Várszínház igazgatója az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház betegeinek kezelését megkönnyíteni. Kezdeményezését siker koronázta. Míg júliusban összesen 55 véradó adott vért, keddenként egyegy alkalommal 3-28 fő jelentkezett, addig a meghirdetett 3 napon 27-48 véradás történt. Az elmúlt 5 évben egy véradónapon ennyien nem keresték fel a Vérellátót. Hogy mi volt az erősebb a segíteni akarás, az adás öröme vagy az opera szeretete már nem derül ki, valószínűleg mindhárom. A 131 egység vér egy hónapig kb. 60 beteg részére vörösvérsejt transzfúziót, kb. 20 csontvelőbeteg részére 5 napig biztosított vérlemezkepótlást és további vérkészítmények készültek belőle. 2000. augusztus 15-én a Kolozsvári Magyar Állami Operaház Erkel István király operája felejtheteüen élményt szerzett a közel ezer hallgató számára, akiknek több mint egy tizede véradó volt. Az előadás hangulatát emelte a történelmi helyszín közelsége. Köszönjük a véradást, köszönjük a támogatást! Dr. Szabó Klára osztályvezető főorvos Köszönet Idény nyáron hatunkat (Horváth Ivett, Szakály Ádám, Horváth Judit, Szakály Orsolya, Szerencsés Sára, Szerencsés Eszter) ért az a szerencse, hogy a Vöröskereszt Szentgyörgymezői Alapszervezete segítségével Püismaróton nyaralhattunk. A szervezők és a nevelők mindent elkövettek, hogy mi jól érezhessük magunkat Rengeteg vetélkedő volt: úszóverseny a nyaraló területén lévő medencében, célbadobás, maszkfestő verseny és még sok érdekes program, amelyek nyertesei különböző díjakat kaptak. Az ételek nagyon finomak voltak, gyümölcsöt, fagyit, jégkrémet is kaptunk. Haza sem üres kézzel jöttünk, hanem ajándékokkal, melyeket ott kaptunk és ezúton is szeretnénk megköszönni! Mindent összevetve igen jól éreztük magunkat az egy hét alatt. Nagyon köszönjük a szentgyörgy mezői vöröskereszteseknek, a vöröskereszt megyei szervezetének, hogy ezen a szép nyaraláson résztvehettünk. Külön köszönjük azoknak a vállalkozóknak, akiket ugyan nem ismerünk, mégis minden nap éreztük támogatásukat! Köszönettel: Szerencsés Eszter Millenniumi Repülőnap 2000 (Sz.B.) Augusztus 20-án egésznapos programmal kedveskedett az Esztergomi Aero Club a repülés kedvelőinek. Délelőtt tíztől este hatig bőven találtak látnivalót, akik kimentek a repülőtérre. Egyéni és kötelék műrepülés, helikopteres, ejtőernyős, modellező és síklóernyós bemutatók váltogatták egymást Olyan nemzetközileg is jól ismert műrepülők hajmeresztő trükkjei fagyasztották meg ereinkben a vért, mint pl. Veres Zoltán, aki fejjel lefelé úgy suhant át a repülőtér fölött, hogy még fél méter sem választotta el a talajtól, vagy az Égi Huszárok, akiknek kötelék-repülése szintén lélegzetelállító volt Aki kedvet kapott hozzá, hogy felülről nézze meg Esztergomot, megtehette - három gép is a nézők rendelkezésére állt. Aki pedig a biztonságosabb földet választotta, az majorettek, táncosok, judósok és testépítők bemutatótját nézhette, a Memory Band zenéjét hallgathatta. Csodák és csudák (N.T.) A Magyar Rádió Csodák és csudák címmel kiírt pályázatára 1200 mű érkezett be; közülük pedig az esztergomi Szirmai Károlyé a legjobbak sorában kapott díjat Már önmagában az is nagy elismerést jelez, hogy a Bartók adó augusztus 21-én délután bő egy órányi műsoridőt szánt a Karácsony Menyhért vezeklése című elbeszélés bemutatására, Kálid Artúr színművész tolmácsolásában. Szirmai Károlynak - írásából legközelebbi mellékletünkben szemelvényt ígérve - örömmel gratulálunk! Gratulálunk! Az Esztergom Barátainak Egyesülete Ifjúsági Tagozatának helytörténeti szakkörösei -MeggyesMiklósné irányításával - ismét jelentős sikerrel szerepeltek a Város- és a Faluvédők országos pályázatán: 94 versenytársuk előtt kiemelt I. díjat kapott. Egy másik - a Magyar Rádió által meghirdetett - országos pályázatra beküldött 50 oldalas munkájukkal szintén a nyertesek közé kerültek. Jutalmukként és minden várospolgár örömére ebből a dolgozatból augusztus 26-án este a Kossuth adón egy 20 perces összeállítás öregbítette történelmi Esztergomunk mai jó hírét. A két díjazott mű méltatására még visszatérünk - addig is köszönettel gratulálunk! Helyreigazítás Millenniumi számunkban (augusztus 15.) a Kertvárosi Híradó inteijút közölt Villányiné Böszörményi Mária hitoktatóval, akinek idén húsvétkor Tükörkép címmel kis verskötete jelent Esztergomban. A címadó vers újraközléséből, sajnos, egy mondat kimaradt. A mű befejezésének csorbítatlan szövege a következő: Árnyként követőJmúlt mögöttem.lMélyemben százJtörésJA tükör nem látlmélyre.lCsal. A szerző és az olvasók szíves elnézését kéljük!