Esztergom és Vidéke, 2000

2000-06-22 / 25-26. szám

2000/2. MÚUttdéib v! Dr. Jócsik Lajos, a környezetvédelem hazai úttörője (1910 -1980) Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület a Környezetvédelmi Világnap alkalmából június 6-án a fenti címmel emléküléstrendezett. Egy olyan sokoldalú személyiség - falukutató, közgazdász, a népi gyökerű baloldal eszmeiségét valló politikus, publicista, regényíró - tiszteletére, aki hazánkban elsőként kezdett ökológiával, globálisan értelmezett környezetvédelemmel foglalkozni. Elemzéseinek jórésze máig helytálló - tehát „millenniumi" - üzenetet hordoz. Ahogy 1964-ben (nyolc évvel a Stockholmban tartott első „zöld" világkonferencia előtt) kiadott könyve már címében is: A világ kenyere ma és 2000-ben. Egy évvel azután, hogy a Római Klub közzétette első jelentését (A növekedés határai, 1970), Jócsik ennek alapján írta meg tanulmányát: Az öngyilkos civilizációt. Az ökológia gondolatkörében fogant életmű időszerű jelentőségét az emlékülés bevezető előadásában Szendi Gábor méltatta; majd Jócsik Lajos - Érsekújvártól Pozsonyon, Párizson, Prágán át Budapestig vezető - életútját dr. Nemes Tamás rajzolta fel, a rokoni kapcsolatból eredően sok személyes emlékekkel színezve. Kaposi Endre itt közölt záróelőadása az „esztergomi kötődéseket" foglalta össze. Jócsik a háború után országgyűlési képviselő, a koalíciós kormányban szövetkezetügyi államtitkár lett; majd 1948-ban - egy Rákosival folytatott vita után minden politikai-közéleti funkciójáról lemondott Visszavonult a „talajerőgazdálkodás" szakmai menedékébe, ahol nagyralátó tehetsége végül is szintén megtalálta a magához méltó lehetőséget Ahogy Csoóri Sándor írta róla: „(...) a kapálgatásra fölkínált kiskert helyett egy Földméretűt választott magának." N.T. JÓCsik Lilios KÖRNYEZETÜNK VÉDELMÉBEN H;iz:ii IclaJatok c* nemzetközt cgviitumikódó-. ló'- \ ^y c , KoreiAiMCi ó J...J. ki.mUi.i.l.. RliJ:l[YM W"I< Jócsik Lajos esztergomi napjairól Jócsik Lajos - a nyilas hatalom és a Gestapo üldözöttjeként - 1944 végén a pilisi erdőkből jött Esztergomba, hogy rokonainál rejtőzve túlélje a rémkorszakot. Elfogatási parancs volt érvényben ellene. A nyilas városparancsnok rendeletének megfelelően a városban ekkor már csak azok tartózkodhattak, akiket foglalkozás, hivatal vagy kirendeltség kötött ide. A család mégis úgy döntött hogy nem mozdul Esztergomból. Jócsiknak tehát igazolvány kellett az itt tartózkodáshoz és rejtekhely. Az előbbit - többszöri sikertelen próbálkozást követően - a primáciától kapta meg, azzal a szöveggel, hogy akadémiai kutatóként levéltári munkára jelentkezett. Az utóbbit pedig anyósa Kossuth utcai kis trafikja jelentette, melynek homlokzatát egy eléje zuhant légiakna alaposan megrongálta. Horpadozott vasredőnye leengedve, kirakata, ajtaja bedeszkázva. Bejárni csak hátulról lehetett. Razziák idején Jócsik - nem éppen filigrán termete ellenére - egy szűk résen át a bedeszkázott ajtó és a vasredőny közé préselte magát. A veszély azonban egyre nőtt. Kinevezték a város SS parancsnokát, és szinte naponta jelentek meg a mozgósítási parancsok. Eleinte a rendőrség, később a csendőrség razziázott. Az országos mozgósítási parancs után már a katonai felmentést is igazolni kellett. Ekkor Jócsik egy Dudás nevű tartalékos főhadnagytól - akire élete végéig hálával emlékezett - kapott egy lepecsételt, de ki nem töltött „meghagyási igazolványt", amit Jócsik megfelelő szöveggel látott el. A bombázások egyre fokozódtak. A familia a Mély út egyik pincéjében kapott menedéket. A legszükségesebb holmikat egy kis kocsin húzva indultak a pincébe. Egy útkereszteződésben a család egyik hölgy tagja megálljt parancsolt, mert rájött, hogy egy fontos ruhadarabot otthon felejtettek. A menet megtorpant, tanakodás. Néhány perc múlva pár száz méterrel előttük bomba csapódott a földbe. Ha nem állnak meg, őket éri a találat. A pinceéletről Jócsik egy háború után papírra vetett kéziratában számol be, mely Egy nyilas sajtóorgánum Esztergomban címmel az 1945. február 1. és március 4. között hetente kétszer, később háromszor megjelenő Háborús Esztergomi Hírek című újság kritikai recenzióját tartalmazza, bőven fűszerezve valós esztergomi történésekkel. Ebből idézem a március 14-ei feljegyzést: „Március idusa! A Hősök terén Markó emberei szavalják a Nemzeti Dalt. A Mély út felső pincéiből bujdosók jönnek és hírlelik, hogy német osztagok fésülik a szőlőhegyet, pincéről pincére járnak, partizánokat, oroszokat, katonaszökevényeket keresnek. Futva indulnak a város felé. Utolsó mondatuk ez: Most lenn biztosabb. Mi is úgy határozunk, hogy lemegyünk. Kora délután már a Kossuth Lajos utcán tartanak a különítmények, hatos osztagok mind a két oldalon." Ezt az utolsó nagy razziát már nem lehet kikerülni, a németek a legkisebb zugba is benéztek. Jócsik kétségbeesett lépésre szánta el magát. Kiállt anyósa trafikja elé, mint kíváncsi bámészkodó, és reszkető térdekkel várta, ami következik. A felszólításra gépiesen nyújtotta át igazolványait Az érseki pecsét és az akadémiai kutatói cím nagy hatást gyakorolhatott a német tisztre, mert szó nélkül visszaadta azokat, és az öt géppisztolyossal továbbment Március 16-án Jócsik ezt írja: „Munkásszázadok sorozását kezdték meg. Azokat szedték össze, akik nem jártak árokásó munkára. Vissza a hegyekbe! Az a közértékelés, hogy a munkásszázadba sorozás egyenlő az internálással." Március 18-20. között Jócsik ezt jegyzi fel: „Három éjjel ráták bombázzák a várost. Negyedóránként jön egy gép és romboló, vagy gyújtó bombát szór. Kint vagyunk a hegyen, nézzük a becsapódásokat. Néha egy-egy alak húzódik lefelé a külső dombok irányából. Egy katona áll meg nálunk. Civil ruhát kér. Frontos tapasztalataiból mondja, hogy ha három éjjel tart a bombázás, az utolsó hajnalon nagy támadás indul... Várjuk az utolsó sorsdöntő éjszakát. Szünet nélkül jönnek a ráták. Hajnalra Pilismarót felől óriási, rendetlen hullám. Magyar katonák. A Táti útnak tartanak. Olykor sikoltás és jajgatás nyomja el a ráták monoton, kelepelő hangját a robbanások után." Március 21. - Esztergom felszabadulása után - Jócsik Lajos még egy ideig a városban maradt A korszak első esztergomi újságja az ő nevéhez fűződik: az 1945. április 4. és május 26. között szerdán, pénteken és vasárnap megjelent Népakarat című lap felelős szerkesztője volt. Hasábjain ő maga tíz cikket publikált. Május 21-én előadást tartott a MADISZ helyi szervezetében, A magyar líra fejlődése Petőfitől napjainkig címmel. Az első választások során a Nemzeti Parasztpárt színeiben parlamenti képviselő lett. Augusztusban a párt esztergomi nagygyűlésén már államtitkárként mondta el választási beszédét. Az itt élő rokonságot bizonyára többször meglátogatta, de hivatalos meghívást csak 1967 tavaszán kapott újra, amikor a Közgazdasági Technikum házi ünnepélyének díszvendége volt. Jómagam is ekkor ismerkedtem meg vele személyesen. 1972-ben a városi könyvtárban tartott igen érdekes előadást A mocsár mint ökoszisztéma címmel. 1976. június 7-én ismét a könyvtár vendége volt a Környezetünk védelmében című kötetének könyvheti megjelenése alkalmából. A családi kapcsolatokon kívül elsősorban Martsa Alajos barátsága kötötte őt városunkhoz. Esztergomban halt meg 1980 szilveszterén. Kaposi Endre