Esztergom és Vidéke, 2000
2000-04-20 / 16-17. szám
2000/15 EMLÉK-MŰ- HELY ..•S! -ti-'Sr* -> Dr. Katona Gábor emlékiratai Közreadja: Katona Csaba i V , , ait . „Az a kisfiú jár el hozzám "^^^^Sjpg^vfe^ Mostanában, nevetve, holtan, i Ak i voltam." (Ady Endre) Dr. Katona Gábor Esztergomban született és hosszú élete (19061998) során részese (esetenként szenvedő alanya) volt a XX. század szinte valamennyi olyan eseményének, amelyek meghatározó szerepet játszottak Magyarország e századi történelmében. Tizenhárom évesen - miután édesapja a Tanácsköztársaság helyi vezetőinek szemében gyanús személlyé vált - már megismerkedhetett a házi őrizet körülményeivel, majd a két háború közötti időben Budapesten katonatanulóként jogi doktorátust szerezve, mint ügyvéd működött szülővárosában. Sokoldalúságát jelzi, hogy praxisa mellett részt vett a város közéletében, öregcserkészként kajaktúrát vezetett a Rajnán, színészként ezüstérmet nyert a Műkedvelő Olimpiászon és mint amatőr alpinista sikeresen mászta meg Ausztria több hegycsúcsát. (Azt a Grossglocknert, is, amellyel kapcsolatban március közepétől olyan szomorú hírek érkeztek a szerencsétlenül járt magyar hegymászókról.) A II. világháborúban megjárta Kárpátalját, Erdélyt és a Délvidéket. Személyes ismerőse volt többek között Teleki Pálnak, Mindszenty Józsefnek, Lepold Antalnak, Bajor Gusztávnak, Babits Mihálynak. (Az előhegyi ház autogram-falán az ő aláírása is ott olvasható.) A háború után előbb a komáromi Csillagerődbe internálták, hogy aztán 1952-ben Jászárokszállásra telepítsék ki. Ott 1956-ban bekapcsolódott a forradalmi eseményekbe, amiért hamarosan veréssel, börtönnel és ügyvédi diplomája bevonásával jutalmazták". (Emléklappal pedig csak 1991-ben...) Az 1960-as évek már Budapesten találják, ekkor csaposként működik, majd visszakapva diplomáját vállalati jogtanácsosként dolgozik úgy, hogy naponta ingázik a főváros és munkahelye, Tatabánya között. Visszatér a háború előtti kedvteléséhez, az ex librisek gyűjtéséhez és a gyűjtők két évente megrendezett kongresszusaira ellátogatva bejárja egész Európát. Nyolcvanöt éves, amikor először repüli át az óceánt (egykori cserkésztársát, az ugyancsak esztergomi dr. Szentkuthy Gyulát látogatta meg Torontóban) és kilencven, amikor 1996-ban utoljára vesz részt egy külföldi konferencián Csehországban. Mint a világ egyik legismertebb gyűjtője hunyt el 1998. április 9-én. Egyik utolsó kívánsága volt, hogy gyűjteménye válogatott kincseit - több önálló tárlak után szülővárosában is bemutassák. (Erre múlt év végén, a városi könyvtárban került sor. - EVID, 1999. december 9.) Ez a hosszú és tartalmas életút jónéhány ponton kapcsolódik Esztergomhoz. A város életéből számos érdekességet jegyzett fel emlékirataiban, amelynek közlését mellékletünk - remélhetően olvasóinknak is örömére most megkezdi. A válogatott részletek első fele (több folytatáson át) főleg a korai gyermekkor — nyilván az emlékirat szerzője számára is csak elbeszélésből ismert - emlékeit idézi fel, azaz az 1910-es évek Esztergomának világát. Elöljáróban talán nem érdektelen - mintegy kiegészítésként - megemlíteni néhány tényt. A Katona család Esztergomban a Széchenyi tér 13. szám alatt lakott, abban a házban, amelyen ma emléktábla örökíti meg Katona Gábor édesapja, Katona Sándor ügyvéd, az 1918-as esztergomi Nemzeti Tanács elnökének emlékét. A visszaemlékezések első soraiban emlegetett nagyapa, Kabina Ferenc (Frantisek Kabina) a Matica Slovenska alapító tagja, a magyarországi szlovák kulturális mozgalom jeles képviselője volt. Fia, Sándor, alig 16 éves, amikor hátat fordít a Selmecbányán élő édesapjának, hogy anyai nagyanyjánál húzza meg magát Esztergomban. A család nevét ő magyarosítja Katonára. Kabina Ferenc - aki az 1880-as évektől Budapesten, majd Békásmegyeren élt - soha többé nem találkozott fiával. Halála is Magyarországon érte, Trianon után sem költözött át Csehszlovákiába, és valószínűleg csakugyan minden idők legkorosabb „gólyája" volt, bár - a Pesti Hírlap alább idézett híradásával ellentétben — nem kilencvenkét, hanem már nyolcvanhét éves korában meghalt. Katona Sándor első felesége, Magos Emília, aki három fiúnak, Miklósnak, Gábornak és Sándornak adott életet, 1909-ben, harminc éves korában hunyt el. Halála után alig egy évvel az özvegyen maradt Katona Sándor újra megnősült, ezúttal egy másik jeles esztergomi polgárfamília, az Eggenhoffer család sarját választva feleségül. Édesapám körülbelül tizenöt éves korában, édesanyjának korai halála után, apjának, a pánszláv érzelmű Kabina Ferencnek e kétszeres okból örökre búcsút mondott s Nagyanyjának, Firbászné Balásffy - Blarazin - Ágnesnek védőszárnyai alá menekült Esztergomba, akinek aztán sírja helyén építtette meg a családi sírboltot is. Osztálytársainak házi tanításával már a középiskolában is - ahol osztálytársa volt a hírhedt Juriga Nándor foglalkozott, majd pedig az egyetemen ebből tartotta fenn magát. Nagyapa haláláról csak évek múlva, napilapunk, a Pesti Hírlap egy apró betűs híradásából értesültem, amelyben azt írták, hogy „nyilván a világ legöregebb gólyája az a Kabina Ferenc volt szentendrei ügyvéd, aki 92 éves korában iratkozott be a pozsonyi egyetem orvosi karára." Négyen voltunk testvérek s mi ketten bátyámmal Miklóssal voltunk egy pár, Sándor meg Andrással. Mikivel a testvéri szeretet többek között nem csak abban nyilvánult meg, hogy igyekeztem őt - követése közben - túlszárnyalni, hanem abban is, hogy gyakori nézeteltéréseinket kemény verekedésekkel intéztük el. Ezekben ha nem is mindig az erősebb, de az ügyesebb mindenképpen én voltam. így maradt aztán az ő homlokán egy érvelésem nyoma, így repült bele egyszer - az ott dolgozó Api nagy ijedelmére - az iroda ablakába egy jól sikerült judogáncsom eredményeként. Persze a szekrény tetejéről azonnal előkerült a bölcs fegyelmező nádpálca, amely végigtáncolt mindkettőnk ülepén, miként azt az osztó igazság megkívánta: egyikünk sem volt jobb a Deákné vásznánál. Családi különlegesség volt nálunk szoptatós dajkám, Mariska néni, kit az akkor éppen Esztergomban szolgáló férje egyik éjjel fel akart keresni jól beszívott állapotban. Az asszony nem akarta beengedni, ebből szóváltás és kivont oldal fegyverrel való fenyegetés keletkezett az éjszakában, aminek csak Api erélyes fellépése vetett véget. Igen ám, de a szoptatós dajka teje az ijedtségtől elapadt, én pedig állandóan éhezve, naphosszat kegyetlenül üvöltöttem s olyan í íbs ax ív/, oU^) iect. s^XcL-tt i-'s^rt i<£. G.J iwÜAt, CQe-'cjceru fe L'SAÁÍ", ( - ZsoZb "tvvc^t^TLsSx.
