Esztergom és Vidéke, 2000

11 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE KÜLÖNSZÁMA Babits költői „gazda-szeme" nézte így a tájat előhegyi honfoglalása kezdetén, 1924-ben. Ma is ugyanezt láthatja bárki, ha emlékhellyé vált házát felkeresi, - ugyanígy csak az, aki művei öröklétébe is „bejáratos". Azt a látogatót nemcsak a nyárilak és a kert, de befogadja annak megelevenült lelke is: a rég halott „gazda" szeme és szelleme... 1989-ben - az évtized- és rendszerváltás küszöbén - bizonyára jónéhány an érkeztek ilyen vendégként arra az augusztus 20-ai találkozóra, amelynek irányjelzője ez a kérdés volt: Mi a magyar? Meghirdetője pedig, a Kék Lista nevű szerveződés - Lányi András filmrendező, író vezetésével - babitsi mélységű és távlatú önismereti alapvetésre törekedve indította el a hazánk történelmi helyeit bejáró nagy túráját, és e „gondolat-menet" tetőpontjául az előhegyi házat jelölte ki - szemben a Várheggyel, a Bazilikával. Történelmet jelképbe sűrítő találkozási hely: gondolat és mű, a Szent István-i és a babitsi, a monumentálisan kiható akarat és a bensőkbe hatoló szemlélődés cselekvési programja, a világvárosi arányú székesegyház és a természethez vidékies meghittséggel simuló házikó... És egymást nezve: mindkettő Európára tekint. Ahogy a magyarnak maradás - a megmaradás -esélyeit átgondolva, úgyszintén. A helyválasztás tehát az alapkérdés körül történelmi tágasságú teret nyit, amely egyszerre késztet széttekintésre és szembenézésre. Az idő pedig minden válságos reformkorszak szükséglete szerint kérdezteti újra a régi kérdéseket, múltat jelennel s jövővel összevetve. Mi a magyar? Milyen a magyar? Milyen legyen?... Mit adjon fel a megújulás korparancsára, idegen mintáknak engedve, ősi örökségének vonásaiból? De vajon melyek - mennyire régiek vagy újak - a /egsajátosabbnak valihatók? Miből mit őrizzen meg? Haladjon „bölcs csigaként", mely örökrégi házát folytonosan magán hordozza, - vagy igyekezzen követni modernizációkat, amelyek újból még újabba szüntelenül s rohanvást költöztetnék?... Mindezekről a 18. század végén Bessenyei, az 1840-es években Széchenyi faggatta „Kelet népét" - Nyugat felé „v igyázó" tudatában... Az évszázados eszmélkedést 1939 augusztusában két könyv folytatta, s nyomukban a nézetek - nemegyszer szenvedélyes hitvitákat idéző - mérkőzése. Az egyik Németh László: Kisebbségben című esszéje. A másik könyv - benne Babits eszmefuttatásával A magyar jellemről - egy tanulmánygyűjtemény Szekfü Gyula szerkesztésében, Mi a magyar? címmel. Ez utóbbi megjelenésének 1989-ben félévszázados jubileuma évfordulós hátteret is adott az előhegyi újrakérdezésnek. Ahogy nyilvánvalóan a tokaji írótábor - szintén azév augusztusában megrendezett - tanácskozásának is, amely a Magyarság és Európa címet viselte. (Ezzel szinte egyidőben jelent meg egy kis vallomáskötet, a Milyen a magyar?) Otthonosan a magyarságban Éppen olyanok, mint otthoni dombjaim: alattam, fölöttem egy kis darab enyim. kertem az egész táj, hol óriás csiga kétszarvú dómjával a bölcs bazilika. Pátzay Pál (1896 - 1979) fővárosi műterme, Szent István fából faragott szobrával. A művészt a párizsi világkiállítás magyar pavilonja számára készült monumentális alkotásáért 1937-ben nagydíjjal jutalmazták. A műre azonban - miután elmúlt országalapítónk halálának 900. évfordulója s Párizsból hazahozták - hányatott sors várt. Furcsa módon nem talált végleges, méltó hajlékra sem egyházi, sem állami épületben. Mindig csak ideiglenesen állították fel, így hosszabb időre az esztergomi Bazilikában is. A több mint fél évszázadon át nagyrészt raktárak elfekvőibe száműzött szobor 1993-ban restaurálva került vissza Esztergomba, először a Városháza nagytennébe, tavaly tavasztól pedig a Szent István gimnázium dísztemiében látható. „(•••) Ofh Szent István király! a te csatáidjo6bak voltak. "Karddal a kard elleti!(...) hol a Harc, mely még békét igér?9da minden Harc eretnek, sárkány gyanánt köíykeznt... 9íol a pápa, kpronát adni? Templom kellene, magasság, mint t 'Dóm., mélyen a közös égbe emelni vakjtjét a Bolond, vert magyarnak! Pdol vagy István király? 'Bölcs vessződ kellene! (Babits Mihály: Szent király városa - Esztergom, Előhegy, 1924) Kell-e mondanunk, hogy egyik tanulmány, egyik kötet, egyik találkozó sem adott - mert nem is adhat soha - teljes és végérvényes választ „Egyszavas" meghatározást még kevésbé. Ami az előhegyi beszélgetésből kiviláglott, az ma - az eltelt évtized politikai, értelmiségi csatározásait megtapasztalva - még bizonyosabbnak látszik: a válaszadás kísérlete mindig időszerű nézetből folyik, és vannak idők, amikor elkerülhetetlen az önvizsgálat Ennek útjait azonban - felelős erkölccsel - csak történelmünk teljessége vezérelheti. Azaz ellentéteink egységének folyamata: mindent bevallva és befogadva, ahogy tudósok, költők gondolták végig, vagy éppenséggel egy-egy tudós-költő, amilyen Babits. Es olyan módon, ahogy a kéklistások szerették volna cselekedni... A történelmi magyarság ,egész táját" kutatva - és kínálva fel a magunk „kertjeként" való megművelésre. A kisebb-nagyobb - akár nemzetnyi - közösségek mindennapi kultúráját építve tehát, belső függetlenséggel, autonóm módon. Ahogy igazi közérdekből egyedül lehetséges... A csúcstechnikák adakozó-kifosztó hatalmában, a politikai osztozkodás közepett - testvéri sorsélményeinket megosztva. Hogy ebben a „vér" szó jóval inkább a humánumot, mintsem az etnikumot jelentse. Ennyit: itt, földünk és történelmünk „időjárásában", vagyis magyarként lettünk és vagyunk emberek, egyéniségek. Másként aligha kerülhetők el a veszélyes csapdák, amelyek megannyi „nemzetjellemtanban" ott leselkednek. Dicsmámoros önigazolás, pesszimista önkicsinylés, bűntudatos önlefegyverzés, kirekesztő öncsonkítás, - értékméricskélő ítélkezés elevenek és holtak fölött... Mindez pedig annak helyén, ami egyéni és nemzeti létünknek, magatartásunknak, kultúránknak valóban mindenkor használhat a józanul körültekintő, reális önismeret. Amely az Egészre törekvő befogadásból csak a barbárságot tagadja ki, legyen az ősi vagy modem. Tudósaink régóta tervezik, költőink régóta szárnyalják az utat egyéniség és emberiség univerzumában. A közvetítés, közelítés fáradságos aprómunka: mindnyájunk számára értékóvó, ön- és közösségmentő cselekvési feladat. Szemlélődés, tapasztalás, elemzés, önművelés, kommunikáció, eszmecsere. Itt és most kell elvégezni. „Lent" - mélység és magasság között. Alulról építkezve, ahogy minden lakható ház készül. De mindig fölfelé törekedve, ahol legjobb gondolkodóink, költőink művei: „haza a magasban"... Az előbbiből - lakni - is kell legalább „egy kis darab enyim"; s hozzá az utóbbi köztulajdonból" minél nagyobb rész minél otthonosabb - tehát magántudatú - birtoklása. Hogy magyarságunkra mint önmagunkra eszmélkedhessünk... Hogy magyar emberként bárhol a világon - Szekszárdon vagy Esztergomban, Amerikában vagy a Hargita alján - „otthon lehessünk benne". Nagyfalusi Tibor