Esztergom és Vidéke, 1999

1999-07-08 / 27-28. szám

1999. június 8. Nemzetközi táncfesztivál Július 3-án, szombaton nemzetközi táncfesztivált rendeztek Esztergomban, a szigeten. A fesztivál ötlete egy Németországban élő finn hölgytől, bizonyos Kyllikki Hahl - o. Kárpátytól származik, aki maga is táncos, és a férje magyar volt. Kyllikki kisaszszony nagy szerelmese Magyarországnak, és különösen Esztergomnak. Hosszú távú terve, hogy a németországi, elmaui alapítvány mintájára Magyarországon is létrehoz egy rekreációs központot, melyben a tánc és a zene központi szerepet töltene be. A fesztivál másfél órát késett, mivel a javarészt németországi szereplők is késve érkeztek. Elsőként Lovász Irén énekes, a világzene egyik legkiválóbb hazai képviselője adott koncertet a Makám együttes közreműködésével a hangulatos esztergomi szigeten, nagyon szép természeti környezetben. A mogyorósbányai fúvószenekar háttérzenéje következett, miközben a nézők jófajta gulyást és kiváló üdítőitalokat fogyaszthattak. Nagy sikert arattak a bajorországi vendégek, akik bajor népviseletben polka dallamokat játszottak. Az Otterfinger fúvószenekar kiváló muzsikájára többen is táncra perdültek. A bajor településről flamengo táncosok is érkeztek. Olyan német származású amatőrök, akik Spanyolországban tanulták a vérpezsdítő táncot. Bemutatójuk nagy sikert aratott a kicsiny, de lelkes közönség körében. Már éjféltájt járt az idő, amikor végre szinte mindenki táncra perdülhetett a Rece-Fice együttes délszláv zenéjére. A budapesti együttes szerb és horvát kólói alaposan megmozgatták a résztvevők izmait és fantáziáját egyaránt. Legalább itt, Esztergomban, egy kis időre a táncban megvalósult a hőn áhitott balkáni béke! Befejezésül stílszerűen magyar táncház zárta a több mint nyolc órás programot. A Berkó együttes tavaly alakult fiatal fővárosi zenészekből. Az Almássy téren tartanak táncházakat Budapesten minden vasárnap este, már amikor éppen nem külföldön koncerteznek. Esztergomban jófajta kalotaszegi zenével kezdték programjukat, majd dunántúli tánctanítás következett. Ujabb kalotaszegi blokkot követően szatmári táncokkal zárták az éjszakába nyúló táncházat. A magyar táncok tanulásában rendkívül lelkesen részt vett a finn hölgy, Kyllikki kisasszony is, aki szervezőként megígérte: jövőre ismét találkozunk! Szent László-nap Letkésen Június 27-én, László-napon nagy jelentőségű emlékünnepséget rendeztek Letkésen, a Szobtól északra, festői környezetben lévő kisközségben. A résztvevők, akik az ország minden részéből étkeztek, Szent László királyunkra, valamint a Szent László nevét viselő egykori hadosztályra emlékeztek. A Szent László hadosztály arról híres, hogy 1944 decemberében az Ipolynál hősies küzdelemben - ha rövid időre is - feltartóztatta a behatoló szovjet csapatokat. Nyolcadik alkalommal találkoztak az idén azok a veterán bajtársak, akik még életben maradtak. A hagyományoknak megfelelően misével kezdődött a megemlékezés a letkési római katolikus templomban. Borsos József pálos atya kihangsúlyozta a hós katonák érdemeit, majd Szent László királyunk kapcsán arról beszélt, hogy most is olyan igazságos, Istenben hívő, de keménykezű uralkodóra lenne szüksége az országnak, mint amilyen Szent László volt. A mise után a megemlékezés a temetőben folytatódott újabb emlékbeszédekkel, koszorúzással. Ezt követően Kovács István, Letkés polgármestere ízletes bográcsgulyásra hívta meg az ünnepség résztvevőit. Béres Béla nyugdíjas tanár Esztergomból érkezett a letkési emléknapra. „Eddig minden évben részt vettem a Szent László- napi megemlékezésen - mondja. - Az idén valamivel kevesebben voltunk, sokan meghaltak már közülünk, de így is nagyon megható volt az ünnepség, köszönet érte Letkés polgármesterének és minden lelkes szervezőnek. 55 évvel ezelőtt én is részt vettem a letkési csatában. Megúsztam kisebb karcolásokkal, de közel 120 bajtársam az életével fizetett hősiességéért... Öröm volt találkozni egykori bajtársaimmal, s remélem, még jövőre is üdvözölhetjük egymást ebben a kedves és vendégszerető magyar községben." (-ZSŐ) Július 10-én Komárom alatt vesztegeltünk. Ekkor korán reggel parancsot kaptunk, a dunáni átkelésre, s megkezdődött a július 11 -diki csata, melyben az orosz hadosztály eldöntő részvéte miatt, az osztrák hadsereg hadállásának célzott áttörése nem sikerült. A csata a jobb szárnyon igen hevesen folyt. Mi a szélső bal szárnyat foglaltuk el. Egész nap folyt az ágyúharc, midőn Mariásy ezredes és dandárparancsnok oda lovagolt hozzánk almásszürke lován, kíséretében mint nyargonc (= futár) egy 12-13 évesnek látszó barna fiúcskával, kit állítólag Töröknek hívtak, s oda kiáltott az őrnagynak: „Képeztessen tömeget!" S ő tovább vágtatott. Alighogy készen volt a tömeg, több divízióból álló ulánus attakban jött reánk a körülfutotta a zászlóaljat. Azonban a betörést lövéseink gyorsasága és szilárd állásunk megakadályozta. Én, mint őrmester az első század közepén álltam, s velem az egész első sor szuronyt szegezve állt. A legkellemetlenebb az volt, hogy a második sor jobbról, balról, füleink mellett lőtte ki fegyverét. A harmadik sorral fegyvert cserélt, a harmadik sor ismét átvette a negyedik sor töltött fegyverét, a negyedik pedig töltött. Ez volt az első és utolsó alkalom, midőn lovasság igyekvék megtörni tömegünket. Az iszonyú dübörgés, mellyel a lovasság felénk rohant és a süketítő lárma kissé alterált (= zavart) bennünket, de a rohamot csunyául visszavertük s jól megritkítottuk sorait. Az első sornak csak akkor kellett volna lőnie, a lovak szügyének irányítva a lövést, ha a lovasság egészen közel férkőzik hozzánk, ami azonban nem történt. Az alkonyat beálltával visszavonultunk a Dunán át és július 13-án megkezdtük a nagy visszavonulást Horváth Géza: Az 1848/49. évi hadjáratbani részvétem emlékei A váci csata az oroszokkal Július 15-én Az első hadtest július 15-én ért Vácra. Nagy Sándor szokása szerint hadrendbe álh'tá a gyalogságot tüzérséget. Az előrehaladt lovasság harcba bocsátkozott, a közel Váchoz felbukkant cserkesz lovassággal és azt kegyetlenül megcsipkedve tért vissza a táborba, magával hozva az orosz lovasság vörös és ezüst paszománttal sujtásozott felöltönyeiből 10-12 darabot. A kocsik Vácról hozták a hadsereg részére a készletben volt kenyeret Sokan a legénység közül levetették bakancsaikat mások tiszta fehérneműt váltottak. Midőn huszáraink, kik recognoscirozni (= felderítésen) voltak, oda kiáltottak: „Fel fiúk, itt a muszka!" Rövid negyedóra alatt a legénység öltözve, a tüzérség és lovasság felkészülve várta a támadást, és az oroszok valóban nem is késtek, mert ágyúik a gödi hegy tövében megkezdték a tüzelést. A mieink is siettek a válasszal. A városi nemzetőrség is kivonult de a messze távolban megállt az ágyú lővonalán kívül, és jót nevettünk, midőn láttuk, hogy ha fecske repül el felettük, hogyan bukdácsoltak. Már a csata javában folyt midőn a harmadik hadtesthez tartozó lovasság és tüzérség megérkezett. Az ellenség gyalogsága azonban nem nyomult előtérbe, hanem az ágyúk fedezetére szorítkozott. A csata folyamán az úgynevezett „geller Schuss"-ok néha belevágtak, máskor átugrották zászlóaljunkat, vagy mellettünk gurultak el. Feltűnt nekem, hogy az ágyú fedezetén álló muszka gyalogság nem képezett úgy, mint nálunk tömeget hanem minden tag (rótta) egymástól pár lépésnyire állt és e szerint kevésbé volt kitéve az ágyúk ártalmának és mégis a fejlődés igen gyorsan futó lépésben történt. (...) Továbbá feltűnőnek találtam a kozákok élénk mozgékonyságát és vékony, erőtlennek látszó lovaik gyors futását fel a hegyekbe is. A csata késő estig folyt és az oroszok visszavonulásával végződött. Én ismét félszázaddal, tiszthelyettesi szolgálatot teljesítvén előőrsre rendeltettem. Megkétszereztem óvatosságomat, miután azt hallottam, hogy a vigyázatlan előőrsöket a kozákok el szokták fogni, és valóban vigyázni is kellett mert a lovasjárőrök szakadatlanul jártak. Midőn előőrsöm, helyesebben az őrszem elkiáltá magát: „Állj, ki vagy?", ha huszárok vonultak el előttünk, az kiáltották: „Huszár!", ha ellenben kozákok voltak, kik csekély távolban haladtak el, felelet helyett tovább vágtattak. A kozákok hosszú ügyetlen dsidával voltak ellátva, vállukon puska, a nyeregbe két pisztoly volt tűzve, fövegük szőrmés, meleg sipka, kék begombolt Waffenrok-féle kabát, bő bugyogó a csizmába húzva. Jobbára meglett, szakállas férfiak voltak, ügyes, erős lovasok, de lovaikat csunyául ülték. (Folyt, köv.)