Esztergom és Vidéke, 1999

1999-02-11 / 6. szám

1999. fefcruár it. Esztergom és Vidéke A 30. Magyar Filmszemle filmjeiről Eloszlott a tömeg a 30. Magyar Filmszemle filmjeit játszó mozikból és környékükről, megszűnt az a várakozás, amely a múlt hét végétől lázas izgalomban tartotta a szakmai előadások, vetítések látogatóit. Kedden kiosztották a díjakat, s a bemutatók, a fogadtatás keltette visszhangot követve elkezdődhet a forgalmazás periódusa. A legelszántabb érdeklődők városunkból, a főiskoláról ellátogattak ugyan a vetítésekre, mégsem érdektelen megemlékezni a legnépszerűbb filmekről. A nagyobb nyilvánosságra szánt művek a Petőfi moziban is bemutatásra kerülhetnek, de ezen felül az Art Kino szervezői sem feledkeztek meg a jeles seregszemléről. Tavasszal ugyanis a tavalyi filmszemle kiemelkedő alkotásait láthatjuk itt. Jancsó Mi&ásparabolisztikus, költői ábrázolásmódját mára a közvetlenség, arealizmus váltotta fel. Látványos, humorban gazdag filmje hitelessége mellett szórakoztató {Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten). Az első magyar akciófilm, az Európa Expressz hazai vonatkozásait sablonokban mutatja be, a műfaj mintáit viszont nyugatról vették át. Mivel páratlan alkotás a magyar filmkészítésben, népszerűségre tarthat számot. Koltai Róbert könnyed története (Ámbár tanár úr) ezzel szemben a közönségigény minimumát elégíti csak ki, a decemberi bemutatót mégis óriási érdeklődés kísérte. A rendezőfőszereplőnek viszont ottlétekor kevés beszélgetőtársa akadt a Corvin Filmpalotában... Tímár Péter műve régi dicsőségünket, a magyar-angol futballmérkőzést dolgozza fel (6:3), a film iránti érdeklődés sokakat szorított ki már a Filmszemlén is a moziteremből. Ehhez hasonlóan a Simon Mágusért, Enyedi Ildikó alkotásáért is „meg kellett verekedni", bár ez jobban megosztotta a közönséget. Úgy tűnik, a szellemes, merész párizsi történet, az egzotikus kaland világa többek számára volt, maradt, lett befogadhatatlan. Ez a rövid áttekintés realitás-értékét természetesen részben a személyes benyomásokból meríti. Alátámasztást, cáfolatot az Olvasó személyes tapasztalatából nyerhet. Jó szórakozást! Istvánffy Miklós Nemere István REJTEKUTAK 37. Hó a tetőn A hó ellenség. Miként a tél is az. Tudja ezt minden háztulajdonos. Ha pedig sok esik belőle, lelassul az élet, és minden nehezebbé válik. Tán csak a régi karácsonyi festett üdvözlőlapokon van hangulata. Fényesen csillan a szántalp alatt, közeledünk a festői kunyhóhoz, amelyet vastagon fed a fehérség. Az ablakból sárgás fénymeleg árad, szinte hív a kis ház. De ez a tél nem ilyen. Hetekig nem esik hó, aztán amikor végre megered, belep mindent, és csak zuhog, zuhog. Fehér eső, amely nem tűnik el. Ha kisüt a nap, milliárd kristály csillog vakítóan, akárha cukrot szórtak volna oda. De elmegy a napfény, marad a nehéz, ólmos szürkeség. Rátelepszik a tájra. A tetőn megáll a hó, nem elég meredek. Ha felmegyek a padlásra és figyelek, hallom a gerendák nyögéseit. Sokkal többet kell most tartaniok töretlen, repedéstelen, mint máskor. A telet ők sem szeretik. Igaz, a hó védi is a házat. A réseken nem engedi ki a meleget. De bár ne védené. Olykor váratlanul indul el, és bármilyen kevéssé dől is a tető, egyszer-egyszer lefut egy csomó hó. Tompa dörrenéssel ér földet. Az ember ilyenkor mindig felkapja a fejét, csöndre inti a rádiót, tévét, és hallgatózik. Ősi félelem ez, a házat-hazát-termést-életet féltő ember mozdulata. Valami zaj a ház körül talán ellenség? Hallom panaszkodni még a tetőcserepeket is. Olvadás után sokszor fel kell mennem, rajtuk lépkedem, de értük teszem. Sok cserép elcsúszik helyéről; a hó erős és kegyetlen teher. Ha még van a hóból a tetőn, amikor felkapaszkodom és egyensúlyozom féloldalasan - madár- és macskanyomokat láthatok. De járt erre nyest is, nyilv án éjszaka. A madársereg kusza nyomokat hagy, afféle piactérnek használták megint. A macskák nyomai célirányosságról, határozott léptekről tanúskodnak. A hó csak gyűlik, gyűlik. Kitüremkedik az ereszcsatornák fölött is, no, tavasszal megint javíthatom. És persze éppen a nagy esők alatt derül majd ki, hol ereszt az eresz. A ház ilyenkor kisebbnek látszik. Messzebbről olyanná válik, mint a többi, ezt nem szeretem. A hósapka túlnő rajta, maga alá gyűri, legyőzi. Alig várom hát, hogy elinduljon az olvadás. Tavasszal nincs kellemesebb mesz, mint az ereszről lecsorgó víz. Ami valaha, nem is oly régen, még hó volt - de lám, mára legyőzték és most kis erekben inal szét a földön, menekül és bújuk, a gyáva. Invitáció - tárlatlátogatásra „ Egy-egy kiállítás mérföldkő a művész számára, ahol hátra és előre is lehet tekinteni, s a jó fotó a tűnő és múlékony idő emlékét őrzi meg számunkra" . E gondolatok jegyében nyitotta meg Bánomyné Kovács Ildikó tanárnő a Dobó Galéria februári fotókiállítását. Művészünk ezúttal Kovács Attila, aki Várpalotáról származik, ám megyénkben, Tatabányán lakik és dolgozik. Diákkorától van fényképezőgépe, de komolyabban, művészi szinten ezt skóciai utazása hatására 1994-től műveli. Jelenleg a bánhidai fotókörben tevékenykedik, és hatodik kiállításánál tart. Fotóinak jó része különleges szemszögből felvett külhoni városkép: stocholmi szűk utcácskák alulnézeti képe, csipkés tetőzetek, mívesen kovácsolt utcalámpák, müncheni hagymakupolás templomok, megkövült szentek. Különösen szépek az edinburghi temetők fonott-szövöttmintás kőfaragvány fej fái, az áttört kőminták miniatűr perspektívái. A zsánerkép ez utóbbi fajtája, a temető hazai, várpalotai és tatai, feketefehér felvétel-sorozaton ismétlődik. A zsidótemetők különleges formájú sírkövei, a látható, másutt pedig már elmosódó betűk, a borostyánnal befutott düledező és kettétört kő-fejfák, dávidcsillagok, vaskerítések valóban régmúlt időket, történelmet idéznek és őriznek... A természetfotók hazai tájaink őszi-téli színeit és szépségeit mutatják: a Gerecse-Pisznice téli ködben is kontúros hegyoldalát, az őszi Balaton elárvult mólóját, a siófoki víztükrön szív formát mintázó hattyúpárt, a zúzmarás fák fölött átsejlő Badacsony koporsó-formáját, a tatabányai Turulemlékmű esti megvilágítását. Fiatal és tehetséges kiállítónknak további alkotói sikereket, olvasóinknak pedig - március 8-ig - szép élményekben gazdag tárlatlálogatást kíván: Horváth Gáborné dr. Egy kis méz-történelem Az ember már a kőkorszakban ismerte a méhet és a mézet. A spanyolországi Valencia környékén, az Aranban lévő Pók-barlang kőfalán 1919ben felfedezett, 20 ezer éves, piros színű freskó a méhvadászatot, a vadméhek mézének eltulajdonítását is ábrázolja. Arisztotelésztől kezdve sokan gyönyörködtek a méhek szorgalmas munkájában. VergUius halhatatlan Georgieájától Maeterlinck: A méhek élete c. művéig minden idők költőjét megihlette a méh, amely a szorgalom és a példás szervezettség jelképe. Napoleon, a nagy császár is a méhet vette föl címerébe. A honfoglaló magyarok is minden bizonnyal ismerték a méhészetet. Erre utal a finnugor alapnyelvből származó méh és méz szavunk. Kolostoraink, apátságaink az Árpádok korában már nagyban méhészkedtek. Szent István király három okiratban foglalkozik méhészettel. Elmondhatjuk tehát, hogy ősidők óta kedvelt, értékes táplálékról van szó, melyet az első orvosi műveik ,/z fiatalság elixírjé"-nek neveztek el. Eredetétől függően, sokféle tulajdonsággal rendelkezik. Színe, íze, illata, aromája, állománya és összetétele attól függően, hogy milyen növények virágairól gyűjtötték a méhek - igen változó lehet; közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatása van. A méz hatezer éves gyógyászati múltjából leszűrt általános tapasztalatokat így sűríthetjük: nagy a kalóriaértéke, tápláló, erősítő, élénkítő, tartósító, csíraölő, vérzéscsillapító, a szívet táplálja, az izom munkaképességét növeli; a gyógynövényekből hordott méz megőrzi a gyógynövény hatását Jellegzetes hatóanyagai a vitaminok, az enzimek, az antibiotikumok, a fertőtlenítő- és baktériumölő anyagok, nyugtatók stb. A gyümölcs, a hús és a hal mellett tehát a méz az egyik legősibb és gyógyító hatással is bíró emberi táplálék. A méz nagy tápértékét már régen felismerték, de mert túlságosan édes, nemcsak egymagában, hanem ízét tompítva más élelmiszerekkel keverve is fogyasztották. Igen kedveltek voltak a mézes sütemények. A pécsváradi monostor alapító levelében (1015) már szerepelnek mézeskalácsok (pistardus). Az első mézeskalácsos és viaszöntő céh 1619-ben Pozsonyban alakult. Esztergomban a legrégebbi ismert mézesbábos, Koch Pál neve az 1700as évek tanácsülési jegyzőkönyvében szerepel. Egy 1896-os összeírás szerint Esztergomban öt mézesbábos dolgozott: Kitzinger József és Csányi Ferenc a Buda utcában, Bernvalner Lajos Kis-Léván, Korencsik Lajos és Sándor István Szentgyörgymezőn. Valamennyien az esztergomi Ipartestület tagjai voltak. Süteményfélék közül a következőket készítették: mézes stangli (téglás alakban szaggatott mézes sütemény), vaníliás stangli, vaníliás puszedli (kerek alakban szaggatott vanfliás sütemény), diós puszedli, „krekelli" vagy másként „borbamártogatós" (fa formával díszített piskótaszerű sütemény). Cukor alapanyagú tésztából: a szív, baba, huszár, olvasó stb. alakú cifrázott áruk - a maradékból: pipa, szivar. A Balassa Bálint Múzeum gyűjteményében több, szépen faragott mézeskalács-készítő forma van. Ezeket még az Esztergom vidéki Régészeti és Történelmi Társulat gyűjtötte az egykori esztergomi mesterek hagyatékából. Klotz József