Esztergom és Vidéke, 1999

1999-03-11 / 10-11. szám

Ml mm i MULTÍ^Vd DR. HORVÁTH ISTVÁN országos kitüntetést kapott Múltheti számunkban gyorshírrel tudattuk: a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat országos választmánya dr. Horváth István régészt, a Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok igazgatóját, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatóját javasolta a legmagasabb régészeti kitüntetésre, a Rómer Flóris érem odaítélésére. A kitüntető oklevél és érem átadására a Társulat ez évi közgyűlésén, március 3-án, szerdán került sor. Dr. Horváth István, a kiváló kutató régész tudósi portréját dr. Marosi Ernő professzor, akadémikus az alábbi, közvetlen, baráti hangú köszöntőjében vázolta a megjelentek elé. Nagy öröm számomra, hogy nemcsak a személyes szimpátia és barátság, nem is csupán a velem nagylelkűen idejekorán megismertetett, soha önzőén el nem titkolt leleteiből élvezett személyes tanulság és hasznon vezethet akkor, amikor Horváth István barátomat ajánlom a Tisztelt Társulat figyelmébe. O, mint mindenki tudja, mindig is esztergomi volt, született lokálpatrióta, jelenleg a Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok és az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatója. Azt lehetne gondolni, hogy bizonyára Esztergom miatt művészettörténész az ajánló, hiszen az ország középkori első városa iránt mindig is nagy volt a művészettörténet érdeklődése. A külső alkalmat valóban ez a körülmény jelenti, az okot azonban Horváth István jártassága a művészettörténetben, eredményeinek a művészettörténész számára is nyilvánvaló jelentősége, s együttműködési készsége a közös cél érdekében. Esztergom kutatóinak, a történelem során oly sokszor lehanyatlott híre fenntartóinak abba a sorába tartozik ő, amely talán aki tudja minek a büntetéséül Esztergomba száműzött, majd végleg ott ragadt 18. századi pappal, Széless Györggyel kezdődik. Szélessnek Esztergomot leíró, kéziratban maradt munkáját* csak az imént - 1998-ban - adtuk ki, közösen jegyzetelve, de egészen az ő fáradozásával. Ahogyan Széless barangolt a Várhegy romhalmazában, úgy mozog Horváth István is az archeológiai szempontból ma csak éppen egy kicsivel romosabb Esztergomban. A talpraesett magyar muzeológus szobrát róla mintáznám. Számomra példaértékű a középkori székesegyház Porta Speciosájáról való zárókő története; a fehér márvány töredéket Pista még másodlagos beépítése idején, présházba befalazva kiszemelte, leváltári forrásokkal valószínűsítette a régi Szent Adalbert székesegyházból való származását, majd sikeresen megalkudott rá legyőzve a vele versengő sírkövest. Tudvalevőleg a zárókő-töredék, amelyet magyarul 1979ben, németül 1980-ban, azonnal publikált, a Dextera Dei s az Agnus Dei töredékével az egész kapuzat ábrázolási rendszerének kulcsát jelentette, s hogy a történet teljes legyen, utóbb azonosítható volt mind említése Széless kéziratában, mind ábrázolása a Klimó-féle olajfestményen. Hasonló, nem utolsó sorban a középkori Szent Adalbert székesegyház s a Porta Speciosa ismert maradványainak megsokszorozódásához vezető történeteket hosszan lehetne mesélni. Ezeknek közös vonása, hogy Horváth Pista valahol, valamikor éppen a kellő pillanatban, véletlenül ott volt, majd ugyancsak véletlenül (t.i. mindig ő az, aki véletlenül régen tudja, miről van szó, mi várható) felfigyel egy leletre, rendszerint be is cipelve azt a múzeumba. Azt talán fölösleges is mondani, hogy néhány éve természetesen ő vette észre azt is, hogy kigyulladt a Bazilika tetőszerkezete, s még a nagyobb bajt megelőzve, intézkedett. Tényleg véletlenről van szó, hiszen éppen lányának volt lakodalma azon az éjszakán. A véletlenek ilyen sorozata csak azt segíti, akit alapos történeti tudása, hely- és forrásismerete, sok-sok fáradozása felkészített arra, hogy mindezt fogadhassa. Horváth István a régi Esztergomnak beható, intim ismerője - úgy tűnik, mint egy nagy puzzle-játék részeit, úgy ismeri emlékeit és lelőhelyeit. Havaiami előkerül, azonnal kész a nagy egészbe illesztésre s az összkép átformálására. Nem akármilyen képről, hanem az ország legjelentősebb központjának képéről van szó, s Horváth István az emlékegyüttes jelentőségének teljes tudatában van. Ha a megőrzés felelősségéről van szó, nem ismer tréfát; minden követ megmozgat, mindenkit igyekszik meggyőzni igazáról, s aztán - ha nem tévedek, rendszerint önmagán hajtja végre az ítéletet, maga dolgozik mások helyett is. Helyzetének - mint szakmáink általános helyzetének is - az a különbsége, hogy nyudogtan nem, csak konfliktus-helyzetekben tud igazán haladni: a városméretű bontásra, vízlépcső fenyegetésére, dózerolásra, baggerolásra, a királyi várat fenyegető millenáris színvonaltalanság-rohamra van szükség ahhoz, hogy normálisan működhessék. Tervszerűen kutatni ritkábban lehet, mint leletet menteni, s ez bizony, szükségtelenül igénybe veszi a kutatót, felőrli erejét. Horváth Pista szinte aszkéta módjára - úgy mondják, ilyen alkat - viseli el a nehézségeket, türelemmel és szívósan ragaszkodik elveihez és követelményeihez, s úgy tűnik (hiszen négy évig önkormányzati képviselő is volt), tudatában van annak, hogy ezzel a mentalitásával s ezzel a magatartásával nemcsak a tudományt, hanem a közvetlen emberi közösséget is szolgálja. Az önfeláldozó, példás, immár majdnem három és fél évtizede megingás és megállás nélkül dolgozó múzeumi ember munkája vár most elsősorban elismerésre. Ennek az odaadásnak és szorgalomnak eredménye a sok adatközlés, cikk és előadás. Mint tudjuk, Horváth István nélkül nem lehet ülésszak Esztergomban, hiszen egyedül ő a megmondhatója, milyen volt a város az éppen tárgyalt korszakban - s rendszerint tud is jelenteni új részleteket, addig ismeretlen fejleményeket. S ennek a munkának eredménye a Magyarország Régészeti Topográfiájának feleségével, Kelemen Mártával és Torma Istvánnal együtt kiadott V. kötete, Esztergomról és a dorogi járásról. A művészettörténeti tipográfia is Esztergomban kezdődött, sajnos - Genthon Istvánnak az érseki gyűjteményekről szóló kötetével - félő, véget is ért. Az 1979-es kötet megmenti a régészetet ugyanettől a fiaskótól, s részben kárpótolja a művészetröténészt is. Persze, több a publikálatlan eredmény, mert számos a megmentésre váró lelet, az elvégzett, de idő hiányában le nem írható ásatás, a városvédelmi, műemlékmentő akció, melyből a lelkiismeretes és alapos szakember nem vonhatja ki magát. Csak a kívülálló nézi aggódva a halmozó anyagot... Tisztelt Társulat! Javaslom, szavazzák meg Horváth István barátom számára a Rómer Flóris-emlékérmet. Rómer Flóris tudvalevőleg az egyik legszorgosabb magyar archeológus volt, akinek nagy művéből szinte csak a jéghegy csúcsát kitevő rész van publikálva. Tudjuk, milyen bizonytalan a jegyzőkönyveiben foglalt feljegyzéseinek sorsa, mennyi gondot okozott csupán ezeknek a feltárása is. Adják csak át az emlékérmet Horváth Pistának, hadd meditáljon Rómer Flórist nézegetve! Hátha ez is ösztökéli az írásra. Tulajdonképp boldog az az ember, akitől még akkor is követelnek, amikor dicsérik. *A szövegben szereplő könyv Horváth István legújabb müve, amelyben kiadta, és magyarázatokkal ellátta Széless György 18. századi leírását az esztergomi Szent Adalbert székesegyházról, és amelyhez Marosi Ernő akadémikus írt előszót. Levéltári forráskötet 1848 helyi dokumentumaiból jj Mint arról már hírt adtunk, a jj Komárom-Esztergom Megyei j önkormányzat Levéltára az j 1848/49-es forradalom és szabad- j s ágharc Esztergom v ármegyei, v á- j rosi és községi dokumentumaiból jj egy kötet megjelentetését tervezi. Most már arról is beszámolha- íj tunk, hogy a levéltári forrásfeltá- jj rás befejeződött és összeállt a ki- i adványba kerülő dokumentumok jj jegyzéke. A kötet felelős kiadója, Csom- j bor Erzsébet igazgató elmondta: a jj válogatás alapvető szempontja j volt a dokumentumoknak a hely- j történet-oktatásban való használ- j hatósága, ezért a Levéltár a feltárt jj anyagot történelem szakos taná- :j rokkal is átnézette, s javaslataikat megfontolva alakította ki a kötet j szerkezetét, amely időrendiséget j követve tükrözi a helyi történése- j ket. A tanárok véleménye szerint e j források alapján a diákok jobban jj érzékelhetik az ok-okozati össze- j függéseket, ugyanakkor az ese- j ményláncolatról életszerű benyo- íj mást szerezhetnek. A bevezető tanulmány szerzője j Hermann Róbert hadtörténész, aki j a vármegyében zajlott főbb ese- ! ményeket az országos keretbe il- j lesztve mutatja be. A kötetet számos illusztráció jj színesíti: képek, iratok, egykori jj falragaszok, nyomtatványok ha- jj sonmásai. A mintegy 300 oldalra tervezett j kiadvány legkésőbb a jövő tanév j megkezdéséig elhagyja a nyom- j dát. Reméljük, az iskolák, a taná- jj rok, a diákok és az érdeklődők ha- jj szonnal forgatják majd. A Levéltár j ezért arra kéri az érdeklődőket, kö- l tet-igényüket szíveskedjenek a ta- jj név végéig a következő címre je- jj lezni: Komárom-Esztergom Megyei Levéltár, Esztergom, Vörösmarty u. 7. Tel.: 411-095