Esztergom és Vidéke, 1999

1999-03-11 / 10-11. szám

MÚLTidéző ^^ arorraB^ esztergomi vezéralakjai Palkovics Károly 1816. február 4-én Budán született. Édesapja Palkovics Károly orvos, édesanyja Khagl Teréz. Családja 1810. február 9-én kapott nemesi kiváltságlevelet I. Ferenctől, amit Esztergom vármegyében az 1817. október 27-én tartott közgyűlésen hirdettek ki. 1823 és 1828 között az esztergomi Szentbenedekrendi Gimnázium tanulója, melynek befejezése után Pesten folytatott jogi tanulmányokat. 1834-ben került vissza immáron tisztviselőként Esztergom vármegyéhez, ahol április 7-én becsületbeli aljegyzőnek nevezték ki, és egyúttal utasítást kapott a levéltár rendezésére. Két év elteltével, 1836. november 8-án, vármegyei második aljegyzői kinevezést kapott. 1840. szeptember 29-én első aljegyzővé lépett elő. 1845. július 3-án Kopácsy József hercegprímás, mint örökös főispán, tiszteletbeli főjegyzőnek nevezte ki. 1848-ban a szabadságharc ügye mellé állt, és azt az utolsó pillanatokig odaadással szolgálta. A párkányi járásban részt vett a nemzetőrség megszervezésében, majd Jellasics horvát bán csapatainak közeledtének hírére - október 2-án - elrendelt népfelkelés során a Bajóton állomásozó sereg bal szárnyát vezette. Miután a császári csapatok 1849. január 5-én a fővárost elfoglalták, Esztergom város sem kerülhette el sorsát: 1849. január 15-én Schiffmann császári ezredes vezetésével megszállták a várost, azonban január 22-én Schiffmann ezredét Budára rendelték. Ezt kihasználva, Palkovics Károly elnöklete alatt a vármegyei bizottsági tagok gyűlést tartották, melyen a Debrecenbe menekült országgyűlést törvényesnek ismerték el. Miután Windischgrátz értesült erről az eseményről, egy zászlóalj gránátost küldött a vármegyébe, hogy felszámolják a lázadást. Palkovicsék tudomást szerezve az elfogatásukra küldött császáriakról, átkeltek a Dunán, elsüllyesztve maguk mögött a hajóhidat, és Bátorkeszibe menekültek. A gránátosok parancsnoka, Horváth ezredes, ekkor elhatározta, hogy a helyi nemzeti ellenállás lelkét, Palkovics Károlyt, élve vagy halva elfogatja, terve azonban kudarcot vallott, miután a párkányi járás nemzetőrei megakadályozták az álruhába öltözött császári katonák átkelését a Dunán. Az érsekújvári, február 9-ei vereséget követően a párkányi járás is az ellenség kezébe került, ezért Palkovicsék Komáromba menekültek, ahonnan csak a komáromi vár április 22-i felszabadulása után térhettek vissza Esztergomba; április 30-án már kinevezett kormánybiztosként hívta össze a vármegye közönségét, ahol kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Kormánybiztosként megszervezte a Honvédkórház működését, amelyben a nagysallói, csallóközi csatában, illetve Komárom és Buda ostrománál megsebesült honvédeket ápolták. 1849. május havában lelkesen fogott hozzá az újoncozásnak, mely során összesen 488 újoncot állítottak ki. A szabadságharc leverése után hamarosan elfogták, a haditörvényszéki eljárás során először halálra, majd 16 évi várfogságra ítélték. Két évet Munkácson raboskodott, innen a komáromi várba vitték, ahol további 2 és fél évet töltött el rabláncon. Szabadulása után karvai birtokára vonult vissza, itt élt távol a politikától 1860-ig. Ekkor ugyanis, december 12-én közfelkiáltással Esztergom vármegye alispánjává választották, amely tisztséget a tisztikar 1861. november 25-én történt lemondásáig vitt. 1861. január 15-én Esztergom szabad királyi város díszpolgárává választották olyan hazafiakkal egyetemben, mint Deák Ferenc, Eötvös József, Teleki László, Kossuth Lajos, Klapka György. Palkovics Károly nevéhez fűződik az Esztergom vármegye által 1861. január 21-én kelt - országos feltűnést és elismerést kiváltó - és az uralkodóhoz terjesztett felirat megfogalmazása, melyben felsorolták a megelőző 12 esztendő alatt Ausztria által a nemzetre zúdított súlyos megpróbáltatásokat, és kérték Ferenc Józsefet, hogy az ország alkotmányos szabadságát és önállóságát adja vissza. Nem sokkal később, 1861. február 18-án a vármegyei közgyűlésen javaslatot tett, hogy az esztergomi Honvédkórházban elhunyt honvédek jeltelen sírja fölé emlékoszlopot állítsanak. Az emlékmű még 1861-ben el is készült. 1865-ben, királyi jóváhagyással, az Eszterházy-javak zárgondnoka lett, mely megbízatást 1875-ig viselte. Ezidő alatt - 1872 és 1875 között - a kismartoni körzet országgyűlési képviselője is volt. 1876. szeptember 26án az újonnan létrehozott 10 tagú vármegyei közigazgatási bizottság tagja lett, majd 1877. szeptember 20-án Esztergom szabad királyi város polgármesterének választották, mely tisztségről először 1878 augusztusában mondott le, de még ekkor a városnak sikerült vele visszavonatni. Ellenben 1881 februárjában betegségére való hivatkozással újra benyújtotta lemondását, amit már nem volt hajlandó visszavonni, így végleg leköszönt polgármesteri hivataláról. Ezután az 1897. február 17-én bekövetkezett haláláig csak családjával élt teljesen visszavonulva. Kérésének megfelelően a Honvédtemetőben helyezték örök nyugalomra. Másfél év elteltével, 1898. július 4-én közadományokból emlékoszlopot állítottak tiszteletére, melyre híres feliratának egy mondatát vésték: „Mondja ki Felséged kegyesen: legyen meg nemzet a te kívánságod." Gróf Károly Besze János Besze János 1811. július 2-án született Szendrőn (Borsod vármegye). Apja, Besze János, Csáky István gróf gazdatisztje volt. Anyja Faster Mária. Nemesi származású. A Beszék ÜL Ferdinándtól 1649-ben nyerték a címeres levelet, amit Nyitra vármegyében és Heves vármegyében hirdettek ki. Az ifjú János Szomolnokon kezdte iskoláit. Kassán 1829-ben katonának állt, ahonnan apja két év után kiváltotta. Ezután Kassán és Egerben folytatta jogi tanulmányait. Az 1832-es pozsonyi országgyűlésen a Zemplén megyei követek mellett ímokoskodott. Az országgyűlési ifjak ismert alakja. Szerencsy personalis 1832. február 2-án rövid időre kitiltotta az országgyűlésről a lármázó, esti fáklyás-zenész szónokot. Ügyvédi oklevelet is Pozsonyban kapott 1834-ben. A következő évben a Komárom megyei Szemerén nevelősködött, a Balogh család gyermekei mellett. Miután növendékei levizsgáztak, 1836ban Esztergomba jött. Esztergom vármegye gyűlésén felmutatta „ügyészi szabadalmát", és ettől kezdve ügyvédként találkozunk vele az iratokban. Az ismert ellenzéki szónok nagy hírnévre tett szert a városban, és ennek is köszönhető, hogy az országban elsőként itt megalakult nemzetőrség vezetőjéül választotta. A választásban bizonyára szerepet játszott az is, hogy Besze János akadályozta meg a zsidók elleni pogromot és rendbontást a városban, szóval tartva a tömeget mindaddig, míg a karhatalom megérkezett. 1848. június 19-én kapta meg nemzetőr őrnagyi kinevezését. Esztergom szabad királyi város, Esztergom-Érsekváros, Szenttamás és Szentgyörgymező mezővárosok az 1848. június 2-án tartott országyűlési követválasztáson közfelkiáltással, egyhangúan választották meg a népszerű Besze Jánost követnek. Szeptemberben zászlóaljával megszállta és biztosította a honvédsereg számára Komárom várát. A schwechati vereség után visszatért az országgyűlésbe, de munkájában ezután sem vett részt rendszeresen, hiszen októbertől a feldunai hadtest élelmezési biztosaként is működött. Miután a haditanács a nemzetőr őrnagyot zászlóaljához parancsolta, eltávozási engedélyt kért az országgyűlésből. 1848 januárjától a felsőtiszai, máciusától a IV. hadtest élelmezési biztosa. Visszaemlékezései szerint 1849 elején (a kassai vereség után) Debrecenbe ment, ahol gyújtó szónoklataival lelkesítette a város polgárait. A szabadságharc bukása után hónapokig bújdosott, majd 1850 szeptemberében feladata magát. Ahadbíróság 1851. október 7-én halálra ítélte, amit tízévi várfogságra változtattak. 1857ben kapott kegyelmet. Ferenc József 1860. évi októberi „alkotmánya" lehetőséget adott az abszolutizmus évei után a korábbi törvényhatóságok újjáalakítására. A hatalom elleni tüntetésszámba ment, hogy Esztergomban - Besze javaslatára - Klapkát és Kossuthot bizottsági tagul választották. A változatlanul népszerű ellenzéki Besze, a Határozati Párt tagja ismét követ lett. Munkájával állandó hozzászólásai ellenére sem lehettek elégedettek választói, hiszen az 1865. évi újabb követválasztáson már csak négy szavazattal győzött az ekkor Deák-párti Besze János a papság által is támogatott Meszéna János ellenében. Az öreg szabadkőműves megválasztása ellen a hercegprímás is újra fellépett. A képviselőház azonban igazolta Besze János megbízólevelét. Az 1865-68. évi országgyűlésen Besze a mohácsi (Baranya vármegye) választókörzetben volt vizsgálóbiztos. A választott képviselő elleni panaszokat a helyszínen tárta fel és jelentette az országgyűlésnek. Igen aktív honatya, nem múlt el ülés az ő (néha többszöri) felszólalása nélkül. A képviselőház naplóbíráló bizottságának is tagja. 1867-ben, más híradások szerint 1869-ben lett a pénzügyi törvényszék elnöke, majd miután ezt beolvasztották a kúriába, fél fizetéssel nyugdíjazták. Nyugdíjáról a haza nehéz helyzetére hivatkozva lemondott. Az 1869-es országgyűlési követválasztást a balpárti pap-képviselőjelölt, Kollár Antal nagy fölénnyel nyerte Besze ellenében. Irodalmi munkásságával, politikai cikkeivel találkozhatunk a korabeli újságok - Pesti Divatlap, Magyar Néplap, Kritikai Szemle, Arad és Vidéke stb. - hasábjain. 1886-ban Aradra költözött lányához, özv. Kormoss Ödönné szül. Besze Etelkához. Itt halt meg 82 éves korában „vízibetegségben", 1892. október 16-án. A helyi temetőben római katolikus szertartás szerint temették el. Sírjánál Simay István agg honvéd mondott búcsúztatót. Koszorúval tisztelegtek sírjánál a magyar szabadkőműves páholyok és a Függetlenségi Párt is. A búcsúztatón az aradi dalegylet énekelt, melynek haláláig dísztagja volt. Csombor Erzsébet