Esztergom és Vidéke, 1999

1999-12-23 / 51-52. szám

a BliilllH 1999/4* Karácsonyfa-ünnepélyek kis falvakban Már abban az évben, 1889-ben, amikor megalakult az első főváro­si turistaegyesület, a tagok elhatá­rozták, hogy a kirándulásaik során leggyakrabban érintett falvakba alkalmanként karácsonyi ajándé­kot visznek a szegény sorsú gye­rekeknek. Az ajándékozás örö­mén túl az is céljuk volt, hogy a vidék népe mindenkor szeretettel várja őket, és elfogadja a turistás­kodást. Ez idő tájt még sokszor furán néztek a helybéliek egy-egy turista vagy túrázó csoport után, de az ilyen karácsonyi alkalmak jelentősen megkönnyítették a he­lyi lakossággal való jó kapcsola­tot. Esztergom környékén elsősor­ban a Magyar Turista Egyesület központja és asztaltársaságai jár­tak élen ezen ünnepélyek megren­dezésében, de más turistaszerve­zetek is tartottak hasonlót. Az első karácsonyfa-ünnepélyt Pilisz­szentkereszten rendezték 1889. december 29-én. Az MTE az évek során Pilisszentléleken hétszer, Dömösön ötször, Pilismaróton négyszer és Piliscséven kétszer rendezett ilyen ünnepséget, amelybe a későbbiekben az anya­egyesület esztergomi osztálya is besegített. A korabeli krónikások feljegyezték azt is, hogy az 1937­ben tartott pilisszentléleki ünnep­ségre megkésve érkezett meg egy jelentősebb természetbeni ado­mány, ezért az MTE vezetősége úgy döntött, hogy ezt osszák szét a Klastrompusztán élő 16 legsze­gényebb gyermek között. Az ün­nepségekre az egyes turistaszer­vezetek már jó előre megkezdték a felkészülést: általában pénz- és természetbeni adományokat vár­tak tagjaiktól, szimpatizánsaiktól. Először is felmérték, hogy az adott településen hány szegény sorsú gyermek él, de az is fontos volt, mennyi adomány gyúlt össze számukra. Ezek alapján, a községi elöljárók segítségével döntötték el, hogy végül is hány gyermeket tudnak megajándékozni. Az ün­nepségek rendszerint az elemi is­kolák tantermében zajlottak le, ahol a gyermekek rövid műsorral fogadták az ajándékozó turisták képviselőit. Elképzelni is alig tud­ja a mai kor embere, hogy milyen nagy öröm volt egy nincstelen család gyermekének a talán még sohasem látott csokoládé és cu­korka, vagy egy cipő, amely lehe­tett ugyan már viselt, de így is újként hathatott annak, aki meg­kapta. Ez az ajándékozás alig eny­hített a vidék népének nyomorán, ám az emlék és az ajándék feletti öröm az érintettek körében sok­szor még évtizedek múltával sem halványult el. Az elképzelés való­ban beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket: a falusiak és a vidékü­ket felkereső turisták között em­beribb lett a kapcsolat. Még az 1980-as évek közepén is találkoz­tam olyan asszonnyal, akit kis­lánykorában megajándékoztak a turisták, többek között egy szép színes mesekönyvvel, amit meg is mutatott, benne az adakozó egye­sület bélyegzőjével. Két évforduló között. Bányai Mátyásnak! Nagy örömmel olvastam az Eszter­gom és Vidéke szeptember 30-ai szá­mában, a MÚLTi/éző mellékletben adathű összeállításodat a 14-es Holló cserkészcsapatról és Mattyasóvszky Kassziánról. Kevesen tudják, hogy Kasszián atya, szülőházának kertjében a régi várfalak alatti helyiségeket cserkész­otthon céljaira átadta a csapatnak. A 20-30-as évek nehéz körülményei kö­zött itt öntötték és festették az ólom­katonákat, készítették hulladék fa­anyagból a játékokat. Ezekkel szerez­tek karácsonykor örömei a szegény­sorsú gyerekeknek. A vízicserkész-sikerek „adattá­rát"szeretném kiegészíteni az 1943. szeptember 6-8. között Szentendrén lezajlott V., egyben utolsó Országos Víziverseny leírásával. Szeptember 6-án délben indultunk a „Kasszián" nevű őrsi csónakkal a versenyre. Nyolcan voltunk: Homor Pál parancsnok, dr. Márkus Pál pk. helyettes, Somfai Ferenc, Somfai György, Kubovics Gyula, Urbán Vil­mos, Komán Béla és jómagam. Az újpesti cserkész-vízitelepre késő dél­után érkeztünk, ahol megkaptuk az eligazítást és már az első feladatot is, az éjszakai portyázást. Nagy gyakor­latot, vízismeretet és gyors elhatáro­zást kívánt ez a küzdelem, hiszen a sötétség ezernyi meglepetést tartoga­tott számunkra. De ezekkel is megbir­kóztunk. A szigetmonostori éjszaká­zás után 7-én reggel Szentendrén, a KISOK telepén vertük fel sátrainkat. A Duna vízállása itt igen magas volt, így ezzel is számolnunk kellett. A következő versenyszám az úszás. Ez jelentette a legkomolyabb felada­tot, ugyanis az egész őrsnek kb. 250 m távot kellett leúsznia úgy, hogy a ruha száraz maradjon. Ha valaki fél kézzel tartotta a víz fölött a batyuját, a karja elfáradt és már vizes is lett a ruha. Ha pedig a fejére kötötte, nem tudott nyelni. Ezután a versenyszám után az egész tábor köteleken szárít­gatta a ruháit. Az egyéni versenyek, melyben sorshúzás szerint versenyez­tünk, a következők voltak: kormánye­vezővel ladikban, csáklyázás utászla­dikban, víziföldrajz, vízrendészet, ví­zisport, csónakismeret, elsősegély­nyújtás, kötélfonás, csomózás és víz­bőlmentés úszva. A nyolc szám közül hatban mi lettünk az elsők! A vízi akadályversenyben a nyolc­személyes őrsi hajóban vízben úszó gerendán, drótkötélen kellett átjutni, örvénylő vízben, olyan szűk helyen, ahol egy csónak éppenhogy elfért. Aztán vontatás, csónakkal való men­tés, célba kötéldobás, kormány nélkü­li evezés, evezők nélkül partrajutás. Ezután a partmenti kövek fölött át­emelni a csónakot és a végén cérnát kellett a tűbe befűzni. Szeptember 8-án, az eredmény­hirdetésnél őrsvezetőnk tizenegy­szer lépett dr. Papp Antal, a Cser­készszövetség elnöke elé, hogy át­vegye a díjakat és okleveleket. Az összesített eredmények alapján is elsők lettünk, elnyerve ezzel a Ma­gyar Cserkészszövetség ezüstserle­gét és a Főcserkész vándordíját, az ezüst pajzsot s az ezzel járó „Leg­jobb vízicserkészcsapat" címet!A díjak és az oklevelek az itteni Cser­készbolt kirakatában voltak látha­tók, de hogy ma hol lehetnek, nem tudjuk. Bélay Iván A nyilvános gyűjtemények anya­gukat gondosan őrzik, de feladatuk, hogy azt a kutatók és a nagyközön­ség számára hozzáférhetővé te­gyék. A gyűjtemény egyes részeire érdemes felhívni a figyelmet, és e Figyelemfelhívás jó eszköze lehet a kiállítás. Ilyen kiállítást rendezett az Esz­tergomi Főszékesegyházi Könyv­tár, a Bibliotheca, 1998-ban Buda­pesten, a Prímási Palotában kézirat­töredékeiből. Ezek a darabok a könyvtár legrégebbi, középkori eredetű tárgyai közül valók, de csak az utóbbi évtizedekben kerültek elő régi könyvek kötéseiből. A könyv­tárunkban különgyűjteményként kezelt kézírásos töredékek csoport­ja tudatos gyűjtőmunka eredménye. Ezek a könyvnyomtatás előtti idő­ből származó pergamenlapok kéz­írásos könyvek, kódexek lapjai vol­tak. 1974-ben az Esztergomi Könyvtárban indult meg Mezey László professzor vezetésével a kó­dextöredékek rendszeres feltárása. Megalakult aFragmentaCodium in Bibliothecis Hungáriáé (Kódextö­redékek Magyarországi Könyv­A Főszékesegyházi Könyvtár két kiállításáról tárakban) elnevezésű kutatócso­port. A kutatócsoport feltárta az Esztergomban található töredéke­ket, a feldolgozott anyagról nyom­tatott katalógus is megjelent. E gyűjtemény anyagából mutattunk be 1998-ban válogatott darabokat a kiállításon. Könyvtári kiállítás rendezése ak­kor is indokolt, ha az intézmény olyan történeti anyaggal rendelke­zik, amely egy évforduló kapcsán bemutatásra érdemes. A Bibliothe­ca múltja a Szent István király által épített templomhoz nyúlik vissza. Szent István azt is előírta, hogy a könyvekről a püspök gondoskod­jék. Az esztergomi főkáptalant is első királyunk hozta létre, miután felépült a Szent Adalbert tiszteleté­re szentelt székesegyház. Amikor 1853-ban a jelenlegi épületébe köl­tözött a Bibliotheca, itt egyesítették a 18. századtól Pozsonyban gyűjtött érseki könyvtárat, a Nagyszombat­ból ideszállított káptalani könyv­tárat és az 1820-tól, az érsek hiva­talos visszaköltözésétől Eszter­gomban gyűjtött könyvanyagot. Ekkor kapta a könyvtár - eredeti funkciójához híven - a Főszéke­segyházi Könyvtár nevet- a Biblio­theca így kötődött a Szent István által alapított érsekséghez, kápta­lanhoz és a székesegyházhoz. Aini­kor millenniumi ünnepségekre ké­szül az ország, és megemlékezünk Szent Istvánról, az államalapításról, a Bibliotheca is emlékezik a múlt­jára, és az esztergomi egyház egyes korokban játszott szerepére a ma­gyar művelődés századaiban. A megemlékezés formájául a ki­állítás kínálkozott. 2000-ben kiállí­tás keretében szeretnénk bemutatni az esztergomi egyház könyv- és könyvtári kultúráját. A középkori anyag esetében ezt a közelmúlt könyvtártörténeti kutatásai tették lehetővé. A középkori könyvtár kéziratainak, kódexeinek egy része 1543, a török uralom kezdete óta először kerülne ismét Esztergomba, eredeti őrzési helyére a kiállítás időtartamára. A kölcsönadó könyv­tárak légkondicionált körülménye­ket, fegyveres őrzést kérnek, így a kiállítás költségei oly magasak lesznek, hogy nem törekedhetünk az eleinte tervezett teljességre, csak egy részét tudjuk kérni a hazai és külföldi könyvtárakban őrzött kó­dexeknek. A kiállításra 2000. július 4-30. között kerül sor a Főszékesegyházi Kincstárban, a Bazilikában. A meg­nyitót az Egyházi Könyvtárak Egyesületének 2000. évi közgyűlé­sével kapcsolatban tartjuk. A szak­mai színvonalat a Vizkelety András akadémikus által vezetett MTA Fragmenta Codicum Kutatócsoport tagjainak a bevonásával biztosítjuk. Czékli Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom