Esztergom és Vidéke, 1999

1999-11-11 / 45. szám

1999. november 11* Esztergom és Vidéke 3 Vöröskeresztes rendezvény 1683. október 28-ra emlékeztek November 5-én 17 órakor az eszter­gomi Szabadidőközpont színháztermé­ben az Idősek Világéve és az Egészséges Életmód Hónapja alkalmából a Magyar Vöröskereszt esztergomi csoportja ren­dezvényt szervezett. Az egybegyűlteket Horváth Lajosné, városunk vöröske­resztes titkára köszöntötte, majd Len­gyel Károly alpolgármester mondta el ünnepi beszédében, hogy a város szívén viseli az idősebb korosztály sorsát, és nem ez az első alkalom, hogy tisztele­tükre rendezvényt szerveznek. Hangsú­lyozta, az idősek problémáiról nem csak beszélni kell, hiszen a róluk való gon­doskodás kiemelkedő jelentőségű. Ezután Horváth Lajosné külön kö­szöntötte a vöröskereszt régi és új ön­kénteseit, megköszönte a magánszemé­lyek és vállalkozások önzeúen támoga­tását is (fotónkon). A Petőfi Sándor Altalános Iskola színjátszó csoportjának műsora után Balázs Éva, az Esztergomi Szociális Otthon igazgatója tartott előadást Szá­zadvégi időskori helyzetkép Magyaror­szágon címmel. Előadásában az idős korral együttjáró negatív tünetekről: a betegségekről, a magányról és az elszi­geteltségről szólt. Rámutatott, hogy újabban sajnálatos módon eluralkodott az a szemlélet, hogy az idősek szociális és gazdasági terhet jelentenek a váro­soknak, éppen ezért sem szociális biz­tonságuk, sem megbecsülésük nem megfelelő. Ezután a Bottyán János Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola diákjainak műsora következett, majd Nemeskéry Edvin, a Szent István Gyógyszertár ügy­vezető igazgatója tartott előadást a Gyógyszerek és árak világa címmel. A hűvös évszakokkal együtt járó megfázá­sokról, járványokról és betegségek megelőzéséről szólt, valamint az időse­ket gyakran érintő mozgásszervi pana­szokról és azok kezeléséről. A gyógy­szerek áráról szólva hangsúlyozta: sok­szor az olcsóbb, régóta forgalomban lé­vő orvosságok is csaknem olyan hatéko­nyak, mint drágább társaik. A programot a pilisszentléleki Páva­kör Asszonykórusának műsora zárta, majd a vöröskereszt termékbemutató­val, ingyenes vérnyomásméréssel, vala­mint itallal és harapni valóval kedveske­dett a megjelent vendégeknek. Tarján Richárd A Lengyel Kisebbségi Önkormány­zat és a Magyar-Lengyei Baráti Társa­ság 1999. november 3-án koszorúzási ünnepségre hívta az érdeklődőket az Er­zsébet parkba, a Sobieski-emlékoszlop­hoz. Külön öröm volt látni a Somogyi iskola történelem fakultációs kis diákja­it a jelenlévők között, ami Tuschinger Lászlóné történelemtanár példás oktatá­si módszerét dicséri, aki így tanulóival az élő hagyományőrzést is megismerte­ti. Az 1683-as év eseményeit, a bécsi, párkányi és esztergomi török felett ara­tott győzelmeket Csombor Erzsébet le­véltárigazgató, a kisebbségi önkor­mányzat elnöke idézte fel. Megemléke­zett arról a háláról, amivel Esztergom lakói tisztelegtek újra és újra a törökve­rők, Lotharingiai Károly, Sobieski Já­nos és a bajor herceg előtt. Különös tisztelet övezte Sobieski Já­nos lengyel királyt Emlékoszlopát 1933. szeptember 14-én avatták fel fé­nyes ünnepségek közepette. A győztes hadvezér, a jó politikus és sokoldalú ember szerette a természetet és a békés vidéki életet, amelyben a testi, lelki felfrissülésének legjobb for­rását találta meg. 1677-ben vette meg, az akkori Varsó­hoz közel fekvő (ma vele összeépült) Milanowo falut, amit Villa Nouva-nak nevezett el. Ebből később a lengyeles Willanów elnevezés származott Az építkezésen sok művész dolgozott a ki­rály felügyelete alatt A fő tervező és kivitelező építész az olasz Augustine Locci volt. 1696-ban, a király halálakor az épület úgy nézett ki, mint egy olasz villa, gaz­dagon díszítve stukkókkal és szobrok­kal, melyek a Sobieski családot és a király hadi sikereit jelenítették meg. A király halála után fia Konstantin lett a palota tulajdonosa, aki 1720-ban eladta Elzbieta Sieniawskának, a nagyhetman feleségének. A palota később többször is gazdát cserélt. Az új tulajdonosok rendre vál­toztattak berendezésén és a falak festé­sén. A lengyel uralkodó osztály tagjai­nak arcképcsarnokát is befogadó palota és a csodálatos park ma is elvarázsolja az odalátogatót A természetszerető, hős király előtti főhajtást a kisebbségi önkormányzat a Városi Sportcsarnok és a lengyelbará­tok koszorúi, virágai fejezték ki ezen a délutánon. Történetek a világhálón Az UTT koncessziós telefontársaság a két évvel ezelőtti rajzverseny és a tavalyi meseíró pályázat után ebben az évben is alkotói versenyre hívja a területén található iskolák diákjait. A vetélkedőt melynek témája az internet, „sztoriverseny.uti.hu" címmel hirdette meg. Ezúttal a középiskolás diákok is indulhatnak a pályázaton, amennyiben iskolájuk benevez. Ezért a beküldött sztorik három kategóriában versenyeznek: külön-külön az általános iskolák alsó (6-10 éves) és felső tagozato­sai (10-15 éves), valamint a középiskolások (a 14-19 évesek). A verseny három fordulóban zajlik. Kategóriánként 3-3 díjat osztanak majd ki, melyek között mountain-bike kerékpár, színes monitor, internetes modem és számos számítógé­pes program is szerepel. A sztoriverseny.uti.hu győzteseinek külön jutalma, hogy történeteik megjelennek könyvalakban, és felkerülnek a UTT web-lapjára. Iskola a határon" Hazánkban az oktatásügy egyre nyil­vánvalóbban és leplezetlenebbül perifé­riára kerül. Altalános és középfokú in­tézményeket zárnak be és vonnak össze, diákok kerülnek új környezetbe és peda­gógusok a munkaközvetítőkhöz vagy egyesen az utcára Teszik mindezt kizá­rólag gazdasági megfontolásból a pusz­ta ésszerűségre hivatkozva, a kissé pe­joratívnak hangzó „racionalizálás" jegyében. így aztán nyugodtan plagizál­hattam Ottlik Gézát, az iskola valóban a határra kerül, gyakorta puszta megélhe­téséért küzd. Ha tudnék rajzolni remek karikatúrát készítenék belőle, miként ölt az oktatás kart az egészségüggyel és vonul ki a társadalom mezsgyéjére. Esztergom különösen érintett a kér­désben. Ipari város sosem volt, csak mesterségesen próbálkoztak vele negy­ven esztendeig, meg is lett az ered­mény(telenség)e. Érseki város ugyan volt ezer évig, ám az elmúlt esztendők­ben ez is ,.racionalizálódott". Amint van érsekünk, úgy van Alkotmánybírósá­gunk is, papíron. Ha pedig, mint a dol­gok mélyére nem látó jámbor szemlélő végigballagok az egykori királyi szék­hely foghíjas járdáit övező kopott ház­sorok között egyáltalán nem tűnik fel, hogy néhány hónap múlva egy ország innét fogja majd ünnepelni állam­alapításának ezeréves évfordulóját. Mert ha ebben az állapotban innét ünne­pel majd, azzal nem csak Esztergom, hanem Magyarország is kiállítja sze­génységi bizonyítványát Bár nem ér­zem úgy, mintha látnoki erővel ruházott volna fel a sors, de több mint egy esz­tendeje megjósoltam: Székesfehérvár és Veszprém leköröz majd bennünket ha a készülődés így folytatódik, nos, így foly­tatódott - ezidáig. Talán soha nem kíván­tam jobban, hogy ne legyen igazam! De araszoljunk vissza a határra, néz­zünk körül iskoláink háza táján. Az érin­tettség vádját elkerülendő, hadd ne ho­zakodjam elő konkrtét példákkal! Városunk helyzete hűen tükrözi az országos állapotokat és ebben leg­alábbis nem marad el a másutt is fellel­hető tendenciák mögött Az iskola költ­séges üzem, el- és fenntartása komoly áldozatokat igényel. A kötelet a norma­tív finanszírozás bevezetésével kezdték hurkolni az intézmények nyaka köré. Már az ötletből fakadóan a gyereket nem felnövekvő emberpalántának te­kintették, hanem X forintnak, mondjuk ki, darabnak. Minél több darab volt be­lőle, annyiszor X forint jutott az iskolá­nak. Megindult hát a „hajtóvadászat gyerekekre". A szakmunkásképzők igyekeztek méltó befejezésül érettségi bizonyítvánnyal kecsegtetni, a szakkö­zépiskolák mindenkit felvettek, a gim­náziumok hasonló elbírálás alapján töl­tötték meg az egyre kevesebb gyerekből adódóan egyre üresebb padjaikat mi­közben a kollégiumok félárbócon küzd­ve a megélhetésükért csaüakoztak a va­dászathoz. Ezt csak tetézte a bizony­talanságba, munkanélküliségbe jutó családok szétzilálódása, a Nemzeti Alaptanterv összekuszálódott ösvénye­in való eligazodás lehetetlensége. Végül rákerült a hab a tortára. Megemelték a túlfizetettséggel amúgy sem vádolható pedagógusok kötelező óraszámát és olyannyira irigyelt, bár eddig sem volt három hónapos nyári „szabadságukat" kevesebb mint másfélre zsugorították. Ebben a majd' tízesztendős harcban persze az utolsó szempont a gyerek volt Semmivel sem tanult vagy tudott többet nem vált kötelességét jobban teljesítő ifjú emberré, annál inkább tisztába ke­rült a jogaival. Akik pedig elhivatott pedagógusként a pályán maradtak, fo­lyamatosan küzdenek a fenntartóval, a szülőkkel és a gyerekekkel általában puszta megélhetésükért. Hogy mit kellene tenni? Valamit, mindenképp, de „jót, s jól", hiszen amint már Kazinczyék is tudták, „ebben áll a nagy titok". De ne is menjünk olyan messzire! A trianoni sokkot követően gr. Bethlen István miniszterelnök és gr. Klebersberg Kúnó kultuszminiszter pontosan tudták: országot építeni csak egészséges és képzett emberekkel lehet. Nem bezárták tehát az iskolákat, hanem iskola- és tanterem-építési programok­ba kezdtek. Ez a program túlélte a gaz­dasági válságot és a harmincas évekre „kitermelte" Közép-Kelet Európa leg­műveltebb értelmiségét Talán legalább az oktatást nem kellene „amerikanizál­ni"!. Annak hatása ugyanis a nyugati országokban mára már jól érzékelhető. Franciaországban, e nagykultúrájú nyu­gati államban mára már kimutatható az analfabetizmus. Ezt pedig, gondolom, ebben az országban senki sem akarja! Pedig az iskolák összevonásával együtt­járó létszámemelkedés, a csoportbontás ellehetetlenítése, a pedagógusok óraszá­mának növelése mind-mind a minőség romlását eredményezik majd, mígnem végül a magyar oktatásügy is oda jut, ahová jutott az egykori „virágos Eszter­gom". Varga Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom