Esztergom és Vidéke, 1999

1999-09-30 / 39. szám

1999/3. MÚLTidézo VII „Régi dicsőségünk..." „... Az Árpádok korában élő magyarhoni főpapok dicső csillagkoszorújában mint első nagyságú csillag tündöklik a jeles Bánfy-család ivadéka, az esztergomi érseki szék dísze, az anyaszentegyház egységének s szabadságának hazánkban őrangyala és bajnoka, boldog Bánfy Lukács. Régen letűnt ő a küzdő egyház egéről, s nevének dicsőségén századok homálya vonula keresztül; de erkölcseinek fénye átragyog hozzánk, s szétveti a feledékenység hálátlan ködét..." {Zalka János - RELIGIO, 1853. február 13.) A 15. esztergomi érsek, a ,,Guthkeed nembeli Bánfy Lukács" főpásztori evékenységének (1158— 1181) so:áig egyetlen bemutatására a későbbi ;yőri püspök, Zalka János (1820 — .901) vállalkozott. Stílusában és ;zándékai mögött tüzes Vörösmartyajongás gyanítható. A lelkes honszeetet és elmélyült tájékozottság jelen /an más munkáiban is, így a kitűnő anulmánynak talán része lett abban, íogy megjelenése esztendejében az ;sztergomi tanulmányi felügyelő az ^yháztörténet és egyházjog előadója ett a pesti egyetemen. A két tárgyat igyan már 1849 októberétől tanította iz érseki teológia növendékeinek. Majd egyik győri tanítványa, Balics Lajos (1856 — 1932) mestere példáján szintúgy a hazai egyháztörténet tudós művelője lett, egyben az Árpád-kori magyar egyház évszázadainak mindmáig legalaposabb monográfusa. A,Lukács crsck küzdelmei a római szék mellett s a szakculár görög beavatkozás ellen ', illetve a ,Lukács érsek további küzdelme és halála" (1888) alapművében külön fejezetek. Két súlyos kötetben tárgyalja a 12-14. század magyar és nem csekély részben európai egyháztörténetét ,JCálmán királytól a: Árpádház kihaltáig", lebilincselő gondossággal és izgalmasan. példaként később is sokszor említve Lukács érsek nevét és tetteit. Tudósaink a reformkorban és utóbb egyre erősbödő nemzeti érzelmektől pezsdítetten kutattak, gyűjtöttek és dolgozták fel mind gazdagabban történelmünk egészét, részleteit és folyamatait. Balics Lajos három kötetében pl. az európai és hazai egyháztörténet minden addigi eredménye feldolgozásra került. Az író , forráskutatott a Vatikán gyűjteményeiben is", alaposan ismerte a hazai okmány- és adattárak, Péterjfy Károly, Pray György, Katona István, Fejér György, Fessler Ignác Aurél, Engel János Keresztény, Endlicher István, Knauz Nándor, Nagy Iván, Wenzel Gusztáv, Kovachich Márton György és mások, tudományos történetírás 18. századi alapvetőinek" (Gunst Péter fejezetcíme ez) munkásságát és máig közhasznú eredményeit. Mellettük pl. Baronius Caesar bíboros klasszikus annaleszeinek 12 kötetétől kezdve (1538 — 1607) Jacques-Paul Migne enciklopédiáját (171 kötet!) és „patrológiáját" (383+4 kötet, 1844 —1866) és persze az európai egyháztörténet további kiváló alapozásait. Zavarba ejtő már a művek mennyisége is. Adriányi Gábor egyháztörténeti kézikönyve bőséggel eligazít (1975). Utóbb alakult ugyan néhány eltérés az érsek életútjának évszámai, az események értékelése és más dátumok körül. Olykor szemléleti módosulás a 12. század hazai történeti folyamatairól. Sorra kerülnek a maguk helyén, bár valljuk meg, a korról a századforduló összefoglalásai óta oly sokkal többet csak részleteiben tudunk. Az említettek és a később említendők gazdag termésében nemcsak a magvetők tudós tájékozottságára derül fény, de akár hivatkozásaikból kibontható koruk történettudományának históriája, munkájuk eleven forrás, egyben megejtő példa a régmúlt évszázaddal későbbi búvárló előtt. Történetírói munkásságuknak sok más közismertebb és világi kortársuk társaként jelentős része lett a nemzeti léttudat szabadságharc utáni újraformálásában. Horváth Mihály, Szalay László, Pauler Gyula, Szilágyi Sándor, Marczali Henrik, Acsády Ignác, Márki Sándor, Fraknói Vilmos, Csánki Dezső, Angyal Dávid és mások, a „nagy nemzedék" működésével együtt a kiegyezés és a millennium évtizedeiben. A második önálló biográfiát a magyar középkor jelhagyó érsekéről az ugyancsak gazdag termésű történész és nagyprépost, Meszlényi AntaX (1894 — 1984) írta, munkája végül egyik utolsó gyűjteményébe (Magyar szentek és szentéletű magyarok München, 1976) került. Az adatokban és hivatkozásokban bővelkedő, alig 12 nyomtatott lapra terjedő pályakép záradékában foglalkozik a kanonizáció újrafelvételének eddig utolsó, eléggé bátortalan kísérletével is. 1945/46 fordulóján Mindszenty József prímás tájékozódásra kérte Lépőid Antal történészt és az esztergomi egyházi gyűjtemények felügyelőjét, akinek 1946. április 22-én kelt jelentése a Prímási Levéltárban megtalálható. Mellette Mercanti bíboros, a Vatikán hasonló hivatalú prefektusa aláírásával a levéltáros, a bencés Albareda atya sajnálkozó válasza (Róma, 1946. szeptember 2.): „... a leggondosabb utánjárással sem volt képes a kívánt akták nyomára jutni... a Bánfyiratok nem találhatók a vatikáni gyűjteményekben..." Scitovszky János hercegprímás egyik római tartózkodása alkalmából (1854) szóbeli érdeklődésére az akkori levéltárostól, Fratini prelátusió\, aki már akkor sem talált a gyűjteményben iratokat, valamivel bővebb tájékoztatást kapott. A történteket Római Útinaplójában maga Scitovszky írta meg (Religio — 1854. II. félév, 75. sz.). A prelátus „... valószínűnek tartotta - olvasható itt -, hogy a tiszteletreméltó érsekre vonatkozó iratok is azok közt fekhetnek el, amiket Napóleon Róma megszállása idején Párizsba szállíttatott...", és eredeti helyükre vissza csupán töredékük került. A többször keresett akták után ismereteim szerint e tájon eddig senki sem nyomozott, pedig talán egy hét évszázados rejtélyre derülne fény. Különben Scitovszky ekkori buzgalma során kerültek elő a feledésből a három kassai vértanú perének iratai, akiket //. János Pál pápa közel másfél évszázad múltán nemrégiben „felemelt". Példa lehet ez arra is, hogy nemcsak az Isten malmai komótosak. Valamint arra, mi módon tűnhettek el a helyszínről Lukács, majd Róbert érsek (1226 — 1239) kanonizációs felterjesztésének aktái, így a „folyamat" mindmáig eleven. Lukács érsek hazai negyedszázadának nyomonkövetésében a „nagymonográfiák" mellett érdemes átpörgetni a Századok, a Magyar Történelmi Tár, a Történelmi Tár, a Turul, az egykoriak közül a Religio, a Magyar Sión és mások évfolyamait. Bodri Ferenc