Esztergom és Vidéke, 1999

1999-09-30 / 39. szám

1999/3. MÚttidézb Az osztrákok átvesznek bennünket (Augusztus 22-29., Arad) A bezárt tisztikar részint az eseméíyeknek megvitatásával, részint igyes csatajelenetek elbeszélésével, ;gy része pedig kártyázással foglalcozott. Akadtak olyanok is, akik szavaltak, mások pantomimikus előadásokat tartottak, de mindannyian éhezünk, szomjaztunk és egymásnak a .^egyetlen elbánás miatt panaszkodtunk. A kocsikat, lovakat és az otthagyott málhákat a tulajdonosok soha többé nem látták, azt hadizsákmánynak tekintették és azon megosztoztak. Ebből látható, hogy a különben kétségtelenül lovagias osztrák tisztikar erkölcsei, a háború küzdelmei alatt mennyire meglazultak, természetesen ez egész általánosságban nem mondható, mert mindenkor tisztelet a számos kivételnek. Végre harmadnap reggel kilenc óra felé egy hosszú szőke bajúszú tiszt jelent meg köztünk, állítólag Haynaunak egyik segédtisztje, aki, mint mondák, Debrecenben magyar hadi fogoly volt. Midőn belépett, rázendítettük a Szózatot, melyben az összes fogoly tisztikar részt vett. Az osztrák tiszt némán állt meg, várva míg az első versszak elénekeltetett és ekkor kezével intett. Az intést néma csend követte és ő németül kérdést intézett hozzánk, hogy miként vagyunk ellátásunkkal megelégedve? Erre többen előléptek és felvilágosíták helyzetünkről. Arca meglepetést árult el, s biztosíta bennünket, hogy ellátásunkról és szabadabb mozoghatásunkról gondoskodva lesz. Az őrt a templomtól eltávolítá, s ezentúl szabad volt a tágas templomudvarra kilépnünk, s felhívott, hogy akik a városba akarnak ebédelni menni, azok az őrparancsnokságnál jelentkezzenek, és arra írásbeli engedelmet kapnak. Vagy 30-an éltek is az engedéllyel, a többi részére pedig egy rettentő nagyságú üstöt szállítottak oda, ebbe rendelvén meg a gulyás elkészítését. Egyidejűleg felszólítá a netán köztünk lévő törzstiszteket, valamint azon tiszteket, kik a császári hadseregben már mint főtisztek szolgáltak, hogy lépjenek ki. Többen találkoztak és azok azonnal máshova kísértettek. Azonkívül is igen túltömöttnek találta az oláh templomot, néhány százat más épületbe szállítatott át minden választás és jelentkezés nélkül, kiknek nyombani távozása után mintegy 350-en maradtunk ott, kik nyomorúságosan, de közösen étkeztünk a közöttünk kiosztott közönséges katonai sálkából. De ennek kapcsolatán nem hallgathatom el azt, hogy főzőnénk rongyokba burkolt nőszemély volt, kinek piszkos külseje, égnek álló kusza haja undort gerjesztett, de undorunkat az éhség legyőzte. Sokaknak tűrniük kellett azt is, hogy a persona saját ízlése szerint válogassa ki azokat, kik hamarabb jutnak az ételhez. A főzésnél és felaprításnál segédekül osztrák katonák alkalmaztattak, kik ölfa hasábokkal keverték a főzetet. Az iménti bizarr kép talán túlzottnak látHorváth Géza Az 1848/49. évi hadjáratbani részvétem emlékei szik, de - szavamra - a valóságnak teljesen megfelel, mert ebben és hasonlókban Haynau és környezete gyengédsége nyilatkozott meg. Másnap megjelent egy szerb kinézésű őrnagy egy orvos kíséretében, és neveink összeírattak, s az alakiság látAzt válaszoltam: „Hihetőleg Itáliába", de tovább nem beszélhettünk, mert az escortot képező határőrök egyike, puskatusát fenyegetőleg emelve fel, reám kiáltott: „Hajde, Hajde!"Én csupán még azt kiáltottam vissza bátyámnak: „Csókold nevemA nemzethez A szerencsétlen harczok után. mellyekkel isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény

; hogy az egyesült osztrák es orosz na^y hatalmasságok ellen az önvédelem liarczát, siker remenyével folytathassuk. Iliv körülmények között a nemzet életenek megmentese, s jövőjének biztosítása, egyedül a hadsereg élén álló vezérlői lévén várható, s lelkem tiszta meggyőződése szerint, a mostani kormány további létezése, a nemzetre nézve nem csak haszontalanná, de karossá is válván; ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiúi érzéstől indítva, mellyel minden lépteimet , s egész életemet egyedül hazámnak szentelem; magam s a ministerium nevében ezennel a kormányról lelépek, s addig még a nemzet hatosaga szerint intézkednék, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat, Görgei Arthur tábornok úrra ruházom. Megvárom tőle, s azért isten, a nemzet és história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint, szegény hazánk nemzeti status életének megmentésére, javara, s jövőjének biztositasara forditandja. Szeresse hazáját oliy ónzestelenül, mint én szerettem, és legyen a nemzet boldogságának biztosit&sában szerencsesebb nálamnál. Cselekvéssel többé nem használhatok hazámnak; ha halálom valamit jót eszközölhet számára, örömmel adandóm életemet áldozatul. Az igazság és kegyelem istene legyen a nemzettel! Aradvára, aupistus li-kén ÍÖ4Ö. IiOSSIllll Lajos. VlllíOViCS SeliÓ, igazsagugy-minister. kormányzó. Csanyi László, közmunka és közlekedesi-minister. Horváth inihaly, cultus-minister. Polgárok! Magyarorszagroak eddigi ideiglenes kormánya nincs többé. A kormányzó és a ministerek, ma, hivatalaikról, s a kormányról önkényt lemondottak. E körülmény által kényszerítve a katonai főparancsnokság mellett, ma, a polgári hatalmat is ideiglenesen által vettem. Polgárok! Mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet, megteszek, harczczal vagy békés uton, akkint, mint a szükség fogja parancsolni, mindenesetre ugy. hogy a már annyira megfeszített áldozatok könnyíttessenek, az üldözesek, kegyetlenkedések és gyilkolások megszüntessenek. Polgárok! Az események rendkívüliek, és a sorsnak csapásai súlyosak, illy helyzetben előleges kiszámítás lehetetlen, egyedüli tanacsoni s kívánságom, hogy lakjaitokban békésén megvonatva., ellenszegülésre, vagy harezba még azon esetben se keveredjetek, ha várostokat az ellenség megszállaná, mert személy és vagyoni biztosságot, legtöbb valószínűséggel, csak ugy fogjátok elérhetni, ha házi tűzhelyeiteknél polgári foglalatossagaáok mellett békén maradtok. Polgárok! Mit istennek megfejtlietlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággá!, s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre vesztve nem lehet. Polgárok! isten velünk. Giörg'ef Aríliur Ezen hiteles hadi események ezennel közhírré tétetlnek. Kempen, s k. cs.kir. altábornagy s Pest kerületi katonai parancsnok. Megyei Levéltárunk 1848/49-es iratai között őrzi az eredeti falragaszt szólagos betartásával az elbocsátást kérőket megvizsgáltatta, s a többit utasításának megfelelőleg a katonáskodásra alkalmasnak nyilvánította, s ha nem csal emlékezetem, mindanynyian a császár hűségére esküdtettünk fel tömegbe állítva kint az udvaron. Augusztus 30-án fegyveres határőrök kísérete mellett Új-Aradra szállíttattunk át. Útközben egy beteges kinézésű honvéd tisztet láttam, ki szőlőt evett, s megállva nézte elvonulásunkat, s felismertem benne Kálmán testvéremet, kit elhaltnak mondottak előttem, s meglepetve kiáltottam reá: „Szervusz Kálmán!" O is felismert és érdeklőleg kérdezte:„Hová mentek?" ben szülőinket!" Testvérem, ki a Fehér kereszt nevű vendéglőben tartatott fogva és főhadnagy volt a 4-dik honvéd zászlóaljban, mint később megtudtam „geleitscheinnal" (= oltalomlevéllel) haza bocsátatott. Én pedig szíves fegyveres kíséret meÜett folytattam utamat (...) Végre Temesvárra értünk. Már itt mutatkozott a katonai hatóságnak élénken nyilvánított ellenszenve irántunk, mert a sertéspiacra állíttattunk fel, s a még mindig forró nap melege folytán erős, majdnem kiállhatlan bűzben alkonyatig várakoztattunk, éjjelre pedig azon bástyaközbe zárattunk, hol az ostromidőszak alatt a marhaállomás volt, hol nagy sárban kellett reggelig állnunk anélkül, hogy bárhová lepihenhettünk, vagy ülhettünk volna. Legföllebb a bástya falának támaszkodhattunk, mit báró Rukovina szíves előzékenységének köszönhettünk. Ezután Perlaszon át Titel felé mentünk. Perlaszon nem volt ép ház és a romok között élő ember vagy állat nem volt látható. Titelnek kanyarodva láttuk, hogy a búzatáblák nagy részben aratásra várnak, s hogy a rácok most kezdenek aratni. Midőn beértünk Titel határába, a rác munkások nagy csoportja által gúnnyal fogadtattunk, és a felragadt hantokkal tisztességesen megdobáltattunk. Komáromy Alajos mellettem haladt, s én szép fekete szakállára és barna arcára mutatva, gyermekes meggondolatlanságból oda kiáltottam: „Tentu pópa!" Ennek folytán őt is, meg engem is kemény hantokkal dobáltak meg, mígnem a transportot vezető Rydli kapitány, a tolongó és insultáló népet a határőrökkel szétűzette. Midőn a Titel előtti síkra értünk, senki sem fogadott vagy várt bennünket. Senkit sem láttunk, mintha kihalt volna a város. Ekkor rázendítette az összecsoportosult fogoly tisztikar a „Himnuszt", és annak a 350 ajakról felhangzott és átérzett dallama, mint ima szállott fel az ég felé, minek azon csodálatos hatása és következménye lett, hogy a titeli hölgyek és lakosság félretéve a tanúsított ellenszenvet és közönyt, tömegesen sietett ki hozzánk, s részvét és rokonszenv nyilvánulása közt lepve el kis táborunkat és éji 11 óráig körül rajongott bennünket, és akkor is csak a hirtelen bekövetkezett záporeső űzte őket vissza a városba. Reánk nézve a változott hangulatnak azon előnye megvolt, hogy a kitelepített gyümölcsárusoktól gyümölcsöt vásárolhattunk. De itt meg kell említenem azt, hogy az intelligensebb szerbek és rácok a Camarilla által történt félrevezetésüket be kezdték látni és azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy jövőre az osztrák kormány ellenében együtt fogunk harcolni. Másnap átmentünk a Tiszával egyesült Dunának tekintélyessé, széppé és felségessé vált hullámain kompokon a csaknem szemközt fekvő Rumára, hol az üres lovas kaszárnyába szállásoltattunk s egy napi nyugvás engedtetett. Itt ért bennünket utol a látszólag ezer emberből állható közhonvéd transport, melynek emberei tőlünk mindenkor elkülönítve szálltak táborba. A következő nap a szép fekvésű Szlavónia földén mentünk tovább és egy népes községben a fogoly tisztikar a vezérlő kapitány tapasztalható jóindulata következtében beszállásoltatott, ahol tűrhető fogadtatást tapasztaltunk a lakosság részéről. (Vége) A sorozatot válogatta és gondozta: Nagyfalusi Tibor