Esztergom és Vidéke, 1999

1999-05-27 / 21. szám

4 Esztergom és Vidéke 1999. április 4. Az 1947-ben megtartott országgyűlési képviselőválasztás a demokráciát megcsúfoló „kék cédulás" választásként vonult be a történelembe. A pártok közül a Schlachta Margit vezette Keresztény Női Tábor összesen öt képviselőt tudott a parlamentbe küldeni, ebből kettőt Esztergomból: dr. Gróh Józsefet és Kisházi Mihályt. Talán ez is jelezte a város kiállását a főpásztor mellett. Dr. Gróh József ügyvéd köztiszteletben álló személy volt a városban. Pénzintézeti igazgató és érseki jogtanácsos. Nevét mai napig őrzi Esztergom egyetlen rokokó lakóháza, a Széchenyi téren álló Gróh-ház, amelyet 1911-ben vásárolt meg, és testvére Gróh István képzőművész segítségével szakszerűen felújítatta. Mindszenty bíboros a letartóztatása után dr. Gróh Józsefet kérte védőügyvédül, de hiába, mert már az ő számára is elő volt készítve a vádlottak padja! Kisházi Mihály az érseki tanítóképző gyakorlóiskolájának tanára volt és vezetője a helyi Szívgárda hitbuzgalmi egyesületnek. Könyveket is írt a Szívgárdisták számára. Esztergomban 1943-ban jelent meg tollából a Szívgárda vezetés segédkönyve, a következő évben pedig a Több telik tőlem, és a Történetek Szívgárdisták számára című kötetek. A Szabad Esztergom 1949. március 30-ai számában adta közre a megdöbbentő hírt: „Mindszentyvel azonos bűnöket követett el Gróh József és Kisházi Mihály", majd a cikk röviden beszámol a két országgyűlési képviselő március 16-ai letartóztatásáról és vád alá helyezéséről. Dr. Matheovics Ferencet, dr. Gróh Józsefet és Kisházi Mihályt együtt helyezték vád alá a demokratikus államA Mindszenty bíborossal együtt elítélt esztergomiakról A Mindszenty bíboros tiszteletére megtartott főpapi szentmisén dr. Paskai László bíboros szentbeszédében az ötven évvel előtti koncepciós perről is szólt, amelyben Mindszenty József bíborost, a magyar katolikus egyház főpapját életfogytiglani börtönre ítélték. Úgy érzem, hogy ez alkalomból méltóképen meg kell emlékeznünk dr. Gróh Józsefről és Kisházi Mihályról is, akik keresztény országgyűlési képviselőkként Mindszentyvel együtt szenvedtek a koncepciós per áldozataként. rend és köztársaság megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntette címén. A „Matheovics-Gróh-Kisházi-per" egyike volt a Mindszenty-perhez kapcsolódó koncepciós pereknek. A vádlottak valamennyien országgyűlési képviselők voltak. A per célja a parlamentből és a közéletből való eltávolításuk volt. Dr. Matheovics Ferenc pécsi járásbíró volt és Barankovics Istvánnal együtt a Demokrata Néppárt egyik alapító tagja. Az ellenük folytatott perben azzal vádolták őket, hogy Mindszenty Józsefet mint az ország első zászlósurát államfőnek szerették volna, a Habsburg királyság visszaállításával együtt. E vád alapján 1949. április 21-én a 35 éves dr. Matheovics Ferencet, mint főbűnöst 12 évi fegyházra, a 38 éves Kisházi Mihályt II. rendű vádlottat 7 évi fegyházra, és a 66 éves dr. Gróh József LH. rendű vádlottat idős korára való tekintettel 2 évi fogházra és 3 évi hivatalvesztésre ítélték és mindhármukat teljes vagyonelkobzásra mellékbüntetésként. Matheovics László így emlékezett édesapjára, dr. Matheovics Ferencre: „Édesapámnak az 1949-es per volt az első koncepciós pere. Az 1956-os népfelkeléskor, kiszabadulása után részt vett a forradalomban. Ezért is elítélték. Szabadulása után, 1974-ben hatvan éves korában megtört ember tért vissza családjához, összesen 19 és fél évet töltött börtönben politikai perek vádlottjaként." Dr. Gróh József és Kisházi Mihály fegyházbüntetésük letöltése után nem térhetett vissza Esztergomba. Kényszerlakhelyre voltak ítélve. Kisházi Mihály kényszerlakhelyként Tokodon élt és a bányánál kapott munkát. A plébános jóvoltából kántorizálhatott is, majd 1968-71 közön Dömösön dr. Nagy László plébános adott neki kántori elfoglaltságot. Kisházi Mihály húsz év után visszatérhetett Esztergomba, és itt hunyt el 1983-ban. Dr. Gróh József 1954-től Dömösön lakott hosszú ideig. Amikor visszatérhetett Esztergomba, a volt házával szemben lévő házban kapott egy kis lakást. Itt élt 87 éves éves korában bekövetkezett haláláig. Amerikában élő gyermekeinek 1968. december 6ai levelében ezt írta: „Rövid pár hét múlva 87-dik évembe lépek-tán meg sem érem. Ritkán találkozhatunk, ezért így búcsúzom tőletek. Nehéz volt szüleim sorsa és a magamé sem köruiyű. Észbeli tehetségem csak „ elégséges" s egy ízben elégtelen volt tanulmányaim során, de három jogi szigorlatomból már kettő kitüntetéses... Prímási ügyész, pénzintézeti igazgató, bírói és ügyvédi vizsgálóbizottsági tag, ügyvédi kamarai elnök, egyszer bukott, máskor megválasztott képviselő. Esztergom úri társadalma bennem a kis adóhivatalnok fiát nem látta szívesen. Mások irigyelték sikereimet... Nehéz volt a becsület útján megmaradni, amikor felhívtak, hogy valljak Mindszenty ellen s bizony ezt meg nem tettem. 4 év 3 hónapot voltam börtönben, honnan anyagilag már csak mint koldus jöttem kiTemetésem legyen a legszegényesebb, olyan, mint akit mindenéből kifosztottak. Mázolt fekete koporsó, se szemfedél, se virág, se csokor, se harangozás és fekete drapér ia a falon vagy Szent Mihály lován. Polgárnak akit, 71 éves korában 4 és fél évi fogház után nem engedtek be szülővárosába... annak nem dukál több... Temetésem legyen szegényes és kifejezése 20 éves üldözésemnek. Csak egy pap temessen. Sírkeresztem csak feketére mázolt lécből álljon minden felírás nélkül, hisz a családom minden tagja elszakadt innen, nincs akit érdekeljen a Gróh sírhalom." A Matheovics-Gróh-Kisházi-per anyaga a búcsúlevéllel együtt 1988ban Washingtonban jelent meg az Amerikai Magyar Kultúrközpont kiadásában. ötven év elteltével dr. Gróh József, Kisházi Mihály és dr. Matheovics Ferenc helytállásának és politikai áldozattá válásának történetét mi esztergomiak is megismerhetjük. Muzslai Ágnes Horváth Géza: Az 1848/49. évi hadjáratbani részvétem emiékei (Folytatás az előző számunkból) (...) Családomat a Sváb-hegyen feltaláltam, és biztos tudomást nyertem arról is, hogy jó látócsövük van, melyen a várfala áttekinthető, úgy a bécsi kapu, valamint a krisztinavárosi oldal felől, és azon jóleső gondolat ébredt fel bennem, hogy családom időleges ideköltözése kedves jóanyám szeretetének műve, hogy baj esetén segíthessen, ápolhasson engemet. Pár nap múlva a Krisztinaváros felőli ostromüteg elkészült, s zászlóaljunk annak fedezetére rendeltetett, ahol a magas földhányás sánctövében biztonságban éreztük magunkat. Azonban a folytonos, majdnem szakadatlan ágyúdörgés miatt pár napig aludni sem bírtunk, de rövid időn át annyira megszoktuk azt is, hogy akkor riadtunk fel, ha az ágyúk dörgése szünetelt. Pest nagymérvű bombáztatásáról indignálódva értesültünk, melynek látképe előttünk, majdnem teljesen el volt zárva. Szép látvány nyílt meg előttünk, midőn tüzéreink a Gellért-hegyről a királyi palotát felgyújtották és a tetőnek anyaga megolvadtan tüzes folyadékként hullott alá, melynek elképzelhető forrósága az oltási munkálatokat a várbeliek részéről lehetetlenné tevé. Ezen időtájban lettünk felszólítva, hogy a várostromokon az elsősorbani felújításra ki vállalkozik mint önkéntes. Én is jelentkeztem, de kapitányom azzal utasított el: „Nem engedem, mert^önre szüksége van a századnak." Én pedig minden áron önkéntes akartam lenni. De másrészt nem is tartottam magam oly fontos tényezőnek, hogy a század ne nélkülözhetne, tehát másodszor is jelentkeztem, de siker nélkül. Másnap, már nem emlékezem, mi okon, a zászlóalj fölött az őrnagy szemlét tartott s midőn közelembe éri kiléptem a sorból és elmondtam, hogy a kapitányom nem engedte meg, hogy önkéntesnek jelentkezhessem, kértem tehát az őrnagyot, hogy teljesítse kérelmemet. O elfogadta jelentkezésemet és az önkéntesek névjegyzékébe felvétetett. Kapitányom ezen eljárásom által megbántottnak érezte magát, amiért ezt tettem, mert ő édesanyám kérelmére megígérte, hogy nem engedi meg, hogy önkéntes legyek. Eszerint célom elértem. A zászlóalj hetvenöt tagja vállalkozott, hogy első sorban fog felmenni a létrán. Később beljebb vonultunk a Krisztinaváros azon házaiba, melyeknek egy része a Horvát-kertre nyílt, s annak balfelőli része egy rotundával szemközt feküdt. Miután azonban a várőrség különös örömét találta abban, hogy a vár közelében elvonuló utcákon áthaladó emberekre és kutyákra vadásszon, egy szakasz honvéddel azon utca elzárására vezéreltettem. El is zártam a közlekedést, s gyerekes bravúrból végigsétáltam az elzárt utcán, az osztrákok több lövése által kísérve. Végre az őrtálló legénység akadályozott meg abban, hogy életemet és testi épségemet hasztalanul továbbra is kockára tegyem, s én engedtem nekik, mert beláttam, hogy ellenállásuk irántami ragaszkodásból származott. Május 15-én úgy a mi, valamint hadtestünk többi zászlóaljainak önkéntesei, Nagy Sándor tábornok főhadiszállásán gyűltünk össze, hol minden önkéntes bal karjára felkötötték az önkéntesi jelvényt, mely sötétvörös gyapotféle, három ujj széles szalagból állt. A zaninibanda lelkesítő indulókat és táncdarabokat, főleg csárdást és keringőt játszott. Minket pedig sülttel, süteményekkel és borral vendégeltek meg oly bőven, hogy a legénység nagy része kapatos volt. Ennek végeztével néma sorban állítottak fel, zászlóaljanként elkülönítve, és a mi zászlóaljunk önkéntesei vállaira 12 db létrát nyomtak reá, és azzal nagy csendben visszaindultunk a már korábban elfoglalt krisztinavárosi szállásunkra. Alighogy megérkeztünk, parancsot kaptunk az előnyomulásra, de az ellenség áltak oly éber figyelemmel kísértetett minden mozdulatunk, hogy a kapu csendes megnyíltával lövés irányoztatott reánk, és egy emberünk halva rogyott össze, és mi, dacára a lövéseknek, előrenyomultunk, de az ellenség részéről oly heves puska- és ágyútűzzel fogadtattunk, hogy a teljes előnyomulás kellő sikerrel nem kecsegtethetett. Mi is erősen viszonoztuk a tüzelést, ágyúink dörgése szinte heves volt, azonban visszavonulásra kaptunk parancsot, s létráink egy részét a Horv át-kert falánál hagy v a v iszszavonultunk. Úgy hiszem, ez május 16-án virradóra volt; ez volt az első nagyobb ál támadás. Ezután is napról-napra, helyesebben éjjel, kisebb-nagyobb csapatok áltámadása és lövései nyugtalanították a várőrséget, azon célból, hogy az ellenség a folyamatos készenlét által kifárasztassék. (Folyt, köv.)