Esztergom és Vidéke, 1998

1998-10-22 / 42. szám

199& október 22. Esztergom és Vidéke 11 WWWVWWVWWWWA^^ A csend hangjai (premisszák) Amikor ezt a szomorkás ötvenhatos jegyzetet írom, szombat délután van. Az előző önkormányzati választások csúcshetének szombati napja, a kampánycsendé. Előbb pénteken éjfélig nézem az Aktuálisban a végső pofozkodást. Figyelem a technikákat. A verekedés világítja meg legszemléletesebben a verekedők személyiségét. Láthatóvá tesz olyan karakterjegyeket, amelyek az általános napi hirigben, a folyamatos kenyérharcban, a szigorú könyökölésben, az igyekvő, életminőséget jelentő fel és leszállásokban szerencsésen elkerülik a figyelmünket. Láthatóvá teszi a görcsös erőfesztítést, az árkos, gyűrött fizimiskát, a véreres szemgolyót. A szevedélyt. Az eltorzult arc azt is megmutatja, az alany mindent, de mindent beáldozna a győzelemért. A hatalom utáni vágy megváltoztatja a vágyakozót. A hatalmi harcból győztes sérültek és vesztes sérültek kerülnek ki. Egészséges, normális talán egy sem. Van mit megfizetni mindkét tábornak, az első időszakot ez mozgatja. Ötvenhat végeredménye is hasonló. Egy sérült, ezer sebből vérző ország. Egy önbecsülését elvesztett aprócska ország Ázsia és a Balkán határán, odabiggyeszetve a kelet felé forduló, gazdagságát és hatalmát Istentől eredeztető álszent Nyugat hasára. Szombat van. Napsütéses szombat délután, közelebb az estéhez. Az utolsónak nevezhető őszi nap. Az ősz, aki igen mostohán bánt őszkedvelő barátaival, most szeretne pótolni, ezért olyan alkalomra teszi szép, elköszönő hétvégéjét, amiről előre tudja, egyébként is ünnep. Ünnep, hogy a rádióban emberek bukkannak fel. Egy asztalos, akinek előbb ki kellett tanítania a családot, megteremteni a jövőt, addig nem szórakozhatott a faszobrászkodással, mit szólt volna a falu. A kritikus szerint istenáldotta, tehetség, amilyenből százévente születik egy. Ünnep, hogy nincs bekapcsolva a televízió. Annyira el vagyunk hülyítve ünnepeink hiányában, hogy csak és kizárólag a politikusokkal felhabosított műsorokat nézzük. (Annyira el vagyunk hülyítve, hogy a politikusoktól szeretnénk megtudni, mi lesz velünk holnap, holnapután, jövőre. Nem az asszonyra nézünk, hogy mi lesz velünk, inkább valamelyik tokás, bömbölő, zászlólengető esőcsináló varázslóra. Ez a ló másik fele. Tíz éve sincs még, ha Kádár valamelyik kontraszelektált minisztere az ország nyilvánossága elé lépett, mondott valami bölcset, az ország tudta, annak éppen az ellenkezője igaz.) Furcsa ünnep ez a kampánycsend. Különös folyamat eredménye. Talán az egyre rosszabbul hangzó polgárlét első fokozata, ám mégis ünnep, mert attól tudjuk magunkat jól érezni, ha demokratikusan, szavazattöbbséggel választott politikusainkat nem látjuk. Az ellenzéket épp úgy, mint a kormánypártokat - politikus, politikus, secko jedno. Időközben ezekkel a fenntartásokkal már meg is érkeztem október huszonharmadikához. Megérkeztem úgy, hogy közben a kampánycsend napja előrehozta azt a nemzeti ünnepet, amit az ország, ha okosabb volna, akkor sem ünnepelhetné hamis felhangok nélkül. Kevés az eltelt, gyógyhatású idő. Mégis, mit ünnepeljen egy ötvenhetes pufajkás, aki nyolcezredikként lépett át az MSZP-be? A kettősséget, az alaphelyzet Übüjellegét pontosan lemérhettük az elmúlt négy évben. Hatalomgyakorló Übüjeink, Übünéink ma is vannak, velük se lesz könnyű, de ne legyen igazam. Ötvenhat október huszonharmadika egy kis ország nagy, kiforratlan ünnepe. Üljük meg úgy, ahogy tudjuk. Ha bömbölnek az urak és elvtársak, hát bömböljenek. Ha pátosz, és ha rezeg, hát legyen pátosz és legyen magyar rezegés. Ha könnyeznek, hát könnyezzenek. Nem ezen múlik, bár néha ezen is múlnak dolgok. Egyetlen csak, egyetlen fontos, sarok és veszedelem: amíg meg nem tanuljuk ötvenhatot méltósággal viselni, ez az állapot 2156 őszére várható, addig ne szülessen új nemzeti gyászból új nemzeti ünnepünk, ne legyenek halott katonáink szétbombázott városaink romjai alatt, ne halljunk, ne lássunk lánctalpakat, ne zúgjanak forradalmak. Addig csak nézzünk: ősz van. Szép ősz. Onagy Zoltán Esztergomi polgárok a 19. században (II.) Az iparosok, a kereskedők és a vállalkozók mellett legnagyobb számban az értelmiség szerepelt a város közigazgatási és kulturális életében. Mint az előzőekben, most is csak arra van lehetőségünk, hogy néhány portrét felvillantsunk a múlt századi szellemi elitből. Azért csak portrékat, mivel 1895-ben, a városegyesítés évében, a legtöbb adót fizetők listáján mindössze 38 értelmiségit találunk. Ezek között volt, aki jogi diplomával rendelkezett, 16-an voltak hivatalnokok, prímási vagy takarékpénztári tisztviselők. Orvosok, gyógyszerészek, tanárok egyaránt megtalálhatók köztük. A tisztviselők közül a legmagasabbra Kruplanicz Simon prímási jószágkormányzó fia, Kálmán került. Afőispáni székig jutottéi. Mint édesapja, ő is a hivatal mellett bekapcsolódott a Kaszinó életébe. Egyaránt meg kellett felelnie a politikai csatározásokban és a Kaszinó elnöki székében. Igazgatósági tagja volt a Borászati Egyletnek, s a Gazdasági Egylet elnöke is volt. A századvég és századforduló egyik legsokoldalúbb, legmeghatározóbb alakja Esztergom polgárságának, értelmiségének B. Szabó Mihály. Előbb szolgabíró, majd főjegyző lett. Igazán elemében akkor volt, ha részt vehetett a Kaszinó munkájában. Titkárként Büttner Róberttel közösen bevezették a felolvasó esteket. A társas összejöveteleken kis műsorokkal szerepeltek, majd megalakították a műkedvelő színjátszó csoportot, amely hosszú évekre meghatározta a Kaszinó tevékenységének fő irányát. B. Szabó részt vett a városi lapok szerkesztésében, rendszeresen írt színikritikát, s amatőr képzőművészeti kiállításokat is rendezett. Méltatlanul elfeledett alakja Esztergom történetének Földváry István, aki 1887-től a főügyészi hivatalt töltötte be. Amellett, hogy jogász volt, költőként is ismertté vált. Rendkívül szerteágazó közéleti tevékenységet fejtett ki. A Kaszinónak ő is volt titkára, majd 1904-ig elnök-igazgatója. Több mint egy tucat egyesület tisztikarában találkozunk nevével. Rendszeresen írt a helyi lapokba cikkeket, verseket, színikritikákat. 54 éves korában bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul dolgozott. A belvárosi temetőben a város díszsírhelyen temette el. Nagyon hasonló életút jutott a 35 évesen tüdőbajban meghalt Munkácsy Kálmánnak is. Munkácsy Károly főkáptalani főszámvevő a fiát Párizsban taníttatta. Hazatérése után versek, hírlapi cikkek, színikritikák sokaságát írta. A jogászok többsége nem a közigazgatásban dolgozott. Többnyire magánügyvédi irodát nyitottak. Közülük csak néhány nagy múltú család sarját említjük meg, úgy mint Mattyasovszky Kálmánt, Magurányi Józsefet és Hamar Árpádot. A 19. század végére megnőtt az ún. alkalmazott értelmiségiek, hivatalnokok száma, s külön villanegyed épült az osztálymémökség és a vasúti hivatalnokok részére. A tanárok közül jelentősebb személyek a Reáliskola tanári karából kerültek ki. Bellovics Ferenc évtizedekig tanított éneket és zenét. O volt az esztergomi Dalárda megalapítója, s a belvárosi templom karnagya is. Szintén itt tanított Kaán János, aki egyben a Kereskedelmi és Iparbankot alapította a városban. A 19. század második felében még igen elenyésző számú műszaki értelmiségivel találkozunk Esztergomban. Közülük is ki kell emelnünk Prokopp Jánost, aki Pestről települt hozzánk. Trenker János egyik lányát, Jozefát, majd annak halála után Amáliát vette feleségül. Fontos szerepet töltött be a városi közéletben. Á prímási gyár mérnöke, építész. Komoly építkezéseket és tervezéseket bíztak rá. A századfordulóra feltűnik ifj. Eggenhoffer József, aki mérnöki diplomát szerzett, s így az első műszaki értelmiségi lett, aki felkerült a legtöbb adót fizetők listájára. Az orvosok közül kiemelkedett Feichtinger Sándor. O nem csak orvosi hivatásának élt, de foglalkozott a környék flórájának és faunájának feltárásával is, ezeket könyvekben, tanulmányokban összegezte. Orvosi munkája mellett a Reáliskola igazgatói székében is ült hosszasan, s számos egyesület tudhatta tagjai sorában. 1873-tól dolgozott városunkban Mátrai Róthkrepf Ferenc orvos, aki 1894-től a kórház főorvosa lett. Nevezetes tagja volt közéletünknek a szintén orvos Aldori Mór. Mint szenttamási körorvos, a helyi ZION egylet elnöke, ugyanakkor választmányi tag a Kaszinóban. Szintén neves közéleti férfiú volt Zsiga Zsigmond gyógyszerész, aki a Szent Istvánhoz címzett gyógyszertárat vezette a mai Gran Tours helyén. A másik gyógyszerész Kerschbaumayer Károly, aki a Megváltóhoz nevű patika tulajdonosaként apósának, Hulényi Péternek a gyógyszertárát vette át a Kossuth Lajos utcában. Pifkó Péter