Esztergom és Vidéke, 1998

1998-01-15 / 2. szám

1998. február 12. Esztergom és Vidéke 5 Az értékes sorozat gazdag ismeretanyagot közreadó köteteit talán kevesen ismerhetik, a komoly fáradozások árán teremtett művek megjelenésének „közhírré tételére" eddig kevés erő maradt. Pedig a tatai képzőművészetről, majd az egykori Komárom művelődéstörténetének folyamatóiról kiadott „alapművek" korántsem csupán „helyi értékűek", szélesebb horizontú figyelmet érdemelnek az elmélyültebb érdeklődés előtt is, hiszen akár kézikönyvként egy „tágabb kultúrkör" ugyancsak adatgazdag fejezeteit tárják olvasóik és forgatóik elé. A Tata-veduta című „helyi ismerettárban" Wehner Tibor az egykor jelentős képzőművészeti kultúrájú és mindezt nagy gonddal őrző kisváros közelmúlt másfélszáz esztendejében az ide is kötődött alkotók (festők és grafikusok, szobrászok és keramikusok, textilesek) alfabetikus rendbe formált kislexikonját adja, tudós alapossággal válogatott adattárral és irodalomjegyzékekkel, a róluk szóló írások meg-megidézésével bemutatásuk után. A 60 jelesebb alkotó munkásságát és adatait soroló „kisenciklopédia" előtt a kitűnő építésztörténész, Révhelyi Elemér (1889-1976) fundamentális összefoglalása (Tata a művészetben), a kötet szerkesztőjének a város képzőművészetéről írt átfogó értékű tanulmánya. Bíró Endre rövidke szemléje kínálnak kellő miliőt, bőséges bibliográfia a bevezető után, majd a kötet illő lezárásaként. Mindezek együtt a továbbiakban elkerülhetetlen alapot teremtenek minden búvárlat és érdeklődés előtt. A másik „helyi ismerettár" A komáromi hírlapírás kétszáz éves történetét követi a periodikák időrendjében, ezek adatait és leírását, elemzését 1789-1989 között. Mondhatnánk úgy is, hogy Péczeli József Mindenes Gyűjteményétől (17891792) kezdődően az itt megjelent vagy legalább itt nyomtatott szépirodalmi, természettudományos, felekezeti, oktatásügyi és más folyóiratok, a politikai, közgazdasági, ipari, mezőgazdasági, szövetkezeti, hivatalos és szórakoztató újságok, az ifjúsági-, diák- és gyermeklapok (stb.) leírását, ami belőlük a közgyűjteményekben és a legnagyobb gyűjtő, egyben a könyv adattárának összeállítója, Szénássy Árpád észak-komáromi helytörténész páratlan értékű birtokában megtalálható. Az itt leírt 196 „sajtótermék" (közöttük szatirikus, mozgalmi, üzemi és más lapok) sorában a magyar nyelvűek mellett szép számban német és szlovák, nem ritkán két nyelven nyomtatottak is a szükséges igények és a történelmi változások szerint, az időrend pontosan eligazít. Az áldozatkész kutató gazdag gyűjtő és feltáró munkájával sokak számára fontos és még sokáig nélkülözhetetlen táblázatokkal és mutatókkal, a szerkesztők, nyomdák és mások jegyzékével, bibliográfiájával és más „segédletekkel" szolgál minden jövendő érdeklődés száössze „az ottomán uralom történészének újraértékelését" 1977-ben angolul, itthon közben Klaniczay Tibor, Benda Kálmán, Réz Pál adott közre e hatalmas anyagból mind újabb és mind jobban kedvelt válogatásokat, amelyek sikerét ismételt kiadások jelzik — a ,, múltszemléletben" az író nagy számú és mind újabb Castrum -könyvek mára. Az egykori híres „komáromi szerkesztők" sorában Alapy Gyula, Baranyay József, Szombathy Viktor és mások, de ki tudta pl. azt, hogy Hevesy Iván 1918-as Jelenkora Komáromban nyomatott, és háborús sebesüléséből gyógyulóban Zilahy Lajos a Komáromi Napló belső munkatársa volt 1917-1918 között? A sorozat 3. köteteként és talán a horizont bővítésének érdekében az 1930ban Nyergesújfalun született Vecsési Sándor Munkácsy-díjas festő, érdemes művész elemző pályaképe, Fecske András monografikus igényű dolgozata olvasható a 45, zömében színes reprodukció előtt. Végül a dokumentatív adattárak, és így együttesen a példásan humánus életmű gazdag keresztmetszete. A sorozat újabb két kötetének címoldalára ismét Komárom került: nagyszerű válogatások és gyűjtemények ezek, mindkettő összeállítója a kitűnő levéltáros, Hídvégi Valéria volt. Az egykori piarista tanár, levéltáros, majd akadémikus, Takáts Sándor (18601932) munkásságát aligha szükséges bemutatni a hazai történelmi esszé kedvelőinek. „... művelődéstörténeti adatai maradandó értékűek, múltszemlélete azonban sok tekintetben már saját koráénak is alatta marad..." - olvasom róla a Magyar Életrajzi Lexikon lapjain (1969), de közeli jóbarátja, Mikszáth Kálmán, amikor történelmi tárgyú regényei írása során rendszerint hozzá fordult eligazításért és tanácsokért, gyaníthatóan másként vélekedhetett. Ajeles „múltcserkésznek" közel húsz, nem ritkán több kötetes összefoglalásait tartják számon a könyvtári katalógusok adat- és élménydús gyűjteményeiből, ideértve az életében megjelent és a posztumusz válogatásokat. Főként a történelmi kuriozitások és a török hódoltság korából, Ráth-Végh Istvánnak lett kitől tanulnia. Várady Béla, a pittsburgi egyetem tanara egy alapos tanulmányban foglalta olvasótábora (úgy tűnik) nem talált eddig kivetnivaló nézeteket. Aligha találna a legújabb gyűjteményben sem, amelybe a szerkesztő levéltáros elődje könyveiből, a helyi és más folyóiratokból előbányászott „történelmi színeseiből" gyűjtötte egybe a szülőváros történetéről szóló tanulmányokat, pontosan ismerve szerzőjük mindhalálig tisztán megőrzött lokálpatriotizmusát. Hiszen az első megjelent kötetei (Komárom I\'. Béla alatt - 1885; Lapok egy kisváros múltjából - 1886) az itteni nyomdákban, tanulmányai a helyi lapokban láttak napvilágot. A kiváló tudós figyelmes szeretete később sem csökkent az itt töltött gyermek- és ifjúkor meghatározó értékű múltja, egyetemes históriája, művelődésés gazdaságtörténete körül. Töretlen vonzású érdeklődése mindvégig eleven, az új válogatásban nemcsak egy „kisváros" sok vihart átvészelt „előidejének" színes szőtteséből kapunk ízelítőt, de megismeriietjük pl. a sz-emléletében megbírált szerző toleranciáját is a reformáció komáromi helyfoglalása, szeretetét nemcsak a szülőföld, de a város jeles szülöttei és lakói, Huszár Gál, Péczeli József, a Beöthyek, a Jókayak és mások iránt. A néhány éviizeddel korábban ugyanitt született társa, id. Szinnyei Ferenc (1830-1913), a 48-as honvéd, majd remek bibliográfus, mivel a hozzávetőleg hatvan kötetet kitevő naplóiból főként csak a szülőváros sajtójának (Komárom, Komáromi Lapok) hasábjain 1908-1912 táján folytatásokban közreadott válogatása lehetett volna ismeretes, az adatok vadonában megbúvó szerző így előre megspórolta magának „az utókor bírálatát". Nyomtatott változatban tehát a mármár elrettentő mennyiségű naplójegyzetekből a gyermekkor, a szabadságharc és a Bach-korszak főként „komáromi napjairól" eddig csupán írójuk válogatott. Mindezek kurtított változata lett az új köyvben olvasható. De előbb egy másik komáromi levéltáros: Alapy Gyula (1872-1936), a mindvégig városában tevékenykedő lokálpatrióta, szerkesztő, majd tartományi képviselő (stb.) egykori pályakép-emlékezése, az eddig talán legteljesebb összefoglalás. Elevenül színes világot ismerhetünk meg a korán árvaságrajutott, így közeli rokonok gondozásában nevelkedett és iskolázott Szinnyei Ferenc „Tímár-ház, 1835-1848" című önéletrajzi jegyzeteiből, amely az említetteknél korábban megjelent (Komárom - 1889-1907), de pl. /J jó Gisztl-bácsiról (1884), az édesapja temetéséről írt naplójegyzékkel (1886) az új könyvben nem találkozunk. Igaz, hatalmas mennyiségű „életmű" maradt a „gőz-hangya" (ez a jóbarát, Kossá Albert epitetona) 83 esztendejéből az ismertek és az itt olvashatók, a kéziratban élők és az újságok, folyóiratok temetőiben nyugvók gyűjteményeiben. De a bemutatott szemelvények ugyancsak jó tollú írót sejtetnek a nagyszerű bibliográfusban, és kiváló művelődéstörténészt az egykori lapokból (Vasárnapi Újság, Fővárosi Lapok stb.) az új válogatás végére mentett dolgozatok a komáromi ötvösökről; halászatról és színészetről, földrengésről és másokról, élvezetesen. Az ízes figyelemkeltés igényt és kíváncsiságot ébreszt az itt nem olvashatók iránt. És bizony írásából és a kellő kézikönyvekből az is kiderül, hogy id. Szinnyei József első monográfusa sem akárki volt: Alapy Gyulának kézikönyveimből néhány perc alatt Komárom és a híres komáromiak történetéről 19101933 között közel tíz könyvcíme került elő. A fókuszban természetesen a város művelődése és művészete, az origóban még természetesebben Jókai. , Jizinnyei bácsit" a Nyugatbm Schöpflin Aladár búcsúztatta (1913), az „író-lexikon" utolsó füzetének megjelenése felett ugyanitt Elek Artúr örvendezett (1914). Az akkor és itt megidézettek és a közben említett „komáromiak" akár mindegyike a Castrum-könyvek folytatásához bőséges programot kínál még néhány évtizeden át. És mint eddig is: mindehhez méltó és járatos mai szerkesztőtárs bizonyára ismét található. Olyan is talán, aki nem feledkezik meg a kötetek névmutatóiról, mert ez utóbbi kettőből hiányzik bizony nagyon. (Tatabánya -1994-1997. Sorozatszerkesztő: Virág Jenő) Bodri Ferenc Különösen ősszel látni jobban a városi háztetőket. Eltűnt már a fák lombja, csupaszodó ágak között látni olyasmit, amit tavasz óta elfelejtettem, hisz számomra nem létezett. Zöld lombok sűrű függönye takarta őket. Távoli domboldalak, házak, sőt egész városnegyedek tárulnak most szemem elé innen fentről. Pedig hát nem is vagyok olyan magasan, amennyire lehetnék. Ami azonnal szembetűnik, az az antennák sokasága. Valóságos alumíniumerdő ágai-bogai ülnek szinte minden tetőn, kiugró oromfalon, odalent a lakótelepen meg az erkélyeken és lapostetők szélein is. Itt fent is van, nem is egy. Egy szót sem szólhatok, a házunkba háromféle csatornán ömlik be az elektronikus Nemere István REJTEKUTAK (19) Antennák jelhalmaz: kábelen, levegőn át és egyenesen a világűrből. A forgatható parabolaantenna most ugyan mozdulatlanul lapít a tető hajlatában. De estefelé megmozdul és éhesen fogadja be az égi jeleket. Megértem hát ezt a híréhséget. A filmek szakadatlan vágyát, a műsorokért remegést. Jól ismerem az érzést, naponta gyakorlom. De ilyenkorősszel megijeszt, ha látom, menynyire tömeges a dolog. Már nem is élhetünk hát enélkül? Száz éve egy más világrészbeli háborúról vagy járványról, netán kereskedelmi blokádról vagy földrengésről fél év múlva jött a hír, és éppen ezért az már nem is volt hír. Senkit sem rázott meg. Múlandó időkben régmúlt eseményekről értesülni - senkinél nem okozott stresszhatásokat. Az élet lomha folyó volt, még kanyarja is alig akadt, sodrása pedig álmosítóan lassú volt, alig észrevehető. Ma cikázva élünk, figyelmünk szinte repül, ezer esemény van egyszerre, és mindent fontosnak hiszszük. Ezerszer elhatároztam, nem fogok odafigyelni a világra - ám a fogadalom tán fél napig ha tartott, vagy addig sem. Mert éppen a történések sokasága teszi érdekessé ezt a világot. A világunkat. Itt minden zubog, rohan, széles sugárban ömlik, minden tűznek van kioltása rögtön, mégis mindig újra fellángol hol itt, hol ott. Tudatában vagyunk a többi milliárd és milliárd embernek, velük lélegzünk, ami őket bántja, perceken belül bánthat minket is. így élünk. Állok hát a dombon és nézem az antennát. A magamét is - nem fordította el a múltkori nagy vihar, vajon ép-e a kábel, amely házunkba hozza a látványokat? Amelyik nélkül ma már nem élhetünk. És bár jó a kert madárdalos csöndje, a világ antennái már szinte a fejünkben meredeznek, figyelmeztetően.