Esztergom és Vidéke, 1998

1998-10-15 / 41. szám

199Ö. olddber ts: Esztergom ¥ i d é tce I SÍPOS IMRE (FIDESZ-MPP) •fi Esztergm városa 32 esztendeje az ott­honom. Szüleim kétkezi dolgozók voltak. Gyermekkoromat szülőfalumban He­ves megyében, Kiskörén töltöttem. A gimnáziumi érettségi után a Kos­suth Lajos Tudományegyetemen sze­reztem fizika-kémia szakos tanári diplo­mát Esztergomban születtek gyermeke­im; Imre idegenforgalmi gazdász, Bene­dek negyedéves joghallgató. Pályám során sok-sok diákot tanítot­tam a természettudományok titkaira, ne­velhettem őket felelősségteljes munká­Iíz esztendeje jött létre Esztergomban az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakközépiskola, melynek alapító igazgatója vagyok. Támogattam és segítettem a méltatlanul elüldözött Szatmári Irgalmas Nővérek Rendjét abban, hogy az általuk építtetett anyaházukba visszatér­hessenek és kollégiumukban - a névadó Szent Erzsébethez méltóan ­nevelhessenek példás családanyákat, hitükben megerősödött fiatalokat. A rendszerváltásig nem voltam tagja semmilyen pártnak, a politikai tömegszervezetek munkájában sem vettem részt. 1989-ben az Esztergomi Kulturális Egyesület egyik alapító tagjaként kapcsolódtam be a politikába. Nyolc évig dolgoztam Esztergom városának képviselő-testületében és a Megyei Közgyűlésben. Neveltetésemből adódóan és hitem szerint mindig a keresztény és polgári értékrendet képviseltem. Elnöke voltam a Jogi és Szervezési, az Oktatási és a Gazdasági Bizott­ságoknak. A Megyei Közgyűlésben területfejlesztés és a kultúra területein dolgoztam. Az önkormányzati munkát jól ismerem, eredményeket hozó lehetőségeivel és kudarcokat rejtő döntéseivel együtt. 55 évesen a Fidesz-Magyar Polgári Párt tagjaként fiatal, hozzáértő barátaimmal közösen dolgoztuk ki Esztergom városának rövid távú prog­ramját; együtt „álmodtuk" meg hosszútávú fejlődését. Programunk, a FIDES PUBLICA teljeskörűen tartalmazza a megvaló­sítandó feladatokat, különös tekintettel a városüzemeltetés, az ipartelepü­lés és a vele egyenrangú turizmus fejlesztésére. Fontosnak tartjuk a foglalkoztatáspolitika és szociális ellátás további javítását, az egészségügyi ellátás és az oktatás, a környezetvédelem és a sport fejlesztését is. Emberi minimum kell, hogy legyen a város tisztán tartása, a természetes és épített környezet védelme a lakossággal összefogva. A magyar millenniumra való esztergomi felkészülés, az árvízvédelem kialakítása, a Mária Valéria híd megépítése mind-mind a megvalósítandó célok között szerepel. Valamennyien tudjuk azt, hogy csak politikai szólamokból mindent nem lehet megvalósítani. Önkormányzatunk részére a pénzügyi és jogi feltételeket biztosítani kell. A források fellelhetők az országos költségvetési törvény által és a helyi erőforrások - adóbevételek - emberséges kihasználásával. A kettő együtt adhat olyan működési keretet a rendszeres pályázati lehetőségek kihasználásával együtt, mely e folyamatos fejlődés biztosítéka lehet. A beruházások és fejlesztések kivitelezéseinek minőségét szigorú elle­nőrzéssel kell biztosítani, hogy a milliárdos beruházások ne okozzanak utólag napi bosszúságokat, esetleg újabb milliárdos nagyságrendű kiadá­sokat a helyreállítások miatt. A helyi akarat és érdekérvényesítés megvalósításához támogatást ad a kormányprogram. Kis hazánkban a városokban és falvakban ne egymás ellen küzdjünk, hanem összefogva együtt dolgozzunk a közbizalom szel­lemében. A Fidesz-Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltje és képviselőjelöltjei biztonságos fejlődő várost szeretnénk építeni, nyugodtan élő polgárokkal együtt mindannyiunk örömére, a nemzet javára. Sipos Imre SZŰCS GYÖRGY (KSZE, FKGP, KDNP, MIÉP) Szentgyörgymezőn a tősgyökeres Bádi családban születtem, Nagyvároson nevelkedtem. Iskoláim elvégzése után már fiatalon bekapcsolódtam a közéleti folyamatokba Jelenleg 49 éves vagyok, jó házasság­ban élek, fiam főiskolás és a Suzuki dolgozója, lányom pedagógus. Állandó önfejlesztésem és igényes munkám alapján részt vehettem több európai és országos fejlesztési, koordi­nációs szervezet munkájában, így köz­igazgatási vonatkozásban is nemzetkö­zi, országos tapasztalatokat szereztem. Esztergom a szeretett szülővárosom, ezért vállaltam a felkérést a polgármes­terjelöltségre. Célkitűzésem, terveim: A felkérésem - több jelölt közül - a Keresztény Koalíciós Pártok és Civilszervezetek két fordulós és igényes meghallgatása után történt. Ekkor részletesen kifejtettem célkitűzéseimet, terveimet. Az eddigi 8 év eredményeinek elismerése a kötelességünk. Ha azonban összehasonlítjuk a fejlődésünket a közelünkben Táttal, Nyergessel, akkor is világosan látható, hogy az eddigi fejlesztési ütemünk nem elég. Különösen nem, ha a történelmi Ópusztaszert, Pannonhalmát, Veszprémet, Székesfehérvárt nézzük, ahol igyekeztek jól felhasználni lehetőségeiket. Babits írja: a rossz szándékú cselekvésnél is nagyobb bün a mulasztá­sunk. Esztergomnak évtizedek történelmi adósságaival és egy évtized mu­lasztásaival kell 1998-ban szembe néznie. Ez a mi problémánk!! Ezért, ha nem akarunk végleg a lemaradók sorsára jutni, akkor most van az utolsó történelmi esélyünk, hogy gyökeresen változtassunk! Tehát ma nem elég virágokról, kis programokról beszélni. A további létünk szüksége követeli az egész város átfogó és dinamikus fejlesztését, hogy európai színvonalú történelmi, kulturális központtá, gazdag polgár­várossá válhasson. Olyan hosszútávú stratégiai cselekvéssorozatra van szükségünk, amelyeket éppen ebben a történelmi helyzetünkben kell elindítani. Esztergom jövőjének elsődleges problémja, hogy a gazdasági és kulturális kitörési pontjait meghatározza és az ahhoz szükséges eszköz­rendszert biztosítja. A 2000. év nagy ünnepeihez csupán egy év áll rendelkezésünkre. Nincsenek a város lakossága által is közismert tervek, amelyek rendeznék az ünnepi helyszíneket, bevezető utakat, s abba bevonná városunk cselek­vőképes közéletét. Pedig sok a feladatunk. Például: Jövőnk egyik záloga, hogy biztosítjuk az országos és nemzetközi közlekedési hálózatba való bekapcsolódásun­kat, a belső közlekedési rendünk átalakítását. Környezetbarát és magas szakmai igényességű ipar, turizmus fogadó és megtartó képességünk fejlesztését. Nemzeti, egyházi és nemzetközi zarándokvárossá, fürdő és relaxációs, sport, üdülő, szellemi, művészeti centrummá, egyetemi várossá kell válnunk. Ki kell építenünk a határon átnyúló gazdasági, kulturális kapcsolatrend­szerünket. Rendezni kell a kapcsolatainkat az egyházzal, felekezetekkel, civilszervezetekkel, lakossággal. Polgárbarát önkormányzatra, folyamatos párbeszédre, társadalmi összefogásra és nem 4 évenkénti kampánytalálkozókra van szükség. Lakosság csökkenés helyett több ezer fős foglalkoztatási növekedést jelentenek ezek a programok. Gazdagodást, a kultúra, sport, a parkok, szökőkutak, virágok, a diákok, az idős generáció, a polgárok biztonságát jó közérzetű városát hozzák létre. Városunk jövőjének építéshez céltudatosság, erős akarat, sok pénz kell és olyan polgármester, aki meg is tudja valósítani amit megígért. Mert rendelkezik nemzetközi, országos kapcsolatokkal is a külső források megszerzéséhez. Megválasztásom esetén felelősséggel vállalom, hogy szeretett szülővá­rosomat kivezetem krízis helyzetéből és az új évezredre új szellemiségű gazdag, nyugodt életű polgárvárossá fejlesztem. így bizonyára érthetőbbé váltak a jelszavaim is: Szolgálat - Együttműködés - Fejlődés Erre kérem a választóim bizalmát október 18-án. Szűcs György

Next

/
Oldalképek
Tartalom