Esztergom és Vidéke, 1998

1998-12-17 / 50. szám

1998. november 12. Esztergom és Vidéke Esztergomi Madonna" Halottaknak megszabadejtója, Törököknek megnyomorojtója, Kerályoknak jó tanácsadója, Magyaroknak megoltalmazója! Ezt szerzettek Pestnek városában, Ugyanottan Szent Péter utcájában. Születet után elmúlt időben, Ezerötszáz és nyolc esztendőben. - hangzott egy közel négyszáz karácsonnyal korábbi izületet után" a versfőkből ismert nevű ndreas de Sasarher éneke, a megszólított az ngyeloknak nagyságos asszonya" volt. A gyönyörű magyarságú Mária-himnusz a tudatokban honjára lelt hamar, két kéziratos kódexben is olvasható. A 17 négy soros strófából álló költeményt idézhették sokan, megőrződött két változatban megformálása után közvetlenül. Vásárhelyi András maga említi az alkotás helyét és idejét: tehát a mai Kossuth Lajos utca egyik rendházában élt és munkálkodott. Kortársai majd értesülnek arról is, hogy „a cseribarát dalnokot" a Mohács-környéki Pusztabozsok közelében a törökök gyilkolták meg a csatavesztés után. Éneke még a közeli vész egyik első jajszava volt, a ferences jokulátor 18 év múlva egy török jatagán áldozata lett. Bizakodom, hogy számára így is angyali" maradt a verse elején említett „esés" - a megmenekültek szenvedhettek tovább. Szent István legendás országfelajánlása, az ebből is felnőtt Mária-kultusz a 16. század elejétől a délen közelítő veszedelem hírére ismét felerősödött. A fráter hitben fogant himnuszának szellemi humusza ez, éneke a kolduló rend prédikátorainak közvetítésével a templomokban és iskolákban okkal népszerűsödött. A további évszázadokon is az egyik legismertebb Mária-énekünk maradt - nem minden nyomós ok nélkül és aligha véletlenül. Az énekmondó végzete növelte súlyát és értékeit. A , JSalve Regina", a ,Mária-antifona", nálunk „Patrona Hungáriáé" nevezettel honosodott, eszménye az akkori vészben formálódó „félkaréj", maradék-Magyarország kolostoraiban és plébániáin, templomaiban és kápolnáiban nemcsak a misék menetében, de a jobbára ismeretlen vándorfestők és más, hasonlóul anonim alkotók működése nyomán is mind mélyebb szellemi fókuszba került: a Magyarok Nagyasszonyát ez időben kezdték fején 12 csillagú korona helyett a Szent Koronával, jobbján a jogarral ábrázolni, az ölébe simuló Kisjézus kezébe pedig nem ritkán országalmát adtak, hogy a felajánlás, a védelem reménye látványos és erőteljes legyen. Józanul felmérték, hittel is értékelték III. (Szt.) Gergely tanítását, aki úgy vélte, hogy a szent olvasmányt az írástudatlan emberek számára a képzőművészet helyettesítheti. A régi intelemből sokféle tanulság következett. Vásárhelyi András versével egyidejűn, 15061507 között építette a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére Erdődi Bakócz Tamás érsek a Szent Adalbert székesegyház oldalfalához simuló, utóbb sokszor megrongált, megrontott és kifosztott kápolnáját, reménye szerint örök nyughelyét. Csupán bizakodhatunk, hogy a jóeszű erdődi jobbágyfi a Szatmárnémetiben tanító dominikánusok iskolájában megtanulta, esztergomi visszavonultságában pedig imádkozta az istenfélő énekmondók szerzette Mária-himnuszok valamelyikét csendesebb óráiban. Hasonlóképpen tették később sokan, erősítésül az országromlás, reménykedően a 18. századi országépítés idején. Amikor a Regnum Marianum eszménye a nemzet tárgyi és szellemi rekonstrukciójában mind tisztább fényt nyert és megújult lehetőséget kapott. Erről egy székesfehérvári áldozópap, Németh László alapos tanulmányából tájékozódhatunk (Regnum — 1940/41.). A Bakócz-kápolna és műalkotásainak közel fél évezredes históriája ismert, elegendő, ha Balogh Jolán (1955) és Horler Miklós (1987) tudós monográfiáira emlékeztetünk. Ez alkalommal a tabernákulum felett látható, bizonytalan eredetű és legendás sorsú Mária-kép históriáját idézzük fel; létének állomásai között egyetlen bizonyosság, hogy az elmúlt harmadfél évszázadban az oltármű és a szentségház elidegeníthetetlen tartozéka lett. Ma is ott fogad minden látogatót. Bizonyos, hogy Andrea Ferrucci „carrarai fehérmárvány retabulumán" eredetileg nem volt látható. Az érsek szándékát az oltárművet megkoronázó Angyali Üdvözlet dombormű képviselte, az angyalok, evangélisták és szentek kiemelt, akár a fülkékben álló szobrai között szükségtelennek mutatkozott minden további utalás. A székesegyháznak az előző századokban kialakított épület-komplexumát, a kápolnákat és más hozzáépítéseket, a hegytető egyházi célú további építményeit sorozatosan rombolták a történelem falaik közé sújtó viharzásai. Mindenekelőtt a gyakori ostromoké. Esztergom bevétele (1543. augusztus 10.) után a törökök mindezt pusztulni hagyták, a várfalak és a vár erősítésére használva fel a romokból kielemt kőtömböket. Talán szépsége miatt, bár inkább azért, mert a legépebb maradt, a kápolnának megkegyelmeztek, eltorzítva a domborműveket, öszszetörve az oltármű szobrait. Amikor pedig Esztergom feladása után (1595. szeptember 3.) ismét, bár rövidke ideig keresztény birtokba került a város, a kápolnát megtisztították, majd felszentelték, és Pozsgai János lett a plébánosa. Versfők helyett ő a sekrestye kézmosójának márványába örökítette névjegyét. Az előző ostrom eredménye a maradék épületek további pusztulása volt, de a romvilágban megbúvó apró szentély a későbbi győzelmek reményteljes könyörgéseivel zarándokhellyé emelkedett az idegen hatóságtól megmenekült vagy korábban is mentes országrészek hívői tudatában. Személyesen vagy növekvő létszámú csoportokban látogatták a kiemelt kegyhellyé emelkedett kápolnát az akkori századforduló éveiben. A legépebb remény szerint a már a felépítés idején védőszentként választott és az összeroncsolt Angyali Üdvözletet is helyettesítő, ekkor már „Útmutatóul" is szolgáló ,jkodégétria Madonnakép" talán Pozsgai János ajándékából, helyi donációból, feltehetően inkább valamely zarándok-látogató hálaadományaként jutott a kápolnába. „... valószínűleg Pozsgai akasztotta föl az oltárlapnak középsőfülkéjébe, ahonnan Szent Adalbert szobra hiányzott. Ez a kép vagy az összeomlott székesegyházból került elő, vagy Felső-Magyarországból hozták. Körtefadeszkára ragasztott, olajfestésű vászonkép. A XVI. században készült, bizánci stílben..." - feltételezi Lepold Antal 1932-ben, akkor a főszékesegyház plébánosaként. A tudós kanonok a kegyképpel korábban is foglalkozott (Esztergom — 1923/64.sz.). Amennyiben a festmény egy 1595-1605 közötti donációból érkezett az oltárszekrény fölé, úgy az akkor még épebb Porta speciosa ikonográfiájával, a kapuzat philacteriumaival (feliratok) is kapcsolatba állítható. Hiszen a felajánlást elfogadó Istenanyát a balkarján ülő Gyermekre mutatva ábrázolja, .kalauzként" az útvesztés idején. Abizantín jelrendszerben így lett a Mária örömei között Hodégétria Istenanya (másutt hodigitria) az ilyen rendezésű bemutatás neve. Eredete pedig Ézsaiás próféta könyvébői származik: „..íme a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek..." (7,14), a képen pedig Mária a „velünk az Isten" (= Immánuel) biztonságával mutat a Gyermekre, szemlélője előtt. A festmény közeli rokona pl. a szentendrei Szerb Egyházművészeti Gyűjteményben (1660-ból), egy másik a bártfai múzeum ikonjai között (ez a 16. sz. végéről) található. A kárpát-ukrán, moldvai, bolgár és szerb templomokban kedvelt megjelenítés volt ez az akkori Magyarország körül: az ikont ,j?roszkiinétária-helyzetben", állványra helyezték, a hívek elétérdelve, ,proszkünészisz" (leborulva) imádkoztak a ,JCalauz-Madonna" és a gyermek Jézus lábain ál. Útmutatásra a 16. században (és utóbb) mindannyiónknak volt (és maradt) bőségben okunk. Különben Ézsaiás próféta „a jövendöléssel" a Pompás kapuzat márványból inkrusztált (kirakott) alakzatai között is szerepelt valaha, hiszen a romlás és megtérés, a megszentelt élet nyomán kibontakozó szabadulás prófétája volt. A 16. század során intelme még időszerűbb: a hodégétria" így elevenül. Az ugyan aligha tudható, hogy a Kalauz Madonna-képen eredetileg volt-e „oklád\ a gyertyaláng kormától óvó és a hívek érintéseitől védő, díszes fémlemez-borítás, amely ha van, nagy tiszteséget teremt a műnek, a nemesfém ötvösmunkája, a korona, a beépült ékkövek a szentség erejét növelik. Az bizonyos, hogy az ,JEsztergomi Madonna" a 18. század elején ezüst lemezborítást és a glória elé mindkét szereplő ékkövekkel díszített koronát kapott. A „bizantín eredet" feltételezése inkább a csupán az arcokat és kezeket, a Gyermek lábait és a háttér egy részét szabadon hagyó rátét alapján születhetett. Pedig a Szűz bal és a kis Jézus jobb arcát erősen elkeskenyíti, szinte „fogfájóssá" teszi. A Gyermek fejénél koronája jóval nagyobb, hasonlóképpen a Mária karjait befedő fémpalást. (Folytatjuk) Bodri Ferenc