Esztergom és Vidéke, 1998

1998-12-10 / 49. szám

Esztergom és Vidéke 1998. ctec^ttber 10. Ha módunkban állhat néhány percre vizsgálgatni az új tízezer forintos bankó hátoldalát, esztergomi polgárként büszkeség tölthet el: itt a Duna-sziget felől a Víziváros és a Várhegy szép panorámája látható. A két tornyú egykori jezsuita templom és a prímási palota folyam felőli homlokzata, felettük a székesegyház és a vár súlya uralkodik. Eltűnődhetünk közben Sattler Hubert, bécsi ízlésű vedutafestő 1888-ban készített pontosságán, akár Vagyóczky Károly e célra módosított metszetváltozatán: maradt a folyóparti életkép, de jobbról eltűnt az akkori tanítóképző épülete és a gerendahíd, az 1882-ben épült palota kerti falát a víztől itt szűkebb parti földsáv választja el, homokos lejáró, ladikok a torkolat mai, kőből kimunkált rézsűje helyén. A zászlórúddal, ha nem is annyira egyvonalú, de szinte mai kontúrú a várperem, és talán a legfeltűnőbb különbözés a bazilika folyam felőli, nyugati homlokzatának felső peremén látható öt szobor. Ezek valóban ott álltak a „városkép" festése idején - ma csupán hűlt helyük. Róluk, közülük is kiemelten Szent István és Szent László esztergomi, szabad ég alatt álló szobrairól szól történetünk. Hogy az évszázadokon keresztül épült és bővített, majd később „végleges rommá" lett és romjaiból lebontott, ősi Szent Adalbert püspök és vértanú, egyben a Mennyekbe Felvett Boldogságos Szűz Mária egykori katedrálisában álltak-e a két magyar királyi szent szobrai, az feltételezhető. Kőbe faragott jelenlétükről bizonyosat csupán a Barkóczy Ferenc hercegprímás által kezdett romeltakarítást és talajszint-egyengetést követő évtizedből tudunk, amikor a kiváló főpásztor hirtelen halálával (1765) „az új Jeruzsálem" építése az előmunkálatok harmadában abbamaradt. Kárpótlásul, egyben a Várhegyre visszatért császári katonaság hitelének szolgálatára, nomeg ajándékként a vigasztalan polgárok fájdalmának enyhítésére, már-már engesztelésül a megtisztított platón Mária Terézia királynő egykori elődje, Szent István király tiszteletére - 1768-1771 között egy .közepes méretű", egy tornyú templomot építtetett. A tervezést és megvalósítást ugyanazok végezték, akik korábban készek voltak Barkóczy prímás barokk álmait megvalósítani: Franz Anton Hillebrandt, a magyar udvari kamara építésze és az akkor még esztergomi polgár, Hartmann Antal építőmester, nem kevés ma is látható épület megteremtője városunkban. Gyors munkát végeztek, hamar felszentelték ezt a „póttemplomot". „... homlokzatán a cs. és kir. sas mellett látható volt a Szt. Istvánrend lánczával körülfont magyar czimerpaizs - írta 120 év múlva Villányi Szaniszló - melynek két oldalán Szt. István és Szt. László hatalmas arányú szobrai voltak elhelyezSzobraink nyomában ve. A rézzel fedett és órával, 3 haranggal ellátott torony tetején a magyar korona ragyogott a kettős kereszttel. A templomot a hársfák egész csoportja vette körül. 1821-ben a helyére építendő bazilika érdekében leromboltatott...". A magyar egyház történetében talán ez volt a legrövidebb ideig álló templom mindezidáig, a Barkóczy-álom szentélyfalain állt és anyagából épült ugyan. Díszei és harangjai a város és a környék akkor formálódó más templomaiban még sokáig megtalálhatók, talán a hársfák némelyike is életben maradt. De itt maradtak a homlokzat alkotásai. A két áldott emlékű királynak az élemagyságnál nagyobb kőfigurája az osztrák Joseph Hebenstreit (1719-1783), 1747-től „budai polgár" (tehát József) alkotása - készített ő ehhez a templomhoz más szobrokat is. Szent István és Szent László koronás alakjai nemcsak fennmaradtak, de ma is láthatók: a székesegyház főhomlokzata előtti lankásabb feljáró felső sarkaiban. A parknégyszög alsó szögleteiben ugyanebből a templomból Boldog Özséb és a nemrégiben felemelt Körösi Szent Márk szobra áll - az ismeretlen alkotó műhelyéből való művek Görgey Márton kanonok donációjából kerültek első helyükre 1782-ben. (Ekkor már az idős Hebenstreit József nem alkotott.) Majd a négy szobor együttesen mai helyére a székesegyház környezetének megformálása idején. Az 1970 óta ismét a bazilika oldalfal a mellett látható „KucklanderMadonnát" az egykori várparancsnok felesége, Truchlin Katalin Anna (máshelyt Benigna) állíttatta 1710ben, a pestisjárvány után a katonai helyőrség várbeli „díszterére". Ez az „altöttingi Madonna-másolat" megfordult utóbb sokfelé. Vele együtt a ma a vízivárosi templomtér egyik sarkában álló és 1740-ben, a második pestisjárvány (ezernél több halott!) emlékére rendelt Immaculata-csoport („Pestis-Madonna"), majd „a szenttamási Kálvária" Jordánszky Elek kanonok, a Jordánszky-kódex „névadója" készségéből idevándorolt alakzatok, negyedikként a Káptalantér magyar szentjei a város legrégibb, szabad ég alatt didergő alkotásai. Állapotuk nemcsak az idő kártételeiről árulkodik, de szándékos rombolásról és folyamatos gondatlanságról ugyanígy. Az őket a megszentelt, majd jó részben átformált hegytetőn váltó, közel egy évszázaddal későbbi királyszobrok eredeti helyükön már csak a bankón láthatók: a Kopácsy József hercegprímás (1838-1847) által Pyrker János László egri érsek tanácsára onnan idehívott és Hild Józseffel kitűnően együttműködő velencei művész, Marco Casagrande (1806-1880) alkotásai. Casagrande 1830-tól az egri székesegyház több, ma is a helyén álló művét faragta meg. 1837-től Pesten működött - itt nősült, majd az esztergomi felkérést 1841-ben kapta, ideszánt művein több fiatal magyar tanítvány közreműködésével dolgozott. Közben lelkes magyar hazafi lett, a Mátyás királyról tervezett, majd elkészült emlékmű dolgában kollégájával, Ferenczy Istvánnal a korszak folyóirataiban (Aúienaeum, Hasznos Mulatságok, Életképek, Századunk stb.) kemény vitába keveredett. A „szobor ügye" komoly polémiát ébreszt gróf Széchenyi István és Vörösmarty Mihály között is utóbb. A Habsburg-gyűlölő és lelkes olasz-magyar patrióta 1848 koranyarán a „Szabadság oszlopát" faragja meg itt, majd a szabadságharc első heteiben hazájába tér. Az esztergomi megbízás folytatására kerül újra hozzánk és jóval súlyosabb, monumentálisabb méretekben ismétli meg az Egerben mindmáig helyükön élő művek jeles alakzatait: a Hit allegorikus emlékét, mellette Péter és Pál apostolét, a széleken az országalapító és az országmegőrző szent királyokét. Sattler Hubertnek a prímási palota egyik dísztermét ékítő festményén ugyanez, a Duna felőli homlokzatot lezáró, grandiózus méretű szobormű áll, így a mai tízezresen is. A hatalmas márványszobrok felemelésére és elhelyezésére közvetlenül a székesegyház felszentelése előtt (1856. augusztus 31.) sor került. A fortélyos Scitovszky János bíboros hercegprímás (1849-1866) annak idején nemcsak négy ízben kért kegyelmet az aradi tábornokok számára (ami nem csekély bátorságra utal), de merész volt együttműködni „a rebellis, kettős identitású, olasz-magyar patriótával" továbbra is, és más, az udvar számára „nem kívánatos elemmel" a művészek és mások közül (így például Liszt Ferenccel). De a súlyos márványműveknek rövidke élet adatott a homlokzaton: mindinkább bizonyossá vált, hogy nyomasztó terherként veszélyeztetik a sziklára alapozott, de mégiscsak a meredély széléhez közeli falazat, ekként az alanti lakóházak, az itt élők biztonságát is. Ez okból a század utolsó évtizedeiben szétfűrészelték és kellő óvatosággal lemenekítették a szobrok darabjait, és újabb összeállítás nélkül őrizték a részleteket. Helyükre az esztergomi születésű, majd Grazban és Münchenben iskolázott mester, Kiss György (18521919) formázott könnyebb fémszobrokat, ezeket 1901-ben emelték az épen hagyott alapzatokra az apostolok nélkül a katedrális nyugati ' homlokán. Ezek pedig az 1944/45 ös ostromban annyira megsérültek, ' hogy a lefejezett és szétlyuggatott, romjaikban különösen veszélyes maradványokat a bazilika helyreállítása során leemelték, azóta csupán az alacsony szoborpárnák láthatók. A bankó hátoldala a több mint évszázad előtti állapot látványát idézi tehát. De a királyi vár kontúrvonalai nemcsak a zászlórúddal, hanem a harmincas évek ásatásainak és újjáépítésének eredményeivel élénkültek utóbb. És tovább élénkülnek a remények szerint. Kiss György korábban és később még néhány további művével szolgálta városát. Az 1860 óta Széchenyiről elnevezett főtéren például az 1718 -ban emelt Szentháromságszobrot 1900-ban a ma is látható csoportozattal váltotta fel. A „díszesebb változat" oltár-emlékművének főalakjai mellé Szent István, Szent László és Szent Erzsébet is odakerült. És bár ez a barokkos ihletésű csoportozat elődeinél vagy másfél évszázaddal fiatalabb, állapotából aligha gyanítható. A székesegyházhoz érkezőt az oszlopsor előtt fogadó „Magyarok Nagyasszonya" ugyancsak Kiss György alkotása. A szobor szemsugarában, bár kissé a szélekre szorulva állnak a két királyi szent barokk alakjai: fejükön a kissé magasított és egyenes keresztű koronával, kezükben az országalmával, illetve a bárddal őrzik a Madonnát, a székesegyházat és a Várhegyet. Megviselt állapotukban is tűrve a lassan harmadfél százados eróziót, a nemtörődömséget és a légszennyezést. Bodri Ferenc Körösi Szent Márk szobra (Bánhidy László felvétele)