Esztergom és Vidéke, 1998

1998-08-13 / 32-33. szám

1998. augusztus 13, Esztergom és Vidéke 5 Korencsi István (1898-1973) Háromnegyed évszázadot élt, születésének idén július elején volt a 100. - halálának szeptember közepén lesz a 25. - évfordulója. Vezetékneve valóságos fogalommá vált: „a Korencsi" (vendéglő, italbolt, kocsma) egyfajta biztos tájékozódási pont a városi helyrajzban minden - valamennyire is „réginek" tekinthető-esztergomi számára. Azoknak is, akik a Szentgyörgy mezőn, a Szent György és a Kovács (1948-tól Vécsey) utca sarkán máig működő „intézménybe" soha sem tértek be; azoknak úgyszintén, akik névadójáról legföljebb annyit sejtenek, hogy valaha ő lehetett a kocsmáros. így igaz: Összesen több mint 22 évig fogadta itt a vendégeket, miközben 1948 elejétől - idén 50 esztendeje átvette a bérleti jogot is. Akik - hozzám hasonlóan - ismerték őt és/vagy a régi újságokban, levéltári iratokban is keresték élete dokumentumait, azt is tudhatják róla, hogy nemcsak a vendéglői közönség tisztes kiszolgálója volt, hanem a köz szolgálatában is tevékenykedett. Többféle tisztséget is vállalva, városszerte jól ismert, népszerű polgárként, akit méltán övezett közmegbecsülés. A hármas évforduló alkalmából megkértem fiát, dr. Korencsi László jogászt, az elismert bankszakembert, hogy családi archivumukat is felhasználva, legyen segítségére lapunknak a teljesebb és hitelesebb megemlékezésben. O szívesen vállalkozott erre: összeállított egy életrajzot, amelyet most - köszönettel - közreadunk. (B.I.) Apám 1898. július 3-án született Szentgyörgymezőn, Korencsi József és CsipakAnna házasságából; nyolc testvére volt. A Korentsy - majd anyakönyvi elírás következtében Korencsi - család még 1631-ben, II. Ferdinándtól nemességet kapott. Azonban később elszegényedtek, és fölművelésből, szőlőtermesztésből, illetve napszámból éltek. Apai nagyapám például napszámosként, majd előmunkásként sokat dolgozott Visegrádon, Görgey Artúr szőlőjében is. Apám a Templom-téren (ma 48-as tér) az elemi iskolában hat osztályt végzett; ezután az Oltósyféle botgyárban alkalmazták mint segédmunkást. 1912-14 között a Duna vízszabályozási munkálatainál dolgozott napszámosként, részt vett annak a nagy vízlevezető ároknak az ásásában, amely a Szent János kúti dűlőből és a Vaskapu környékéről a nagy esők után az irdatlan víztömeget levezette a Dunába. Az I. világháborúban nagyapámon és apám bátyján, K. Mihályon kívül behívták apámat is. Őt - miután 1916-ban betöltötte 18. évét az erdélyi frontra vitték. A harcterek poklából, apám bátyjának sebesülését leszámítva, mind a hárman szerencsésen hazatértek. Apám ezután, 1919-ben a cseh intervenciós csapatok ellen is harcolt: május 30-án önkéntesként ő is részt vett az első párkányi csatában, amelynek 17 esztergomi és dorogi halottja között néhány ^ s zentgyörgy mezői fiatal is volt. (így például Hajabács Károly.) Leszerelése után sok éven át dolgozott mint napszámos Mitter János gazdálkodónál, majd annak halála után fiánál, Mitter Józsefnél volt vincellér. Itt szőlőtermesztésben és borkezelésben nagyon alapos szakismeretre tett szert, aminek később igen nagy hasznát vette. 1941. április l-jétől ugyanis a Faluszövetség kocsmájában lett bormérő, más néFél évszázada már. Július 18-án 50 éves találkozóra gyűltünk össze a Mindszenty J. Általános Iskolában. Mindazokat meghívták, akik a Szent Anna zárda növendékei voltak 1948. június 16-áig, az iskolák államosításáig. Mindszenty József hercegprímás az államosítás idején írt bizalmas leveléből idézem sorait: „A megvívott küzdelem erkölcsi győzelme a miénk... Mi nem temetjük el az iskoláinkat, hanem várjuk vissza őket." Valóban, áll az épület, és gyermekzsivajtól hangos újra Házigazdánk, dr. Kiss-Rigó László atya nagy szeretettel, megható szavakkal fogadta a mintegy 150 főnyi lelkes „diákot". Újra találkozhattunk - sajnos csak néhány - kedvesnővérrel, akik annak idején sok szépre,jóra tanítottak, neveltek. Vadas Mária, Tőke M. Oktáviána nővérek és Kárpáti Margit néni beszámolóit hallgattuk, azokét, akik annak idején mindannyiunk számára egy életre meghatározó erkölcsi tartás elindítói voltak. Tóth Árpád Köszöntő című versét mintha csak nekünk írta volna. Elhangzott sorai a mi szívünkből is árasztották a hálát iskolánk felé, kívánva azt, hogy „Nemes tanárok, sok nemes tanítvány/Hírét növeljék e tisztes falak-lTe neveljed unokáinkat is híven s igazán." A megnyitó után mindenki mindent tudni akart társaitól, ami az elmúlt 50 év alatt történt, de csak töredékekre jutott idő. Emlékeztünk! Az öröm, a meghatódottság könnyei közt igyekeztünk felfedezni a kedves, régi, ismerős vonásokat. Néha elbizonytalanodtunk egy-egy társunkra nézve - igen, a hangodról már megismerlek, no és a szemedben még most is ugyanaz a huncut csillogás... Az emlékezést még teljesebbé tette egy kis kiállítás: korabeli Szív Újságokai, kalendáriumokat, a Betübokréta c. olvasókönyveket, iskolai füzeteket, fényképeket és apró emléktárgyakat tekinthettünk meg. Jó volt mindezeket újra látni! A felejthetetlen nap szentmisével zárult, amelyben László atya megemlékezett azokról is, akik már nem vehettek részt ezen a szép ünneplésen. Köszönet mindenkinek ezért a szép napért, de különösen László atyának, Nusszerné Kerschbaummayer Máriának, Adorjánné Piszton Margitnak! Baják Béláné, Mekler Mária ven „iccés", majd 1946. augusztus 1-jéig üzletvezető volt. 1947. november l-jétől mint kocsmáros átvette az addig Nádler Rezső vezetésével működő vendéglőt; az önálló kocsmaengedélyt pedig 1948. február 26-án kapta meg. A jó forgalmú, hangulatos berendezésű, széles törzsvendég-körrel rendelkező vendéglőben bort csak kimérve szolgált fel. Ezt mindig a Mátra-vidéken, főként Abasáron és Gyöngyösvisontán vásárolta. Kitűnő Dreher-Haggenmacher-féle csapolt sört is kínált; ezen kívül 8-10 fajta finom kisüsti pálinkát és sokféle likőrt. 1950. április 3-án az esztergomi Földművesszövetkezet három óra leforgása alatt államosította a vendéglőt, azaz tulajdonába vette az egész berendezést és árukészletet, sőt még a kasszában lévő aznapi bevéltelt is. Apámat szerény fizetés mellett meghagyták üzletvezetőnek. 1961. augusztus 4-ével nyugdíjba vonult, de 1963. augusztus 28-áig tovább dolgozott, mint italbolt-vezetőhelyettes. Ami apám közéleti tevékenységét illeti: szívesen vállalt ilyen feladatokat. Eleven eszű, gyors felfogású ember volt, aki mindig kiállt a szegény emberek mellett, ha a szükség úgy kívánta és erre lehetősége nyílt. Az Olvasókörben 1934-től majd tíz éven keresztül volt zászlótartó, háznagy és több alkalmi bizottságba is beválasztották. 1938-tól 1941-ig^az Esztergom-Szentgyörgymezői Úrbéres Közbirtokosságnak volt a pénztárosa. 1939-től tagja volt Esztergom város képviselő-testületének mint Szentgyörgymező küldötte. Amikor a háború után megalakultak a tanácsok, 1950 októberében a helyi városi tanács képviselőjévé választották. Népszerűségét bizonyítja, hogy 1956. október 26-án - a sötétkapui sortűz után - a város és a párt megrettent vezetői elsőként a volt polgármester és apám szeméCSENDES PIHENŐ - ANNO... Szentgyörgymezőn, az ősi ház udvarán (Dr. Korencsi László felvétele) lyében keresték a válság megoldását. „Az események után - olvashatjuk dr. Bády István emlékiratában - telefonált a lakásomra a városi tanács elnökhelyettese, Horváth Klára, aki arra kért, hogy sürgősen menjek be a Városházára és vigyem magammal Korencsi Istvánt, aki egy szentgyörgymezői polgár volt, tekintélyes, köztiszteletben álló ember. Délután három órára be is mentünk mind a ketten, (...) javaslatára elhatároztuk, hogy megalakítjuk a Munkástanácsot. (...)" Amikor ez a testület a következő napokban igazi forradalmi szervvé, Esztergom Nemzeti Tanácsává alakult, apám - most már Szentgyörgymező lakosainak bizalmából - ebben is helyet kapott Nyugdíjas éveiben is tevékeny emberként élt. Igen sok barátja, tisztelője volt a városi és megyei közigazgatás prominens személyiségei között is. 1973. szeptember 14-én, 75. évét betöltve, tüdőembóliában hunyt el; a szentgyörgymezői temetőben nyugszik. Díszhangverseny a Bazilikában Július 30-án díszhangversennyel búcsúztak a Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem hallgatói városunktól. A közel 150 tagú énekkar előbb önálló műsort adott, többek között hallhattuk Kodály Zoltán Missa Brevisét, népdalfeldolgozásokat, majd Scheidmann: Puer nobis nascitur, Ravanello: Jesu Redemptor Omnium, Halmos: Jubilate, Kodály: Ave Maria, Stabat Mater, Cohors generosa című müveit. A kórusmuzsika szünetében Székely Miklós budapesti orgonaművész és a gyöngyösi Egressy Béni iskola énekkara adott műsort. A koncert második felében az énekkar orgonakísérettel szólaltatta meg Mozart Ave verum corpus, Liszt Ave Maria, valamint Hándel Messiás oratóriumából a Halleluja c. műveket. Vezényeltek: Büttner Hedvig, Fazekas Pálné, Tallér Edit, Rápli György, Székely Miklós és Takács László, kísért Báróti István orgonaművész. Énekes, zenés ünnepi nagymise 20-án délelőtt A Bazilika felszentelését követően - a több mint 140 év alatt - csak elvétve hangzott el mise keretében Liszt Ferenc Esztergomi Miséje zenekari és énekkari közreműködéssel. Most, augusztus 20-án 10.30-kor ismét sor kerül rá - az 50. születésnapját ünneplő Balassa Bálint vegyeskar és a 30. évét ünneplő Pro Urbedíjas Városi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A szólisták: Óhegyi Filoretti (szoprán), Szanola Éva (alt), Basky István (tenor), Gábor Géza (basszus). Karigazgató: Reményi Károly. Vezényel: Baróti István orgonaművész, főszékesegyházi karnagy. Rosta Béla, a szimfonikusok titkára elmondta, hogy a nagymisén való közreműködést mind az énekkar, mind a zenekar Te Deum-nak szánja, hálaadásnak mindazért, amit a Gondviseléstől az elmúlt évtizedekben kaptak. Az Érsekség és a muzsikusok szeretettel várják a hívőket, a zeneszeretőket a nagy eseményre! Pálos