Esztergom és Vidéke, 1998

1998-08-13 / 32-33. szám

MŰVEK ÉS ÉVEK • VÁROSVILÁG l998

/* (Folytatás a VII. oldalról) Aztán jött az érettségi, a felvételik, egyetem. Latin-történelem szakpárra jelentkeztem a Pázmányra, és fel is vettek. Ez azonban már „más világ"!. Több anyag, nagyobb iram és ennek köszönhetően - legalábbis tanáraink szerint - több tudás. Ám ezt a tudást is meg kell szerezni: részint az előadóktól, részint a szakirodalomból. Én továbbra is „hű maradtam" a könyvtárhoz, és az egyetemi feladataim, tantárgyaim kötelező és ajánlott irodalmát leginkább itt, „hazai pályán" kerestem. És szinte mindent megtaláltam. (Igaz, ahermeneutikával kapcsolatban csak egyetlen könyv szerepel az állományban...) Néha eleve lemondóan álltam a katalógus fiókok előtt: ennyire „spéci" szaktudományos mű nem is lehet meg egy kisvárosi gyűjteményben; mégis rendszerint megtaláltam, amire szükségem volt. Az más kérdés, hogy ez korántsem biztosította: bent is legyen az az egyetlen példány. (Ami persze, nem a könyvtár hibája...) Annak, hogy kitartó „hazajáró léleknek" bizonyultam, még egy jutalma volt. Mivel Franciskát az ELTE-Te vették fel, máshol nem is igen találkozhattunk, csak itt: mindketten vittük az alkalmi „biblio gráfiánkat", és gyűjtöttük be a könyveket. (Például ő a görög tragédiáról, én az athéni demokráciáról.) Hogy a többieket ne zavarjuk, a legcsekélyebb forgalmú helyen: a „Versek" állványánál beszéltük meg, mi történt a másikkal, amióta nem találkoztunk. Hamarosan megtudtam, kik az esztergomi „pázmányosok": ugyanazok az arcok a buszmegállóban, a járatokon és a könyvtárban. így lassan arra is rájöttem, hogy kiknél lehetnek a polcokon éppen nem található könyvek. Ez annál könnyebben ment, mert ők is egyre többször kerestek engem... Ezután szinte versenyeztünk egymással, hogy ki az, aki az egyetemi tanterem ajtajától hamarabb ér be a „városiba". Es egyúttal kialakult legalább annyi biztonságérzetünk, hogy sejthettük: kinél lehet megtalálni legkönnyebben a minket is érdeklő szakkönyveket, kuriózumokat. A mai napig legnagyobb élményem, hogy itt megvan a lehetőség azzal foglalkoznom, amivel akarok. A gimnáziumi „búvárkodást" felváltotta - talán nem hangzik nagyképűen a kutatás. Ez valóban egyedi élmény. Olyan jó az, amikor kora este, úgy öt körül érek haza, és a maradék egy órára beülhetek a kedvenc fotelomba az ablak mellé, ahol - akkor és ott azt olvashatok, ami igazán érdekel, pihentet. Lehet, hogy ez a 31 éves épület nem nevezhető egy klasszikusan tökéletes bibliotékának, de a könyvek, és főleg az, ami bennük van, megkülönbözteti egy hasonlóképpen reluxás-csupaablakos, de más funkciójú nagyteremtől. Ha fáradt vagyok, és nem érdekel már a 943.9 (gyengébbek, bocs, járatlanabbak kedvéért: ez a magyar történelem szakjelzete), elvonulhatok egy Babits-kötettel a sorok végére. S ott talán meg tudom érteni a Névadót, az esztergomi Előhegy költőjét... Ez az én „elefántcsont-tornyom"! Tele a művekbe zárt legvalóságosabb élettel... Nekem ezt is jelenti ez a könyvtár, és feltehetően nem vagyok az egyetlen, aki ugyanígy gondolja. Sokszor elfog a csábítás, amikor egy halom könyvet magam elé rámolok: milyen jó is lenne egész éjszakán át itt maradni, jegy zetelgetni, olvasni! Ám mindig kegyetlenül eljön a 18 óra: a zárás ideje. Sajnálom a könyvtáros hölgyeket, mert néha elfelejtkezem magamról, meg az idő múlásáról is, de ők mindig türelmesek és megértőek. Végül egy olyan könyvből szeretnék idézni, amely az egyik legújabb élményem. Bár írója nem a könyvtárak dicséretére szánta, én határozottan úgy érzem, hogy ez a sor ide illik: „Van a földön zug, ahol bántalom nem ér kegyest..." (890. G 42) UL A könyv témáját, címét könynyed nyári rejtvény-feladatul hagyom. (Könnyítésként: a G=Germanus Gyula...) Természetesen ösztönzésképp városunk Babits Mihályról elnevezett könyvtárának látogatására, ahol mindez gyorsan földeríthető. Sőt a könyv is megtalálható, ha a teljeskörü állomány ellenőrzés és a nagy belső festési munkák után augusztus 25-én az intézmény újra kinyit. Tessék tehát majd igyekezni! Én már - becsszóra - régen visszavittem a könyvet, amelyből a záróidézet való... Bánhidy Vajk Visszatekintő: Piktor '98 • Vándorúton Európában Az esztergomi nyári rendezvények sorában hetedik alkalommal kapott helyet a József Attila Általános Iskola és a Párkány Városi Művelődési Központ közös „gyermeke": a Piktor tábor. A képzőművészeti és honismereti távor 11-16 éves alkotói Gyergyószent mi/dósról, Zentárói, Lendva környékéről, Párkányból és Esztergomból érkeztek, hogy július 4-étől 10 napon át együtt emlékezzenek 1848/49 eseményeire, és a hajdani vándoriparosok nyomán gyarapítsák tudásukat rajzolásban, festésben, fafaragásban, nemezelésben, szövésben, továbbá bábkészítésben és bábjátékban. A képzőművész és kézműves munkákban Mezei Erzsébet zentai művésztanár és Ily és Kincső gyergyószentmiklósi rajztanár voltak a mestereik. Természetesen a Piktor táborban sem csupán munka folyik. A gyerekek gyarapodnak ismeretekben (Pifkó Péter gondoskodik erről), ismerkednek Esztergom nevezetességeivel. És persze kirándulnak is: az idén Szentendrére, Pilisszentlélekre, a „túloldali" Komáromba. Ugyancsak szlovákiai vendégeskedésünk során élvezték a hajdani esztergomi nyaralóhely, Kovácspatak szépségeit. Különféle kulturális programok várták őket: a Várszínház kuratóriumának jóvoltából látták a Légy jó mindhalálig egyik előadását, énekelt a táborban Vereckei Attila és Miltner Ede, valamint az évek óta visszatérő kedves vendégünk, Kobzos Kiss Tamás. Jutott idő játékra is, szinte minden nap jelen volt a drámajáték (Forróné Virág Zsuzsa drámapedagógus vezetésével), s a táborban nagy számban lévő fiúk minden szabadidejükben vidáman rúgták a labdát. A tábor hagyo^/zTe/t^pfr? ya/i 0 Wa de 2e'-r> -sifAM 1848 (fyuIafjJ. fto' Í/ ° ffi tíc'lri'to fri'trvrrt^f&etíe*rt ^ f'i tt //', " - •'"''' fant*) "Küt-Síaaí ütta-h-tcá (PÁ^ány) mányos szerepjátéka keretében a céhek európai vándorútra indultak, amelynek során „igazi vándorlegényekként" nem csupán egy műhelyben tökéletesítették tudásukat, de különféle vándorokkal is találkoztak (Szent Kristófnak, az útonjárók védőszentjének szobrával, morva cigányasszonyokkal, cseh kocsmárosokkal, csalfa rác kereskedővel, Komáromba induló lengyel katonával). A céhes hagyományokat követve hagytak emlékjelet: szöget vertek egy tuskóba. A játék végén valamennyien elnyerték a mesterlevelet. A tábor hagyományos rendezvényekkel zárult: most is a Duna hullámaira bízták palackpostájukat, békére felhívó soknyelvű üzenettel. A céhek bemutatták maguk írta, saját bábjaikkal előadott történeteiket a vándorlegények életéből, elkészült a táborozók munkáját bemutató kiállítás, és július 13-án sor került a záró ünnepélyre. A tábort Párkány város képviseletében Himmler György, a kulturális bizottság elnöke nyitotta meg, s Esztergom képviseletében dr. Amon György alpolgármester - úgy is mint tiszteletbeli piktor - zárta be. Elhangzott a Piktor '99 felhívása is, amely szerint „Minden madár társat választ" jeligével - Lakodalom a Kárpát-medencében lesz a központi téma. Ugyanakkor már a Piktor 2000-et is elekezdtük tervezgetni: - milyen szép is volna, ha évezredünk utolsó táborát, országalapító királyunk koronázásának millenniumán és városában az alkotó magyar gyermekek világtalálkozójaként lehetne megrendezni!... Addig is köszönet az idei támogatásért: a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálatnak, Párkány és Esztergom testvérvárosok önkormányzatainak, a Várszínház Alapítvány Kuratóriumának, Gerendás János és neje, valamint Kántor József kereskedőknek. Nem utolsósorban pedig a József Attila Altalános Iskolának, ahol a tábor évente igazi otthonra talál, mert az intézmény mindenkori igazgatója és az ellátást biztosító technikai dolgozók egyaránt fontosnak tartják, sőt a magukénak tekintik rendezvényünket. Pifkó Péterné táborvezető