Esztergom és Vidéke, 1997

1997-07-24 / 30-31. szám

1997. június 12. Esztergom és Vidéke 7 Onagy Zoltán Nap 32. Válság Válság van. Szegény Kádár János mennyire rettegett a szótól, milyen nehéz volna neki, ha szerkezetileg húsz évvel hosszabbra szabja útját a Sors, és láthatja, válságból válságba, választási válságból választási válságba menetel az ország. Eszébe jutna-e, hogy Czinege Lajos (HM) Gáspár Sándorral (SZOT) a komcsi holdudvarban csárdást rop közpénzen. Persze személyes válságom remélhetőleg nem vonatkozik egykét generációnyi állapotra, nem érvényes az országra, vagyonra és nyomorra, elitre és sleppre. Nem vonatkozik a választást megelőző év reálbérnövekedésére, sem a korábbi szűk három évre, személyes válságom nem visz padlóra családokat, nem visz tömegeket az utcára, nem történik semmi lényeges, de végig kell gondolnom, milyen lépcsőkön jutottam el a válságig, miért nem lököm le az asztalról, miért nem hagyom itt, hadd főjön saját savanyú levében és megyek le a Csendesbe. A Csendesben soha nincs válság, esetleg válságjel mutatkozik, ha a forgalom és a hűtő kapacitásának szimbiózisa megdöccen. Tanú vagyok rá. (Egy gátőr Pelikán.) Sokféle válság ismeretes. Pl. az alkotói, de ő nem ügy. Régi jó barát. Riasztgató, fenyegető, degradáló, goromba pali. Jön, megy. Intézkedik. Pózol. Parádézik. Jelentős személyiség. Ha egy ideje nem járt erre, üzenet: Édes pajtás, csak nem vagy beteg? A panelban + 30° fölött jelentkező válság korválság (negyven elmúlt pocakosoké), ezért túlélhető. Bár ez a mostani, ami napon 44°, árnyékban 33°, panelben 36°, azt mondja, nem mindenki számára túlélhető. A szívesek az iszákosok, az asztmások megkínzatnak. A kapcsolati (illetőleg: szerelmi) válság alkati kérdés. Kinek hogy. Az egyik alany szerelme válságtól válságig tart, szünet nélkül gyilkolja őt a szerelem, soha nem jut egy felszabadult pillanat, szenved benne, tőle, neki, mint a kutya. A másik alany észre sem veszi, már egy másik szerelemben lobog. A szerelmi válság ebből következően nem minőséget jellemez tehát, inkább mentalitást. Egyéb válságok közé nem keverhető, általánosságban nem értelmezhető, sem magyarmagyar, sem magyar-vietnami vonatkozása nincs neki. Személyes kérdés. Aki szenved tőle, annak csendben ki kell belőle öregednie, kész. A politikára érzékeny, a frontzónák változására mereven, lelki felfordulással reagálók számára válság ezek az évek. Akik megszokták, hogy az örök győztes MSzMP, az egyszeri sikeres befutó MDF, a szakértő MSzP zászlaját lobogtatták jó érzékkel. Merthogy szelektíven fogad a Fidesz. Az érzékeny magyar ember, a kispolitika folyamatos helyi érvényesítője izzadtan riad, nem találja a csípőből üzemkész dogmákat. Végre egy válság. Öröm látni. Soha nem jutott válság neki. Száraz és ezeknél lényegesen mélyebb kút saját válságom. Hasonló akkor rondít bele egyébiránt akár kiegyensúlyozottnak is nevezhető életembe, ha profikat látok mozdulni a tájban. Profit, aki burkol, mázol vagy tapétázik, aki csöveket szerel, aki vakon hátranyúl ládájába, és pontosan azt a szerszámot veszi kézbe, amelyik kell neki. Aki ránéz valamire, és tudja a technikát, a megoldást. Akinek nem teher, akit nem idegesít egy ismeretlen probléma megoldása, mert tudását, tapasztalatát gyarapítja. Aki ha valamit megcsinál, az jó, meg van csinálva, az használható, annak funkciója van az életben. Nincsenek kétségei a munka értelmét illetően. Hát ez az. Ez volna a nyári válságom alaptétele. Hogy mire való az alany és az állítmány színes egyeztetése, a tárgy kíméletlen konkretizálása, a jelzők pontos elhelyezése. Hogy a PC előtt töltött órák nélkül a világ milyen egyértelmű, milyen tudatos, kerek és célratörő. Hogy ma reggel azt gondolom, talán villanyszerelő vagy burkoló akarok lenni. Az elbeszélések a SZerelmi SZófejtő, a kínlódás csupa lila köd. Magyar levelek Bucarestiből és Bukarestbe ENCyCLOPAEDIA TRANSyLVANICA MAQYAR ÉLET A RÉQI BUKARESTBEN Jeles összefogásból és az ELTE Román Filológiai Tanszékének műhelyében, Kovách Géza tudós tanulmányával és gazdag összeállításában tanulságos levelestár került kiadásra nemrégiben. Az elmúlt század második felében Bukarestben munkálkodó magyar értelmiségiek levélváltásai egymással és a „hazaiakkal", érdekes híradások és beszámolók. Az itt olvasható közel 140 levél pontosan azt idézi fel, amit a könyvecske címe ígér: a 18/19. század fordulóján ide bevándoroltak és az 1849 után ide került emigránsok itt múló életének napsütéssel és felhősödéssel, vitákkal és viharokkal, gondokkal és reményekkel tarkított mindennapjait. ,,..A bukaresti magyarság - olvasom a tanulmányban - a XIX. század második felében sokoldalú, bensőséges életet élt. Kapcsolatai kiválóak voltak a románsággal... a politikai életet változatlanul a liberalizmus uralta, teret nyert a romantikus s nemegyszer türelmetlen nacionalizmus - valljuk be - mindkét oldalon...". Bár ez utóbbi betegség tünete a levelekben (valljuk be mi is) csak elvétve tapasztalható. Inkább az összetartozás intézményeinek megteremtését célzó szándék és a folyamatos lehetőségek biztosításának gondjai, személyes és főként anyagi problémák kiútkeresése „uralja" az ide érkező, főként az innen iduló levelek legtöbbjét, hiszen az itt élő magyar iparosok és kereskedők, az Erdély felől indult, foglalkozást nem űző kétkeziek és a méltó megbízásokat itt csekély számban nyert értelmiség jelentős számúvá érlelte a „magyar kolóniát", amely már természetszerűen kívánta közös erővel megteremteni a maga művelődési és szociális intézményeinek társadalmi szervezeteit Az önálló református egyház már 1815-től gyülekezetben, 1826tól saját templomban és iskolával működött Ebben Sükei Imre, majd Koós Ferenc, a századvégen pedig Bartalus János lelkészeknek kiemelt érdeme lett Koós Ferenc leveleinek zömét pl. Révész Imre püspökhöz írt támogatáskérései adják, utóbb a kitűnő történettudóshoz, Veress Endréhez küldött híradásai, kezdetben súlyos vitákról és gondokról, később inkább történetírói tevékenységéről számolva be. Hiszen az ide telepedett „missziós lelkésztárs", Czelder Márton „a független egyház" ideájával erősen feldúlta a békés gyülekezeti fejlődés menetét és bár vádaskodásai alól Koós teljes felmentést kapott, 1869-ben mégis visszatért Erdélybe, ahol haláláig tevékenykedik, mint Életem és emlékeim című remek visszatekintése két kötetében olvasható (1891). Koós működéséhez kötődik a bukaresti Hunnia Magyar Közművelődési Egylet és a Magyar Kaszinó (könyvtár és dalkör) alapítása (1857), a kolozsvári magyar színház vendégszereplése itt (1860), a Bukaresti Magyar Közlöny 1860ban napvilágra jutott 27 száma és sokminden még itteni működése során. Levelei sikerek és buktatók, főként anyagi gondok beszámolói tevékenysége körül. A mutató még 16 itt szolgáló református lelkész nevét közli Sikei és Bartalus időszaka között, néhány név Zoványi Jenő egyháztörténeti lexikonában sem található. Remek olvasmányok még a történészek, Veress Endre és Márki Sándor levelei irodalmi tervekről és kutatómunkájukról. Egymást ösztönzik a tudományos hazai életben való gyakoribb részvételre, bár pl. az is kiderül, hogy Gyulai Pál kevéssé szereti a nőírókat, Jókai Mór meg eléggé gondatlan a kezébe került kéziratok körül. Szórakozottságból gyakran elhagyja őket a szerzők így hiába várják a Vasárnapi Újságban való megjelenést Gyulai idegenkedése még Hohenzollern I. Károly román király Erzsébet, de Carmen Sylva néven írogató neje munkái iránt is megmutatkozik, pedig a németül alkotó királyné kiváltképp hölgykörökben korának kedvelt és sikeres elandalítója volt A mi Erzsébetünkkel együtt és egyidejűn. A levélírók és címzettek többsége (Thallóczy Lajos, Nagy Péter erdélyi ref. püspök, Kossuth Lajos, Jancsó Benedek és mások) közismert magyar történeti személyiség, de nem üyen ismertek a tőlük származó vagy hozzájuk írt levelek. A szép sorból kiemelt figyelmet érdemelnek Fenichel Sámuel régész beszámolói dobrudzsai, majd az ÚjGuineában végzett kutatásairól, ahol végül a malária végzett vele (1893). ^ Az előttem levő levelestár bizonyíték arra, hogy a jelzett időben mennyire eleven magyar művelődési és tudományos, egyházi és az 1849-es emigrációval politikai mozgolódás volt ,&fanarióták és a Hohenzollernek körül a királyi Romániafővárosában", egyben alkalmat teremt Kovách Géza kitűnő történeti összefoglalásához arról, amiről közkeletűbb történelmi kézikönyveinkben szinte semmit vagy csupán pár sort olvashatunk (Magyar élet a régi Bukarestben Bp. 19%.) bé