Esztergom és Vidéke, 1997

1997-07-24 / 30-31. szám

Esztergom és Vidéke 1997. augusztus 244. A volt bencés gimnázium és Királyfalvi-Kraflt Károly freskói (II.) Tizennégy év múlva, a második világháború végén a lépcsőház belövést kapott, két freskó teljesen elpusztult. Ami megmaradt, azt nemsokára politikai vihar tüntette el a szem elől. 1948ban, az államosított bencés gimnáziumban lekerültek a falakról a vallási és nemzeti szimbólumok: a kereszt, az iskola múltjával, hagyományaival összefüggő képek, domborművek, a megmaradt freskókat pedig lemeszelték. Szerencsére éppen ennek a meszelésnek köszönhetően maradtak a freskók olyan állapotban, hogy fél évszázad múlva restaurálni lehessen őket. Ennél roszszabbmegoldásokatisalkalmaztak.Öszszezúzták és eltávolították az iskola Kossuth Lajos utcai faláról Mattyasovszky Kasszián cserkészvezető emlékére g. Fekete Géza szobrászművész által készített és a cserkészcsapat megalakulásának 25 éves jubileuma alkalmából 1938-ban felavatott nagyméretű bronz domborművet. Az osztálytermekbe, a lépcsőházba, a folyosóra szocreál típusú, internacionalista, munkásmozgalmi eszmeiségű plakátok kerültek, amelyeknek kötelező része volt a „szentháromságnak" becézett Rákosit, Sztálint és Lenint ábrázoló képekből álló „kompozíció", amelyet sok esetben szakrális ihletésű díszítés kísért Teltek, múltak az évtizedek, szerencsére egyre erőtlenebb lett a „múltat végképp eltörölni" akarók hangja és észrevehetővé vált a kultúrpolitikában is némi tolerencia a nemzeti érték értelmezését, illetve megóvását illetően. De az oktatásban változatlanul nem volt kívánatos semmilyen befolyás megtűrése, amely eltért a marxista-leninista ideológiától. Királyfalvi-Kraft Károly fia évtizedeken keresztül küzdött édesapja műveinek a megóvásáért, minden eredmény nélkül. Ebben a folyamatban is alapvető változást az 1989/90- ben bekövetkezett rendszerváltás hozott. 1991 januárjában dr. Bády István, városunk egykori polgármestere, az esztergomi öregcserkészek összejövetelén felolvasta a festőművész fiának, Királyfalvi Károlynak hozzá intézett levelét amelyben kérte, hogy a freskók megmentése ügyében próbáljon tenni valamit. Ezt követően felkérte a jelenlévő Szoleczky Ferencet, a Bencés Diákszövetség esztergomi iskolatitkárát, hogy vállalja el a freskók restaurálásával kapcsolatos teendők szervezését, irányítását. Szoleczky Ferenc igen elismerésre méltó ügybuzgalommal és kiváló szervezőkészséggel kezdett a feladat megoldásához. 1991 augusztusában megkereséssel fordult dr. Könözsy László polgármester úrhoz, hogy a város tulajdonát képező épületben engedélyezzék a lemeszelt freskók feltárását és kezdeményezzék egy restaurátori szakvélmény készítését, amely megállapítaná részben a feltárás, másrészt a restaurálás költségeit. A szakvélemény ismeretében Szoleczky vállalná a volt esztergomi bencés diákok körében a pénzgyűjtést egy alapítvány számlájára. A megkeresést többen is támogatták, pl. Ormándy József Nagymaros nagyközség polgármestere, aki a harmincas években a bencés gimnázium tanulója volt. A városi önkormányzat messzemenő megértést és segítőkészséget tanúsított a falfestmények megmentésének ügyében. Az Országos Műemléki Felügyelőség Szakrestaurátor Osztálya a szakvélemény készítését díjtalanul vállalva megállapította, hogy a freskók helyreállításának és a belső tér színrekonstrukciójának költsége az 1991-es árszinten 500 ezer forint lenne. Az egykori bencés gimnázium épületében működő Bottyán János Szakközépiskola is bekapcsolódott a munkába: vállalta a freskó Alapítvány" jogi részének ügyintézését, az alapítvány bejegyeztetését és az ehhez szükséges indulóösszeg, 10.000 forint támogatásként történő befizetését. 1994 decembrében az Alapítvány szerződést kötött Bornemissza Péter restaurátorfestőművésszel egy freskó restaurálására. Ennek a költsége 113 ezer forint volt A Bencés Diákszövetség 25.000 forinttal támogatta a felújítási munkálatokat, a többit Szoleczky Ferenc felhívása, ismertetése alapján a volt bencés diákok adták össze. Az első restaurált freskót az Alapítvány és a Műemlékvédelmi Felügyelőség 1995. április 28-án átvette, így mindenképpen elmondhatjuk, hogy nagyszerű emberek kezdeményezése és összefogása sikertörténetté kerekedett A megmaradt freskók nagyobbik hányada bizakodva váija, hogy gondos kezek eltávolítsák róluk a feledés homályába kényszerítő négy évtizedes mészréteget és újra a régi pompájukban gazdagíthassák az iskola, a város és ebben mindanynyiunk művelődéstörténeti értékeit (Az érdeklődők és támogatni szándékozók további információt szerezhetnek be a Bencés Diákszövetség esztergomi titkárától, akinek címe: Szoleczky Ferenc, Budapest Ménesi u. 38.1188 Tel.: 1-659-115. A „Freskó Alapítvány" Esztergom, Főapát u. 1. A Budapest Banknál nyitott számlaszáma: 10103661-0524533200000008) Bányai Mátyás Egy szerény emléktábla húzódik meg a IV. Bél király utca 3. sz. házon, a belvárosi plébániaépület falán. A városban lakók a megszokottság okán, az idegenek pedig - mivel alig keverednek ebbe a számukra jelentéktelen utcácskába - általában elmennek mellette, vagy szemük elé sem kerül ez a néhány mondatos emlékeztető, amit korábbi idők másszellemű polgárai, de úgy is mondhatnánk, hogy a plébánia hálás hívei fontosnak tartottak annakidején elhelyezni. Olvasom a feliraton, hogy Prohászka Ottokár 1882-ben itt volt lelkipásztor, pontosabban káplán pályafutása elején. Aztán megtudhatjuk még azt is, hogy ez az apostoli lelkületű pap, aki 1858 és 1927 között élt, élete második felében székesfehérvári püspök volt Halálának 70. évfordulója - amiről egyházi körökben és püspöki székvárosában nyilván megemlékeztek - indokolja, hogy rá mi esztergomiak is szeretettel emlékezzünk Korabeli feljegyzések, majd poszthumus írások szerint kevés olyan karizmatikus egyéniség, másként szólva szentéletű ember és pap akadt az akkori magyar társadalomban, mint ő. Az esztergomiak közül talán kevesen tudják azt, hogy ez a jeles ember, aki Rómában készült fel a papi hivatásra, később itt Esztergomban, mint teológiai tanár és a szeminárium spirituálisa jelentős feladatot látott el a kikerülő fiatal papság lelkiségének formálásában. Az Eg bőven adományozta meg őt szellemi adottságokkal, - ma úgy mondanánk tehetséggel, - amelyek idejekorán kiviráKései főhajtás Prohászka Ottokár előtt goztak egyéniségében és nem utolsósorban megjelentek alkotásaiban. Ha valakinek kezébe akadnak ritkaságszámba menő írásai, nehezen tudja eldönteni, hogy a szépíró vagy a filozófus, a kultúrbölcselő vagy a teológusíró gondolataiban, okfejtésében és stílusában gyönyörködjék-e jobban. Nekünk, esztergomiaknak és civileknek talán mégis azok az írások, novellák, esszék tetszenek a legjobban, amelyeket a Schütz Antal által szerkesztett Összegyűjtött Munkái VHI. kötetében amely a Magasságok felé címet viseli olvashatunk. Itt található például ,Az élet költészete" című, 1895-ben kelt írása, amely annak idején a,Magyar Szemlében" jelent meg. Ez a novella, amely több kis történetet is magába foglal, bepillantást enged nekünk abba a világba, amely akkor itt Esztergomban volt és aminek hétköznapi, ám krisztusi lelkű írója, Prohászka is részese és tanúja volt Sétája közben fölmegy az akkor épült új hídra, amit mint a technika vívmányát csodál, aminek egy szegecsét két olasz munkás rögzíti éppen végső helyére, és kihallgatja beszélgetésüket Egy társuk korábban munka közben történt tragikus vízbefulladásáról beszélgetnek. Egyikük elmondja, hogy a mérnök úgy hallotta, az áldozat a hídról való esése közben a feleségét emlegette. Mire a beszélgetők közül a másik megjegyzi: „Emlegethette is. Szegénynek három gyermeke van otthon. S őt most már a halak eszik. Nehéz volt a szíve, azért bukott le úgy a vízben, mint a kő." Az író a történetet azzal fejezi be, hogy az együttérző társak elhatározzák, odahaza a gyászoló feleségnek úgy fogják elmondani a történetet, hogy a halottat a vízből kivéve szépen eltemették... Ugyanezen írás későbbi szakaszában leírja egy szenttamási szegény szabó feleségének - ugyancsak 3 gyermek anyjának - a csöndes halálát, aki lélekben már felkészült a távozásra, de még megvárja fiát, hogy hazaérjen a tüzelőhordásból, a Vaskapuból. Az anya - akit a hasonló sorsú és együttérző szomszédasszonyok imádságos gyülekezete vesz körül - utolsó szavával fiához fordul, és megnyugodva, hogy megérkezett, arra kéri, térdeljen le ő is és imádkozzon... Prohászka a katolikus pap és író ezeket a történeteket az élet zsoltárainak, hőskölteményeinek nevezi a modern, technikailag lenyűgöző világ minden csodálatos alkotása mellett Prohászka azonban nemcsak íróként nemcsak gondolkodóként, hanem az élő szónak művészeként is bevonult a legnagyobbak közé. A szép és felrázó beszéd azonban mit sem ért volna - mint azt akár manapság is elmondhatnánk ha a szavaknak hitelt nem ad a személyiség élő példája, a gyakorlati, keresztény életvitel. Érről megint csak számtalan példát lehetne felhozni akár az esztergomi évekből, akár 20 éves püspöki munkásságából. Évtizedekkel Prohászka halála után elgondolkozom azon, hogy O, ha élt volna még a 30-as, 40-es években, hogyan foglalt volna állást, hogy rázta volna fel az embereket a gyilkos népirtások idején, hogyan ment volna elébe az egyházellenes, ateista agitációnak, stb. Mert nagyságát újból és újból kidomborítva aláhúzom: nemcsak, teóriája és hitvallása volt átütő erejű, hanem tevőkészsége, pozitív cselekedetre való hajlandósága és akarata is. Az elmúlt évtizedek tudatos lejárató, antiklerikális és lélekmegtagadó propagandája következtében az esztergomi világi lakosság körében nagyon nehéz kialakítani egy olyan korrekt és előítéletektől mentes gondolkodást és megközelítést amely a katolikus egyház jelentős személyiségeinek kultúrateremtő, embert és közösséget alakító tevékenységét képes lenne elismerni és előtte fejet hajtani. Legyen azért ez az írás utólagosan is tiszteletadás a mélyen gondolkodó és embertársaival együttérző, nagy papi személyiség: Prohászka Ottokár előtt, akiben nyilván már itt Esztergomban pályafutása elején - megfogalmazódtak azok a gondolatok és érzések, amelyeket ő, mint író akár a kereszténységgel, annak „megújításával" kapcsolatosan, akár a korabeli társadalmi és egzisztenciális problémákkal kapcsolatban leírt, és amikből még manapság is tanulhatunk. Zárszóként pedig álljon itt az általa megfogalmazott legszebb hitvallás amit én gyermekkoromban még énekelni hallottam a Bazilikában a kispapok kórusától : Miszek a szent Szívben és szeretetébenV B.A.