Esztergom és Vidéke, 1997

1997-02-27 / 9. szám

m I D O-MU-HELY 1997./I. MORVAY LASZLO grafikusművész életútja, amely Esztergomból indult, idén szeptemberben érkezik 50. mérföldkövéhez. Önéletrajzából: „(..) Tagja vagyok a Magyar Alko­tóművészek Országos Egyesületé­nek, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Illusztráto­rok Társaságának és az Esztergomi Művészek Céhének. Részt veszek a kecskeméti Nemzetközi Zománcmű­vészeti Alkotótelep munkájában, (1995-ben díjazott voltam), de a Bonyhádi Zománcáru gyárnak is so­kat köszönhetek. Egyedi grafikák, rézkarcok és li­tográfiák mellett már 15 éve készítek tűzzománcokat. Műveim figurálisak, klasszikus hagyományt őriznek, rene­szánsz ihletésűek, főleg biblikus témájúak, etikai problémákkal és az emberi kapcsolatok ábrázolásával foglalkoznak, nem nélkülözik a humort és a szar T kazmust sem. A vonal és a szín harmóniájának megteremtésén és egyénített megjeleníté­sén túl a különböző képzőművészeti technikák összeépítésével és megújítá­sával foglalkozom. Nagyméretű zománcaim több hazai és külföldi középületet díszítenek. (Buda­pest BRFK, Nagyvárad Vártemplom, Tóti Románia, római katolikus templom, Harkány temploinkert, hagyományos és történelmi keresztút stb.) (...)" A köztérre állított tűzzománc alkotások sorát tavaly a millecentenáriumi emlékmű gazdagította Opusztaszeren: őseink hét törzse - hét földbe lőtt nyílvessző, a honfoglalás jelképeként. Karácsony előtt, legutóbbi mellékletünkben a művész szülővárosának írt ajánlását közöltük, egy sajátkezű vázlatrajzzal együtt. Most két felvételen a megvalósult emlékművet dokumentáljuk. MORVAY LASZLO tűzzománcai „(...) Ncmrégóta ismerem - ha egyáltalán mondhatok ilyet a Morvay-ké­pekkel, illetve Alkotójukkal az utolsó három-négy év folyamán kialakult, őszintén szólva inkább csak futólagosan nevezhető viszonyról. Mint grafikust nyílt alkalmam először tisztelni. Aztán egyszercsak megjelentek a Morvay­féle világszínpadon a zománcképek... Csak mostanában tudtam meg, tőle magától, hogy voltaképpen a tanítvá­nyai terelték át erre a - no, nem éppen ingoványos, ám annál inkább tűzve­szélyes! - területére a csakis nagybetűvel írható Művészetnek. Részemről mindenesetre a fejcsóválás volt az első spontán reagálás erre a nemminden­napi „átigazolásra". Vajon mennyivel ér többet - pontosabban fogalmazva: miért ízlene jobban? - egy grafika, ha pörköltként szervírozzák, mint ha hidegtálgyanánt? Imígyen hümmögtünk-hümmögtünk, akik kedveltük is, aggódtunk is érte, míg csak... Míg csak be nem ütött a bomba: a Kakadu-so­rozat, 1994-ben. Amely 1995-ben már aranytojást is rakott a gazdája ölébe: .mégnyerte vele a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely egyik díját (a háromból). Olyan mezőnyben, ahol egy Vdovkin, egy Praszki Vitti, egy Gagajnis Juris, egy Borodáj viselheti ugyanezt a kitüntetést, vagy a magyar kollégák közül Hertay Mária, Hévízi Éva, H. Barakonyi Klára, Kalmárné Horóczi Margit... no, ahogy olvasom a névsort, ide bizony elkelt végre egy férfi! Innen nézvést persze megértőbben figyeli már.az ember a korábbi próbál­kozásokat is. A háromszárnyú Tánc-oltárt, a Kajütben olajággal feltűnő Noé-galambját, a Hoppá! zuhanó angyalát, aki - hoppá! - sajnos, melléje nyúl a megcélozott piros-édes örömnek... (...)" Pap Gábor művészettörténész *** Városunkban, a Balassa Bálint Múzeumban rendezett 199l-es kiállítása után, a Híd Galéria (Petőfi Sándor Altalános Iskola) adott helyet a tűzzo­mánc faliképeinek. A tárlatot február 6-án Onagy Zoltán író nyitotta meg. SZÖVEG-MUHELY[-TITKOK] Onagy Zoltán Ami marad, és ami megy... Hölgyeim, Uraim, Kisasszonyok! Köszöntöm Önöket Morvay László tűzzománcainak első kakadu-doini­nanciájú kiállításán, ebben az infláci­óval és influenzával megvert időben. Adolog, a talányos kakadu, nagyon szépen ki van találva. Morvay érti a dolgok kitalálásának módját. Azt is kitalálta, hogy állítson ki engem ide, középre. Elmondom, hogyan, milyen rafináltan csinálta, és majd elnevez­zük megnyitónak. A kultúrtudományos értelmezést felkent szakemberek prezentálják a jövőben. Tehát: nehezen álltam kötélnek. Több elfogadható indokot felsorol­tam tiltakozva. Például: nagyon ré­gen, 69 óta ismerjük egymást. Félő, elszemélyeskedem. 69-ben Morvay sikeres, gazdag DJ, ötezer órányi hazai és nyugati beattel, poppal, rock & rollal, összkomfortos albérletekkel, tízből ötben vendéges­kedtem. Költözéskor külön kisteher­autót rendel a zeneanyagot átszállí­tandó.[1] Elvált, tapasztalt férfiú, epedő főis­kolás lányok és egyéb némberek ked­vence. Morvay rohan. Morvay szervez, szerkeszt, intézkedik, kiabál, bemuta­tókat hajt ki, Morvay rendőrségi ügyeket rendez el, a környék egyetlen zenedéjét - diszkotékáját - alapítja és vezeti Szarvaskőn, egy tündéri turis­taház-komplexumban. Morvay min­denütt ott van, nélküle nem történik semmi. Minden évre jut valami. 76-ban két napon át vén diófákat döntünk egy hegyoldali szőlőből lapfűrésszel. Mindezeket nem hagyhatom ki, mondom Morvaynak. Jól van, ennyi belefér, de a nőket felejtsd el, vége annak a kornak, hogy okkal, ok nélkül szót kapjanak. Az italt hagyd ki, vége annak a kornak, ma már májfunkcióvizsgálat van he­lyette. Arról zengj, hogy szívemmel­lelkemmel esztergomi vagyok. Rendben, válaszolom. És íme: nők kihagyva, pedig róluk lehetne kedéllyel és érdekfeszítően szólni. Barátunk régi babája rend­szerint izgatóbb a régi miénknél. Az ital kihagyva - a parancsnak megfe­lelően. Megjegyzem: Arról ugyan zenghe­tek, hogy esztergomi vagy, de külön izgalmat nem okozhat, lévén, a terem­ben többnyire esztergomiak áll­nak.[2] Közben költ. Mármint verseket. Iz­gatottan, szenvedéllyel. Itt-ott publi­kál is. Az egri Ho Si Minhen irodalmi csapatot hoz össze. (Zárójelben meg­jegyzem, Morvay vitt be a Magvető Ordögh nevü lektorához.) Az irodal­márokkal akkor végez, ha végez egyáltalán, amikor érzékeli, tanult szakmájában mit és hogyan. Milyen módszerrel keltegesse tanítványaiban az alkotás vágyat, az esztétikai fgényt. Ok Morvay büszkesége, (immár Bu­dapesten)a Gaál Imre Képzőművé­szeti Stúdió. Nem vagyok kimondottan irigy ember, mindenkinek ott a maga mun­kája, öröme, bánata, de amikor Mor­vayt évente körbekapták apró és na­gyobb tanítványai Zebegény kavi­csos Duna-partján, mint valami gon­dos-bölcs tyúkapót, rajongva itták minden szavát, tanácsát - ekkor iri­gyeltem a tanár urat. [3] De, tiltakozom tovább, a tűzzo­máncról nem lehet prózában gondol­kodni. Nem tudok. A képekről nem a válogatott, innen-onnan lopkodott ér­telmezések beszélnek jól, hanem a szem. A próza mindig pontatlanabb a szemnél. Jól van, mondja erre Morvay bele­nyugodva a megváltoztathatatlanba, legalább nézd meg, mit nein óhajtasz felvezetni. Ettől kezdve baklövések sorozata. Kézbe veszem, lapozom, megérintem őket. Már a Felhönyaló kakadunál mo­zognak fogalmazandó ötletek, de a Bubakatonánál eldől. Nincs több el­lenvetés. Líra következik: két lány után fia születik egy negyvennyolc éves mű­vészembernek, aki mindig vágyottra, jusson egy fiúcska, aki örökli a csalá­di birtokot, a jószágot, a nevet, és egyáltalán. Legyen egy fiú, aki meg­van. Aki évtizedek teltével is az apáé marad. Egy férfi. Valamint egy másik férfi. [4] Megérkezik hát a fiúgyerek. Nevet­gél a pólyában. Kezeit próbálgatja, lesi nagy figyelemmel: mi a csuda ez, ami ilyen mókásan mozog? Gőgicsél. Hangját edzi. Illatozik. Büfizik. Kiál­toz: hahó, itt vagyok, ki van ott? Apja a bölcső mellett állva arra gondol, amit a Bubakatonában vona­lakkal, színekkel és formákkal el­mond a nézőnek. Tűzre gondol, láng­ra. Háborúra. A fiúcskára és arra: a politika, a hatalom nem mér emberi mértékkel. Nem használ emberi ér­tékrendet. Ideológiák számára nem ügy, nem kérdés a szeretet bármine­mű formája. A kép azt jelenti: épeszű ember nem politizál, de néha tehetet­lenségében káromkodik egy cifrát. Hasonló kedv nyomasztott fiaim születésekor egy korábbi, elvetemül­tebb - ha lehet ennél elvetemültebb ­korban. Néha megfakul a Bubakato­nában kifejeződő félelem, rémület, el­takarja a történelem kedvesebbik fele, de adott pillanatban újra pontos, meg­kerülhetetlen. A személyes élet le­gyen bármennyire különböző, időről időre előhúz - Morvay ezt ragyogóan működteti - olyan érzéki-esztétikai alakzatokat, amelyek újrafogalmaz­zák a régi, elmúlófélben lévő, más bajaira érzékeny embert. A tűzzo­mánc alkalmatos erre erőteljes, iz­mos, vibráló színeivel, formáival. Tehát a Bubakatonának köszönhe­tően tanúja lehetek annak, hogy Önök történelmi pillanat tanúi: egy a hazá­jában szószátyárnak, tolvajnak tartott madár bevonul a magyar kultúrtörté­netbe. Valami masszív akácág elága­zásában helyet készít magának: el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom