Esztergom és Vidéke, 1997

1997-02-27 / 9. szám

1997. II. IDŐ-M Ü-HELY Az 1947-es esztendőbe fordult tél igen keménynek mutatkozott. Temérdek hó, csikorgó hideg - nem akart engedni egy szikrát sem. Esett és esett, apró szemekkel esett. Már január végén, február elején alig lehetett a hótól férni. Úgy Mátyás körül hirtelen olvadni kezdett. Jöttek is a távmondatok a minisztériumból a tűzszerész és aknakutató zászlóalj szintén pesti állomáshelyére: ennyi tűzszerész ide, annyi meg amoda jeget robbantani a Dunán, a Tiszán, a Zagyván, a Körösökön...! (...) A vezénylésből az egyik csoport jóformán vissza sem ért, máris újabb csoportot kértek, mert tragikus helyzetek alakultak ki. Az én vezénylésem Győrbe szólt (...) a Folyamszabályozási és Vízügyi Igazgatósághoz. (...) Itt már Rajkára irányítottak minket, egészen a határ mellé. (...) A helyzet kritikus volt!! A község emberei mind ott voltak a nyúlgát építésénél. A Duna medrében jégdugó keletkezett. Ezt már az előző napon a csehszlovákok - repülőgépről, bombázással próbálták felrobbantani, de nem sikerült. Ezért emelkedett a vízszint olyan rohamosan. (...) Körbe kopogtattam a feltorlódott jeget, s meg is találtam a szélét. A jégdugó három oldalánál lékeket vágattam, a parton pedig három hosszú husángot. Amíg ezzel készen lettek, addig összeszereltem három nyújtott töltetet, ezeket ráerősítettük a husángok végére. A schaíler elektromos vezetékét rákötöttem a töltetekre - jól elszigetelÖtven éve történt A dunai nagy jeges ár. (Részletek egy visszaemlékezésből) ve. Ezeket a lékben a jégdugó aljáig toltuk: kettőt a vízfolyás felőli oldalon, s egyet mögéje - középre. A három kábelpárt kivittük a partra, végüket rákötöttem a schaflerra. Meggyőződve, hogy senki sincs már a jégen - a jégdugón -, megtekertem a schafler mágnesét. Mindhárom robbanótöltet exponált! A kábeleket cserélve izgatottan figyeltük a vízmérce skáláját, a jégdugót, a jeget, hogy mozdul-e. Egyszercsak olyan rianásszerű zaj ütötte meg a fülünket, s mintha a nagy jégfelület ketté vált volna, lassan megindult, haladt, távolodott. A vízmérce pedig arról tanúskodott, hogy megállt az emelkedés és már süllyedt is a vízszint! A vízparti félő, reszkető embertömeg megbabonázva figyelt, s hangos örönujjongásban tört ki a veszély elmúltán. (...) Nekik, rajkaiaknak ez valóságos csodát jelentett, nekem a jól végzett munka örömét. Még egy negyedórát várakoztam ott, meggyőződve a valódi apadásról. (...) Úgy hajnali 3 óra után kerültem ágyba. (...) A rajkai ebéd után kaptuk a telefonértesítést, hogy Cikolaszigetnél is jégdugó keletkezett, s rohamosan emelkedik a Duna árszintje. Sürgősen kémek oda! (...) Az itteniek is fagyos borzalmakat V. éltek át - rettegve a szennyes ártól. A robbanás után visszaköltözött beléjük a lélek, s lassan megnyugodtak. (...) Elköszöntünk a cikolaszigetiektől, s irány Győr! Már esteledett, amikor megérkeztünk. (...) A reggeli után ismét jelentkeztem a vízügyi igazgatóságon. Irány Magyaróvár, mert a Répce hídja van veszélyben. Majdnem vissza oda, ahol először voltunk, csak lejjebb, délre. Zajlott a Répce. A fahíd jármait veszélyeztették a nagyobb jégtáblák. Negyed kilós trikettőket dobáltam rájuk, hogy a robbanásoktól kisebb darabokra hasadjanak szét. Ez a munka két napig tartott. A veszélyt elhárítottam. A híd épségben megmaradt. Esztergomban is baj van! - Irány Esztergom! A vízügyi mérnökségen itt is megadták az eligazítást. A leúszó hatalmas jégtáblák szintén egy falúdat veszélyeztettek, azt, amelyik a várost a Szigettel kötötte össze. Az volt a szerencse, hogy jégdugó még nem keletkezett. A negyed kilós trikettők itt is megszüntették a veszélyt, bár még kisebb jégtáblák is, nekiütközve a hídlábnak, bizony megremegtették, megingatták a hidat. (...) Egy hétig ismételtük a trikettős védelmet, mire a fahíd itt is végleg megmenekült a jégtáblák rombolásától. (...) Szabó István világtalan ny. tűzszerész és aknakutató (Makó) In memóriám id. Rubik Ernő (1910-1997) Repülösber kekben mindenki ismeri és tiszteli a nevét. Híre már a háború előtt eljutott a „civilek" fülébe is. Harmincnál több gépet tervezett, és tervez még ma is. Rubik Ernő idén novemberben töltötte be nyolcvanhatodik életévét. Első önálló konstrukcióját, az M-19-es túrarepülőgépet hatvan évvel ezelőtt tervezte. Talán legismertebb és legkedveltebb müve, a Góbé kétüléses vitorlázó iskolagép első darabjai hatvankettőben kerültek ki a gyárból, máig használják az oktatásban. Legújabb gépe most vár műszaki engedélyre. Állunk a tervezőasztalnál. Az idős konstruktőr a legújabb Rubik-gép, az R-13-as számításait mutatja. Ezt a gépet a kilencvenes évek óta építik sportrepülők. A terveket Rubik Ernő baráti alapon adta át nekik, az építést így is késleltette a pénzhiány. Nehezen jutottak alkatrészekhez is, régi külföldi gépek alkatrészeit használták fel. De végre elkészült. Most továbbfejlesztett változatán dolgozik, amelyen újítás, hogy nem lesz rajta szegecselés, és az előző acélszerkezetessel ellentétben teljesen alumíniumötvözetből készül. - Vannak még terveim, a Góbét is, amely a világon a legjobb volt, és talán azóta sem tudtak jobbat csinálni Legutóbbi számunkban közöltük a fájdalmas hírt, hogy Rubik Ernő „február 14-én befejezte értékteremtésben gazdag alkotói pályáját, amelynek érdemei már régen bevonultatták Ót városunk képzeletbeli panteonjába." Most azzal búcsúzunk Tőle, hogy részleteket közlünk az utolsó interjúból, amelyet Kovács Mária készített, és a Népszabadságban jelent meg 1996. december 19-én. így módunk van egyúttal két sajtóhibát is javítani: az interjúban szereplő Mittel Lajos - helyesen: Mitter. A mi legutóbbi közleményünk zárómondata pedig helyesen a következő: „A hivatalos helyi elismerésre - például díszpolgári cím formájában - immár csak post mortem várakozhat." • ' átfK • i Mn *- j • / • m : jr i ebben a kategóriában, még tudnám fejleszteni. Azzal a géppel harminc éve nem volt komolyabb baleset meséli büszkén. (...) A Góbén kívül Rubik még két kétüléses vitorlázó iskolagépet tervezett: a háború idején a Cimborát, és egy 1948-ban gyára, az esztergomi Aero Ever Kft. államosítása után kiírt pályázatra készült el a Koma, amelynek érdekessége, hogy a tanuló és az oktató nem egymás mögött, hanem egymás mellett ül. (A Komára egyébként sokan emlékezhetnek azok közül, akik látták Ferrari Violettával és Zenthe Ferenccel a Kétszer kettő néha öt című filmet.) - Hiába nyertem meg a pályázatot, s készült el belőle több mint száz darab, nem kaptam egy fillér tervezői díjat sem. Az igazgató is, mindenki azt mondta jár nekem, mert hivatalosan benne volt a pályázatban. Mondták, forduljak a bírósághoz, kértem az ügyvédemet, indítsa el a pert, de amikor visszajött, közölte, hogy a minisztériumban tudtára adták, ha beperelem a gyárat, azonnal internálnak. Nem pereltem be. De ha a nem túl magas fizetésemen kívül nem is kaptam pénzt, legalább dolgozhattam, és szerencsés vagyok, hogy mindig azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Elsőéves egyetemistaként, 1929ben lett tagja a műegyetemi sportrepülő-egyesületnek, amikor elkezdett dolgozni az egyesület alagsorában lévő műhelyben, Bánhidi Antal neves repülőgép-konstruktőr vezetése alatt. - 1930 körül alakultak Magyarországon az első vitorlázórepülő-egyesületek. Az egyetem engem küldött, hogy vigyek rajokat, és tanítsam a repülőtéri szerelőket, asztalosokat, lelkes tagokat a repülőgép-építésre. Ekkor magyar tervezésű vitorlázógépek nem voltak még, német konstrukciókkal repültünk, német rajzok alapján építettem én is. Bejártam így az egész országot, tanulás mellett betanítottam, beszerzéseket intéztem az új egyesületeknek. Egy fillér nélkül. Akkoriban mindenki ingyen dolgozott a gépeken. Később, Bánhidi távozásával Rubik Ernő vette át a műhely vezetését, ezért már kapott havi ötven pengő munkadíjat. 1936-ban felmerült, nem lehetne-e valahol üzemszerűen gyártani a sportgépeket. Az esztergomi egyesületnél, ahol három évvel azelőtt járt, megismert egy ügyes asztalost, Mitter Lajost, akivel elhatározták, hogy Rubik egyetemi tanársegédi és műhelyvezetői fizetését, valamint Mitter