Esztergom és Vidéke, 1997

1997-09-25 / 39. szám

MELLÉKLET Az Esztergom és Vidéke ráncsimító melléklete Mind ez ideig kiadatlan férc- és remekmüvek, maradék és használt anyagok, porosodó újdonságok és vadonatúj régiségek (egyszóval: mindaz, amit kár elolvasni - ha nincs humorérzéked). Az 1997. esztendő 5. száma írta, ÍQ^önyörögte, összeoífózta, meghúzta, átírta, majd megbánta: Szánthó Barna „Mondhatta volna szebben, kis lovag!" Négy irodalmi paródia egyazon témára: A SZÚNYOG — Lejegyezte: Szánthódy Barbara Hervadthy Pál Feljegyzések az elfelejthetetlen szúnyogokról Szeptember végén a legszebb a Strand. A sárga levelek között, melyek vastagon borítják a medence partját, alig lézeng valaki. Lustán nyújtózom, ugranék a frissítő habok közé..., akkor látom csak: nincs már egy csöpp víz sem a medencében. Gizi Bácsi! Szólhattál volna! - kiáltom a kabinok felé, de hát tudom, úgy sincs ott, kint pecázik a Kisduna-parton egy ócska mogyorófabottal. (Akkoriban még nem tellett nekünk ilyen flancos, orsós horgászbotokra, amiket manapság használnak. Igaz, ezekkel éppúgy nem fognak semmit, mint mi annak idején. A halakat akkor is - mint ahogy most is - nehéz volt becsapni olyasmi kukacokkal, amilyen nekünk volt diákkorunkban.) Ugrani hát nem lehet. Úszni sem persze. Legfeljebb vakarózni. Merthogy szúnyog az volt akkor is bőségesen. Csapkodtam is, ahol értem. Gizi Bácsi mondta is olykor: „Nagy marha vagy te,fiam, hogy itt eteted magad a szúnyogokkal." De azért este a Zokogóban fizetett egy nagy pohár szódát sok-sok buborékkal. (Istenem, milyen szép buborékok is voltak akkoriban, gimnazista korunkban!) Lejártunk a híd alá is - különösen, ha sok szódát ittunk. Ott is hemzsegtek persze a szúnyogok, de hát ki törődik ilyen apróságokkal, amíg fiatal! Néha lányokkal is leosontunk oda. Ott kaptam az első női pofont életemben. Még pedig Mincitől - akit előző néten tanítottam krallozni. Azt hitte, én csíptem a fenekébe - bárcsak mertem volna! -, pedig csak egy szúnyog volt. De hát így jár az ember, ha edzés helyett lányokkal jár a híd alá! „De megdagadt a képed!" - mondta aznap délután kajánul Jocó a Halász felé menet. „Megcsípett egy szúnyog!" - lódítottam. „Jól ismerem én azt a szúnyogot" - röhögte el magát Jocó, s ebben lehetett is valami, hiszen korábban ő vezette be Mincit a mellúszás rejtelmeibe. Meg ki tudja, még milyen rejtelmekbe!... No de erről majd a következő könyvemben! Ha megjöttem Bergengóciából. Okiss Zuboly Nap-jaim meg vannak számlálva Itt, ma, a szúnyogokról. Arról: nem bízom bennük. Már bennük sem. Pózolnak. Parádéznak. Jelentős személyiségnek képzelik magukat. Mint ez a szoclib koalíció. Nem tanultak egy szemernyit sem az előző kormányt ért csúfságból. Ám. Riadtan repdes, ha feltunsz te, a deli kertész, nem találja az üzemkész dogmát, hebeg, kérem szépen, ez mégsem járja, mindenféle permetesek rugdosnak ki folyton az illúziók szociális-hálós, rózsaszín harmat-menhelyéből. Mindezt a füled körül ismételgeti, mint Torgyán az ártatlanságát, belédcsíp, csendesen röhögve elhessen. Csapd agyon! - szól bele életed, kiszipolyozottságod társa, az asszony. Az agyoncsapáshoz két dolog kölletik: kipallérozott reflex, no meg, hogy ne legyen fellelhető bennünk a megbocsátás képessége. Hát bizony. Aki kétségekkel indul az ütközetbe, s ahelyett, hogy suhintana kezével, érvényesítené a szúnyogtársadalom fölötti palosjogát, csak hezitál, az elszalasztja a kínálkozó pillanatot. Figyelsz. Koncentrálsz. De az alkalom elszállt. Mint a rendszerváltás ígérete. Legyintsz. S alig vigasztal, hogy egy-egy csípés a posztkommunista privatizációs lovagoknak is kijut. Öreganyám szokta mondani ilyenkor: Vagy csapj oda, vagy tűrj - de akkor ne vakaródzz! Nemarra Imere: TITKOS OSVENYEK Amint elállt az eső, a kóbor szél - mint egy közlekedési rendőr elterelte a felhőket az égi rejtekutakra. Kósza, elkésett fények élezték a kőfalon az árnyékok szélét. Ott alant párában úsztak a város pislákoló hamisgyöngy-sorai. Különös volt a csönd, tele apró neszekkel és muslicákkal. A kövek réseiből felszállt egy szúnyograj - sajátos elemei a kerti faunának. Még nem sikerült kifigyelnem, honnan jönnek, mikor az alattomos gazokat tépdesem a kertben - elvégezvén a napi százoldalas írói penzumomat. Töretlenül szálldosnak odafent a maguk ismeretlen célja felé. Onnan fenntről figyelve talán ígéretesebb is ez a világ, tele csíphető, szívható, csodás egyedekkel. (Nem is beszélve az ufonautákról, akiknek vére állítólag sokkal ízletesebb - ha hinni lehet a szúnyogok Dánikenének!) Nem tudni hányan lehetnek. (S azt sem, hogy hányadán állok velük.) Néha csapatosan bukkanak fel, máskor csak egyegy elárvult szúnyog-asszonyság öltögeti rám csípős nyelvét. Üzenetet küld, szúrós üzenetet a magasból. Bárcsak érteném!... Néha megcsóválja a fejét: Imere! Nem arra!... Néha meg mintha csettintene a nyelvével: Harasó! (Talán ukrán maffiózó az istenadta!)... Álmomban rámfogott egy pisztolyt: Lelőlek, ha még egy sci-fit írsz! sziszegte, majd belémcsípett. Másnap már nem találkoztunk. Nem jött többé. Csak egy nagy, vörös, viszketős foltot hagyott maga után. Azóta is eltöprengek néha, vajon mi kivetnivalót talált az írásaimban. Szellősi Álmos dr. A csípésekről Egy újszülöttnek minden pelenka nedves - tartja a paramedicina. De hát van-e új a nap alatt? Most került a kezembe a múltszázad kiváló orvostörténészének, a német Josef Kristallensehernek egy poros kötete - három értékes csángó képeslapot adtam érte. O írja, hogy már a 18. században ismerték a szúnyogcsípés ellenszerét. Mégpedig egy hazánkfia kísérletezte ki, Pepecs Ignác, az ógyallai ispotály kúrátora. Le is írta módszerét „Az szúnyogok fájdalmatos tsipéseirül" című tanulmányában, mely németül is megjelent a lipcsei kiadású Deutsche Traumatische 1789. évi egyik számában. Ebben egy olyan csípés elleni medicinát ír le, melyet még ma is alkalmaznak Felsőszatymazon és környékén. „ Végy egy maroknyi lótetüt, szárísd meg, őröld porrá, majd áztasd ecetbe. Holdtöltekor szűrjed által szűzleányzó hálóünögén!" - adja meg az elkészítés mikéntjét a szerző. E folyadékkal kenegették annak idején csípéstől duzzadt bőrüket a kor arszlánjai. No meg a dámák intim testrészeit nagy-nagy készséggel. Okosabbat ma sem tudunk ajánlani férfi olvasóinknak - ha már nem tudták megóvni asszonyaikat e nemkívánatos, rusnya rovar kellemetlenkedéseitől. A lótetű kihagyható. A holdtöltétől és a szűz leányzó intim ruhadarabjától is el lehet tekinteni. Aztán ki-ki szabadon eldöntheti, szívesen vagy unottan „keneget"-e. Fotó Bánpallóy: SZÚNYOG-DILEMMA