Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-20 / 34-35. szám

1997. augusztus 20. Esztergom és Vidéke 3 Dr. Könözsy László, Csegezi László és Peter Glaser az új gyárcsarnok ünnepélyes átadásán Több mint 2 milliárdot(!) ruházott be eddig az AMP Augusztus 6-án délelőtt ünnepé­lyes keretek között adták át az AMP esztergomi gyárának harmadik rész­legét A mintegy 5000 négyzetméte­res új gyáregység átadására megjelen­tek az AMP Hungary Kft, valamint az építkezést végző VEGYÉPSZER Rt vezetőin kívül Esztergom állami és társadalmi szerveinek vezetői is. A vendégeket Munkácsi Sebestyén, az Testületi ülés Képviselő-testületünk augusz­tus 7-én rendkívül ülést tartott a Városháza nagytermében. Szinte valamennyi napirendi pontban pénzügyi kérdések kerültek terí­tékre. Döntés született az önkor­mányzat 1997. évi költségvetési rendeletének módosításáról, - a Montagh szakiskola beruházási költségelőirányzatának megeme­léséről, - a város MATÁV rész­vényeinek és kárpótlási jegyeinek értékesítéséről, - a városi intézmé­nyek felújítási költségvetési elő­irányzatának módosításáról, - az árvízvédekezéssel kapcsolatos többletkiadások állami támogatá­sának igényléséről, - Esztergom­kertváros csatorna-beruházással kapcsolatos céltámogatási elő­irányzat ÁFA-tartalmának lemon­dásáról, - a Lengyel Kisebbségi önkormányzat támogatásáról, ­fedezet biztosításáról a környezet­védelmi alap pályázatához. Ezen kívül módosították a város általános, és elfogadták a Sipoló­hegy javasolt részletes rendezési tervét. Döntöttek a képviselők külön­böző ingatlan-értékesítésekről, majd zárt tárgyaláson ingatlan-vá­sárlási ügyben. Ugyancsak zárt tárgyaláson ke­rült sor a kertvárosi laktanyával kapcsolatos pályázatok értékelé­sére, e témában azonban, úgy tud­juk, döntés nem született AMP magyarországi szaktanácsadója köszöntötte, majd a Vegyépszer veré­zigazgató-helyettese, Csegezi László adta át cége nevében az impozáns, korszerű létesítményt hangsúlyozva azt a,rugalmasságot", melyet a város vezetőitől tapasztalt az építkezés tá­mogatásában. Az AMP részéről Peter Glaser vezérigazgató, a multinacio­nális cég európai részlegének vezető­je, városunk Pro Urbe díjasa köszön­te meg az építők kiváló munkáját szólt az eddigi eredményekről, vala­mint a célkitűzésekről. Dr. Könözsy László polgármester elismeréssel szólt a gyár egyedülállóan gyors fej­lesztéséről. Kiemelte az AMP egyre növekvő magyarországi tőkebefekte­tését s azt a tényt hogy a cég egyre több esztergomi és környékbeli lakos­nak nyújt munkalehetőséget biztos megélhetést Ezután B. Blanke gyárigazgató és Ugrin József igazgató, az építkezés felelős vezetője végigkalauzolták az új és a régi gyáregységeken a vendé­geket akik megismerkedhettek a vi­lágszínvonalú, korszerű technológiá­val, majd fogadáson vettek részt ahol kötetlen beszélgetés során vitatták meg a látottakat és hallottakat. Mint köztudott az AMP Hungary Termelő Kft fő tevékenysége elektro­nikus kapcsolóegységek, kábelek gyártása az AMP-társvállalatok ré­szére, de előállít precíziós műanyag fröccsöntő és kivágó szerszámokat is. A Kft 1993 őszén kezdte meg terme­lését. Az eredetileg 3000 négyzetmé­teres gyár 1996 februárjában 5000 négyzetméterrel, most ugyanennyi­vel bővült Az induló létszám (180 fő) mára 550-re növekedett, és az év vé­gére további 200-300 fős növekedést tervez a gyár. Megtudtuk azt is, hogy a Kft összes termékét exportálja, idei tervezett ár­bevételük 1,6 milliárd Ft. Az eddigi esztergomi beruházások összértéke meghaladja a 2 milliárd forintot. Gra­tulálunk a gyár vezetőinek e termelési eredményekhez, a gyors fejlesztés­hez, s bízzunk abban, hogy a további sikerek egyben Esztergom fejlődését is jelentik, s nemcsak ipari vonatko­zásban. Sz.B. Már aláírták a Mária Valéria híd engedélyezési tervét Augusztus 12-én délelőtt a Városháza nagytermében dr. Könözsy László polgármester vezetésével 37 szervezet - szakhatóságok, tervezők, beruházók - szakemberei találkoztak, hogy a Mária Valéria híd újjáépítésének előkészü­leteiről tanácskozzanak, és tájékoztassák a nyilvánosságot Kolozsi Gyula, az UTIBER Kft beruházási főmérnöke bejelentette, hogy a magyar-szlovák műszaki előkészületek lezárultak, mindkét oldalon a hatóságok aláírták az engedélyeztetési tervet Megkezdődhet a kiviteli tervezés. Dr. Sigrai Tibor Széchenyi-díjas tervezőmérnök elmondta, hogy a felrobbantott hidat eredeti formájában, alakjában, ám a mai kornak megfelelő technológiával lehet újjáépíteni. A hossz-szelvények, a hídszerkezet és a teherbírás tekintetében teljes az összhang a szomszédokkal, elhárultak az akadályok. Szilágyi Géza, a Közlekedési Felügyelet vezetője kijelentette, hogy a meghívott szakhatósá­gok már részben megtették észrevételüket nagyrészük jóváhagyólag támoga­tását adta a tervekhez. A szlovák és a magyar oldalon is megvan a forgalom fogadására a kész terv. Nagy Tibor, Párkány alpolgármestere tájékoztatta a résztvevőket hogy városukban is gőzerővel folyik a hídról levezető út valamint a kiszolgáló épületek - vámhivatal, határőrség irodák - tervezése. Készek az építés elkezdésére, gyakorlati kifogások náluk sem merültek fel. A szakemberek mindegyike arra vár, hogy döntsenek a kormányfők és indulhas­son az újjáépítés. (A pénteki kormányfői találkozón Meciar miniszterelnök a szlovák fél döntését újra elnapolta, erről tárgyalni csak a hágai per lezárása után hajlandó.) (Pálos) jüS • JM flfc Jsmt i Miiilfcíi'A^ii A vizuális híd - a tervezők szerint Híd a szívek között Hosszú út vezetett a patakot át­ívelő pallótól a ma már földrésze­ket is összekötő, monumentális hi­dakig. Szerepük vitathatatlan. Összekötnek országokat s ezáltal közelebb hozzák az embereket is egymáshoz. Kapcsok lehetnek szívek között is. Édesapám egykor a szlovákiai Párkányban élt édesanyám pedig itt Magyarországon. És mégis egymásra találtak. Rö­videsen én is megszülettem. Szü­leim az akkor már sajnos lerom­bolt Mária-Valéria hídról nevez­tek el engem. Úgy fűztem össze őket ahogyan a szegény híd tenné Párkánnyal és Esztergommal, ha épségben állhatna és mind gyakor­lati, mind pedig eszmei funkcióját betölthetné! Napjainkban, amikor több évti­zed után végre lehetőség nyílik a felépítésre, s ennek érdekében még anyagi támogatásban is ré­szesülne a két ország, úgy érzem hiba lenne romjaiban hagyni, áten­gedve az enyészetnek. Igaz, hogy én csak egy vagyok a sokmillió állampolgár közül, nincs hatal­mam közbenjárni, de szívemen vi­selem a híd sorsát is. Ezúton kérem hát a döntéshozó­kat hogy a két ország, s az egysé­ges Európa érdekében kezdődjék el végre az újjáépítés! Sztankovits Valéria

Next

/
Oldalképek
Tartalom