Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-20 / 34-35. szám

4 Esztergom és Vidéke 1997. szeptember 11. VEGET ERT A XIII. NEMZETKÖZI GITÁRFESZTIVÁL Két ősbemutató A magyar kortárs zeneszerzés középnemzedékének két tagja, Madarász Iván és Hollós Máté új kompozícióval lepte meg a XIII. Nemzetközi Gitárfesztivál Záróhangversenyének közönségét Mindkét művet a gitárfesztivál Bakfark Bálint Zenekara szólaltatta meg az esztergomi Bazilikában. A gregorián dallamok, valamint a barokk és klasszikus zene környezetében felcsendülő mai darabok érdekes színfoltot jelentettek a koncert műsorában. Gitáregyüttesre írni kihívást nem mindennapi feladatot jelent egy zeneszerző számára! Míg Hollós Máté nem kívánt egyéb zenei tényezőt felhasználni a zenekar hangszerein kívül, addig Madarász Iván a gitárhangzáshoz más zenei effektusokat is kapcsolt hangszalagról. Hollós Máté háromtételes darabját - Strings of Strigonium — in memóriám Szendrey-Karper László - finom líraiság jellemezte, minden hatásvadászatra való törekvés nélkül. A második tételt igazán szépen megformált gyöngyszemnek érezhettük. Madarász Iván egytételes művét - In memóriám Szendrey-Karper László - visszatérő szerkezetűnek komponálta. A két pillér barokk fogantatású zenei anyag. A kompozíció álomszerű jellegét a zeneszerző a háttérzene modernségével, érdekes vokális részleteivel, valamint a gitárzenekar sűrűsödő-ritkuló, hangerőben erősödő és csökkenő mozzanatainak váltogatásával, „kiés beúsztatásával" érte el, a Bazilika falai között különleges akusztikai élményt nyújtva. Agay Karola művésznő mindkét zeneszerzőnek megköszönte alkotását mellyel férje - Szendrey-Karper László - emléke előtt tisztelegtek. A közönség is elismerő tapssal méltatta az augusztus 8-án először felhangzott kompozíciókat. Sz.Á. Onagy Zoltán Nap 34. 37. aug. 8. + 97. aug. 8. = 60 A napokban egy ismert esztergomi férfiú fennállása hatvanadik születésnapját ünnepelte. Egy sudár, őszes, hol türelmeden, hol türelmes, de nagy rendszerességgel rosszkedvű úr a betűk és a poros könyvek vüágából. Ha valaki (a Városból) rámzörög e nehéz feladattal, ugyan írnám meg a jeles ember köszöntőjét most izzadhatnék a kínokban, nem tudván, mit várnak, mit nem várnak tőlem. Mit emeljek ki kötelesen, mit érintsek, mit kerüljek lágy, szivárványos ívekben stb. Rendelés esetén kikerülhetetlen torlasz az igény, annak teljesíthetősége, bár rendelés esetén a Város kimondja, amit nem szokott, mit gondol. Ha egy Város valamint gondol, az örvendetesnek nevezhető. Ezt tehát megúsztam. A vonatkozó kérdést is, melyre huszárosán rákaptam: Jutalom jeszt? (Egy évtizede még bízhatott, aki akart, érkezik a komenizmus, mindenki igénye szerint merít a bőség verses kosarából, de ma nemigen reménykedhet a legelvakultabb Lenin-hívő sem. Tudomásul veendő: annyi jut amit kikaparsz magadnak, ha van honnan, a parázs, a gesztenye megszüntetve.) Ám. Ami egyszerre könnyebb ukász nélkül, egyszerre nehezebb is ukász nélkül. Hiszen a hatvanadik születésnap nem Piave és nem Mohács, amelyek filozófiatörténeti értelmezést igényelnek de nem is olyan egyszerű kis flik-flak, mint mondjuk a harmincadik. Ez már valami, bólintanék elismerően, ha nem volnék elképedve, ez igen, a hatvan az bizony hatvan. Persze az évek nem egyformán működnek minden szerkezetben. Egy Schaffhausen annál órább, tökéletesebb és értékesebb, minél hatvanabb. Az évfordulós esztergomi férfiúnál is kétszer ki kell vonnunk az induló és a jelen idő koordinátáit valóban hatvan? Többször vettem részt kétszemélyes üldözéses versenyben. Keresem az urat otthon, tízkor, most indult feladatai után. Hívom, könyvtár: Igen, járt itt, most indult a városba. Gran Tours: Bekukkantott intézett valamit éppen elszáguldott Ezután a Zöld Ház: Járt itt most lépett ki az üvegajtón. Nyomda: nem lehet zavarni. Újra nyomda: már elhúzta a csíkot A második nyomdatelefonnál még nincs tizenegy óra. Hát valahogy így. A hatvanéves férfiú rafináltan, erőlködés nélkül leszakítja maga körül a kellemeüenül soknak látszó éveket. Egy testcsel a Kossuth és az Arany János utca sarkán, ünnepeltünk belép a Postára, tíz (húsz) fölös esztendő pedig elrobog, elsöpör, elporzik Dorog felé. Amikor pedig kilép a Postáról, már mint egy megfontolt negyvenes lép ki. De ha ez így van, márpedig így van, mégis mire vonatkozik az utolsó mondat a következő: Isten éltesse Nagyfalusi Tibort hatvanadik születésnapján! VÁRSZÍNHÁZ: Légy |ó mindhalálig Esztergomi diákok alakították az ismert darab szereplőit, átütő sikerrel. Lám, mennyire igaz ma is a régi mondás: aki keres, talált Gratulálunk tehát Horányi Lászlónak is, aki a helyi szereplőválogatást kiötölte (=)keresett), s megvalósította (=talált). Fotónkon - Nyilas Misi szerepében - Zágoni Kristóf Kiált a csönd Aki nyomon követi Nemere István életútját pontosan tudja, milyen sokarcú író is ő. Jóllehet széles olvasótáborát népszerű krimijeinek és sci-fijeinek köszönheti, a hűséges olvasó más jellegű és hangulatú, tartalmasabb műveit is számon tarthatja. Könyvhétre megjelent regénye ez utóbbi kategóriába tartozik. A Kiált a csönd (a szerző közel kétszázadik műve!) különös történet bár - amint azt Nemere a könyv végén megjegyzi - „a regény eseményei a valóságban is így zajlottak le." Tabris, a kezdő író mintegy fél évig tartó kapcsolatának gyümölcse a narkós anyától született sérült nyomorék, agykárosult gyermek Az anya belehal a szülésbe, az apa, az író pedig kegyetlen választás elé kényszerül. Az apai ösztön és az egészséges ember természetes viszolygása a menthetetlenül és gyógyíthatatlanul nyomorékkal szemben viaskodik benne, mikor döntenie kell. Végül nem engedi kivenni az inkubátorból a kis szörnyszülöttet hogy üy módon hagyja békében meghalni - „életre ítéli" fiát Tulajdonképpen ez a regény kiindulópontja. Á történet aztán évek múlva folytatódik. Innentől párhuzamosan nyomon követhetjük Tabris nyílegyenesen felfelé ívelő írói pályáját barátságát a fiát vüágra segítő orvossal, s a gyermekkel való, meglehetősen egyoldalú „kapcsolatát". Azért idézőjelben, mert a kicsiben látszólag az emberi léleknek, tudatnak szikrája sincs, öntudaüan, szinte állati lénye mégis lassan apai szeretetté teljesíti ki az apai ösztönt Tabris kiemelkedő intellektusú férfi, és különösen fájdalmas számára, hogy fia teljes szellemi sötétéségben kénytelen élni. Mindent megtesz a gyermekért; állandó gondozónőt fogad mellé és alkalmasint maga is vállalja az ápoló szerepét Növekvő népszerűsége ellenére vállalja a magányt és az elszigetelt életformát is. Hosszas vívódás után abba is beleegyezik, hogy orvos barátja teszt-sorozatot végezzen a gyereken, hogy pontosan felmérhessék, müyen módon és mértékben károsult a kicsi. A vizsgálatok semmi biztatót nem mutatnak ki a gyerek jövőjére nézve orvosüag az is csoda, hogy egyáltalán életben van. Vannak ugyan tudatosnak tűnő megnyilvánulásai, ezek azonban néhány hónapos kornak megfelelő szintet jeleznek csak. Tabris, futó kalandjai után végre megleli - a szó szoros értelmében „álmai asszonyát", aki előtt szégyenkezés nélkül tárja föl torzszülött gyermekének fájdalmas titkát Az asszony magától értetődő természetességgel fogadja el a kisfiú létét és végülis az ő lénye az, ami a regényt megdöbbentő és megható végkifejlete felé viszi. A Kiált a csönd szép és érdekes mű. Nemerétől megszokott a rutinos írásmód, a könnyed meseszövés, amely még egy ilyen legkevésbé sem akciókönyv esetében is nehezen letehetővé teszi a regényt. Számtalan színes, életszerű leíró részt élvezhet az olvasó ebben az alaphangulatában szomorú, mégis optimista végkicsengésű történetben és néhány továbbgondolásra serkentő eszmefuttatást A kapcsolatteremtés képességének hiánya, a kommunikációs csönd kicsit mindannyiunké, ahogy a magány, a megnemértettség és a félreértettség mindannyiunk osztályrésze. És, amin Tabris, az író kesereg: mivégre született az o fia? mi értelme annak, hogy létezik? - mindannyiunk gyötrő kérdése. És ez a kisfiú, sok egészséges és, úgymond, teljes értékű embert megszégyenítve leküzdi behozhatatlannak hitt hátrányát leküzdi az áthatolhatatlannak hitt csöndet és megtalálja a számára egyeden kifejezési módot megtalálja az utat a többiek, embertársai felé. Tabrisból egy alkalommal önmaga számára is váraüanul kiszakad a kérdés fiáról, akinek eredetileg nagyon rövid időt jósoltak az orvosok: „Meddig fog élni?" „Amig szeretjük" - jön a válasz. És ez ennek a szép könyvnek a legnagyobb igazsága! -dfcsKÖVETKEZŐ SZÁMUNK SZEPTEMBER 4-ÉN JELENIK MEG!