Esztergom és Vidéke, 1997

1997-05-15 / 20. szám

Esztergom és Vidéke 1997. míyus 15. Vigyázz! Omlásveszély... ... gyalogos közlekedés a túloldalon. Intik óvatosságra a járókelőt a magas drótkerítésre erősített figyelmeztető táblák immár negyedik éve a Vízivárosban, a Katona István utca 8. számú ház kerítésfalának a Kis-Duna sétányra futó sarkánál. Mind a drótkerítés, mind pedig a táblák egészen jól viselik az elmúlt három nyár és tél viszontagságait, a látványt viszont ennyi idő elteltével egyre kevésbé a (köz)rendet szerető polgár. Mint mindennek, a fotón látható kerítésnek is ok-okozati összefüggése, „történelme" van, sajnos, a nemtörődömség úja ennek lapjait! A Katona István (volt Óvoda) utca 8. számú, eredetileg középkori épület kerítésfalának alsó szakasza a Vízivárost övező várfal egy részével azonos. A falon az omlással fenyegető, az 1988-89ben megjelent repedések megerősítését 1994-ben végezték el. A drótkerítést azonban - az április végén készült fotó szerint- már elfelejtették visszabontani, „díszére" a Vízivárosnak, „látványosságként" hagyva a barangoló turistáknak. Ha netán erre az írásra hivatalos helyről válasz érkezne a drótkerítés további funkciójának „védelmére", a viszontválaszt előre mellőzendő máris jelzem, hogy a várfal sarkára e század elején épült, elhanyagolt filagória esetleges életveszélyessége sem indokolhatja a kerítés lassan fél évtizedes fennmaradását. Mert ha az valóban életveszélyes, akkor már 1994-ben a falrepedést kijavító kivitelezővel el kellett volna bontatni, vagy pedig egy felvonulási költség keretében azonnal kijavíttatni! A helyszínen és a fotón még a laikus számára is jól látható a 80-as évek végén keletkezett falrepedések igazi oka: a Katona I. utca alsó szakaszán bekövetkezett vízvezeték- és csatorna-törések alámosták a százados falakat, mert azokat sorra-rendre szakszerűtlenül állították helyre. Az útburkolaton lefolyó csapadékvizet a Kis-Duna sétány torkolatánál elhelyezett csatornaszem azért nem nyeli el, mert előtte az aszfalt megsüllyedt, megrepedezett. Emiatt az esős évszakban mintegy 80 négyzetméteres felületen rendszeresen áll a víz! A talajba szivárgó víz pedig korrodálja a vízvezeték csöveket, a fagy szétrepeszti a csatornát, és az őrült körforgás 3-4 évenként kezdődik elölről. A következő csőtörés nyomás feltörő víz talán az utca túlsó oldalán álló Zárda-épületben működő iskola falait fogja alámosni, és akkor - ha addig el nem bontják - a kerítésnek újra funkciója lesz! Csupán az utca túlsó oldalára kell áthelyezni. Vélhetően ez lesz majd az igazi költségmegtakarítás! (?) (koditek) Tisztelt szerkesztőség! Várakozásteli örömmel lapoztunk az Esztergom és Vidéke új sorozatára, a Szó-kép-tárra. Jó látni, hogy megkísérel fényt deríteni a nép ajkán időről-időre felcsendülő szólások eredetére, főképpen, ha a szempontok közt megjelenik a méltánylandó igény is: meg világosítsa az olvasó elméjét ezen szólások igen gazdag hangulati, tartalmi és fogalmi gyökérzetét illetően. Igen. Könnyen kötélnek álltunk, nem számolva rá mostanában, hogy ismeretlen, a környéken használatos közmondásokkal bővíthetjük Mikszáth-tól, Földi Jánostól, Szerváctól, Jókaitól, Praznovszkytól, Grétsy valamint Lórincze professzoroktól és többektől összegyűjtött néhány ezres házi készletünket. Am az öröm olyan, mint az ötödik kerék, tiicsköt-bogarat összebeszél, összehúzza a bagariát, olajra lép, kereket old, az öröm néha: nesze semmi, fogd meg jól, vagy bottal üthetjük a nyomát, de az is előfordul, mint adott esetben kiderül, nem arról van szó, amiről szó van: leesik a húszfilléres, kiderül, más feji a kecskét, más szedi a tejfölit, avagy kiszakad az angyalok dunyhája, avagy az öröm öntörvényű ugyan, de nem teszi teljesen ájulttá az olvasót, minden előzetes híreszteléssel szemben: kibújik a szög a zsákból. No: színt vallunk. Gerelyes Endre néhai magyar író használta rendszeresen a vallj színt, aranyapám című szólást s boldog hetvenes években. Ha jól látom, márpedig amit jól látok, azt jól látom, az első szólásfejtő szöveg egészen egyszerűen és profánul a néprajzos, nyelvész O. Nagy Gábor 1965-ben megjelent gyűjteményéből, a Mi fán terem? című Magvető kiadványból emeltetett ki némi rövidítéssel. Reméljük, véleüen dolog. Tévedés. Reményeljük, a sorozat további részei kielégítik a felkorbácsolt kíváncsiságot, és Komárom-Esztergom vármegyére vonatkozó szólások eredetvizsgálatával csillapítja oldhatatlan tudásvágyunkat. Üdvözlettel: 2 db közmondást gyűjtő esztergomi olvasó Sajnálom, hogy a legutóbbi írásomnál (Kötélnek áll) nem közöltem a forrásmunkát, melyből az anyagot összeállítottam. A könyv írója O. Nagy Gábor, címe: Mi fán terem? - magyar szólásmondások eredete (1965). Nem volt szándékomban idegen tollakkal ékeskedni, mulasztást követtem el. Az említett könyvben értékes, tanulságos elemzések vannak a szólások eredetéről, melyek - úgy gondoltam - közérdeklődésre tarthatnak számot. Tisztelettel: Klotz József Egy pocsolya gondolatai Koromat nem tudnám pontosan meghatározni - morfondíroz magában a pocsolya -, de már elég régóta éldegélek ezen a sarkon. Kezdetben még szerény kis tócsa voltam, majd egyre terjeszkedtem és tekintélyes nagyságú vízzé nőttem ki magamat. Ha hirtelen nagy eső esik, mélységemmel és szélességemmel az utca díszeként tündökölhetek. Elnézem, hogy közelítenek meg a különböző vérmérsékletű autóvezetők. Van, aki megpróbál diszkréten kikerülni, de olyan is akad, aki, mintha dunai szárnyashajónak képzelné magát, hatalmas lendülettel veti magát belém, és egész járművét - sőt, nem ritkán a közeli járókelők ruháját is - lezuhanyozza vizemmel. Néha a tartós esőben olyan kiterjedésre teszek szert, hogy a gyalogosok is alig bírnak rajtam átlépni. Ilyenkor nagyon élvezem, hogy milyen hatalom van a kezemben. Szerencsére az emberek nem háborgatnak, nem korlátozzák személyiségi jogaim gyakorlását Még az illetékesek sem. De azért ellenségem is akad: a Nap és a szél egyre zsugorít és néha el is tüntet rövid időre. Akkor várom a következő esőzést, hogy újra megvalósíthassam önmagam Általában elégedett, kiegyensúlyozott pocsolya vagyok - eltekintve a felhőszakadások napjaitól, amikor a hömpölygő, iszapos víztömeg engem is teljesen beborít, és nem hagy érvényesülni. Ilyenkor roppant irigység fog el. Még szerencse, hogy ez nem túl gyakran következik be. Szendi Ágnes Vannak még csodák? Különös dolog történt április 27-én Esztergomban. A Szent Tamás-hegy tövében megbúvó Cippolinó Kávézó egész nap üres volt. A furcsa jelenség okát egy szemtanú magyarázta meg: - Április 27-én 9 óra körül gyülekeztünk a Cippolinó előtt Az egyelőre csak maroknyi, főként törzsvendégekből álló csoport tagjai között a kételkedés épp úgy jelen volt mint a bizakodás. Később azonban bebizonyosodott hogy kishitűek voltunk. Tervünkben, hogy rendbetesszük a Szent Tamás-hegyet, senki sem hitt igazán. Akihez fordultunk, mind azt mondta: társadalmi munkát a mai világban? Még viccnek is rossz! Hogy kocsmai ivócimborákból? Ez megoldhataüan! Az átdolgozott szombat után reggel mégis gyülekezni kezdet az „úri közönség". Mindenki hozott valamilyen szerszámot, segédeszközt, s mikor a létszám végül meghaladta a 20 főt, már biztosan tudtuk, hogy itt és most valami elindult. Polgárdi úr útbaigazítása után megrohamoztuk a hegyet. Elképesztő látvány tárult elénk. Hogy mi minden volt ott, hadd ne kelljen felsorolnom. Az is. A takarítást a kápolna mögötti terület „bozóttalanításával" kezdtük. (Itt pusztított az elmúlt hetekben az a tűz, melynek sok esztergomi a csodájára járt. Csoda, hogy a tűzoltóautók fel tudtak jutni a hegyre, a szenttamási útviszonyokat ismerve.) A Szent Tamás kápolnát már-már teljesen benőtte a liceum (ez a tüskés, gyorsan terjedő cserje), nem beszélve arról, hogy már a város sem látszódott tőlük. Egy jó 5 méteres sávon kipucoltunk. Ha jellemeznem kellene a tettet, elég lenne annyi, hogy férfi munka volt: szúr, tüskés, száz gyökere van, és amit alatta találtunk!... Meglepő tárgyak kerültek elő. Sokunkban felmerült a kérdés: vajon ki és miért használja Esztergom legszebb kilátóját szeméttelepnek? Hála a Rumpold cég támogatásának, két konténer állt a rendelkezésünkre. A liceum irtása tervszerűen haladt. A tűzoltóság beleegyezésével a kiirtott éghető anyagokat azonnal megsemmisítettük. Közben a reggeli létszám megháromszorozódott. Volt aki sörrel, fröccsel, üdítővel és szendviccsel támogatta az ügyet. Volt közöttünk iskolaigazgató, munkanélküli, vállalkozó, nyugdíjas és diák. Á légkör baráti volt, s mindenki jól érezte magát. Az arra járó külföldi turisták nem értették, mi folyik itt, de nagyon tetszett nekik. Hát még amikor megtudták, hogy ez nem munkatábor, hanem egy közösség teszi a dolgát A „vadon" visszahódítását kb. 14 órakor fejeztük be, de ezzel a „terv" még korántsem teljesült Több évre való munka van itt, sok feladat vár még iánk. Legalább évente kétszer meg kellene ismételni ezt a mostani akciót Egyszer talán tiszta lesz a Szent Tamás-hegy, s végre igazán büszkék lehetünk tömérdek kinccsel rendelkező városunkra. De nemcsak nekünk, hanem minden esztergomi polgárnak kötelessége, hogy ennek a hatalmas kincsnek ismerője, védője és gondozója legyen. Sajnos, ezen a téren is gyakran érvényesül városunk régi „erénye": a közönyösség és a kényelmes halogatás. S.T. Kihez szól az „új" rádió? 19% őszén az utcán is beszédtéma volt: rövidesen újraindul az Esztergom Rádió! Többen hallani vélték már a tárogató-hangot is, mely az Esztergomi táncok dallamával jelezte 1994. április 20-án az első kísérleti adást. Az akkori lelkes alapítók igyekeztek megfelelni a polgárok elvárásainak mind a városban, mind a környező településeken, már ahol a vétel biztosított volt. Bár nem volt anyagi támogatottságuk, munkájukban mégis a közösség szolgálatát tartották a legfontosabbnak, ezt nem kívánták semmilyen érdeknek alárendelni, így maradt a pénztelenség, ami az adás beszüntetéséhez vezetett. Az alapítók - rádiós elkötelezettségüktől, vagy ki tudja, talán a közösségért való tenniakarásuktól vezérelve - a „kényszerszünet" ideje alatt is olyan megoldásokban gondolkodtak, amely elsősorban a hallgatók elvárásainak felel majd meg. Akkor úgy tűnt ez sikerül is... A városban nagy volt az érdeklődés, a kíváncsiság és lelkes a fogadtatás, amikor 19%. december 11én megkezdte az adást a rádió új stábja. Érdeklődéssel hallgatták, hallgattuk. A múlt idő, sajnos, nem tévedés! A műsor szerkesztői már hat hónapja dolgoznak, ám úgy tűnik, még mindig nem találták meg az utat felénk, a hallgatók felé. Mi ugyanis mást vártunk, illetve várunk. Hogy mit? Egy olyan közszolgálati műsort (is), melyben feleletet kaphatunk a miértekre és a hogyanokra. Azt hogy a hallgató a gondok és problémák orvoslásához értőkkel találkozhat a rádió hullámain. Hogy a rádió partner lesz az útkeresésben is. Vitathatatlan, hogy ma márkevesebben hallgatjuk, így adott akérdés: mégis kihez szól, illetve kihez nem szól az „Új" rádió? Kóka