Esztergom és Vidéke, 1996
1996-02-29 / 9. szám
iil IDO-MU-HELY 1996./I. TA%$A9lG<BÚCSÚZ (Tft rrÓ Az alábbi vers szerkesztőségünk és kiadónk közös farsangi összejövetelére íródott, saját szórakoztatásunkra, belső használatra. Meghallgatván mégis úgy döntöttünk, hogy mellékletünkben közreadjuk, hátha Önöknek is szerez néhány vidám percet. (A Szerk.) $S£Ős énei mely írattatott vala farsang havában, az Úr 1996. esztendejében, II. Árpád apánk uralkodásának és Horn főminiszter urunk balfogásainak idején írástudók, tollforgatók, Igricek és képfaragók, Históriási az mának, Segedelmi krónikánknak! Összvejövénk ez szent helyen, Az dicső Szent Tamás hegyen, Szabadulni bútól-bától Tolltól, lanttól, miegymásttól. Strigonium regősei, Médiák felkent hősei, Ti, kik hírt visztek a népnek, Tyúkszemtekre gyakran lépnek. Fölhágnátok? Rátok hágnak! Fölvágnátok? Fejbevágnak! Megélnétek? Ez most bajos! Hála néked, Bokros Lajos! Labanc vagy te, nem is vitás, Törvényed mind antikvitás. Kegydíjamból élj meg mátul!... De sok pór rúgna meg hátul! De most félre gonddal, búval, A szívünkben rágó szúval! Nem írunk ma rossz hírt, jó hírt önsebiinkre öntünk gyógyírt! Roppja ki-ki az párjával, Hívséges szép bordájával! Ha lőn csúza, isiásza, Lejtse lassan, ne cifrázza! Rajta, mi lesz, ősz pupákok! Üresen kong mély kupátok. Marcangolja sasnak karma, Aki inni nem akar ma! Kinek nem bírja azt mája, Vagy kiújult az asztmája, Netán megtiltotta neje, Hát ne igyon, egye fene! De aki nem labanc fajta, Jókedv s nem a Salvus hajtja, És aki nem tesze-tosza, Töltsön, ha van esze, nosza! S igyunk lapunk jó hírére, Regösök egészségére! Éljen minden íródeák. Akár nyápic, akár melák! Sz.B. Hírünk az országban (Élet és Irodalom, 1996. január 26.) Lukácsy Sándor Az utolsó farsang A reformkori divatlapok vékony, színes borítóval jelentek meg. Használat közben elrongyolódtak, el is vesztek, ma már a nagy közkönyvtárakban sem igen találni meg őket. Kár, mert szövegeket nyomtattak rájuk: néha reklámokat, többnyire vidéki tudósításokat A tudósítás fontos műfaj volt, ez hozta - a helyi hírek csalétkével az előfizetőket Igyekvő fiatalok írták, rendszerint álnévvel. (...) Arról írtak, amit akkoriban „társas élet"-nek neveztek: hivatásos vagy műkedvelő színielőadásokról, kaszinók, egyletek, olvasókörök működéséről, dicsekedtek városuk csinosulásával, vagy sopánkodtak, hogy nem akaródzik csinosulni. Ez a szövegcsoport - bár a tudomány nem részesíti figyelemben - igen becses forrása a vidéki Magyarország hajdani hétköznapjainak és ünnepeinek, szokásainak és szellemi habitusának. Farsang idején a legfőbb témát a bálok szolgáltatták. (...) Miként a színházat, így a táncestélyeket is nemzeti - és magyarosító - intézménynek tartották abban a korban. Naivság? Ezeket a farsangi táncosokat - a tudósítókat is nemsokára a csaták mezein látjuk győzni, vérezni, veszteni; legtöbbjüket nem magas és távoli eszmék vezették oda, hanem egyszerűen az, hogy magyarul akartak élni, magyar világban; és ha Irinyi József a párizsi operabál galoppjában fölismerhette a Bastille ostromlóinak energiáját, miért ne mondhatnók, hogy a branyiszkói halálos meredeken a rohamozókat ugyanaz a hevület fűtötte, mint a tánctermek csárdásozóit? Ha ők nincsenek, nincs szabadságharc. A felsőbányai bál termében ezt a jelszót függesztették ki „vérszínű betűkkel": Egyesüljünk! A táncvigalmaknak nemcsak nemzeti mondanivalójuk volt hanem társadalmi is, mégpedig demokratikus. Le a „kínai falak"-kal (ahogyan Vajda Péter nevezte a társadalmi elkülönülést); mulasson együtt főrend, polgár, nemes, kézműves, tisztviselő, diák! A tudósítók rendszeresen közlik, megvalósult-e ez az eszmény. Esztergomban a casták és cotteriák két éve még külön-külön báloztak, ,nehogy a sors által kézműre szorított néposztály, vagypedig éppen olyak, kik Istenüket a legrégibb hit szabályai szerint imádják, bekeveredjenek azoknak táncfüzérébe, kik csak ily elkülönülés által bírták magukat feltűnőkké tenni a szellemi míveltségben semmiben sem hátrább álló polgártársaiktól" - de most, 1848 februárjában a „felvilágosodott szellemű" rendezők már közös bálról intézkedtek. Hasonló tudósítás érkezett Szegedről, Nagybányáról, Túrkevéről, Kisújszállásról, Désről; ezeken a helyeken a „kaszt-szellem gyöngítésén s a nemzeti összeolvadás nagy s dicső munkáján" fáradoztak. (...) A Városi Szimfonikusok farsangja Február 19-én, hétfőn este újra megtelt a Szent István gimnázium díszterme, ahol nagy érdeklődés kísérte a szimfonikusok farsangi koncertjét. Reményi Károly zeneigazgató vidám, ugyanakkor képzett szólistákat igénylő darabokat válogatott. Elsőként Kari Stamitz: Concerto klarinétra és fagottra című műve hangzott fel. Stamitz kitűnő brácsás és viola d'amor virtuóz volt bejárta Európát Londontól Prágán át Szentpétervárig. A két szólista: Sebella Katalin fagottművész és Simon Ferenc, a Zenede klarinét művész-tanára rendkívüli muzikalitással és virtuozitással adták elő a művet. A harmadik tételben rondó formájú motivummal, amit a klarinét és a fagott válaszolgató hangjai ékesítettek. Másodikként Rossini: A tolvaj szarka nyitánya hangzott el. Nagyon népszerű nagyzenekari darab, sok rezes és ütőszólammal, melyek növelik a darab hangzását A koncert csúcspontja a Dvorák h-moll gordonkaverseny volt A szerző Amerikában írta ezt a darabot témája a haza utáni vágy. Az előadó Reményi Eszter fővárosi Reményi József és Reményi Eszter gordonkaművész a darab technikai nehézségein elegánsan uralkodó virtuozitással emelkedett felül. A műben megfogalmazott zeneszerzői fájdalmat mély átéléssel és gyönyörű hangszínnel szólaltatta meg. A farsangi koncert karnagya a negyedéves zeneakadémista Reményi József \olt Szemünk előtt érik művésszé. Fiatal kora ellenére biztos, határozott kézzel fogta össze a nagy művek által igényelt „kibővített" szimfonikus zenekart. Kitűnő partnere volt a neves és már beérett szólistáknak. ZARSZAMADAS FARSANG MÚLTÁN (Pálos) 1 DaUos Je n°