Esztergom és Vidéke, 1996

1996-12-05 / 49. szám

1996. november 28. Esztergom és Vidéke 401 Megszűnt-e a bizonytalanság? Bár senki nem kérdezett, úgy gondolom, a 24 Orában megjelent rövid beszámoló és helyreigazítás, valamint az Esztergom és Vidéke két cikke (Csak a bizonytalanság szűnik meg - iskola nem! és Hét megjegyzés a HÉT üléséről) után, mint az Oktatási Bizottság elnökének, meg kell fogalmaznom véleményemet. A tények és események sorrendje a következő volt: évek óta újra és újra felmerül a város költségvetésének készítésekor, hogy „racionalizálni" kellene a város iskolaszerkezetét. Tavaly a Pénzügyi Bizottság kérésére azt is ki kellett mutatnunk, melyik általános iskolában mennyibe kerül egy-egy gyerek iskoláztatása a fejkvótán felül a városnak. Mivel mindannyian tudjuk, hogy kevesebb általános iskolás korú gyerek van a városban, mint az iskolák férőhelyei, már többször (meg lehet nézni a jegyzőkönyvekben!) feltették a kérdést az Oktatási Bizottságnak, miért nem kezdeményezi intézmény megszüntetését. Mi úgy gondoltuk, ennek kezdeményezése nem a szakbizottság feladata. A Közoktatási Törvény módosítását követően a bizottság azt a feladatot kapta a Képviselő-testülettől, hogy készítse el a város oktatási szerkezetének „átvilágítását". Ezt mi elvégeztük, az esetleg érintett intézmények vezetőivel többször tárgyaltunk, míg végül arra a döntésre jutottunk, hogy - az adatokat és tényeket a Képviselő-testület elé tárva - a testület döntése után tudunk majd szakmai döntést hozni. Akimutatások alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a maximális osztálylétszámot tekintve közel 700 üres hely van az általános iskolákban, a demográfiai adatok alapján tartósan kb. 16 osztálynyi gyerek fog „hiányozni" az iskolákból. Ezt vittük a Képviselő-testület elé, ahol elmarasztaltak minket, hogy nem készítettük elő a döntést, mivel szakmai választ nem adtunk arra a kérdésre, hogy meg kell-e szüntetni iskolát Esztergomban? Erre a kérdésre szakmai választ nem lehet adni, hiszen a megszüntetés gondolata nem szakmai szempontból merült fel. A Képviselő-testület döntése szerint nem szüntetünk meg iskolát, az Oktatási Bizottság azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki ennek feltételeit. Erre más megoldás nincs, mint az osztályszámok korlátozása - vagy úgy, most kimondjuk, melyik iskola hány első osztályt indíthat jövőre, vagy úgy, hogy megvárjuk a beiratkozáskor látható szülői szándékot, és akkor döntünk az osztályok számáról. De mivel több gyerek nem lesz, továbbra is fennmarad a probléma: kevesebb gyereket kevesebb osztályban kevesebb tanár fog tanítani, legfeljebb nem egy iskolát szüntetünk meg, hanem kisebb-nagyobb mértékben több iskolát fejlesztünk vissza. (Itt térnék ki a Szubjektív jegyzeteket író Sz. /í.-nek a szakszervezetet illető megjegyzésére: a tanulólétszám, a Közoktatási Törvény és a NAT ismeretében a szakszervezet képviselője nem támogatta, hanem tudomásul vette, hogy pedagógusokat fognak elbocsátani, ha most nem egy intézményben egyszerre mindenkit, akkor több intézményben egy-két éven belül ugyanannyit. Az érdekvédelem néha tovább is nézhet és láthat az orránál és a demagógiánál.) Az iskolák kérdése mindenkit érzékenyen érint. Jobb lenne azon törnünk a fejünket, hogyan nyissunk új iskolát, ahol végre el tudjuk helyezni a gyerekeket. Tudtuk és tudjuk, hogy konfliktusok, veszteségek, indulatok és szenvedélyek nélkül ez a kérdés kezelhetetlen. Ha kívánhatok valamit az ebben érintetteknek és érintettektől a jövőre, azt szeretném, ha a demokrácia alapelve, a „nagyobb rész boldogsága" érdekében születnének a döntések, a döntéseink. Paál Anikó, az Oktatási Bizottság elnöke Megjegyzés az érintettség jogán Nem egészen értem, hogy az Oktatási Bizottság elnöke fenti írásában mit vél „demagógiának", amin „az érdekvédelem néha tovább is nézhet". Mostanában divatos dolog - ellenérvek híján - demagógiának bélyegezni az őszinte, fésületlen mondatokat, ha azok kellemetlen igazságokat tárnak fel. Mészáros Tamás éppen a napokban fejtette ki a Magyar Hírlap hasábjain: a magyar irodalom legnagyobb „demagógjának", Tiborénak a példája mutatja, hogy nálunk történelmi hagyomány mindaddig meg nem hallani a közállapotok fájó igazságait, míg magunk is nem válunk személyesen érintetté. Akik nem válnak azzá, azoknál nem meglepő, hogy a „nagyobb rész boldogsága érdekében" akarnak döntéseket hozni. Talán ha ők is a „kisebb részhez", a megszüntetéssel fenyegetett iskolák nevelőtestületéhez tartoznának, s ha kilépnének egyszer a rideg statisztikai számoszlopok mögül, bizonyára más véleményen lennének! Merthogy az „elefáncsont-toronyból" aligha lehet az apró, sorsokat meghatározó részleteket is látni. Sz.B. azaz Szánthó Barna, a Balassa iskola volt tanára Megalakult a Mérnöki Kamara Az országgyűlés a korábbi hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák gyakorlatát követve alkotta meg a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényt. Ajövőben az engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló mérnöki és építészeti tervezői, valamint műszaki szakértői tevékenység csak kamarai tagság alapján folytatható. November 12-én Tatabányán 251 résztvevővel megalakult a Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara. Homor Kálmán építészmérnök, korábbi tervezőirodai igazgató volt a jelölőbizottság elnöke. Tőle tudtuk meg, hogy a kamarai tagsághoz kötött mérnöki és építészeti tevékenységet a kamara tagja az ország egész területén végezheti. A mérnöki forgalomkörbe tartozik az építési, tartószerkezeti, épület gépészeti, közlekedési, hírközlési, vízgazdálkodási, vízépítési, környezetvédelmi, földmérő, térképészeti, erdészeti, faipari, mezőgazdasági, gépészeti, hő- és villamosenergetikai, gázipari szakterületeken végzett tervezői és szakértői munka. Az építészethez tartozik a település- és területrendezés, a táj- és kertépítészeti, belsőépítészeti és a műemlékvédelmi szakterület is. A kamara tagja lehet, aki magyar állampolgár, aki tartózkodási engedéllyel, vagy viszonossági alapon tartózkodik nálunk, és aki egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezik. A tagfelvételi kérelmet a lakóhely szerinti illetékes területi mérnöki és építész kamarához kell eljuttatni írásban. Fontos tudni, hogy a kamara a mérnöki, illetve építészeti tevékenység szakmai szabályainak megszegése miatt etikai-fegyelmi eljárástfolytathat a tagjával szemben. A Megyei Mérnöki Kamara vezetőségébe választott környékbeliek Dorogról Sasvári József alelnök, Esztergomból Besey László, Csirke József, Kárpát Csaba elnökségi tagok, Könözsy Béla, Szabó György felügyelőbizottsági tagok, Balázs Szilárd, Tóth Árpád etikai bizottsági tagok Széher László tagfelvételi bizottsági tag. (ősim) Parázsló patika-privatizáció Megértük végre: Esztergomban is pont került (?) a régóta húzódó patika-privatizáció végére. Nem ment könnyen! Sok indulatot, vitát váltott ki, s a kedélyek még ma is nehezen nyugszanak meg. Hogyan is kezdődött? 1992-ben az addig állami tulajdonban lévő gyógyszertárak az AVÜ fennhatósága alá kerültek. Ok kidolgoztak egy privatizációs rendszert, melyet a nagyon kedvező kamatozású ún. egzisztenciális hitellel támogattak meg. 1994ben az új kormány megszüntette e hitel-lehetőséget, a patikák pedig a megyei vagyonátadó bizottságokhoz kerültek. E szervezetek 1995-ben adták át a helyi önkormányzatoknak privatizációs céllal - a gyógyszertára-, kat. így került városi tulajdonba a három esztergomi állami patika is: a Szent István, a Kossuth utcai és a kertvárosi. Ezidőtájt már két magántulajdonban lévő gyógyszertár is működött Esztergomban: a „Piros" és a „Kolos", de hamarosan létrejött még egy harmadik is, a Szent Anna. A Városfejlesztési Bizottság ekkor meghallgatta a helyi gyógyszerészek véleményét. Nos, mi is hangzott el azon a megbeszélésen? -Mi aztmondtuk,-emlékezikviszsza a történtekre Nemeskéri Edvin gyógyszerész, - hogy méltányos áron szívesen megvennénk az irányításunk alatt lévő patikákat. Azt kértük, ne országos, hanem ún. belső pályázat legyen, s - ha már kedvezményes hitelhez nem juthatunk - legalább kedvező árat szabjanak meg. Ez, sajnos, nem így történt. Hogyan is zajlott hát le a patika-privatizáció? 1995-ben az önkormányzat országos, nyílt pályázatot hirdetett három gyógyszertárának értékesítésére. Mivel egyedül a Szent István patikára érkezeit reális összegű vételi javaslat, (egy budapesti gyógyszerész 40 millió forintos ajánlata,) a másik két gyógyszertárra új pályázatot írtak ki. Nemeskéri Edvin, a Szent István gyógyszertár vezetője élt elővásárlási jogával, s az önkormányzat által biztosított (minden esztergomi gyógyszerészt megillető) 10 %-os kedvezménnyel megvásárolta az üzletet. A másik két patika sorsáról nemrég döntött a képviselő-testület. Ezek szerint a kertvárosi gyógyszertárat - szintén elővételi jogon - Lengyel Anna, az üzlet eddigi vezetője vehette meg 6,5 millió forintért (+ ÁFA). A Kossuth utcai gyógyszertár ügye lapzártakor még nem rendeződött le véglegesen. Egy budapesti és egy oroszlányi vevőpáros ígérte a legtöbbet (5 millió + ÁFA), a patika jelenlegi vezetője, Köhler Gyula nem élt elővételi jogával, viszont a szintén esztergomi dr. Mikes Péterné beadta elővételi igényét az önkormányzathoz. Döntés reméljük, megnyugtató módon - a napokban várható. Nemeskéri Edvin, aki immár a Szent István gyógyszertár „boldog" tulajdonosa, méltánytalannak érzi ezt az eljárást, nemcsak vele, de a többi érdekelt helyi patikussal szemben is. - Nem ezt vártuk az önkormányzattól! Nem vették figyelembe, hogy milyen sokat tettünk mi a városért, nemcsak mint gyógyszerészek, más területen is. Tudom, hogy pénzhiánnyal küzd a város, de ezt a pénzt nem tőlünk kellett volna megszereznie. A megyei Gyógyszerész Kamara elnökhelyettese vagyok, országos fórumokon sokszor megfordulok, ismerem hát a privatizációs gyakorlatot. Másutt általában jobban támogatták a helyi patikusokat. Tájékozódtam, így jól tudom, hogy az egyes üzletek vételi ára 80-100 ezer forint négyzetméterenként. Ezért a gyógyszertárért tehát 20 milliónál nem lett volna szabad többet kérni. Én ezzel szemben 36 milliót fizettem ki a 213 négyzetméterért, s ráadásul engem terhel annak a 200 négyzetméteres raktárhelyiségnek a leválasztása is, ami továbbra is a város tulajdonában maradt. Ez belekerülhet akár 5-6 millió forintomba is. S akkor még ott van az árukészlet, amit szintén meg kell vennem. De a többi új patika-tulajdonos sejárt sokkal jobban Esztergomban. Mikor rákérdezek, hogy ha ilyen drága volt, akkor miért vette meg, a következőket válaszolja: - Ez nálam egzisztenciális kérdés. Hogy megérte-e vagy sem, azt ma még nehéz lenne megmondani. Hogy meg tudjam venni, idegen tőkét kellett bevonnom az üzletbe. Évi 100 millió forintos forgalmat s 15 %-os bruttó hasznot számolva - amiből persze ki kell fizetnem a béreket, az adót, a társadalombiztosítást, a rezsit, a fejlesztést - nem sok pénzem fog maradni a törlesztésre. Mondták is néhányan, hogy ez kész öngyilkosság. így vélekedik tehát az egyik oldal, a privatizáció „szenvedő alanya" és az ügyben személyesen érintett több más városi polgár is. Vajon hogyan látják e dolgot a másik oldalon lévők, a döntéshozók? Sz.B.