Esztergom és Vidéke, 1996

1996-11-07 / 45. szám

Esztergom és Vidéke 1996. október 17. Ha az esztergomiak, vagy a történelmi város vendégei elhaladnak a Kossuth Lajos utca 65. számú ház, a hajdani Kapuiskola előtt, azoknak immár két évtizede szerény külsejű emléktábla adja tudtára, hogy ebben az ódon épületben működött 1946-49 között a Vak Bottyán Népi Kollégium. Mindössze öt évtized telt el, s talán mégis kevesen tudják, hogy ez a pár év a város legújabbkori neveléstörténetének talán legjelentősebb szakasza. Ali. világháború után a hazánkban bekövetkezett történelmi fordulat eredményeként szükségletként jelent meg egy olyan értelmiségi réteg képzése, mely sajátjának érzi a társadalmi változást, és őszintén küzdeni is kíván betelj esedéséért. Ezt a réteget a parasztság és a munkásság gyermekei között lehetett elsősorban fellelni. A népi származású egyetemisták egy csoportja már a 30-as évek végén Budapesten önálló kollégiumot hozott létre. Aháborús vihar elültével ők bontottak zászlót 1946 nyarán, elindították a korszak sajátos népi tömegmozgalmát, létrehozták a Népi Kollégiumok Országos Szövetségét, kollégiumok létesítésére hívták fel a magyar társadalmat.Programjuk találkozott azon munkás-paraszt szülők kívánságával, akik gyermekeiket isVolt egyszer egy kollégium... koláztatni kívánták. Támogatta elképzelésüket az országot akkor szövetségben vezető valamennyi koalíciós párt. Felhívásuk napok alatt országos mozgalommá terebélyesedett, melyhez csatlakozott Esztergom is. A megye és a város köztiszteletben álló személyiségeiből szervező bizottság alakult. Feladata a megfelelő épület és felszerelések biztosítása a meginduláshoz szükséges pénzügyi alap megteremtése volt, amelyet a helyi hatóságok, intézmények és magánszemélyek adakozásából sikerült előteremteni. A sikeres előkészület után 1946. november 3-án - tehát éppen ötven éve - megnyílt a kollégium, ahol általános és középiskolás fiúk és lányok kaptak helyet. A két nembeliek száma tanévenként 30-40 között mozgott. A kezdeti anyagi gondok mindvégig fennmaradtak, mert sem a szövetség, sem a kormányzat nem tudta teljes egészében biztosítani az országosan több mint 10 ezer kollégista ellátását. A fiatalok rendszeresen gyűjtöttek a környékbeli bányatelepeken pénzt és tüzelőt, a közeli falvakban pénzt és élelmiszert. Az otthont biztosító épületet is többször szerették volna megfelelőbbre elcserélni, de nem sikerült. A városban, a részben üresen álló internátusokban, új kollégiumokban sem kaptak olyan épületrészt, ahol valamennyien megfértek volna. Többségük a tanulástól elzárt, vagy nagyon kis mértékben érvényesülő társadalmi réteg gyermekei közül került ki. A kollégium szervezeti keretei biztosították a lehetőséget ahhoz, hogy tagjai, a napi tanulás mellett, cselekvően vehessenek részt a kor társadalmi, politikai életében. A nehéz körülmények, a nélkülözés sem keserítette el, nem gátolta őket abban, hogy elvégezzék mindennapi feladataikat. Belső életükre a közösségre támaszkodó önkormányzat volt a jellemző, amelyet a szinte naponta ismétlődő kollégiumi estek is összekovácsoltak. Ezeken az összejöveteleken bőven akadt lehetőségük eddigi hiányos történelmi, politikai ismereteik pótlására. Kezdetben idegenkedve fogadták őket a városban, de rövidesen elismert ifjúsági vezetők lettek. Egyszerre voltak nemzetiek és nemzetköziek, mert nemcsak a magyar, hanem a szomszédnépek sorsa, történelme, mindennapi gondjai is foglalkoztatták őket. Őszintén hitték, hogy az e népek közötti ellentétek véglegesen megszüntethetek. A kollégiumok, így az esztergomi is, a fiatal demokrácia intézményei voltak. Kollégistának lenni - legalábbis az akkori felfogás szerint küldetést is jelentett. E küldetés azonban nem teljesedhetett be, mert a 40es évek végén kialakult politikai légkör már nem kedvezett a mozgalomnak. Először csak bírálták őket, majd sor került e lelkes közösségek elsorvasztására, majd felszámolására is. Erre a sorsa jutott az esztergomi kollégium is. 1949 februárjában a város internátusaiba szórták szét a fiatalokat. Utóéletük is bizonyította, hogy a háborút követő években az új értelmiség kialakításának leghatásosabb kohója ez a mozgalom volt. Erre többségük ma is büszkén emlékezik. Gábris József (Egy évtizeddel ezelőtt cikkünk szerzője-aki magaislakójavolta kollégiumnak - Emlékek és tanulságok címen megírta e közösség történetét. A sokszorosított formában megjelent neveléstörténeti dokumentum újbóli kiadása gazdagítaná e témával foglalkozók ismereteit.) 1846. június 29-én, Péter Pál napján tartották Véirady Antal ügyvéd és Ruffy Ida kisasszony esküvőjét az esztergomi Belvárosi plébánia templomban. (Erről részletesen az 1996 júniusi Esztergom és Vidékeben írt Bodri Ferenc.) A hagyomány azt tartja, hogy ezen az esküvőn találkozott Pathó /Ví/lal Petőfi, aki Jókaival együtt esküvői tanúnak érkezett Esztergomba. Vajon tényleg találkoztak-e? S ki is volt ez a Pathó Pál, aki a versnek köszönhetően a tunyaság szimbóluma lett. Mindenkor a felsőbbségnek hódoló, szolgalelkű hivatalnok alakját Vércse Miklós párkányi kutató rajzolta elénk szemléletesen 1993-ban a Párkány és Vidékében. Úgy érezzük, hogy e pályarajz új színekkel gazdagodik, ha új kutatási eredményekkel egészítjük ki az eddig ismerteket. A muzslai születésű nemes Pathó Pál al- és főszolgabírói teendőket látott el szülőfalujában, majd 1831 után Szőgyénben. E tisztséget apósától Menyhárt Istvántól „örökölte". Felesége Menyhárt Terézia már az 1820-as évektől élt férje mellett, aki szorgalmas hivatalnokként eljárt a megyegyűlésekre Esztergomba, hogy a falvak ügyes-bajos dolgait a testület elé tárja. Az 1840-es tisztújító gyűlésen várnagynak választották, s neki kellett felügyelnie a hajdúkat (az 5 lovast és a 18 gyalogot). Pathó Pál vagy a beosztottjaira, vagy a tisztséggel járó társasági életre unt rá, mert 1841-ben „útbiztosi Pathó Pálról - egy esküvő ürügyén állásért esedezett", amit meg is kapott. Ezután gyászos év köszöntött rá: meghalt apósa, majd június 29-én eltemette feleségét, s néhány napra rá (július 3-án) a 16 éves János nevű fiát kísérte a temetőbe. Egy időre nem maradt más neki, mint az, hogy a hivatalt minél hívebben szolgálja. Amíg a megye kis- és nagygyűlései tartottak, a többiekhez hasonlóan Esztergomban szállt meg. így kerülhetett földijének, a szőgyéni nemes Vargha László főszolgabíró özvegyének házába (ma Kossuth Lajos u. 28.), ahol megismerkedett az özvegy hajadon lányával Erzsébettel. Bármekkora is volt Pathó Pál úr bánata, hamar vigasztalódott. Éppen, hogy kitelt a gyászév, 1843. július 19-én feleségül vette Erzsébet kisasszonyt, s hogy a hozomány is meglegyen, Vargha Benedek főszolgabíró, a későbbi alispán „maga és testvérei nevében örökösen eladta" a Buda utcai házat Bakai Péil kanonoknak 8500 forintért. Ebből ezer forint illette a menyasszonyt, amit a házassági szerződésben rögzítettek, s Reviczky Péti vármegyei főügyész és Fabrinyi István vármegyei táblabíró, mint esküvői tanúk hitelesítettek. Az ifjú pár Szőgyénbe költözött, s ott élt a 195ös számú házban Pathó Pál haláláig. Közben Pathó urat a Pest Buda és Bécs között épülő vaspályához nevezték ki rendtartónak. Neki kellett felügyelnie a vasút tervezését, a telkek kisajátítását, a dömösi Dunaszakasz kialakítását. 1848-ban ismét számított rá a hivatal. Május 23-án r •u > '"

v v s.ys^^,, Nemes Pathó Pál házassági szerződése Vargha Erzsébettel (A Megyei Levéltár őrzésében) még a nemzetőrsereg egyik szervezője, de 1849 márciusában már a császárhű Andrássy József királyi biztos a mindenre kapható szolgahadban főszolgabírónak nevezi ki. Láthatjuk, személye mily ellentmondásokkal teli. Ugyanilyen ellentmondásos a kérdés megválaszolása is: ott volt-e Pathó Pál Véirady Anlal és Ruffy Ida esküvőjén? Talán ott volt... Vagy arra is lusta volt, hogy odamenjen? Egy biztos: a megye június 30-án tartotta nagygyűlését, amelyen a testület szinte teljes létszámban részt vett, de Pathó Pál uram nem voltjelen. Vajon miért nem? Lehet, hogy az előző napi esküvő fáradalmait pihente? Az is meglehet, hogy saját névnapját ünnepelte Szőgyénben, vagy netán az éppen három éve halott felesége iránti kegyeletből maradt távol a mulatozástól? Ki tudja? Az életrajzi adatok ismeretében mindenki eldöntheti magának, hogy Petőfi versének hőséből mennyi a költészet és mennyi a valóság. Hiszen még az is meglehet, hogy Petőfi csupán Várady Antal barátjának elbeszéléseiből hallott a magyar nemes e furcsa figurájáról. Várady Antal ugyanis a Ruffy-család peres ügyei miatt, na és persze Ida kisasszony miatt 1845 elejétől többször megfordult Esztergomban, s a vármegyeházán találkozott Pathó Pállal. Pifkó Péter