Esztergom és Vidéke, 1996

1996-08-15 / 33-34. szám

Mintha csodaszép álom lett volna! \ Olyan álom, amilyet gyermekkorunk- , korunkban láttunk, amikor este va- 1 lami színes szép lovagregénynyel a ] kezünkben aiuciiunk cl. igen, ilye- .„ neknek képzeltük, ilyeneknek sze- , rettük, ilyeneknek csodáltuk a régi < lovagokat! Tűzött a déli nap, hullott a ve-1

; rejték az arcokról, órákig veszte- i ] geltünk a tömegben és mégis szi- \ • vesen vesztegelnénk újra órákig, turnénk a hőséget, szomjúságot, halj az az Ezeregyéjszaka meséibe illő i, kép még egyszer megelevenedne |

; szemünk előtt! Az alabárdos kopjásj; délezeg vitézek, a sastollas, holló- j 1 szárnyas ércsisakok, a párducbőr és ] medvekacagányok, a torontáli perzekutorok, a fiumei magyar vitézek és a többiek mind mind valameny- j nyien. A herceprimás remek diszkocsija, 1 a banderiális lovasok drága felszere- 1 lése a világi és egyházi méltósá-! : gok között mindenesetre a legkivá- ; lóbb volt. Es zúgott az éljen, emel- ' kedtek a kalapok mindenütt, ahol a jóságos szelíd arczu főpap biboros talárját megpillantották. Esztergomvármegye banderialistái a menet első csoportjába voltak beosztva. Az előttük felvonuló huszonkét megye és város kiküldötteit is tetszéssel, gyönyörködve nézte a sok százezer szempár, de az első taps, az első általános éljenzés mégis a huszonvolczadik kis csapatnál, az esztergomiaknál hangzott fel, amikor Rcvicky Károly országgyülési képviselő daliás alakját -megpillantották. A fővárosi lapok is valamennyien a legnagyobb Leiatcssel és elisme-j réssel írnak ugy a herczegprimás, | mint vármegyénk részvételéről a hódoló menetben, sőt a bécsi lapok is sorokat szentelnek nekünk. íme így ir a »Budapesti Hirlapt a hercegprímás diszlogatáról és kísérőiről: 1 A me-ire csak ment a díszmenet, min- j denütt a meglepetésnek, a tetszésnek önkéntelen moraja hangzott föl a közönségből, a mikor a bíboros hercegprímás fogatait megpillantották. Az a pompa és fény, a melyet az ország első főpapja bemutatott, csakugyan káprazatos volt. Négy gazdatisztje a hercegprímásnak Lósy Lajos, Etter Gyula, Lakner Aladár és Perényi Arpau lóháton haladt a kocsik előtt ez utóbbi vitte a hercegprímás címerével díszített kék seiyem zászlót. A tisztek a Rákócy-korabeli huszárok mintájára szabott dus arany zsinóros dolmányt és nadrágot, sárga aranysarkantyús csizmát viseltek. A fejükön pompás cobolyprém kucsma volt, rajta az aranyboglár hercegi kordnával, a vállukon olyan párducbőr kaczagány, a melyen a párducnak még a feje sem hiányzott. A kucsma alól gyöngygyei befont varkocsok látszottak. A vezető aranyzsinoron harsonát hordott, melyről művészi himezésü cimerkendő lengett. A lovakon aranynyal egészen beborított zsabrak ragyogott, a kantár pedig, a mely szintén csupa arany, mint mondják történeti nevezetességű régiség: a keresztes háború idejéből való. A lovasok után jött a prímás kocsija, mely szintén történelmi nevezetességű, mert Vaszarynak egyik elődje kapta, sjándékba Magyarország utolsó nádorától. néhai József kir, herczegtől. A kocsi < kereke sárga, maga a hintó fekete sj rajta a hercegprímás zománezos cimere a mely mellett az ajándékozó címerét? is meghagyták kegyeletből. A hintótí hat olyan telivér fekete, arabs mén húzta, j hogy ezek maguk is látványosság szamba ( mentek. Hát ineg a lovak szerszáma Sárga alapon csupa arany: a csattoki mindegyike valósagos műremek és a Ilt | Miklős cár diszszerszámán lévő csattog utánzása. 1 | A hintóban biborpalástba öltözött "hercegprímás mellett Hettyey Samu kanonok ült. A kocsi mellett jobbról is, balról is három-három apród haladt, skarlátpiros; fehérbélésü, a prímás aranycimerével dl-! szitett köpenykével, aranynyai áttört' | égszínkék dolmányban piros szűk nad-i rágban, hegyesorru sárga czipőben, piros-' bársony kucsmával a fején. Az apródok:; nyakában smaragd és rubin kövekkel 1 ékesített arany nyakláncról a hercegpri- ;1 más cimere lógott a prímás jelmondatá- ii val: Isten és haza t Az apródokat Steffler < Lajos és Gramling Elemér keszthelyi, i Szenti János és Ledmcky István nagyszombati s Pirkner Imre, meg Szvoboda Béla esztergomi VII—VIII. osztályú gim^ < náí-iumi tanulókat a hercegprímás erre ai ; funkeziókra kinevezte s más ünnepi al-j : Italommal is fognak szerepelni. Háromjj apród fekete, három vörös hosszú fürtöst parókát viselt, a ny ifjú piros arcuknak i különösen bájos kifejezést kölcsönzött. I A hercegprímás második diszhintaja, 1 melyben ér. Walter Gyula és Klinda 1 Teofil, a primás udvari papjai ültek, ha- • sonló az elsőhöz, csakhogy ez elé négy \ sötét pejló volt fogva. A kocsikat lóhá- • ton Burány Ernő és Keő Arthur primási : gazdatisztek követték. A Pesti Napló megyénk lovasai- ' ról ezeket írja : Az Esztergom vármegyeiek sodronyínges és Zrinyi-szabásu dlszmagyarja is kitűnően festett. Sok taps fogadta acélbafoglalt, zománc-cimeres, hollószárnyas banderistáit. Pompás, harcias látvány 1 volt ez a csapat hadverő szignumaival és harckészséggel telve. ' -A Pcster LLoyd így nyilatkozik: Harcias kinézése volt Esztergomvar-1 megye banderialistáinak. Minden lovas i páncélinget viselt, nyakán arany iovaglánccal a megye díszes címerével. A kucsmát hollószárny diszitette. A Magyar Hirlap igy emlékezik meg lovasainkról : Es ztergom vármegye volt a menetben I as első, amelyik páncélos vitézekkel büszkélkedett. A lovasok mentéiének magas galléra volt, félig testhez álló Zrinyi-menték voltak ezek, kék rókaprémmel. A mente alatt sodronying, a lovasok nyakában arány lovagláncz, a vármegye zománc-címerével. Kucsmájuk hollószarnynyal : sárga csizmájok arany\sarkantyúval; valamennyien kardosak, ^satabárdosak. A Budapesti Hirlap-ban pedig ezt olvashatjuk. A menetben valaki a főispánokat éli —— — Lette. Esztergom ragyogó lovagcsapatjíP ból erre egy scKJronyinges,*f

?áranyííffkék rókapréroes ur hoilószárnynyp ékes kocsmájához rfyul s ugy köszöfii meg a szűkebb hazafiságnak ezt a vánulását

r a melyet nagy éljenzés Gyönyörű L» volt ez a nyolez emberbál álló fényes csapat, mindegyik dalia ké lében ersatabárddak mellén a megye sománcos címerével, a milyennek fiata fantázia a közfpkor lovagjait álmodja Egyszóval a siker teljes volt"*; midőn ezt e helyen is büszkén kons :aiáljuk

T nem. tehetjük, hogy hálásai megne emlékezzünk a banderiális me net eszméjének megpenditőjéről, ak sok tanulmánynyal és fáradhatlan buz jósággal készítette el a ruha-, szei szám és fegyverzet tervét s akié. szerint a siker oroszlánrésze: t Szabó Mihály vármegyei főjegyz arról. f Árnyék ugyan volt e fényességben .s, de azt csak mi, benszülöttek vet:Ük észre. Mi, akik tudjuk, hogy pemcsak Esztergom vármegye van, kanéin Esztergom város is, mely még mindig nem tett lépéseket arra. amit könnyen elérhetne minden nagyobb áldozat nélkül, hogy tudniillik önálló törvényhatósággá váljék. Az ős Strigonium-nak, a kis magyar Rómának junius S-án bizony ott keilett volna lenni a jubiláris menetben, amelyben sokkal kisebb, szegényebb városok is résztvettek, mert tudtak annak idején, és tudnak ma is akarni és cselekedni. Nagy napja volt a hétfői az egész országnak, feledhetetlen nekünk. A nemzet lelkesedése, igaz szeretete, százezrek hódolata és lelkesedése olyan nappá avatta azt, amikor csak egy kívánság vonult végig a hazán és szállott fel az egek Urához: >Sokáig éljen a Iegalkotmányosabb király ! < rtüyyan ünnepli Esztergom a millenniumot. li^lcrydiu, au^uöílus 19. Nincs széles e hazának városa, faluja, zuga, melyben a dicsőséges czerév emlékét, ha többel nem, egy hálaadó isleniűs'ztelettel meg ne ülnék, csak Esztergom jzab. kir. város az, melynek édesebb a tétlenség. mint a hazaszeretet uhárán a inécsgj ujtás. Hazugnak kell lenni a történelem lapjainak, melyek Esztergomról annyi dicsőséget, lényt, hazafiasságot jegyzettek fel. Mert lehetséges-e az, hogy ama város, mely szive volt a honnak, ugyanazért megszűnt doLogni, lelkesülni ? avagy talán nenv vádolható ezért hazafiatlansággal ? Lehetséges-e az, hogy ama város, melyről az van feljegyezve, hogy az első magyar király születésének, megkoronáztatásának és a keresztény vallás dicsőséges rccipiálásának az egész országra fényt árasztó gócpontja volt, hogy a közönynek azon nemével excelláljon, mely külütlibeil megszokott nála a közügyek terén ? Ez év április 30-án (három hónap és három liét előtt) tartott közgyűlésében kimondotta képviselőtestületünk, hogy megünnepli az örömünnepet, s e végből 10 tagu rendezőbizottságot választott, s kért fel az ünnepély rendezésére. A bizottság működéséről annyit tudunk, hogy Szt. István napjára tervezte az ünnepélyt, épp a városnak azon történelmi szereplése folytán, melylyel egy városa sem dicsekedhetik az országnak. Ujabban annyi jött nyilvánosságra, hogy a városnak nincs pénze az ünnepségek rendezésére. De arra, ugylátszik, volt, hogy a kaszárnya átadási banketten pezsgőtől ázott a mulatók lába alatt a talaj. Első sorban kérdjük, jogosult e * bizottság az anyagi kérdéssel foglalkozni, ha a képviselőtestületiül kapott megbízást elfogadta ? Avagy betekintett-e az a bizottság a városi pénztárba? s tett-e a közgyűlésnek indokolt jelentést? s kérte-e felmentését ? avagy talán csak az a bizottság lenne képes ünnepélyt rendezni r Valóban csodálkozni kell, hogy Esztergom, mely eddig tettekben kérkedett hazafiassá gával, a nemzet ünnepében ne vegyen részt. De még jobban csodáljuk a rendező bizottság több tagjától a hazafias ténnyel szemben tanúsított közönyét. Dicsőséges multadra büszke Esz t ergo 111! Hozzád kiált önérzeted, ébredj fel decennális tétlenségedből, nincs . még késő, hazudtold meg a szánalmas valót és vond e lekete sorok fölé, még élő hazafiságod lángjától vöröslő leplét a tetteknek ! Aliquis.