Esztergom és Vidéke, 1996
1996-06-13 / 24. szám
1996. június 13. Esztergom és Vidéke 3 Nemcsak falrahányt borsó! Az Esztergom és Vidéke június 6-i számában jelzett Béke téri patkány ivánzió sajnos a város más részein is probléma, amellyel a képviselő-testület is foglalkozott. Az eredményes megoldás a város egészére kiterjedő patkányirtás lenne. Az ügyben illetékes jegyzőasszony a szükséges lépéseket megtette, remélhetőleg rövid időn belül patkánymentes lesz a város. Nem szeretnénk a Búbánat-völgyet sem elhanyagolni, ezért képviselői kezdeményezésre június 21-én 18 órakor a területet érintő problémák megvitatására a Vasas Horgásztelepen kihelyezett ülést tart a Városfejlesztési Bizottság. Köszönjük az Esztergom és Vidéke olvasóinak és szerkesztőségének az észrevételeket, és kérjük, hogy közérdekű problémák felvetésével ajövőben is segítsék munkánkat. Lengyel Károly képviselő ^ N TOBORZO Az Esztergom és Vidéke polgári lap szerkesztősége Diák Újságíró Stúdiói szervez 13-16 év közötti esztergomi, illetve környékbeli fiatalok részére. A stúdió célja, hogy a lap a „jó tollú" gyerekek közül biztosítsa külső munkatársainak utánpótlását, s egyben segítse az iskolák tájékoztató munkáját. A nyitó foglalkozások időpontja augusztus 21-22-23. A program félnapos elfoglaltságot jelent. Jelentkezni az Esztergom és Vidéke szerkesztőségében (a Gran Tours Széchenyi tér 25. sz. alatti irodájában) lehet ^reggel 8 és du. 15 óra között. A jelentkezés határideje június 30. Már vízibuszon is mehetünk Párkányba! Az elmúlt hét szerdájától konkurrenciája van az Esztergom-Párkány között közlekedő kompnak. Egy személyszállító „vízibusz" segít a gyors átjutásban. Az első járat 7.20-kor indul Párkányból, az utolsó 18.15-kor Esztergomból. A járatok 20 percenként közlekednek. örülünk az új lehetőségnek, de fájlaljuk, hogy ez a vállalkozás sem gondol azokra, akik késő estig szeretnének a szemközti városban vendégeskedni. így elesnek például a párkányiak attól a lehetőségtől, hogy a Várszínház előadásait megtekintsék. Persze, tudjuk, nem rajtuk múlik, hiszen ebbe a vám- és határőrség is beleszól. De talán el lehetne indítani a kezdeményezést, tárgyalni lehetne az illetékesekkel. Nem kellene megvárni, míg a híd elkészül. A két testvérváros „nappali" barátsága - legalább így, nyáridőben - ne érjen véget a napnyugtával! VÁROSNAPLÓ A Zengő Dóm A szegedi Székesegyház adott helyet a május 27-én, Pünkösd hétfőn tartott, Székesegyházak Egyházi Kórusai' első találkozójának, melyen az egri, az esztergomi, a győri, a kalocsai, a szegedi, valamint a váci egyházmegye énekkarai vettek részt. A délelőtt 11 órakor kezdődött szentmisét Ábrahám István székesegyházi kanonok, plébános úr mutatta be, melyen a hat kórus közreműködésével gregorián művek hangzottak el. A szentmise végén Baróti István orgonaművésznek, az esztergomi Bazilika karnagyának orgonajátéka felejthetetlen élményt nyújtott mindannyiunk számára. Ezt követően a Székesegyház szerény agapéra hívta meg az énekkarok tagjait, majd a délutáni programban, a Dóm téren mutatkoztak be a kórusok, az általuk választott zeneművekkel. Az előadások magas színvonalát még az is emelte, hogy a tér akusztikája kiváló volt, ugyanis erősítések és mikrofonok nélkül csodálatosan adták vissza az előadott zeneműveket. Örvendetes, hogy az EsztergomTurányi fehér és Gyöngyös vörös bora nyert Június l-jén, szombaton délután benépesült az Ipartestületi Székház nagyterme a Kálváriadombiak borversenyén. Hatodik alkalommal rendezték meg a pincegazdák vetélkedőjét, ezúttal huszonhét bort - 16 fehéret és 11 vöröset - hoztak el megmérettetésre. Kneiszel Sándor borátvevő gyűjtötte be az egységesen egy literes fehér üvegben palackozott borokat és mindegyiket sorszámmal látta el. Ettől a pillanattól kezdve névtelenné váltak a borok, így zsűrizték őket. Gimeskövi Károly agrármérnök, a Pilishegyközségi Szövetkezet elnöke ismertette a zsűrizés menetét. A borok tisztasága, színe, illata, zamata egyaránt minősítésre, pontozásra került. Az elérhető pontszám - miként a nemzetközi borminősítési gyakorlatban - itt is 20 pont volt. Minden borosgazda résztvett a borminősítésben, így valóban, a nagyszámok törvénye alapján reális eredmény alakult ki. A pontok összeszámlálása és a borok beazonosítása után hirdettek végeredményt. Fehér borok közül: 1. Turányi Sándor (Budavidéki kísérleti szőlő) 18,72 pont, 2. Gyöngyös Antal (Olaszrizling) 18,40 pont, 3. Teplánszky Ferenc (Tramini) 18,39 pont, 4. Bábszki János (Olaszrizling) 18,31 pont, 5. Budafoki Róbert (Chardonay), Geiszler János (Veltelini) és Kiss György (Olaszrizling) 18,25 pont. Vörös borok közül: 1. Gyöngyös Antal (Cabernet) 19,08 pont, 2. Szíjártó Árpád (Cabernet) 19,03 pont, 3. Kiss László (Zweigelt) 18,96 pont, 4. Teplánszky Ferenc (Zweigelt) 18,50 pont, 5. Gimeskövi Károly (Cabernet) 18,42 pont, 6. Turányi Sándor (Oporto) 18,09 pont. Horváth Ferenc móri borosgazda dicsérte az esztergomiak termését. Azt is megtudtuk az est folyamán, hogy a megyei borversenyen is szép eredményre számíthatnak az Esztergom és Kesztölc vidékéről beküldött borok. (os) Lakitelken jártunk Budapesti Főegyházmegye Zsinatán elhangzottakat éreztük megvalósulni, mely szerint az, Egy ház keresi a kapcsolatot a művészet, a zene képviselőivel, szervezeteiver annál is inkább, mert ez a találkozó elindított egy folyamatot, melyben nekünk, kórustagoknak, valami egészen különös szeretet-megnyilvánulásban volt részünk. Együtt énekelve dicsérhettük az Urat, kaptunk és adtunk is sok-sok élményt és szeretet, ami összekapcsol bennünket. E találkozó folytatásaként a győri székesegyház karnagya, Katona Tibor meghívta a székesegyházak kórusait szeptember 7-re, a Szentatya miséjére, ahol több száz kórustag ad elő zenei műveket, hozzájárulva az ünnep magasztosabbá tételéhez. Örömmel töltött el mindannyiunkat az a tudat, hogy a Kórusok Találkozója egy hagyományt teremtő folyamat kezdete volt, mely a Zsinat szellemében, mindannyiunk szívében otthagyta a ZENGŐ DÓM hangját. Bognár Imréné Május 17-ére kirándulást szervezett Lakitelekre Forgó Erzsi néni, a József Attila Általános Iskola diákönkormányzatának vezetője. A kiránduláson azok a tanulók vehettek részt, akik az iskolai rendezvényeken, az iskolai újság, vagy a rádió szerkesztésében tevékenyen működtek közre, és segítették az iskolát. Izgatottan vártuk az indulást, ami bizony elég korai volt. Az út 6 órától háromnegyed 10-ig tartott; az Alföldön már ekkor is nagyon meleg volt. Laki telekre érve először a népfőiskola előadótermében meghallgattuk Lévai Jánosné oktatási igazgató beszámolóját az iskola történetéről, tevékenységeiről. Ezután Lőrincz Pista bácsi bevitt minket a Tisza Vendéglőbe a tízórainkért, majd elvezetett a kerékpárokhoz, melyekkel a Tisza egyik holtágához kerekeztünk. Kellemesen töltöttük el az időt, sokan megmártóztak a hűs vízben, mások csak a lábukat áztatták. Az idő gyorsan eltelt. Egykor visszaindultunk ebédelni. Étkezés után pedig megtekintettük a Mongóliából származó, lószőrből készült jurtákat. Tetszett mindegyikünknek, kevesen láttunk még ilyet A Kölcsey házban S aáryÉ va kiállítását és az emigrációs gyűjteményt néztük meg, amely szintén érdekesnek bizonyult. A nap fénypontja - a népfőiskola uszodájában - a fürdés volt. A nagy meleg miatt mindenkinek jólesett e kellemes másfél óra. Az uszoda nagyon szép volt, s ahogy végre kikászálódtunk a vízből, megkaptuk az uzsonnát, s fél hét körül indultunk vissza Esztergomba. Kecskeméten még megálltunk, és sétáltunk egyet a Fő téren. Megnéztük a város néhány nevezetességét, a Cifra palotát, a Kodály Zeneiskolát, a Katona József Színházat és a Városházát. Este tíz óra körül érkeztünk haza egy kellemes napot hátrahagyva. Czahesz Anita, Lugosi Tímea Gyógyszertárak ügyeleti beosztása Június 15 -16.: Kolos patika (Petőfi S. u. 30.) Június 17-21.: Szent István gyógyszertár (Bajcsy-Zs. u. 11.) Június 22 - 23.: Piros patika (Körösi L. u. 17.) Június 24 - 28.: Szent István gyógyszertár (Bajcsy-Zs. u. 11.) Június 29 - 30.: Szent Anna gyógyszertár (Terézia u. 25.)