Esztergom és Vidéke, 1996

1996-06-06 / 23. szám

4 Esztergom és Vidéke 1996. június 13. - Miért éppen velem akarsz beszélgetni, riportot készíteni? firtatta már a telefonban, s a személyes találkozáskor is azonnal. Hisz semmi különös nincs az életemben! Legyen erre a válaszom maga az elkészült riport. Közel negyven éve ismerem Németh Máriát. Kisgyermekként a fiatal tanárnőt, édesanyám kolleganőjét ismerhettem meg benne, majd felnőve a tanítványa lehettem, ő vezetett be a kémia rejtelmeibe. (Igaz, hogy humán érdeklődésem miatt vegyészeti tudományom azon a szinten meg is rekkedt.) S azóta, az elmúlt évtizedek alatt is mindig figyelemmel kísértük egymás sorsát, életét. - Születésemkor nagy örömmel fogadtak a szüleim - kezdi a viszszaemlékezést kérésemre. - Firinc bátyám hároméves volt, s kislányt vártak személyemben. Ez a szeretetteljes fogadtatás, meleg családi légkör jellemezte egész gyerekkoromat. Kató húgommal lett teljes a család, s mind a hárman nagyon boldog gyermekkora emlékezhetünk vissza. Édesapám jogot végzett, s postatisztként dolgozott, édesanyám a maga derűs, vidám természetével - egészen haláláig barátságos, szeretetteli légkört teremtett maga körül. Először a Petőfi utcában laktunk, majd 17 évig a Meszéna-házban. Ott ismerhettem meg Joci nénit, a háztulajdonost, aki számomra az igazi „tanítókisaszszony" volt, példaképem is pályám indulásakor. fa- Talán neki is szerepe van abban, hogy a tanítóképzőbe jelentkeztél? -Nemcsak ebben volt szerepe, de zenei érdeklődésem felkeltésében is. Mivel nekünk nem volt zongoránk, nála gyakoroltam és élveztem az ő remek zongorajátékát. fa- innen ered hát a zeneszereteted, hisz azóta is minden esztergomi hangversenyen ott találunk Téged. - Sajnos énekelni soha nem tudtam, de a muzsikát nagyon élvezem máig is. fa- Hol kezdtél tanítani a képző befejezése után? - Mi is egy reformot éltünk át, mint azóta a pedagógia területén oly sokan. A ncgy évfolyam befejezése után Somogyba kerültem gyakorlóévre. fa-Az elszakadás itthonról nagyon nehéz volt? - Somodorpusztán kezdtem, ahol az alsó tagozatot tanítottam, az 1-4. osztályt összevontan. A felsőt az igazgató tartotta kézben, aki a vasútállomáson lakott néhány kilométernyire, de az édesanyja a lakótársam volt ott kint a tanyán. Az idős néni kedvessége segítette leküzdeni honvágyamat. fa- Egy év múlva kaptátok meg a diplomát? - Igen, érettségi és képesítővizsga után. 1951. augusztus 29-én jöttem haza a friss okmánnyal, s azt hiszem, akkor nálam boldogabb ember kevés akadt a világon. A kitűnő képesítés azonban a fiókba került, hisz a lányát féltő édesapa nem engedte vissza Marát a „sötét Somogyba". Október 6-án viszont Jámbor Laci bácsi segítsédíjas". - Mivel az általános iskola mellett a kereskedelmi iskolába is tanítottam 17 évig, először jól jött a pihenés. Akkor határoztam el, hogy most más céljaim is lesznek. A régi nyugdíjas kollegákkal egy kis baráti közösséget hoztunk létre, amely tíz éve nagyon aktívan működik. Havonta találkozunk, segítjük egymást, „kibeszéljük magunkat". fa- De, tudomásom szerint, újra visszahívtak a Kossuth iskolába. - Igen, két év múlva szükség volt rám, s nagy szeretettel, megbecsüléssel vettek körül az öt év alatt, amíg - az iskola megszűnéséig - ott tanítottam. fa- Nyaranként a városvédő táborokban is találkozunk Veled. -Ez a munka nagyon kedves számomra. E táborok az Esztergom Baráti Egyesület égisze alatt működnek, Meggyes Miklósné, régi tanítványom, majd kolleganőm vezetésével. Nagyszerű érzés látni szeretett szülővárosomban azokat a helyeket, ahol a gyerekek segítségével szépítettünk valamit. Tavaly Pedagógus arcképcsarnok Mara néni, a fáradhatatlan például Esztergom rendezte az országos tábort, s az én kis csapatom a csonka-híd tábláit festette át nem kis nehézségekkel - hisz pallót kellett építenünk egy hatalmas lyukra, hogy dolgozni tudjunk. De a kis csapat munkáját dicséri a Török tábla, vagy a Prímási Palota oldalán található emléktábla is. fa- Hogy látod városunk jelenlegi helyzetét? - Úgy érzem, sajnos, a protokoll túl sok időt vesz el a vezetők idejéből, s ezért kevesebb energiájuk marad a konkrét, mindennapi ügyek figyelemmel kísérésére. Ami nekünk, kisembereknek, akik itt éljük hétköznapjainkat, sokkal fontosabb lenne, mint a különféle külföldi delegációk fogadása, a konferenciák, kongresszusok megnyitása, stb... Persze, látom a vezegével a Balassa iskolába helyezték Németh Máriát helyettes tanítónak, majd december 6-án került a József Attila Általános Iskolába, ahonnét 35 év munkaviszony után vonult nyugdíjba. fa- Hogy is lettél matematika-kémia szakos tanár? - A „mélyvízbe" dobtak be azonnal, egy nyolcadikos osztályt kaptam, és ezt a két tantárgyat tanítottam. 1953-56 közölt végeztem el Budapesten megkezdve, majd Pécsett befejezve a tanárképző főiskolát. fa- A tanítványaid közül kikre emlékszel szívesen? - Mindenkire! De akik a kémiában eredményeket is értek el, azok közül Tomerle Rozit említem, aki 1975-ben kémiából országos második helyezett lett, azóta vegyészmérnök. Egry Éva, Morvái Márta is ezt a pályát választotta, s még néhányan a régiek közül. fa-Nekem is maradandó élményeim vannak az óráidról, hogy például a kén sárga színéről egy szép pulóver jut az eszembe, a kémcsőben elővarázsolt liláról pedig egy muszlinsál - hisz így tetted számunkra kézzelfoghatóbbá, szemléletesebbé ezt a prózai tantárgyat. - Jól is esik, amikor a találkozókon felemlegetik a tanítványok ezeket a régi mondatokat. fa— 55 évesen nyugdíjba vonultál, de azóta sem vagy igazi „nyűg- Egy pedagógusnak a legszebb ajándék: a gyermekek hálás mosolya tők erőfeszítéseit és az eredményeket is. fa- Ok is értékelték a Te fáradhatatlan ténykedésedet, amit a városért teltél évtizedeken át, hiszen tavaly március 15-én emlékplakettel jutalmaztak, sokunk őszinte örömére. - Jólesett, hogy gondoltak rám, de azt hiszem, túlértékelték a munkámat -hárítja el szerényen a dicséretet, majd saját készítésű fagylalttal kínál, ami kellemesen enyhíti a kánikulai hőséget. fa- Édesanyád halála óta egyedül élsz, mégsem vagy magányos. Hogy sikerül ez? - Nagy a mi családunk, Kató húgomnak már unokái vannak, akik szívesen nyaralnak itt nálam a régi családi házban, a nagyszüleim házában. De mindig voltak hobbijaim, a kézimunka, a házimunka, az utazás. Soha nem unatkoztam. fa-Idős embereket, betegeket látogatsz, ezt tudjuk sokan, de az utazásaidról nem mesélték még. Merre jártál? - 12 külföldi úton vettem részt az IBUSZ-szal, a legkedvesebb emlék Olaszország volt. A 13 nap alatt sokat láttunk: Velence, Rimini, Firenze mellett Rómába is eljutottam két és fél napra. fa- Hatalmas könyvtárad van, s tudom, hogy rengeteget olvasol. Van-e kedvenc íród, költőd? - A versek számomra mindig azt jelentették, hogy ha rátaláltam egy nekem hangulatilag tetsző műre, úgy éreztem, ezt helyettem fogalmazták meg. fa- Van-e üzeneted a mostani érzéseidről az olvasóknak? - Tompa Mihály sorai járnak a fejemben napok óta, talán őt idézném: „Bármerre visz az életed, Csak egy célod legyen, Segíteni mindig, mindenütt A többi emberen." Mara néni, a fáradhatatlan nyugdíjas pedagógus színes, tartalmas életével s e választott mottóval üzen nekünk most, így a pedagógusnap táján. Köszönjük! Kis-Szölgyémy Emília