Esztergom és Vidéke, 1996

1996-05-30 / 22. szám

,vvw»"»wvvvwvvyvvvvv^» vv vx wvvv^ n. IDO-MŰ-HELY 1996/2.. 'Tápfáítad tóvá66 6ennem az erőt ... ALMA MATER A magyarországi iskolák alapí­tásának idei - jelképes - ezeréves évfordulója alkalmából, Ady versé­nek örök időkre szóló „üzenetével" ajánljuk itt kezdődő összeállításun­kat. „Én iskolám"...a mi iskolánk. Alma mater - „tápláló anya"... Gyermekeit tanévről-tanévre befo­gadó és elbocsátó, évfolyamokat, nemzedékeket felnevelő. Egyik esztergomi otthonukat, a jezsuita gimnáziumot 1687-ben ala­pította Széchényi György érsek; a vízivárosi épületben 300 esztende­je, 1696-ban kezdődött el a tanítás. Azóta többször változó helyen, más-más épület kapuja várta-tanó­rákra vagy találkozókra - a „mindig újak" és öregdiákok, tanárok és ta­nítványok gyülekezését. Mindnyá­juk alma materének kapuját egy­ugyanazon kulcsra nyitja a történel­mi „nagycsalád" összetartó - egyé­ni és közösségi - emlékezete. Ezen a kapun (először a Deák Ferenc utcában, majd a Kis-Duna­parton) járt ki-be negyven éven át Asbóth Károly tanár úr. 1916-ban 80 esztendeje kezdte meg pályafu­tását, 40 éve, 1956. szeptember 1­jével az I. István gimnáziumból vonult nyugalomba. Egész életében „nyughatatlan" személyiség volt, csillapíthatatlan alkotói vággyal, íráskényszerrel. Alapjában - ahogy ő maga írja - „melankolikus termé­szet", ugyanakkor idealista igaz­ságkereső, konok eszménykövető, aki épp ezért sokszorosan csalódott, megkeseredett emberként fejezte be hosszú életútját. Bányai Mátyás írja emlékezésé­ben, amelyből a következő oldalon közlünk részletet, hogy Asbóth Ká­roly hagyatéka „ismeretlen helyen" van. Örömmel adhatok számot ar­ról, hogy ez a hely: a városi könyv­tár, és íme, mától kezdve már nem ismeretlen. Megtalálható itt Asbóth tanár úr teljes szellemi „vagyona", többnyire spirálfüzetekben. Köztük 40 kötetet kitévő versei is, összesen 2927. (Ő számolta meg - mint min­den művét - ilyen pontosan.) Itt van mintegy 160 oldalas „ emléktára" is, amelyet - a folyta­tás reményében - szintén felnyi­tunk, hogy árnyaljuk és kiegé­szítsük a Bányai Mátyás megrajzol­ta, lényegében hiteles portrét. N.T. /i^ioU- 'Lf^.'hli-^- i '« . ( Az egyszemélyi!-,,szubjektív"~ indíttatás nem csupán az elismerésre méltó visszatekintés kitűnő szorgal­mú iróját illeti, menti és szabadítja fel, de a gyűjtemény ismertetőjét is, hi­szen mindketten majdhogynem azo­nos években koptattuk az esztergomi Állami és Községi Szent Imre Foreál­gimnázium (Temesvári Pelbárt stb.) padjait és tanárainak idegzetét Ké­sőbb - bár rövid ideig - katedráit úgyszintén vele együtt, aki a színes iskolatörténet írója és közreadója: Bányai Matyi. A „Mátyás" inkább a hivatalos iratokon, aláírásában és könyvei címoldalán (Az asztrológia járatlan útjain. 1992. -Lét a negye­dik dimenzión túl. 1993.-Fiú legyen vagy leány? 1995.) olvasható; ha ,Jő­távolon" kívül áll, feltehetően ma­tyizzák őt diákjai is. (A ,^1attatiás" amúgy , Jahve adománya" az etimo­lógia szerint, utóbb a Júdás helyére választott „póttag" az apostolok kö­zött A, Jégtörő" pedig főként össznépi történelmünk kiváló személyiségeinek elő - vagy éppen utó - neve, ebbe a körbe a mi Matyink szubjektíve is ne­hezen illeszthető.) Életútjának zúzma­rás vagy napfényes fővonalai könyv&wl megszerkeszthetők. Az önindíttatású történetkönyv tehát a mai Szent István Gimnázium és Híradástechnikai Szakközépiskola ismert tanárának munkája, és hogy melyik egykori intézmény lehet a va­lóságos jogelőd, erről csak önszorga­lomból tűnődhetünk: „a pannonhegyi Sz. Benedekrend Főgymnasiuma" -e vagy a szép példát követő „városi altanoda", hitelességgel aligha lehet dönteni. A folyamatokban minden változott, egybeforrt és összekuszá­Történetek egy iskoláról lódott a „nagytörténet" sodrásában, így az intézmény helyszíneit és el­nevezéseit illetően is. A „döntést" a bölcs szerző sem kísérli meg, vissza­pillantását olvasóinak örömére felte­hetően ezért kezdi a város legkorábbi iskolaalapításainak (jezsuiták, feren­cesek, bencések, civilek) jeles doku­mentumaival, dátumaival. És bár ­mint rtja - „az Esztergomban műkö­dő iskolának ezeréves múltja van", a mai intézmény 1987-ben megelége­dett a 300. évforduló ünneplésével a választott alapítás szerint. Szívesen búvárlom itt a múltat, e jeles ünnepség eseményeinek króni­káját, a közelmúlt dokumentatív tör­ténetét. Megilletődve olykor, hiszen nem csekély szorgalom eredménye ez a tarka epizódokban bővelkedő história, a kitűnő írásos és soha nem látott képekben gazdag dokumentá­ció. Derűre hangolnak a visszaköszö­nő balfogások az elhamarkodott avatások körül. Beszédes „életjelek" a pecsétek és jelvények másolatai, az épületek és tanári karok fotográfiái, a bencések folyósójának, lépcsőházá­nak, dísztermének és szertárainak fényképei. Ma is igézőek a diákélet rajzai, a reáliskola kézzel írott érett­ségi jegyzőkönyvének reprodukciója 1911 - bői, a kedves tanárok (legtöbb­jük gúnynevét is tudom) komor tab­lói, még a tornaünnepélyek felvételei is. Szívesen forgatom az előbb két szálú, majd egybefonódott iskolatörté­net lapjait az epizódokról, hiányér­zettel a teijedelem szorításából kö­vetkezőn, nem ritkán felvidámodva a szerző szubjektivitásain. Egy-azon iskolába jártam nyolc esztendeig, inde­xemből a névváltozatok összegyűjthe­tők. De hogy hány épületben folyt a tanítás 1942-1950 között, és mindez mi­féle kényszerek eredményeképp, ez saját emlékezetből már nehezen rekonstruál­ható. Hogy az indulás 65 tanulójából mi­ért végeztünk csupán hatan (+ 20 közben és máshonnan érkező), erre az „összeuró­pai történet" nyújt szomorú magyaráza­tot , ,Egybe tartozásunk'' a legkevésbé sem múlott kedvelt tanárainkon, szóród­tak és sodródtak maguk is az események során Bányai tanárportréit olvasva egy­kori „szorongatóimra", későbbi kol­legákra és jóbarátokra hálás és elszorult szívvel emlékezem, öröm­mel olvasnék többet az itt csupán em­lítettekről is. A szakszerű leírás és a színes képek a fizikai szertár kincsőr­ző múzeumából számomra ma is akár az inkvizíció szerszámai. De feledhe­tetlen élményem az, amikor Sárgái József tanár úr még az én szenvedő kobakomból is eleven szikrákat tudott kipattantani. Jól jött volna sokszor, jól jönne ma is egy-egy Tesla-trafó (?), ugyanígy az üveglábú sámli a talpaim alá. Vagy CsathóErnő bácsi utolérhe­tetlen győzelme tudatomban a szög­függvények rejtel- mei fölött. Mai követőjük visszatekintő krónikatöredékei fundamentumot építenek az egykori diákok emléke­inek; boldogan szemelgetem azo­kat is, amelyek azóta keletkeztek. A „szentimrések, szentistvánosok, pel­bártosok" (stb.) emlékezetét frissíti, históriáját öregbíti a csinos kötet; a felbukkanó hézagok többnyire kitölt­hetők a régi évkönyvek adataiból, no­meg az érettségi találkozók anekdota—kincséből. Bányai tanár úr szubjektív kró­nikája igényt teremt a csupán re­mélhető teljességhez: indíték és példa egy tudós és objektív „törté­neti mű"alapjaihoz, amelyet egy­szer - a szükséges és lehetséges korrekciókkal, kiegészítésekkel ­valóban illenék elkészíteni. (Az el­írásokat és sajtóhibákat szövegében maga a szerző javítgatja áldozato­san.) A könyvből átvéve szerzője csendes humanizmusát, színgazdag derűjét, töretlen munkakedvét kü­lönösen. Sokunk szép emlékeire gyújt fényt a kedves kötet Emlékmű helyett emlékkönyv formálódott - ez pedig jóval emberibb. Az én emlékezetem­ben leginkább Szabó Lajos bácsi (1952-ig ő volt az igazgató) feledhe­tetlen alternatívája kísért: az „ujak a Mamának vagy adjak egy pofont". (Esetemben épp elég oka volt ismétel­getnie.) Az utóbbit választottuk rend­szerint: legyintése egy simogatással felért így intéződött minden „ügy", lovagi szabályok szerint Bár hason­lóképpen intéződött volna a későbbi­ekben is, amikor a három főerény igencsak feledésbe merült B.F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom