Esztergom és Vidéke, 1995

1995-05-04 / 18. szám

ESZTERGOM és VIDÉKE MELLÉKLET 1995.18. szám // IDOLAPOZO NGOLES SKOT UTAZÓK a régi Magyarországon 1542-1737 Argumentum Angol utazók Esztergomról (4.) A XVII. századi angol utazók közül, akik megfordultak a nyugatiak számá­ra oly varázsos, de inkább félelmetes Magyarországon, a legnevezetesebb és - nem méltatlanul - legtöbbet olvasott Edward Browne (1664-1708) volt. Édesapja, Sir Thomas Browne, norwichi orvos volt, aki a Religio Medic híres szerzőjeként számos angol lexikonban feltűnik. A Chambridgeben tanult Edward Browne 1669-ben járt a királyi Magyarországon, Krajnában és Fria­ulban - majd a török birodalomban Thesszáliáig jutott el. Munkájának késői értékelését az is mutatja, hogy 1673-as angol nyelvű könyvét 1975-ben Né­metországban fakszimile kiadásban újra megjelentették. A fordítást dr. Dras­kóczy Istvánnak, az 1970-es években tartott Komárom Megyei Levéltári Beszélgetés számára készült összeállításából vettük. „A török katonai fedezet Esztergomig (Strigonium, Gran) kísért, ahol partra tettek. Erre rögtön a városba mentünk, ahol a várparancsnok meg se kérdezte, hogy mit csinálunk, vagy miért jöttünk, meglehet, hogy valami baksist várt tőlünk, vagy pedig keleti különös érdekből (szokásból?) nem tette azt. Azon­ban az agák közül egy, ki négy század lovassággal jött Érsekújvárról, azonnal a várba ment, megkérdezni a bégtől, hogy mi tevő legyen, egyszersmind megjegyezte, hogy minket nem hozzá, sem a nagyvezérhez, hanem magához a nagyhatalmú császárhoz küldtek és bizonyára, szokás szerint viszünk vala­mi ajándékot. Ennélfogva azonnal engedélyt adott, hogy amikor tetszik to­vább mehessünk. Esztergom (Granm Strigonium, Ostrogon) a Duna déli part­ján, azon a helyen fekszik, hol a Garam folyó a Dunába ömlik. Felosztják pedig alsó és felső városra, mindkettő jól meg van erősítve kőfalakkal. Az alsó város a Duna fölött uralkodik: Szent-Tamáshegy is igen jól meg­erősített, mivel a város közelében emelkedik és uralkodik is. E városban igen jó természetes, de nagyon meleg fürdők léteznek." A továbbiakban a német nyelven közkézen forgó kiadványokból ismerteti Esztergom várának viharos sorsát. „Alig van hely, mely nagyobb ostromokat állott volna ki." Befejezésül pedig az esztergomi folyami átkelés történetének kutatói számára szolgáltat fontos adatot: „Esztergommal átellenben fekszik Párkány (Barchan) városa, a kettőt hajóhíd köti össze." O.A. Polgárképek a 18. századi Esztergomból (4,) Casanova Dániel Jólét és takarékosság Készletek egy tiszti értekezlet jegyzőkönyvéből Bizonyos tekintetben szerencsés em­bernek érzem magam, bár ha visszate­kintek a hátam mögött hagyott közel 81 esztendőre, elmondhatom, hogy nem volt könnyű az életpályám. Sőt, bizonyos időszakban nagyon is rögös. Szerencsésnek mondhatom maga­mat olyan tekintetben, hogy módom volt találkoznom és elbeszélgetnem olyan emberekkel, akik kivételesen na­gyot alkotó tevékenységükkel örökre beírták a nevüket a magyar, és ezzel együtt az egyetemes emberi kultúra halhatatlanjainak a névsorába. Ugyanígy maradandó élményként élnek bennem azok az események, amelyeknek egyike-másika szintén történelmi jelentőségű, és amelyeknek szem- és fültanúja, olykor valamelyik részterületük aktív szereplője voltam. Ám ezekhez hasonló az az esemény­sorozat is, amely az immár 146 eszten­dővel ezelőtt lezajlott nagysallói győz­tes csatánk eseményeinek emlékeként vésődött belém a csata szemtanújának közvetítésével. Ezt szeretném tovább „hagyományozni" az évforduló alkal­mával, mélyen fejet hajtva a csata hő­seinek hazafiúi önfeláldozása előtt. Nagysalló a Felvidéken, Esztergomtól kissé észak-nyugatra, légvonalban kb. 35 km-nyire, a Garam folyó völgyében talál­ható. Tőle 4 km-re északra van az én szülőfalum, Barsendréd. Szüleim pedagógusok voltak, a 900-as évek kezdetétől nyugdíjba vonulásukig Barsendréden tanítottak az ottani magyar tannyelvű r. kat. népiskolában. A falu plé­bánosa évtizedeken át a nagysallói szüle­tésű középnemesi családból származó Fába Simon volt. A falujában és a kör­nyéken általános köztiszteletnek örven­dett, családunkhoz pedig közeli barátság fűzte őt. Fába Simon volt az iskolaszék elnöke, apám pedig a jegyzője, és kivéte­lesen jól megértették egymást. Másrészt az iskola és a pedagógus szolgálati lakás a plébánia szomszédságában állott, és Fá­ba Simon gyakran átjött hozzánk. Szeret­te a gyermekeket, szívesen elszórakozott velünk (akkor már öten voltunk testvé­rek, később heten), és az óraközi szüne­1728-ban tűnik fel először a városi ira­tokban, amikor mint „kémény tisztító", leteszi a polgáresküt és az üyenkor szo­kásos taksa felét. A taksa másik felének kifizetésére negyed évi haladékot kér, ke­zesként Engler Péter helybéli polgárt je­gyezték fel. Esztergomi letelepedése az ekkortájt közmegbecsülésnek örvendő foglalkozásának, a kéményseprésnek volt köszönhető. Mivel a korabeli házak többsége vályogfalú és szalmával, nád­dal, zsindellyel fedett volt, érthető mó­don, a városnak elemi érdeke fűződött a pontenciális tűzfészkeket jelentő kémé­nyek tisztán tartásához és rendszeres el­lenőrzéséhez. Casanova a várossal kötött szerződése szerint évi nyolc forint fize­tést kapott az alábbi kémények tisztításá­tól: 1 ft a jelenlegi városháza kéményé­től, 2 ft az előbbenitől (1728. előtt a vá­rosháza a mai bírósági épület helyén volt, s csak ekkor költözött a Bottyán-palotá­ba), 3 ft a strázsaházaktól, 1 ft a városi ispotály kéményétől és végül 1 ft a szin­tén konvenciós hóhér házától. Munkája kelendő és népszerű lett, s hamarosan a város egyéb alkalmazottai is igényt tar­tottak rá és követelésekkel zaklatták a ké­ményseprőt. Kérésére 1733-ban határo­zatban szögezi le a tanács, hogy Casano­va „egyéb tiszt uraimék kéményit nem tartozik söprenyi", hanem a plébános, a két oskolamester, a vásárbíró, vendégfo­gadósné és a városházánál lévő borbély ügyviteli szabályzat 53. parag­rafusa értelmében folyó évi január 29-én, délelőtt 9 órakor, a városháza kistanács­termében vármegyei tiszti értekezletet tartok... Elrendelem, hogy az értekezle­ten a járási főjegyzők, polgármesterek és a központi előadók jelenjenek meg."- ol­vasható a dr. Tárkányi Lajos alispán által 1947. január 16-án kiadott körlevélben. A vármegyei tiszti értekezletek havi rendszerességgel történő megtartásáról a háború után Rajk László belügyminiszter rendelkezett; 1946. augusztusi leirata szerint ezeken „minden közigazgatási, adóbehajtási, beszolgáltatási, pénz- és vagyonkezelési időszerű kérdéssel ér­demben foglalkozni kell és a szükséges intézkedéseket azonnal meg kell tenni." Az értekezleten ott kellett lennie a pénz­ügyigazgatónak, a tanfelügyelőnek, az államépítészeti hivatal és a vármegyei számvevőség főnökének is, általában mindazon állami hivatal egy-egy képvi­selőjének, amely „a felmerülő ügyekben intézkedésre vagy véleményadásra hiva­tott." Levéltárunk az 1946 novemberétől 1949 májusáig terjedő időszakból össze­sen 29 vármegyei tiszti értekezlet jegyző­könyvét őrizte meg. A kor hangulatának felidézése végett most olvassunk bele az 1947. január 29-én megtartott értekezlet jegyzőkönyvébe. A géppel íródott, kilenc oldalas dokumentumból - terjedelmi tek idején el-elgyönyörködött az udvarra kiszabaduló iskolások játékában is. Fába Simon már tűi a nyolcvanon ment nyugdíjba, a húszas évek legelején, és Barsendrédről Nagysallóba költözött az apjától örökölt birtokán lévő nemesi kúriába. Pártában maradt nővérével és egy idősebb rokon hölggyel lakott együtt, aki a háztartást vezette. Itt mi őt évenként többször is meglátogattuk, de leginkább a sallói búcsúkor. Nagysalló­ban volt férjnél ugyanis az egyik nagyné­ném egy Porubszky Győző nevű gépész­kovácsnál, aki kiváló iparos-szakember hírnevében állott. (Csak mellesleg jegy­zem meg mint érdekességet, hogy ő volt Budapesten a müleneumi ünnepségek idején a Városligetben a nagyközönség számára üzemeltetett léggömbnek a ke­zelője. Azt a gépet kezelte, amely előde­inket a léggömb kosarában a levegőbe röpítette, majd pedig a kötelével vissza­húzatta.) szükség esetén fizessenek e szolgáltatá­sért. Szorgalmas munkálkodását a város fizetésének növelésével jutalmazta, igaz, feladatainak köre is kiszélesedett, s egyre több megbízással látták el. 1733 óta a vármegye is szerződtette, előbb évi 3, majd 6 ft fizetéssel, melynek fejében a vízivárosi megyeháza kéményeit tiszto­gatta. Ugyancsak feladatai közé tartozott időről-időre végigjárni a polgárok házait, s ha valahol söpretlen kéményt talál, amely szerencsétlenség okozója lehet, azt a gazdát 1 petákra büntesse meg. Esztergom városnak a belső és külső tagjairól vezett nyüvántartásából tudjuk,' hogy Casanova Dániel „italicus"-nak, olasznak vallotta magát. Anyanyelvén kí­vül - minden valószínűség szerint ­használta a latint, természetesen a ma­gyart és - talán német származású fel­esége révén elsajátítva - a németet. Ez utóbbi nyelven végrendelkezett, és a kül­ső szenátusban, melynek éveken keresz­tül a tagja volt, a német „nációt" képvi­selte. A szenátusi tagságon kívül kisebb hivatalokat is viselt a városnál: az 1750­es és 1760-as években többször megvá­lasztották hegymesternek illetve útins­pektornak. Mindezek ellenére Casanova és családja időnként megélhetési gon­dokkal küszködött, amiről a városi jegy­zőkönyvek adóssági bejegyzései tanús­kodnak. Ezek szerint gyakran vett köl­csön különböző nagyságú összegeket, s e okok miatt - csupán egy-két, önkényesen kiragadott, de jellemzőnek vélt gondola­tot tudunk ismertetni. Az értekezletet dr. Rab Károly főispán nyitotta meg, aki a több mint harminc résztvevő üdvözlése után az alispánt kér­te meg a levezetésre, Dr. Tárkányi Lajos három kérdést terjesztett vitára: 1. Ho­gyan lehetne a megyében „a jólét foko­zását meggyorsítani"; 2. Miként lehetne az általános jólét szívonalát emelni; 3. Mi a teendő addig, amíg a hároméves orszá­gos terv 1947 augusztusától végrehajtás­ra nem kerül? Saját véleménye szerint a jólét fokozása „a termelés mérvének emelésén alapszik." Ezt pedig csak mun­kával lehet elérni, amiből egyaránt ki kell vennie részét „a dolgozó munkástöme­geknek és a vármegyei haladó értelmisé­gének". Dr. Uhlyarik Nándor, vármegyei szo­ciális felügyelő, a fokozott takarékosság­ra hívta fel mindenki figyelmét. Érvelése szerint „az ország a legnagyobb megpró­báltatáson esett át, minden anyagi ereje kimerült. Fontos tehát, hogy minden értéket, mely a nemzet szempontjából jelentős, okszerűen használjon fel és minden indo­kolatlan kiadástól tartózkodjék. Igaz ugyan, hogy e takarékossággal szemben sokan azt állítják, hogy úgy sincsen már miből takarékoskodni, mert semmink sincsen. A másik: hiányzik talán az a Nagynénéméket gyakran meglátogat­tuk, különben is húsért mindig Nagysal­lóba jártunk, mert szülőfalumban nem volt hentes-mészáros; búcsúra pedig az egész családunk hivatalos volt a néné­mékhez. Ilyenkor aztán Fába Simon is elvárt minket egy kis beszélgetésre. Ne­künk, gyerekeknek egy-egy békebeli ezüst korona volt a búcsúi ajándékunk. A Fába-féle nemesi udvarház szép nagy telekre épült. Homlokzata fenyők­kel, hársfákkal, bokrokkal, dísznövé­nyekkel szegélyezett kertre nézett. Az épület mögött tágas udvar volt, odébb „az én időmben" már üres gazdasági épüle­tekkel, a telek végén pedig szérűvel. Az udvarházhoz tartozó földek felesbe voltak kiadva. Aratás után a gabonát be­szállították az udvarház szérűjébe. Ott történt azután a cséplés, továbbá a termények, a kenyérnek és a baromfinak való illetve az eladásra szánt búza és az árpa elfelezése. kölcsönök fejében néha kénytelen volt megnevezni bizonyos „foglalási java­kat", így például túrót, vajat, borsót, len­csét. Főtéren fekvő házát (kb. a mai pos­ta- épület helyén) az 1730-as évek végén vásárolta, melyet később átépített. Szom­szédjával, Puntatier Mihállyal hosszú éveken keresztül haragban volt: ennek során az állandósult csendes gyűlölkö­dést időként zajos veszekedések és köl­csönös feljelentgetések váltották fel. Nem tudni melyik kezdte, s azt sem, ki­nek volt igaza. 1744-ben Puntatier vádol­ta be Casanovát, mondván, hogy annak építkezése miatt tetemes károkat kényte­len elszenvedni. A városi tanács által ki­küldött bizottság Casanovának adott iga­zat, megjegyezve, hogy az esetleges ká­rokat azonban mégis köteles lesz megté­ríteni. 1749-ben Casanova vett „revanst" , amikor a városházán személyesen meg­jelenve előadta panaszát, mely szerint szomszédja úgy-annyira felemelte házát, hogy a „csöpögés az födelirül" éppen az ő háza tetejére eresztetik le, ráadásul Puntatier a kertjeit elválasztó vályogfalat is olyan görbén építette, hogy Casanova telkére hajolva, abból jócskán lekanyarí­tott. A hivatali vizsgálat elismerte ugyan a vályogfal görbületét, de mivel nem tar­totta jelentősnek, úgy intézkedett, hogy elbontás helyett várják meg, míg az öregségtől összedől. Talán e nyomasztó szomszédság elől menekülve, cseréli fel házát egy Buda utcaira, melyet 1778. évi végrendeleté­ben Ignác fiára hagyott. E ház a mai Kos­suth Lajos u. 10. sz. alatt állt. Kántor Klára kedv is, ami szükséges volna a takarékos­sághoz. A társadalom nagy része kibom­bázva, kifosztva, értékeitől megfosztva, a legnagyobb nélkülözések és nyomor kö­zepette él. Természetes, hogy ennek a tár­sadalomnak nincsen miből takarékos­kodni. A tisztviselő társadalom, az ország dolgozói, és általában az egész ország so­ha nem tapasztalt szegénységben és nyo­morban tengeti életét." A helyzet súlyosságára utalt Goór Já­nos közellátási főfelügyelő is, aki szerint az országnak 8.000 vagon kenyérgabona hiánya van, a kenyérfejadagot ezért le kellett szállítani. Komoly hiány volt zsír­ból, kukoricából, de a többi készletből is. „Ezeket a hiányokat nagy beosztás mel­lett szabad felosztanunk, hogy az új ter­mésig az ellátást valamiképpen biztosít­hassuk" - vonta le a következtetést a hoz­zászóló. Mindezek ellenére - tette hozzá ké­sőbb a vármegyei szociális előadó - a hadifoglyok, kórházak és egyéb szociális célt szolgáló inzéUnények segítése céljá­ból megszervezett S.A.S. mozgalom és gyűjtés („Siess, Ajd, Segíts") „erőnkhöz mérten" elég szép eredményekkel járt ­akárcsak a felvidéki menekültek megse­gítése. „A kormány másképp nem tud se­gíteni magán, csak úgy, ha a társadalom áldozatkészségét is a legmesszebbmenő határokig igénybe tudja venni" - hang­zott el ezelőtt negyvennyolc évvel, a vár­megyei tiszti értekezlet januári ülésén... Balogh Béni A cséplést, a termények elosztását Fá­ba Simon saját maga irányította és elle­nőrizte. Később, mikor öregsége folytán ez már erősen a terhére volt, megkérte az édesapámat, hogy küldje el hozzá a csép­lés idejére valamelyik fiát. Rám esett a választás, így azután két nyáron én voltam Fába Simon nyugalma­zott plébános cséplési ellenőre. Nála ét­keztem, de aludni a nagynénémhez jár­tam. Az úregúr középtermetű, kissé már hajlott tartású, vékony csontozatú ember volt hófehér, ápoli hajjal, élénk tekintet­tel. Télen-nyáron csizmát viselt. Általában egy magas háttámlájú kárpitozott karos­székben üldögélt, amely előtt egy ala­csony zsámoly szolgálta a reverenda alól kikandikáló puhaszárú, tükörfényes csiz­mába bújtatott lábainak kényelmes elhe­lyezését. Ebéd előtt minden nap rövid körsétát tett a birtok belterületén, és így ezt na­ponta áttekintette. Az én ottlétem alatt az állatok közül már csak baromfit (tyúkot, kacsát, puly­kát) tartottak. B3­Besey László E M L É K E I M B Ő L Egy szemtanú elbeszélése a nagysallói csatáról (1949, április 19,)

Next

/
Oldalképek
Tartalom