Esztergom és Vidéke, 1995

1995-11-16 / 46. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1995. 30-31. SZAM SPORT - SZABADIDŐ - HOBBI - HÉTVÉGE 4 LABDARÚGÁS Két mérkőzésen négy pont KÉZILABDA Az NB II élén áll a EKSE Lapunk 45. számából sajnálatos szer­kesztési hiba folytán kimaradt a labda­rúgás. Az elmaradt tudósítást - pótlóla­gosan - mai számunkban közöljük, A megyei bajnokság 13. fordulójában: Naszály - Esztergomi Football Club 1:1 (0:1), vezette: Simon. Összeállítás: Németh, Pintér, Csonka, Szeibert, Fehér, Lovassy, Dékai (Kiss S.), Nagy Gy., Ma­radi, Benke, Kneiszel. Edző: Kertes László. Nyizsnyánszky József intéző tudósítá­sa: Az erős szél nehezítette a folytonos összjátékot. Az első félórában az EFC mezőnyfölényben játszott, a 13. percben Kneiszel a vezetést is megszerezte 0:1. A naszályi kapus remekelt, több gólnak lát­szó helyzetet tisztázott. A másik kapunál Csonka hárított a gólvonalon. A második félidőben a hazaiaknak is akadt helyze­tük, az esztergomi ellentámadások során pedig mindig eggyel több volt a csel a kelleténél. Már-már örülhettünk a három pontnak, mikor az utolsó percben egy le­pattanó labdából egyenlítettek a hazaiak. Mint a múlt héten, most is két pont „úszott el." RÖGBI November 5-én került sor Esztergom­ban a Kolping-pályán az Esztergomi Vi­tézek Dreher Rögbi SE - Érd összecsa­pásra. A nézők kemény akciókban bővel­kedő mérkőzést láthattak, melynek végén az érdi csapat szerezte meg a győzelmet (0:12). Az Esztergomi Vitézek Dreher SE következő ellenfele a Szegedi Mogorva Gorillák SE lesz. A mérkőzés novem­ber 19-én, 14 órakor lesz az esztergo­mi Kolping-pályán. Minden kedves szurkolók szerettei várunk! CSELGÁNCS Egy-egy arany, ezüst és bronzérem Laczó Imre az Esztergomi Spartacus Judó Club elnöke értékes diáksikerekről tudósított November 11-én Ajkán ren­dezték meg a cselgáncsosok diák korcso­portjának országos egyéni bajnokságát. Farkas Dániel arany, Kupi Zoltán ezüst és Koszián Csaba bronzérmet nyert. Eredmények: diák „C" korcsoportban Farkas Dániel (41 kg) első, Papp Balázs (28 kg) ötödik, Pertzer Attila (32 kg) ötö­dik, Langer Gusztáv (36 kg) ötödik. Diák „B" korcsoportban Kupi Zoltán (58 kg) első, Kosztán Csaba (49 kg) har­madik, Rózsa Ádám (53 kg) ötödik. Edzőjük: Bádi Tibor. Ugyancsak november 11-én Budapes­ten rendezták meg az ifjúságiak rangos versenyét ahol Bakács Andrea (56 kg) és Laczó Bernadett (52 kg) egyaránt a har­madik helyen végzett. Edzőjük: Keresztesi Zsolt. V V V • A Városlakók, Városrészek Vetélkedőjének rádiós el5(ny)játéka november 19-én, vasárnap zárul. A döntőre november 25-én, szomba­ton 10 órától a Városháza nagytermé­ben kerül sor. Felhívás 1996-ban immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű KI MIT TUD? televíziós vetélkedő. Jelentkezési lapokat Esztergomban a Szabadidőközpont portáján igényelhet­nek az érdeklődők. A kitöltött lapokat ugyancsak itt kell leadni. Jelentkezési határidő: 1995. december 1. Részletes felvilágosítást a városi döntővel kapcsolatban Tóth Tamás, a Szabadidőközpont munkatársa tud adni, személyesen vagy telefonon. (Tel.: 313-888) MŰGYŰJTŐKNEK! PETERNÁK GUSZTÁV esztergomi éremmüvész BOLDOG GIZELLA - SZENT ISTVÁN érempárja díszdobozban a Gran Tours Utazási Irodában megvásárolható. A 14. fordulóban: Esztergomi Foot­ball Club - Héreg 2:0 (1:0). Összeállítás: Németh, Pintér, Csonka, Szeibert (Nagy Gy.), Fehér, Mankó, Dé­kai, Mohos, Maradi, Benke (Fanczal), Kneiszel (Lovassy). Edző: Kertes László. A jobb játékerőt képviselő esztergomi­ak sokat támadtak. A 28. percben Knei­szel fejese éppenhogy mellé szállt. A 34. percben balról pontosan érkezett a labda Kneiszeltől, Mohos a kapust is elfektetve gurított a kapuba, 1:0. A második félidőben nyomasztó hazai fölény után Mohos és Benke „jeleske­dett" a helyzetek kihagyásában. A 77. percben Kneiszel szépen futott el a bal­oldalon, és középre lőtt labdáját Nagy Gy. közelről értékesítette, 2:0. A helyzetek alapján nagyobb arányú győzelem is születhetett volna. Ám a két fordulóban szerzett négy pont jó átlagtel­jesítmény. Ifi mérkőzésen: EFC - Héreg 11:0 (7:1). Góllövők: Hajdú (3), Cserép G. (2), Várkonyi, Kovács Zs., Horváth, Rezsőfi, Rigler G., Rigler Z. Folytatás vasárnap Tokodon, az ifis­ták 11 órakor, a felnőttek 13 órakor mérkőznek. KOSÁRLABDA A városi bajnokság eredményei Ory István tudósítása: 5. forduló november 10.: Simpsons - Dobó Gimn. II. 47:26 Yuhéé Raggaragga - Bhumibol ARK 47:49 Repülő Fajankók - Nyomáskényszer 58:54 A forduló legjobbjai: Torma Szabolcs (Repülő Fajankók) 27 pont, Ory István (Yuhéé Raggaragga) 19 pont, Igrinyi Gá­bor (Simpsons) 14 pont. A következő forduló (nov.17.) mérkő­zései: 18 órakor Ferences Gimn. - Dobó Gimn. I.; 19 órakor Yuhéé Raggaragga ­Hell Szakközép.I.; 20 órakor Repülő Fa­jankók - Hell Szakközép.n. A mérkőzések helyszíne: Dobó gimná­zium tornaterme. A bajnokságot támogat­ja: az ACSI Logisztikai Rt (Dorog). ASZTALITENISZ Gergelyt, Börzseit és Faházit is láthatjuk November 18-án, szombaton délelőtt 11 órakor játsszák az NB II Várkonyi csoport rangadóját a Somogyi iskola tor­natermében. Az UNIKER Ásztalitenisz SE - Tököli FIKOTEX össsszecsapáson az eddig veretlen hazaiak a kitűnő játéke­rőt képviselő „újoncot" fogadják. A ven­dégcsapatban játszik a volt sokszoros vá­logatott: Gergely Gábor (világbajnok), Börzsei János (Európa bajnoki ezüstér­mes), Faházi János, továbbá Nagy, Per­gel és Molnár. Az Uniker ASE várható összeállítása: Éliás Attila, Hetzer László, Rákos Csaba, Benedek Zoltán. Fiatalos lendületük, gyorsaságuk révén szoros mérkőzésekre van kilátás. Érdemes lesz megnézni a rit­ka sportcsemegét! X >v Kamaraszínházi bérlet a Szabadidőközpontban November 23-án 19 órakor MEDDIG VAGYOK?! Esztergályos Cecília vidám zenés pódiummüsora Közreműködik: Dzsupin Ibolya, a Família Kft Hajnalkája. A zongoránál Szentirmai Ákos zeneszerző. > Esztergomban, a Szent Tamás­hegy Bazilikára néző lábánál 351 m 2 területű, teraszos, panorámás köz­művesített telek 70 m 2-es középkori eredetű, kiváló állapotban lévő pin­cével eladó. Túrisztikai hasznosítás­ra - kész beépítési tervjavaslattal ­vagy igényes családi háznak kiváló. Érdeklődni lehet a szerkesztőség címén (Esztergom, Széchenyi tér 25.) vagy a (33) 313-756-os telefonszá­mon naponta 8-16 óra között. Kézilabdás lányaink körében jogos az öröm November 4-én játszották a női kézi­labda NB II. tizennegyedik fordulóját: Esztergomi KSE - Mosonmagyaróvár 24:15 (13:7), vezették Márczi és Skriba. A Dobó tornacsarnokában szép játék­fiatalokból álló - szurkolóseregét az EK­SE. A második félidő elején ugyan 11:13­ra feljött a lelkes vendégcsapat, aztán a befejezés már újra hazai fölényt hozott. kai örvendeztette meg nagyszámú - főleg A győztes csapat: Körmöczi Beáta, Kuz­ma Petra (5 gól), Sipos Krisztina (4 gól), Gergely Irén (2 gól), Oszvald Katalin (5 gól), Bíró Katalin, Halmágyi Judit (8 gól), Fekete Noémi, Rittling Erika. Edzők: Henger István, Éber István. Az Esztergomi KSE női csapata nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és két ve­reséggel 17 pontot gyűjtött és ezzel az őszi fordulók után vezeti a táblázatot. 1. Esztergomi KSE 8 1 2 229-172 17 2. Szombathelyi TK 8 - 3 254-188 16 3. Bágyogszovát 7 1 3 210-181 15 4. Győri Keksz SE II. 6 2 3 230-209 14 5. TSC-KAMAFO 7 - 4 220-204 14 6. MOGAC 6 1 4 206-181 13 7. Komáromi AC 6 1 4 188-177 13 8. Ikervár 5 - 6 191-222 10 9. Körmend 4-7 182-213 8 10. Ácsi Kinizsi 2 - 9 155-206 4 11. Veszprém 2 - 9 175-229 4 12. Pápai Vasas 1 2 8 175-232 4 November 15-én, szerdán este Ma­gyar Kupa mérkőzésen: Esztergomi KSE - Szekszárd (NB I) 15:26 (7-12). Az EKSE gólszerzői: Kuzma (8), Hal­mágyi (4) és Sípos (3). Csapatunk most is dicséretesen küzdött, de a nagyobb tu­dás előtt végül meg kellett hajolni. (A mérkőzésről következő számunk­ban részletesen tudósítunk!) Ritkán látható természeti kép tárul a látogató elé a Bottyán János Gimnázium és Műszaki Középiskola udvarán. Ugyanis az egyik fán (mintegy 8 méter magasan), az ágak között egy méhraj a szabadban építkezett és így családot ho­zott létre. Ennek az lehet az oka, hogy a lakáshelyeket kereső felderítő méhek nem tudtak egyezségre jutni az új fészek­hely kiválasztásában. Ilyenkor előfordul­hat hogy a raj megkezdi a fészek kiépí­tését az első ideiglenes helyen, de védte­lenségük miatt kevés esélyük van a tél túlélésére. Az iskolai raj, építő fürtöt al­kotva, az ágakra hat szép nagy szűzlépet rögzített és azokba fiasított. Ahogy a tanárok elmondták, az iskola szellőzőcsatornájában rejtőzködik a törzscsalád, mely eddig már több rajt ki­bocsátott. Áfákon csüngő szorgos és szú­rós légi munkások a diákok érdeklődését nagyon felkeltették. De, sajnos, nemcsak Szárnyas vendégek az iskolában a tekintetüket vonzották megukhoz, ha­nem olykor - a köveiket is! Ennek követ­keztében a szélső fehér takaró lép lesza­kadt, és így a második (már barnás fiasí­tásos lép) vált szabaddá. Történt próbálkozás a család levételé­re, mentésére, de nem sikerült megolda­ni. Most a méhek, a hideg miatt már „telelőfürtbe" húzódtak. Meleget termel­nek maguknak, a méz szolgáltatja az energiát. A téli fürt megközelítően gömb alakú; hőgazdálkodási szempontból ez a legelőnyösebb forma. A fürt belsejében a hőmérséklet 20 C fok körül van. Az őszi megtekintéskor láttam, hogy a család népes. Ha bőséges mézkészletük van, ha nem lesz különösen zord a tél, ha a nyugalmukat is biztosítjuk, talán meg­érik a tavaszt Tehát ne zavarjuk, ne bántsuk őket (Az óraközi szünetek elevensége, diáklármája nincs rájuk káros hatással...) K. J. A F i l í s b a r 1 a n g j a i 2. A Sátorkő-pusztai barlang Esztergom és Dorog között emelkedik a Nagy-Strázsa hegy, ősi magyar nevén Sátor-kő. Középkori nevét onnan kapta, hogy sziklás oldalában messziről látható barlang, azaz kősátor tátong. A megművelt kőbányában a dorogi Várhidi-testvérek 1946-ban találtak egy üreget ahová kíván­csiságtól űzve bátran bekúsztak, minden felszerelés nélkül. Más alkalommal már kötelekkel felszerelve ereszkedtek le a bar­langi kürtőbe, és behatoltak az addig isme­retlen részekbe. Csodálatos kris­tálybirodalomba jutottak! Egy dorogi láto­gatás alkalmával a budapesti barlangkuta­tók tudomására jutott a barlang felfedezése. Elsőként Jakucs László, majd később Ven­kovits István és Nickl Matild még ugyan­ezen év szeptemberében felkereste a bar­langot Több üregbe jutottak be. A barlang járatait kupolás gömbfülkék labirintus-sze­rűen egymásba kapcsolódó füzérei alkot­ják. Felfedezésekor világviszonylatban is páratlan aragonit-kalcit, és különösen gipszkristályképződményekkel rendelke­zett. Idézzük fel az akkor még csak alig 21 éves Jakucs László első benyomásait: „... A szűzi fehérségű, álomszerű bar­lang teljesen rabul ejt. Szélesen ásító, is­meretlen mélységű kürtői minden pilla­natban magukba nyelhetnek, de most e veszélyekre nem tudok figyelni. Csak bá­mulok, bámulok, s ilyen világ láttán még a szemem is könnybe lábad áhítatomban. Lábam alatt üvegcsengő csilingeléséhez hasonló pendülésekkel jelzi a talajt borí­tó, lepattanó ezernyi tűkristály, hogy a természet érintetlen szentélyében járok. E soha nem sejtett pompájú gyémántlabi­rintus tündérvarázslata megéri a kocká­zatot, ekkora élményért érdemes születni, érdemes kínlódni, érdemes meghalni." A barlang bonyolult alaprajzú térképét Ja­kucs László gipszmodellen is ábrázolta. Az akkor feltárt barlang teljes hossza 286 méter, függőleges kiterjedése pedig 45 méter volt. A barlanggal kacsolatban kü­lön ki kell emelni, hogy nemcsak ásvá­nyai miatt nevezetes, hanem a képződ­mények s a barlang egész arculata a hév­forrásos barlangkeletkezés prototípusá­nak tekinthető! A barlang meseszerű szépsége, sajnos csak addig tartott, amíg barbár kezek hozzá nem nyúltak. A barlang tudo­mányos és esztétikai értékeinek nagyará­nyú tönkretételében, kifosztásában kato­nai és polgári személyek egyaránt részt vettek. Az acélajtóval történt lezárás sem biztosított védettséget. Riasztó példaként említhetjük, hogy 1967 első két hónapjá­ban egy négytagú, fiatalokból álló banda, hatszor tört be a kutatócsoport által lezárt feltárási területre. Erről jelent meg a Dol­gozók Lapjában a Vádlottak padján a Strázsa-hegyi „kísértetek" című írás. A bíróság által felkért szakértő, dr. Dénes György beszédéből idézünk: „... Tudo­mányos szempontból felbecsülhetetlen értékű kristálycsoportok, világviszony­latban is egyedi példányok pusztultak el ebben a barlangban." 1959-ben alakult meg Dorogon a „Ka­dic Ottokár" karszt- és barlangkutató szakosztály, amelynek vezetője az eszter­gomi Benedek Endre bányamérnök lett. Munkássága alatt a csoport felvirágzott. Rájuk hárult a barlangok gondozása, ku­tatása, a reményekkel bíztató újabb feltá­rási munkák. Már 1959-ben kísérletet tett arra, hogy a barlangot gyógyászati célra hasznosítsák. Benedek Endre kimagasló tudományos és emberi értékeket hagyott az utókorra. A barlangok állandó lakói a denevérek, időszakos lakói a pelék. Érdekességként említjük meg, hogy Papp Béla dorogi barlangász a Sátorkő-pusztai barlangnál, néhány évvel ezelőtt, két alkalommal hi­úzt látott Magyarországon a természetvédelem­ről szóló 1961. évi 18. törvényerejű rende­let foglalkozik első ízben a barlangok vé­delmével, és minden barlangot védelem alá helyez. A barlangokat csak engedéllyel és szakvezetővel lehet látogatni. Akit érdekel a barlangok világa, forduljon bizalommal Lieber Tamáshoz. Címe: Dorog, Fáy An­tal Itp. 3. II. em. 9. Tel.: 13-622. Hatékony barlangvédelem csak akkor képzelhető el, ha az egyes emberek, kö­zösségek tudati fejlődése eljut arra a fok­ra, hogy a törvények betartása önkéntes és magától értetődő magatartás formává válik. Magyarország adott helyet 1989. au­gusztus 13-20. között a Nemzetközi Szpeleológia Unió 10. kongresszusának. A több mint ezer résztvevő a fenti idő­szakban vitatta meg a barlangtani tudo­mányág legújabb eredményeit, szakkér­déseit. A kongresszussal egyidőben nyílt meg az Esztergomi Vízügyi Múzeumban a megye (a Pilis és a Gerecse) barlangjai­ról, azok ásatási anyagaiból készült idő­szaki kiállítás. A kiállítás gazdag képi, ásvány- és őslénytani anyaggal mutatta be barlangjaink múltját és jelenét. Sorsunkra világítanak rá dr. Horváth Tibor: Az ember és a barlang című írá­sának következő gondolatai: „... A bar­lang valaha a természet támadásával szemben védte az embert. Ma, úgy tűnik, inkább a környezetpusz­tító önsorsrontó hajlamú ember öngyil­kos találmányaival, a bombákkal, a mo­torozációval, az urbanizációval szemben kínálja a természet megbocsátó védel­mét. Aki a barlanghoz fordul, az nem csa­lódik. Azt találja, amit a Föld felszínén oly ritkán és keveset: az évmilliók kőbe zárt szellemét, a vízcseppekbe foglalt, le­lassult időt, csendet, nyugalmat, csodála­tos szépséget és egészséget." Klotz József Megjelenik hetenként Esztergom Város önkormányzatának támogatásával Szerkesztik: NAGYFALUSI TIBOR (felelős szerkesztő), Bella László (tipográfia), Bencze Cs. Attila, Ortutay András (helytörténet), Szánthó Bama Főmunkatársak: Bánhidy László (fotó), Koditek Pál (társadalmi egyesületek, idegenforgalom) Pálos Imre (városháza, gazdasági élet, sport) Szerkesztőségi cím, ahová az információkat, kéziratokat kérjük: Gran Tours, Esztergom, Szécheny tér 25. 2500 * Telefax: (33) 313-756 Felelős kiadó: DR KÖNÖZSY LÁSZLÓ polgármester Nyomda D-PRINT HU-ISSN 0864-7054

Next

/
Oldalképek
Tartalom