Esztergom és Vidéke, 1994

1994-12-22 / 51-52. szám

8 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 52 telén, három hónapos koromban kerültem Esztergomba. Itt jártam az általános iskolát és a gimnázium első osztályát. 1967­ben Pestre mentem, 76-ban végeztem az ELTE Termé­szettudományi Karán. 1978 óta Nyugat-Európában élek. Fran­cia,- olasz-, német- és írországi tartózkodás után 1990 óta mate­matikai fizikát tanítok Franciaországban, a tours-i egyetemen. nap alatt rendbehozzák az Uszo­dát, még meleg zuhany is lesz. 2. Regula falsi 1 „Negyven bemelegítő, húsz láb, húsz kar, húsz pillangó!" - kezdő­dik a mai napra rendelt Szentevan­gélium. A Szabály meg így szól: minden tízből kettőt, az utolsóból négyet csalunk. Ezt csak a Csita nem tartja be, őt nem tudják rábe­szélni, hogy csaljon. (Ő a legjobb úszó, még a Mikucinál is jobb). Karcsibá csak lemondóan bólint, ha kórusban kiáltjuk: „Kaaar-csi­bááá, kééé-szen va-gyuuunk". Be­le van kalkulálva a távba. De jaj annak, aki a törvényt be nem tart­va, többet csal! Akkor csattan a Harminc éve Harminc éve is forró volt a nyár, de nem izzadtunk. A tél is hideg volt, de nem fáztunk. Apám eladta a bélyeggyűjtemé­nyét, így már saját tévénken néz­hettük a tokiói olimpiát. Nem volt még betonsivatag a város közepén. Ötvenfilléres fa­gyit ettünk a Lépcsős Cukrászdá­ban; kettő húszért tíz deka sava­nyúcukrot vettünk a Vörösnél. A Nagyok be-be ugrottak a Hordóba egy fröccsre vagy a Csemegébe egy duplára. Sokan a Maláról vit­ték a vizet. A Papi Bérház előtt, a Bottyán híd csonkjánál fociztunk, meg az Erzsébet parkban; inni kunyerál­tunk a Szódagy árban. Nyáron fü­rödtünk, télen kocsolyáztunk a Kutyaszorítóban. Szánkózni a Kucklanderbe jártunk. A Strandon Géza bácsi uralko­dott, az úszóedző Karcsibá volt. Kijártuk az általánost, gimnázi­umba kerültünk. A Dunán kaja­koztunk, a Pilisben csatangoltunk. Néhányunkat a kémia, a fizika, a matematika érdekelt. Csillagász­kodtunk, a Ferenceseknél orgonál­tunk. Egy öreg paptól angolul ta­nultunk. Nyáron főiskolások rajzolták a várost. Virágba borultak a lányok. A képek, arcok, események összemosódtak harminc év távla­tóból. Tényleg így volt, ahogyan írom? Talán. így is lehetett volna. I. Kezdetben volt a Strand 1. Karcsibá „Karcsibárói szólj nékem Mú­zsa!" Izmos, arányos, napbarnított test, akit minden szigeten egy (né­ha több) Kalipszó vár és akit időn­ként végigkergetnek a felbőszült férjek a főutcán. Egyazon napon, reggel a Csasziban, délelőtt meg Siófokon látták, délután pedig már nekünk tart edzést. A Fürdőben dupla adag kajával várjaakonyha­lány, de a strandra is hoz neki ebé­det egy nő. A szegedi Boszorkány­konyhában három úszógyerek számára udvarol ki ingyenvacso­rát. Edzés végén felkap egy biciklit és rohan - „a benzinkútnál ha­gyom." „Siessen, Karcsi!"-topog a vasutas az állomáson: „Már há­rom percet késtünk!" Nincs fűtés, friss víz télen az uszodában? Int az úszóknak: „Ve­gyetek köpenyt, megyünk a Párt­ház elé!". Kihívja a TV-híradót, lefilmezik a WC-ajtón lógó jég­csapokat, a törött mosdót. Két hó­Az alsó bejárat fölötti fapagodá­ból a Kisdunára látni. Régen zene­karjátszott ott, meséli Géza Bácsi. Az emeleti feljáró mellett, két oldalon, van az Úszóöltöző. Ki csipkével, ki híres úszók fényké­pével díszíti a szekrényét. Arany­piros „császár"-köpenyt kapunk. A fecském pont olyan, mint a Schollanderé, csak a színe kék . (A tévénk fekete-fehér.) Zárás után ott maradunk takarí­tani. „Minden csavar jobbra csa­varodik. Kivéve amelyik balme­netes! "-oktat Géza Bácsi, miköz­ben leengedi a vizet. Aki a meden­ce alján fülbevalót, pénzt talál, megtarthatja. Van, hogy ötven fil­lér is összejön, egy gombóc fagyi ára! A Konyek bemászik a lefolyó­ba és eltűnik. Rémülten nézzük; aztán diadalmas vigyorral bukkan föl az akna tetején. Ha kisöpörtük a medencét, Géza Bácsi bekapcsolja a motort és öm­lik a friss, meleg Malavíz. Bokáig Horváthy Péter MLrEUl^/iiiűEa JVUKA pofon, és csak később jön Karcsi­bá békülni: „Mit szidod magadban az anyám ?" 3. A Fedettben és a Nyitottban Rejtélyes hely az Uszoda: köze­pén egy rémisztő fej, a falon meg sárkányok tekeregnek. Valósággal ott élünk, már órákkal edzés előtt ott téblábolunk. A Konyek kitalál­ja, járjunk kézen, és az egész ban­da a kézenjárást gyakorolja. Ha meg az jut az eszébe, szedjük ki a lefolyó rácsát, akkor valamennyi­en a vasrácsot cipeljük a medence fenekén. Ünnepi alkalmakkor felesfogó­zunk: hosszában, a medence men­tén lehet futni, de a két végén fal van a part közepén, be kell ugrani a vízbe. A Konyek ebben is verhe­tetlen, két-három körön megfog akárkit. Edzéseken a fiúk a baloldalon úsznak, a lányok jobbra, a Csita középen. Nyáron a Strandon tenyészünk: a nyújtón lógunk, a homokozóban focizunk (bár nem lenne szabad). A Konyek kiókumulálja, hogy le­het fölmászni a kabinsor tetejére, ha kirepül a labda. Szandró a na­pozóról ugrik fejest, a Kisdudus meg a trambolin leszerelt második emeletéről, a megmaradt vastra­verzről. Megtanulunk szaltózni, előbb hátrafelé, aztán előre is. (De másfélszaltót csak a Konyek tud). Iszonyú hancúrozást rendezünk, ha feltűnik egy strandmatrac a víz­ben. A bőrünk klórszagú, a víz le­pereg róla. Összenézünk, ha egy „fürdőző" úszik el mellettünk, föl­ismerjük a szappanszagról. érő vízben rohangálni: maga a bol­dogság! Susognak a platánok a hosszú nyári estében. „A víz 29 C meleg" - hirdeti a fölírás a lányöltöző falán. A Mala csodatevő hatása közismert. A há­ború alatt ezt itta a város, ma is sokan lejárnak vízért. Pár lépcső vezet le a forráshoz, a Kisduna felőli strandbejáró mellett. Egy bácsi minden reggel a Strandon, a kisvíznél beömlő forrásnál tölti föl a demizsonját. A Malától fölfelé menve a Ma­lom utcán, balra a Szódagyár tor­nya; kicsit távolabb Géza bácsi há­za, jobbra pedig az Uszoda. A dup­lafalú üvegablak-kazetták itt-ott már kitöredeztek, az utcáról belát­ni a kabinokba. (Budi be is néz Böskéékhez. Legyint: semmi új­donság, van két nővére). A Ko­nyek megszervezi, egy őszi dél­után rongyokkal, száraz falevéllel eltömjük a lyukakat, ne fütyüljön a szél a Fedettben. A gőzfürdőt - télen hellyel-köz­zel az Uszodát is - a túlsó épület­ben lévő kazánházból fűtik. Az elégett kokszot kirakják az Uszo­da elé. Megpiszkálva még fel-fel­piroslik a parázs. Szivárog a víz a radiátorból, összegyűlik a beton horpadásai­ban, abba ülünk bele változás köz­ben. Később igazi brűgölőt csiná­lunk: Tapsi hoz egy slágot és edzés végén föltöltjük a lábmosót meleg vízzel. 4. Hajrá MIM! „Egy! Egy! Figyelem, mikro­fonpróba! Egy! Egy! - krákog a hangosbemondó. Május Elsején rendezik az évadnyitó versenyt. Az idő szeles, hűvös, csak a rádió szerint verőfényes. A Malának há­la, mégis lehet úszni. A medence túlsó végén gyüle­kezünk. Mindenki feszült, ki ug­rál, ki az izmait lazítja. A Pestről lejött sztárok már előre kiosztják maguk között az érmeket. Konyek mesél: hogy ugrott ki esernyővel az ablakon két éves korában, hogy lógatták aztán fejjel lefelé a bal lábánál fogva, hogy megnyúljon a rövidre forrt csont. Forog a gyom­runk, kóvályog a fejünk, mire in­dulunk; a Konyek utcahosszal nyer. (Vajon milyen nyelven me­sélt aztán Mexikóban az Olimpi­án?) Fedettuszoda csak hét van az or­szágban. A fehérvári a legszebb, az csempézett. Szilveszter napján Ózdra megyünk. A Pécsi Uránnal rendszeresen összemérjük az erőnket, vagy mi megyünk az ő kis alagsori medencéjükbe, vagy ők jönnek ide hozzánk. A verseny fénypontja az óriásváltó, egy lány, egy fiú minden korcsoportból. Nagy az izgalom: Böske előnyt hoz, a Konyek még növeli. De a következő embernél följönnek a pécsiek. Fülsiketítő a lárma, reng az üvegtető a biztatástól. Bandi sprintje dönti el végül a versenyt: ha csak egy karcsapással is, de győzünk! Ödönke (aki nem úszott) fogadja a gratulációkat. Bejárjuk az országot, bár jobbá­ra csak az uszodákat látjuk. Szol­nokon meleg, barna a víz, Vácon jéghideg, a célnál rumos teával várnak, Cegléden csibor van ben­ne (mondják). Péten kockaköves a medence alja. Verseny előtt Karcsibá kiosztja az igazolványokat: „Ma te vagy a Patonai, te meg az Illés! De a kö­penyt csak a rajtkövön vegyétek le, ne lássák meg rajtatok, hogy túl izmosak vagytok a korotokhoz!" Zsül az öccse nevén versenyez, bár a saját fényképével. Az ellátás napi harmincegy fo­rint plusz egyötven frissítő. Ebéd előtt bemegy Karcsibá az étterem konyhájába és csodák csodája, erőleves, rántott hús krumplival, sőt saláta is kitelik a pénzből. Az idén Szolnokon rendezik a vidékbajnokságot. Az ebéd vége felé Karcsibá int Szandrónak, menjen vele. Rövide­sen jönnek vissza, két hatalmas dinnyével. „Pincér, nagykést! Tá­nyérokat!" Fröccsen a dinnyéié a fehér abroszra, a pincér csak he­beg! Ha nem jön időben a második fogás, Karcsibá receptje így szól: álljunk föl és tegyünk úgy, mintha el akarnánk menni, persze fizetés nélkül. Mindig beválik: az ételt azonnal hozzák! (Folytatás a 9. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom