Esztergom és Vidéke, 1994
1994-02-03 / 5. szám
2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE (Fotó: Fuji-Labor) Tisztújító küldöttgyűlés az esztergomi kisiparosoknál Az Esztergomi Ipartestület, a város kisiparosainak és kiskereskedőinek szervezete január 24-én tisztújító küldöttgyűlést tartott a Simor János utcai székház tanácstermében. Juhász József elnök köszöntötte a megjelenteket, szaktársait, az elnökségben helyet foglaló Szűcs Györgyöt, az IPOSZ elnökét, dr. Könözsy László polgármestert, Sinká Gyulát, Esztergom város ipari szakmunkásképző intézetének igazgatóját s a dorogi társszervezet képviselőit. Bevezető szavaiban arról beszélt, hogy a szervezett kisiparosok és kereskedők a gazdasági pangás, nehezen induló fellendülés éveiben is teljesítik azt, amit önmaguktól és egymástól elvárhatnak. Egyre szorosabb kapcsolatokat építenek ki itthoni társaikkal. Eredményes és jó együttműködésük a külföldi társszervezetekkel, így az aacheni Kézműves Kamarával. A jó kapcsolat bizonyítéka, hogy a több héten át gyakorlataikat Németországban végző esztergomi kőműves tanú lók szakmai tapasztalatok sokaságával térhettek vissza iskolájukba. Emellett szólt a dél-lengyelországi Opole városának iparosaival fennáló kapcsolatokról, s arról, hogy a párkányiakkal való együtműködést pedig a folyamatos, már-már napi kapcsolat jellemzi. Az Elnökség négy éves munkájáról Gál Kálmánná ügyvezető aszszony számolt be. Elmondta, hogy a nem egyértelmű szabályozások közepette a kisipar nehezen tudja pozícióit megőrizni. Egyre inkább érződik a kamarai törvény hiánya. A fiatalok képzéséről elhangzott: a szakmunkásképzőben működő IPOSZosztályok léte és jó működése jelzi, hogy a kisipar felé tolódik át ez a feladat is. Sinkó Gyula igazgató megerősítette, hogy munkájuk hasznos. A jöDiplomaosztó Esztergom-Kertvárosban Korábban is megszokott, ünnepi eseményre voltunk hivatalosak január 26-án délután. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és az esztergom-kertvárosi Oktáv munkatársai most azonban egy nem mindennapi diplomaosztásra várták az újságírókat. A napokban végzett a Phare-diplomások első csoportja. vő tanévtől a kőművesek és az autószerelők mellett nőiruha-készítő szakmában is hasonló osztályt indítanak. Szabó Ferenc a Felügyelő Bizottság jelentését ismertette, a tagság a beszámolót elfogadta. Ezután kért szót Szűcs György, akinek körmondatai a kamarai törvény, az érdekképviselet szükségessége, a teljes átszerveződés gondjaival foglalkoztak. „Ha hősök - és áldozatok! - nem akarunk lenni, létre kell hozni a törvényt! 120 ezer iparosból, kereskedőből mára hirtelen 680 ezer lett - de alulképzettek, a pillanatnyi meggazdagodás reményében működnek. Amíg nincs minőségi követelmény, a szűkösen rendelkezésre álló pénzeszközök is elszívódnak a szerencselovagok irányába! Tudomásul kell venni: a vállalkozás nem a munkanélküliséget kiváltó foglalkozás! A jelenlévők sokoldalú vitába bonyolódtak ezután. Időnkénti türelmetlenségük nagyon is érthető. Egyben azonban mindannyian megegyeztek: értelmesen kockáztatni kell! Többen is kifejtették: tisztességgel kell dolgozni, de merészségre is szükség van. Egy sokat próbált iparos, kereskedő tudja: abból az üzletből, amit nem kötnek meg, soha nem lesz hasznunk! A város kisiparosai ezután választásuk eredményeképpen újra bizalmukat helyezték a korábbi vezető csapatba. Az eddigiek viszik tovább az esztergomi iparosok ügyeit: Elnök, országos alelnök: Juhász József, Ügyvezető: Gál Kálmánná, A Felügyelő Bizottság elnöke: Szabó Ferenc. (-r-) A Phare-programról sokat hallunk, meglehetősen keveset tudunk. A Phare betűszó,a név a PologneHongrie Assistance de Restructuration Économique rövidítéséből származik. Az Európai Közösség által kezdeményezett szerveződés 1989-ben jött létre, először a két, nevében is jelzett ország gazdaságának segítésére, átszervezésére. Mára már 11 közép- és kelet-európai országban fejti ki munkáját. Cél: a vállalatok legfelső szintjén kezdeni az átszervezést. Magyarországon 1993 májusában indították el az eddigi legnagyobb szabású vezetőképző kurzust. Ennek a megfelelő képzési háttérrel rendelkező Oktáv Ipari Továbbképző Rt. ad helyet A képzés jogát egy német vezetőképző intézet, az OWZ Bayern nyerte el. Munkapartnerei az Oktáv mellett a magyar Investment-Management és a francia Peltzer Associes intézetek. A képzési program célja: a vállalatok felső vezetésének segítése a gyors gazdasági változások közepette. A résztvevők gyakorlatorientált, a vállalati profilnak megfelelő, testreszabott képzésben részesülnek. Korszerű vezetői, menedzseri ismereteket szereznek, megtanulják a stratégiai döntéshozatal technikáját, a befektetők felkutatásának módjait, üzleti, marketing tervek készítését. 12 napos általános képzésük 4 rövidebb szakaszra bontva zajlik. A köztes időszakaszokban már mód van a tanultak alkalmazására. Emellé kapcsolódik egy 3 napos specializált képzés, valamint 7 napos tanulmányút EK-országokba, ahol korszerű gazdasági környezettel találkozhatnak. A diplomaosztó előtti sajtótájékoztatón dr. Locsmándi László, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, hogy tapasztalataik kedvezőek. A tanfolyam sikeres. Továbi céljuk az, tárgyalásaik is erre mutatnak, hogy a felső vezetés számára tartott képzést a középszintű vezetők csoportmunkája kövesse. A jövőben mintegy 1000 középvezető csoportos tréningjére lesz mód. A végső megmérettetés a változó gazdasági életben, az átalakuló vállalatok élén történik, ott válik el, mennyire sikerül a nehéz terepen valóhelytállás. A tanfolyam során nem kis energiát fektetnek be mind a képzők, mind a résztvevők az eredményesség érdekében. Elhangzott, hogy bizony komoly gond a nyelvtudás hiánya jópár rátermett, nagytehetségű vezetők esetében - menedzserek mellé tolmács állítása elképzelhetetlen! A képzésre szánt összeg, az 1,4 millió ECU remélhetőleg gyorsan meghozza gyümölcsét. (A költségekhez egyébként a vezetőiket küldő vállalatok 10 %-ban hozzájárulnak! Emellett állják a külföldre utazók költségeit, napidíjukat, repülőjegyüket. Hiába, nem kis feladat előtt áll a magyar gazdaság, a magyar vezetők...) A felsőszintű vezetők képzése a tavaszi hónapokban folytatódik. Felvilágosítást Kertvárosban, az Oktáv Rt-nél, valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztályán adnak: Budapest, Margit körút 85., Jelszó: „Phare- program". (Rafael)