Esztergom és Vidéke, 1994
1994-09-01 / 35. szám
4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Élő testvérvárosi kapcsolatok Míg az Ehingeni Polgárőrség és Zenekara Esztergomban vendégeskedett, addig a Gran Tours városi utazási iroda képviselői a maintali városháza és a már működő Maintal-Esztergom Baráti Társaság meghívásának eleget téve augusztus 19-e és 2l-e között hesseni testvérvárosunkba látogattak. A részletekről Koditek Pált, az iroda igazgatóját kérdeztük. - Ez évi meghívásunkat tavalyi, hasonló célú látogatásunk sikere alapozta meg. Bischofsheim városrész hagyományos utcai ünnepségeit augusztus 19-20-án tartotta, melyre az ausztriai Moosburg és Esztergom turisztikai képviselői kaptak meghívást. A több ezer látogatóval való találkozási lehetőség kiváló alkalmat nyújtott Esztergom, általában Magyarország népszerűsítésére, hiszen a személyes találkozásnál nincs jobb propaganda! Standunkon több mint ezer esztergomi kiadvány talált gazdára: mintegy 120-150 látogató érdeklődött konkrét magyarországi, benne esztergomi üdülési- és programlehetőségek iránt. Azt is látogatásunk eredményének tekinthetjük, hogy még az őszszel Esztergomba látogat a Hochstadt-Dömigheimi Lövészegylet 3035 fős tagsága, akik ittlétük alatt amint azt Hermáim Rogler úrral, a Maintali Kórház gyermekosztályának vezetőjével és Hendrik LippaMankel képviselő úrral újra pontosítottuk - az esztergomi kórházat is felkeresik, ahol tájékozódni kívánnak a további segítségnyújtás lehetőségeiről. - Milyen volt a fogadtatás? - Maintali barátaink nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Külön szeretném kiemelni, hogy az igen szívélyes hivatalos fogadtatáson kívül Wilfried Krebs főhivatalvezető, Wielfried Seng testvérvárosi kapcsolatokért felelős városházi munkatárs és Friedrich Raab (SPD), Hans Ostermann (CDU), Hendrik Lippa-Mankel (CDU) képviselő urak személyes segítsége nélkül - akik egyébként a MaintalEsztergom Baráti Társaság igen aktív, áldozatkész tagjai - Esztergomot népszerűsítő látogatásunk nem lett volna ily sikeres. Mint esztergominak, igen jól esett, hogy a hivatalos megnyitót követően az esztergomi standnál hosszasan elidőzött Lothar Klemm tartományi közlekedési miniszter és Unabhüngige Ttsgeszeitung im Maín-Kinzig-Kreis Samstag, 20. August 1994 Einzelpreis DM 1,Kari Eyerkáufer, a Main-Kinzig Já- kérte: az Esztergom és Vidéke rérás (Komárom-Esztergom Megye vén adjam át szívélyes baráti üdtestvérmegyéje - a Szerk.) vezetője vözletét Esztergom valamennyi és dr. Walter Unger, Maintal pol- polgárának! gármestere is. Dr. Unger úr külön is A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola szeptember 3-án rendezi TANÉVNYITÓ és JUBILEUMI DIPLOMAÁTADÓ ÜNNEPÉLYÉT. 9:00 Veni Sanete - tanévnyitó szentmise a Vízivárosi plébániatemplomban (Mindszenty hercegprímás tere 1.) 10:30 Tanévnyitó tanácsülés a Tanítóképző Főiskola dísztermében. A Duna Múzeum - Európai Középgalériában Jugoszláviai szerb művészek tárlatának megnyitójára került sor augusztus 31-én . A kiállítást megnyitotta: Hadik Gyula szobrászművész. A tárlat megtekinthető: szeptember 25-ig, kedd kivételével naponta 1317 óráig. (Esztergom, Kölcsey u.2.) ELCSERELEM Bánomi lakótelepi, 4. emeleti, két és fél szobás, összkomfortos lakásomat hasonlójellegű egy és fél szobásra, földszintire vagy első emeletire. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni lehet: Fortuna László, Bánomi 14. (Telefon: 316-501) Mégis a városé lesz a sportpálya? Lapunk már többször is foglalkozott a szigeti labdarúgó páfya sorsával. Ez ügyben Balogh Péter alpolgármestertől az alábbiakat tudtuk meg: - A Labor MIM mint állami vállalat 1990 szeptemberében alakult át gazdasági társasággá, s így a pálya tulajdonosa immár az ECOM Rt. lett. Az ECOM Rt. csődbe ment, felszámolásra ítélték. A felszámolási eljárás keretében a Pénzintézeti Központ, mint kijelölt felszámoló 1992. november 2-án értékesítésre meghirdette az ECOM Rt. vagyonát, így a sporttelepet is. A város képviselőtestülete, átérezve az ügy jelentőségét, felhatalmazta dr. ^Könözsy László polgármestert, hogy jelentse be az önkormányzat vételi szándékát, valamint arra, hogy vegyen részt az értékesítési eljáráson a kikiáltási ár, azaz 6,5 millió forint erejéig. Az első értékesítési eljárás nem volt eredményes, a második 1993 februárjában már igen. Itt a város szerezte meg a tulajdonjogot, ám a konkrét, aláírható adásvételi szerződés nem jött létre, mivel az eladó eltért a korábban kialkudott feltételektől. Az eladó újra meghirdette a sporttelepet értékesítésre, kifejezett tiltakozásunk ellenére. így szerezte meg a pálya tulajdonjogát Szivek Ferenc, nem az ő hibája miatti, ám véleményünk szerint jogszerűtlen eljárás keretében. Az eljárás ellen felülvizsgálatot kértünk. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság kérelmünknek ez év július 14-i döntésével elsőfokon helyet adott, s kötelezte a Pénzintézeti Központot, hogy a második eljárás jogszerű nyertesével, Esztergom Város Önkormányzatával, az ott kialkudott feltételekkel hozza létre a telekkönyvi bejegyzésre alkalmas adásvételi szerződést. Az elmondottakban az ügy iránt valóban érdeklődő esztergomiak számára egyedül a megyei bíróság döntése lehet az új információ, hiszen a történésekről, mint közügyről folyamatosan tájékoztattuk a város lakosságát. Bízom abban, hogy a pálya előbb vagy utóbb a város köztulajdona lesz, ahol sportszerető emberek önzetlen közreműködésével mind a sportolók, mind a nézők otthon érezhetik magukat. (Pálos)