Esztergom és Vidéke, 1994

1994-08-25 / 33-34. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Állam- és egyházalapító István királyra, életére, történelmi tettére emlékezünk. A száz évvel korábban a Kárpát-medencébe jutott, menekült és hódító pogány magyarság erős államának alapjait vetette meg. Új, keresztény, magyar királyságot teremtett. Alakjának megidézéséhez a halálát követő három emberöltőben készült legendákhoz nyúlhatunk, amelyek évszázadokig a Szent Istvánra való emlékezés alapforrásait adták. A nagy legenda elsősorban a keresztény hit terjesztőjét, az egyház szervezőt mutatta be. Koppány lázadását leverte „a di.csőséges kereszt jelének pártfogásával, Isten szülőanyja, az Örök Sziiz Mária érdemeinek oltalmával Isten kedveltje, Márton főpap és Szent György vértanú zászlaja alatt, vezéreik megölése után csakhamar szolgálatába hajtotta, a kereszténység vizében megfürösztötte, és hűséges papok által osztván az üdvösség intelmeit, az egy Istent imádni kényszerítene. Miután Krisztus katonája legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát az evangélium melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, a könnyit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az Úr nélkül mi se tudna tenni, ha az Ő rendelésének betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghezvihesse. Ennek a megkezdéséhez és beteljesítéséhez azonban szükségesnek tartván Krisztus hiveinek tanácsát, követekkel és levelekkel mindenfelé hírül adta kívánságát. Erre sok pap és egyházi személy, akit a vigasztaló Szentlélek ösztökél, úgy határoz, hogy elhagyva székhelyét, vándorútra kél; apátok és szerzetesek semmi tulajdont sem kívánva csupán arra vágytak, hogy ilyen mélyen vallásos fejedelem oltalmában szabályaik szerint éljenek. Köztük jött a vallásos életű Astrik atya tanítványaival, akik közül egy Bonifác nevűt Astrik atya helyére neveztek ki apátnak: mikor a boldog király igehirdetés végett Magyarország alsó részeire küldte, nyakán egy kard megsebesítette, s báréit ezután is, a vértanúság dicsőségét el nem veszítette... Ezekkel tanácskozott Isten szolgája, a legkeresztényibb fejedelem, olykor közösen mindezekkel, olykor egyenkint egyesekkel, majd tartományit tíz püspökségre osztotta, az esztergomi egyházat a római apostoli szék helybenhagyásával és egyetértésével a többiek fejévé és felügyelőjévé tette. Az említett tiszteletre méltó Asrik apátot a főpapi méltóság süvegével ékesítve kánoni választással ennek élére helyezte, s a többi széket az ő tanácsára más-más atya gondjaira és őrizetére bízta. Mindenfelé megvetik a szent házak alapjait, emelik a kanonokok klastromait, virágzásnak indulnak a szerzetesi regulában élő közösségek. Mindenfelől özönlenek Istennek szolgái, kikben vágyat ébresztett az oly igen bőkezű fejedelem kegyes vendégfogadásának vigasza." A nagylegenda szólt az állam megalapításáról, a törvényhozásról: „Atyja halála után az ötödik évben - így akarta az isteni kegyelem - elhozták az apostoli áldás levelét, s miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták. Isten kedveltje, István királlyá választatott, s az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronáztatott. Hogy az uralkodói rang elnyerése után milyen életű és ítéletű férfiú volt, megvilágítja a püspökökkel és Magyarország főeinbereivel együtt kivisszatérésre. Mihelyt az ellenség visszavonult, és a szent felismerte, hogy Isten irgalmának oltalma látogatta meg, a földre borulva hálát adott Krisztusnak és szülőanyjának, kinek védelmébe magát és országának gondját szüntelen imába ajánlotta. A császár pedig megrémült övéinek ennyire váratlan kudarcától, és tudakolta, miképpen történt a dolog. Mikor ezután belátta, hogy valóban visszatértek, nem kételkedett, hogy az Isten szándékából történt a leghívebb király reményének megerősítésére, és azontúl országának megtámadásától tartózkodott, mert visszatartotta az örök biró félelme." Az időben később keletkezett kis legenda a keménykezű királyt mutatja be, aki az országába hívott vendégek gyilkosait az egész országban az utak mentén kettesével felakasztatta az életére törőkét...„Hogy pedig az utódokSzent István emlékezete bocsátott törvénykönyve, melyben tudniillik megszerkesztette minden ártalomnak ellenmérgét. És mert ugy tetszett néki, hogy a békének, mellyel Krisztus fűzte egybe a világot, legyen fia, el nem múló kötés aláírásával utódainak szigorúan meghagyta: senki köztük ellenségként más földjét ne támadja, törvényes vizsgálat nélkül ellenfelét ne bántsa, az özvegyeket és árvákat senki se nyomorgassa." Felsorolta István csodatételeit is, közte azt ,,mikor jámbor Henrik, római császári felség, a boldog királynak felesége révén rokona, kiszenvedett, a császári hatalmat a germánok választásából Konrád kapta, ki a béke nyugalmát megtörve, egész Németország csapatait egyesítve ellenségként próbált rátörni Pannónia határaira. Tanácsot tartott ellene a király a püspökkel és a főemberekkel, s a haza védelmére egész Magyarország fegyvereseit összevonta. Előbb mégis megfontolván, hogy Krisztus segítsége nélkül mit sem tehet, kezét-szívét égnek emelte, és sérelmeit úrnője, az Örök Szűz Istenanya, Mária elé tárva, ilyen szókra fakadt: ,Ha kedved telik benne, világnak úrnője, hogy örökséged szőlejét ellenség pusztítsa, s a kereszténység zsenge ültetvényét irtsa, kétve kérlek, ne róják fel az én renyheségemnek, hanem inkább akaratod rendelésének. Ha a pásztor bűnös, érdeme szerint ő maga lakoljon, kérlek ártatlan juhokat dühöd ne sújtson." E beszéd után Máriától már szinte megvigasztalva, magabiztosan útra kelt az ellenség irányába. Mindjárt másnap hírnök érkezett a germánok táborába minden egyes vezérhez, mintha a császár küldte volna, és parancsot adott a nak okulására legyenek, és tanulják meg uraikat a legnagyobb tisztelettel tisztelni, látásuktól őket megfosztotta, ártó kezüket levágatta, s akik igaztalanul az igaz vér ellen fondorkodtak, igazságos Ítélettel bajos életre jutottak." Hartvik püspök Kálmán király számára összevonta a két legendát, ellentmondásaikat megpróbálta egyeztetni, s kiegészítette István holtteste 1083-as felemelésének történetével: „a római szék intézkedéséből apostoli levéllel elrendelték, hogy mindazoknak testét felemeljék, kik Pannóniában a keresztény hit magvát igerhirdetésükkel vagy intézkedésükkel hintve az Istenhez térítették. Mikor eljött az ideje, hogy ezt róla is kihirdessék, s hogy elhíreszteljék a dicséretes kegyelmet, melyet általa az egész világ szine előtt megérdemelt a magyar nemzet, László király - aki akkoriban igazgatta az államot, s mindenben díszes erkölcsökkeljeleskedett, az erények ragyogásával ékeskedett, teljesen átadta magát Isten szolgálatának s dicséretének, s akit megvilágosított a magasztaló Szentlélek" - a testet ki akarta sírjából emeltetni, három napig hiába próbálták a követ megemelni, amíg isteni sugallatra a fogva tartott Salamont Visegrádról László szabadon nem engedte, akkor „oly könnyedén emelték fel a koporsóra nehezedő hatalmas követ, mintha súlya se lett volna." A sírnál csodák történtek, s augusztus 20án „összegyűlt a templomban a király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva apadióból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelen lévőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok..." A legendák dicsfényéből előtűnő Szent István a kor két legnagyobb európai hatalma, a Német Római Császárság és Bizánc között meg tudta őrizni országa alá nem vetettségét, ilyen körülmények közt folytatta az apja, Géza nagyfejedelem által megkezdett országépítést. Nem kereste a háborút, de minden csatájában diadalmaskodott 997-től, amikor Koppányi verte le Veszprémnél, a lengyelek ellen, s 1030-ban II. Konrád császár ellen is. Az ima mellett a régi magyar katonai elemeket újjal ötvözve a Rába vonalig engedte a támadó német hadakat, s utánpótlásukat elvágva, gyűrűbe fogva szorította ki az országból, s Bécsnél fogta el az ellenséges főerőket. Az 1030-as béke a Lajtától a Fischáig tolta az ország határát. Szent Istvánnal egy időben indult a keleti kereszténység útján Kijev és a nyugatin Svédország és Norvégia. A szentistváni alapokra épült ország kibírta az István halálát követő trónharcokat, a pogánylázadást. I. Endre és Géza bár keletről jött vissza a trónra, de a nyugati példát követte. S az ország kibírta a tatárjárást is, IV. Béla újjáépíthette Magyarországot. A középkor évszázadain át erős, hatalmát sokszor szomszédaira is kiterjesztő ország a török hatalomnak is útját állta, de ez a több évszázados harc összekötötte a Habsburgokkal, s régi függetlensége elveszett. Buda 1686-os visszavétele után került sor Istvánnak az újabbkori kánonoknak megfelelő szentté avatására. De kortársai és népe szentnek tekintette e hivatalos aktus nélkül is. Szent István Esztergomban született, itt indult harcba országáért, itt koronázták meg, s itt is halt meg. Itt végezte ország- és egyházépítő munkáját. Számunkra is azt tanítja példája, mint országa minden lakójának, mint minden magyarnak: „Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess." O.A. (Elhangzott augusztus 20-án a Szent István szobormű tartott megemlékezésen.)