Esztergom és Vidéke, 1994

1994-06-23 / 25. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE GOLOK PÁLOS IMRE rovata Testnevelők összejövetelén Újlaki Ágota atléta TESTNEVELŐK KÖZÖTT A Magyar Testnevelő Tanárok Orszá­gos Egyesülete esztergomi szervezete 1991. február 27-én alakult. Alapító el­nöke dr. Magyar György, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola tanára. Elnökségi tagok: Tóth Kálmán­né, Maróti József, Török József és Tiba Gábor titkár. Ötvenhárom tagukvan. Osz­szejöveteleiket minden hónap első kedd­jén a tanítóképzőben tartják. Ezeken a szakmai megbeszéléseken kívül aktív sportolás is szerepel a programban. Ünnepi összejövetelt félévenként ren­deznek. Erre legutóbb a tanév végeztével a Dobó gimnázium nyári udvarán került sor. Dr. Magyar György elnök: - Büszkék vagyunk arra, hogy a tanárok közül mi, testnevelők tartjuk meg legrendszere­sebben szakmai összejöveteleinket. Má­jusban a párkányi kollégákkal is felvet­tük a kapcsolatot. Ok már jártak itt Esz­tergomban. A főiskola tornatermében le­játszott röplabdamérkőzésen ők nyertek. A visszavágó ősszel lesz Párkányban. Elhatároztuk, hogy összeállítjuk az esz­tergomi testnevelők bibliográfiáját Magyarországon az 1868-as harminc­nyolcas törvény, Eötvös József vallás- és közoktatási minisztersége alatt tette kö­telező tantárggyá a testnevelést. Eszter­gomban elsőként 1870-ben a tanítókép­zőben vezették be. A városban számos kiváló testnevelő tanár működött: Korá­nyi József hivatalos és vizsgázott torna­mester, Fekete György, Király László, Patyi Károly, Kégel Tamás, Tóth Kál­mán... A mi szervezetünkben is több olyan nagyszerű kollégát említhetek, akik az átlagosnál jóval többet tesznek a szak­máért: Tóth Kálmánná titkárként dolgo­zott, Török József nyugalmazott tanár­ként példamutatóan szervez, Bánhidai Gyula, az Arany János iskola nyugalma­zott igazgatója példaképe lehet a fiata­loknak, miként Maróti József, a szak­munkásképző tanára is. „Esztergom Testnevelő Tanáraitól" elnevezésű díszes bronz plakettet alapí­tottunk, amit szervezetünk több évtize­des testneveiőtanári működés alapján ítél oda. Eddig megkapták: Geyer Aliz, Mészáros Ferenc, Po­rubszky Lajos, Koós Károlyné, Kékesi Tibor, Szántó Barna. A mostani összejö­vetelünkön Horváth Zoltán és Pirchala Gyuláné Ddi néni vették át a plakettet és a díszes ajándékkosarat (A díjazottak méltatására következő számainkban kerül sor - a Szerk Folytaljuk EVEZOSOK: BUDAPESTI BAJNOKSÁG A Magyar Evezős Szövetség az elmúlt héten rendezte meg az 1994. évi Budapest Bajnokságot A versenyen tizenhat egye­sület indította evezőseit köztük az Eszter­gomi Evezősök Hajós Egylete. Eredmények: férfi felnőtt egypárevezős 3. Jávorfi Ferenc. Férfi felnőtt négypáre­vezős 1. Válogatott keret 2. Csepel SC, 3. Egyetemi válogatott (Szabó Tibor és Már­marosi János esztergomiak, Szabó Péter, Horváth Cs. Géza). Férfi ifjúsági egypáre­vezős 4. Spilkó László. Fiú tanuló kétpár­evezős 4. Gyurász Gábor, Gyurgyák Átti­la. Fiú tanuló egypárevezős 5. Forgó Csa­ba Nemzetközi versenyen Bledben (Szlo­vénia) női ifjúsági kétpárevezősben 3. Ma­gyarország (Bélai Ágnes Esztergom - Per­gel Mónika Csepel). Jávorfi Ferenc ÚJLAKI BRONZÉRMÉS LETT Pálmai Zoltán, az Esztergomi Atlé­tikai Club edzője küldte a tudósítást: ­A felnőtt atléták vidéki bajnokságán elindult Újlaki Ágota, a Dobd gimná­zium ifjúsági korosztályú középtávfu­tója. 2 perc 16 másodperces időered­ményével bronzérmes lett. Az országos váltóbajnokságon egy csapatunk indult. Az ifjúsági női 4x400 méteres váltónk hatodik lett A csapat tagjai: Pavelka Beáta, Boris Anita, Győri Alexandra, Újlaki Ágota, edzők Szekeres Jánosné és Pálmai Zoltán. A serdülő „B" korcsoport tagjai Új­pesten országos versenyen vettek részt Eredmények: 100 méteres síkfu­tás 4. Páldi Anita 13,3 mp. 300 méter síkfutás 2. Páldi Anita 43,7 mp. 100 méter fiú síkfutás 1. Dér Ádám 13,64 mp. 600 méter síkfutás 8. Dér Ádám 1 perc 43,2 mp. 800 méter síkfutás 4. Égi Zsolt 2 perc 15,7 mp. 3.000 méter síkfutás 1. Lászlóvszki Andrea 11 perc 07,2 mp., 2. Gmeiner Erika 12 perc 17,0 mp. Az ifjúsági meghívásos versenyen, 800 méter síkfutásban 4. Jombik Zol­tán 1 perc 59,9 mp. Ki a leggyorsabb, a ki a legkitar­tóbb? - címmel megyei versenyt ren­deztek. 60 méteres síkfutásban 2. Vass Norbert 800 méter síkfutásban 1. Szente Éva. Az atléták nyáron is folytatják edzé­seiket Megtalálhatók vagyunk a sportcsarnokban és a szigeti Bottyán sporttelepen. Várjuk a fiatal, atlétiká­hoz kedvet érző lányokat és fiúkat Edzéseinken, hétköznapokon a dél­utáni órákban keressenek meg ben­nünket! ROPLABDAS DIAKOK Németh Iván röplabda szakértő tu­dósítása: - A József Attila iskola Lázár István testnevelő vezetésével röplabda versenyt rendezett Végeredmény: fiúk: 1. Szent István gimnázium, 2. Dág, 3. Bottyán szak­középiskola, 4. Ferences gimnázium, 5. Dobó gimnázium, 6. József Attila iskola. Lányok: 1. Szent István gimná­zium, 2. József Attila iskola, 3. Arany János iskola (Kertváros). Dorogon lány csapatok részvételé­vel rendezték meg az Eötvös József kupát Végeredmény: 1. Eötvös iskola (Dorog), 2. Zrínyi iskola (Dorog), 3. Arany János iskola (Esztergom-Kert­város), 4. Csolnoki iskola, 5. Leányvá­ri iskola. Mindhárom Esztergomban gyártott változat jól vizsgázott A 260 versenyző átlagos fogyasztá­sa 100 kilométerre számolva 3,4 liter! volt. Száz kilométeren három liter A Magyar Suzuki Rt az elmúlt va­sárnap Spór Spuri elnevezéssel ben­zintakarékossági versenyt rendezett A suzukisok a Budapest-Eszter­gom-Tata-Budapest útvonalon (174 kilométer) „normál forgalomban" ve­zették végig autóikat ESZTERGOM és YIDÉKE Főszerkesztő: SEBÓ JÓZSEF Szerkeszti a szerkesztőbizottság Elnöke: BENCZE CS. ATTILA Rovatvezetők: Bánhidy László(fotó-grafika), Koditek Pál (közélet), Nagyfalusi Tibor (művelődés), Ortutay András (helytörténet). Pálos Imre (sport) Felelős kiadó: a GRAN TOURS Kft. ügyvezető Igazgatója 2500 Esztergom, Széchenyi tér 25. TeL: (33) 313-756 Nyomda: SPORI-PRINT KFT. HU-ISSN 0864-7054

Next

/
Oldalképek
Tartalom