Esztergom és Vidéke, 1994

1994-06-02 / 22. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Arról, hogy hol, és hogyan történt Balassa Bálint megsebesülése, a források elég szűkszavúan szólnak. Közülük is a hely meghatározására csak néhány ad némi támpontot. Ide sorolhatjuk Balassi Zsigmond följegyzését apjának, Balassa Andrásnak az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött Bibliájában, ahol a következők olvashatók: ,Anno 1594. die 19. maii Esztergom wara wiasakor mideon ostromnak mentenek a wiziwarasnak lőttek megh Bal. Balint V.(rat) az ostromon minden ket czombian altal ment az golobis de czontot es izet nem sertett vesztette az barbely Mathias herczege nem akarvan szot fogadni az magiar barbelieknak es holt meg hertelen die 30. eiusdem." Ebből annyi mindenesetre kiderül, hogy nem a vár, hanem a Víziváros ostrománál történt az eset. - E följegyzés alapján Zolnay László szerint Balassa Bálint... „a Vár északi oldalának rohamánál, a Vízvárnál esett el." Véleményünk szerint a Víziváros É-i végében fekvő „Vízvárat" - amelyet egy nagyméretű olasz-bástya, és a hegy fokán álló Északi rondelia (Toprak-kuleszi = Föld torony) védelmezett - sem az ágyútűz alá venni nem lehetett, sem pedig a falak melletti keskeny dunaparti sávon rohamozni nem volt célszerű. A Vár és Víziváros egységes erődrendszerét a terepadottságok folytán csakis délkelet felől lehetett rohammal támadni, hiszen keleten a meredek hegyoldal védte, É-on és Ny-on a Nagy- és Kis-Duna vize, illetve a falak előtti parti sáv keskeny volta jelenthetett akadályt. A Hévíz-tó felőli támadásra azonban csak akkor kerülhetett sor, ha a Rácvárost és a Szent Tamás-hegy erdőjét is elfoglalták a törököktől, - ami május 11-én és 14-én meg is történt. Az ez utáni eseményeket Istvánffy Miklós a következőképpen mondja el: miután a várost és a Szent Tamás-hegyet bevették, ágyúkat állítottak a városparancsnok házához. Négy másik ágyút a Szent Tamás-hegyre helyeztek, és mindkét helyről lőni kezdték a Kisebb városnak mondott Vízivárost és a Várat. A törökök folyamatosan javították a megsérült falakat, a heves ágyúzás hatására azonban a Víziváros falának egy részén, amely napnyugat felé fordul, egy behatolásra alkalmas, 15 lépésnyi széles nyílás (rés) keletkezett. Megjegyezendő, hogy Istvánffy ezen helymeghatározását többen úgy értelmezték, hogy a rés a Víziváros Ny-i részén, vagy annak „nyugati falán" keletkezett. A Ny-i falat azonban csakis a Szigetről lehetet volna lőni a keletkezett rés pedig a keskeny parti fürdőről kapta nevét. - A fürdő épületénekjelentős maradványait a mai Katona István utca 6. és 8. sz. házak falaiban és az előttük végzett régészeti ásatások során találtuk meg és azonosítottuk. Nézzük, mit mond a továbbiakban Istvánffy: „... Mátyás főherceg a vezérek tanácsának engedve a Kurtz-féle ezredből 800 katonát választott ki azzal, hogy a nyíláson át behatoljanak. Ezek vezetőinek önként ajánlkozott Pálffy Miklós, Nádasdy Ferenc, Praun, a komáromi kapitány és maga Engelhart Kurtz is. Május 19-én történt meg a támadás, azonban a rohamozókat mintegy 2000 főnyi török (janiBalassa Bálint sebesülésének helye (Részlet dr. Horváth Istvánnak „A magyar Amphion" címíi esztergomi konferencián 1994. május 28-án elhangzott előadásából) sáv miatt rohamozásra alkalmatlan lett volna! Ezzel szemben a fent leírt ütegek a Rácváros, illetve a Hévíz felől és Szent Tamás-hegyérő! a Vízivárosnak csakis a DK-i falát lőhették! Istvánffy leírása valójában erre a falra vonatkozik, ennek is a Kis-Dunához közel eső Ny-i végére, amikor a következő képpen határozza meg a helyet: ... pars mun Aquariae urbis, que ad occidentem solem vergit, satis lato facto hiatu concidit... quum nondum XV. passibus latior aditus esset patefactus..." azaz „a Víziváros falának egy része, amely (ahol az) napnyugat felé fordul." Véleményem szerint a DK-i városfalnak arról a szakaszáról van szó, amely a Kis-Duna partjánál Ny-nak fordul. Itt állott a „Hévízfürdő tornyának" (Ilidzsa-Kuleszi) nevezett félköríves rondella (olykor „sarokköröndnek" is nevezték), amely a városfalon belül, 1560-63 táján „Szép Rusztem" budai pasa által építtetett hévízcsár) sorfala és golyózápora fogadta, úgy, hogy a szörnyű öldöklésben legalább 200 ostromló meghalt. A támadók kénytelenek voltak meghátrálni. Maga Pálffy és mások is, akik a repülő lándzsák, robbanó cserépgránátok és golyózápor közt életüket kockáztatták, csak úgy menekültek meg - írja Istvánffy -, hogy „egy kőből készült emlékmű mögött húzódott meg"... majd folytatja: ekkor sebesült meg Balassi Bálint is, e serény ifjú, aki egyaránt hévvel szolgálta Marsot és Pallast, kinek mindkét combját ólomgolyó ütötte át anélkül, hogy csontot sértett volna, és néhány nap múlva meghalt. Megjegyezendő még, hogy a május 22-i roham helyét Istvánffy szintén a Víziváros D-i végén volt kör alakú saroktoronynál határozza meg. Véleményem szerint a rohamozók ellen felsorakozó janicsárok sorfala a résen belül fogadhatta a támadókat. Nem valószínű, hogy a falon kívül, az ellenfél tüzének kitéve, fedezék nélkül várták a támadást. Erre utal az is, hogy Pálffy egy „kőből készült emlékmű" mögött talált menedéket. Nem hihető ugyanis, hogy az ostromlott és szétlőtt fal előtt bármilyen emlékmű állhatott, vagy megmaradt volna az ágyútűz után. Talán ezzel az emlékművel és a kérdéses hellyel kapcsolatba hozható egy érdekes adat Esztergom 1572 táján készült török tapu-defterében. Az „Alsó-vár"-nak nevezett Víziváros házainak összeírásánál - amely az összeírás kikövetkeztethető sorrendje szerint a Budai kapunál kezdődik és a melegvizes fürdőház (valószínűleg Rusztem pasa fürdője) felé halad, a 181. és 182. sz. házak között, amelegvizes fürdő közelében álló házat így írja le: „Kurd oda-parancsnok háza, földszintes, stb. (a ház pontos leírását adja majd folytatja) „Egyik-egyik oldala Riza aga és Ömer azab (házával) és az úttal határos." A leírtakból kitűnik, hogy a várfal (=városfal) és az utca között kis házak álltak, és a hévízfürdő közelében, két ház között bizonyos „vörös Kő" is állt. Lehetséges, hogy ez a defterben is megemlített, helymeghatározásra is alkalmas méretű , jcizil Kaba" egy vörösmárványból készült (talán középkori, talán török?) emlékmű lehetett, amely mögött Pálffy Miklós a janicsárok golyózáporától megmenekült, s amelynek közelében Balassa Bálintnak ... mindkét combian által ment az golobis... Ez a feltételezés talán kissé merésznek tűnik, annyi azonban bizonyos a fentiek alapján, hogy a költőt nem a Tanítóképző közelében felállított szobra környékén, hanem a Víziváros DNY-i sarkánál, a Hévíz-fürdő tornya mellett - talán a mai Katona István utca 4-6. sz. házak közelében érte a halálos sebet okozó lövés. Megjelent a LIMES, a Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle 1993. évi 3-4. száma Az összevont szám a főszerkesztő, Virág lenő szándéka szerint elsősorban művészeti, művészettörténeti írásokat tartalmaz. A szám tervezésekor még a Kassák Múzeumban rendezett „20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből" kiállítás katalógusára épült volna. Atanulmányok a Limesben bővítve jelentek meg, de Mucsi András mindannyiunkat megrendítő halála őt tette a szám másik főszereplőjévé. így olvashatjuk a LIMES-ben Mucsi András: „Képek és könyvek között..." Dévényi Iván, az esztergomi műgyűjtő c. tanulmányát, Miháltz Pál festészetéről írt 12 évvel korábbi, akkor meg nem jelenhetett írását. Wehner Tibor Vaszary János művészetéről közli Gadányi Jenő egy feljegyzését, s sokunk előtt ott lehet ma is, ahogy a Keresztény Múzeumban Gadányiról beszélt Mucsi Bandi. Mucsi András Dévényi-tanulmányát az Esztergom és Vidéke is gazdagította idézi a lapban megjelent Horváthy Borbála visszaemlékezést kedves tanárára. Dévényi Ivánról írt Bodri Ferenc és Csaplár Ferenc. A művészeti részhez tartozik Mezei Ottó: „Tallózás Vaszary János írásos anyagában", Mácza Mihály érdekes és adatgazdag , A komáromi Jókai-szobor története", Praznovszky Mihály , Jókai Mór tulipános ládája" és Kaposi Endre: „Egy rajzoló emlékére - Faragó József (18661906)" írása. A „Műhely" rovatból még meg kell említeni Balogh Béni „Tehervagonból nézve - Gondolatok Peéry Rezső két könyvéhez" című könyvismertető esszéjét. Az Egyházi Múzeum- és Kincstárigazgatók Munkaközössége 43. közgyűlését Magyarországon tartotta 1994. május 15-18 között a Keresztény Múzeum szervezésében. A nevezetes munkaközösségnek ez volt a 43. összejövetele, amelynek megnyitója május 16-án volt Esztergomban, a Prímási Palotában. Dr. Franz Ronig professzor, a szervezet elnöke a vízivárosi templomban celebrált szentmisét, amelyen dr. Johannes Neuhardt salzburgi művészettörténész pap Nepomuki Szent János ünnepén szentbeszédében az emlékezés, megőrzés múzeumi feladataira is utalt. A munkaközösség közgyűlésén Magyarországból, Ausztriából, Belgiumból, Hollandiából, Lengyelországból, Luxemburgból és Németországból 34 intézmény képviselői voltak jelen. A délelőtt a közgyűlés hivatalos részét jelentette, délután Cséfalvay Pál kanonok, a Keresztény Múzeum igazgatójának vezetésével a résztvevők a Bazilikát, a Várat, majd a Keresztény Múzeumot tekintették meg. A munkaközösség tagjai a következő napokban hazánk legjelentősebb egyházi gyűjteményeivel ismerkedtek meg, majd országos gyűjteményeket tekintettek meg Budapesten, Szentendrén, Székesfehérvárott, Veszprémben és Pannonhalmán. (y.)